Közvetítés – 11. forduló

Megyei bajnoki labdarúgó mérkőzés, 11. forduló.

Játékvezető: DAJKÓ TAMÁS – Asszisztensek: LUCIÁN JÁNOS, NÉMETH MÁRK

5. perc: máris kialakítottunk három helyzetet. Ezzel együtt komolyan kell venni ellenfelünket, mert ők is komolyan veszik a mérkőzést.

8. perc: Vernyik szerezte meg a vezetést. Egy szöglet után röviden szabadítottak fel a vendégek, Márkus ívelte a hosszúra, kemény fejes, 1-0 ide.

9. perc: Tóth Levente megszerezte a másodikat is! 18 méterről lőtte ki a hosszú sarkot. 2-0.

15. perc: sorra alakítjuk ki a helyzeteket… Felbillent a pálya. Az első percekben még át-átjöttek a térfelünkre, de mostanra ezek a partizánakciók is megszüntek.

22. perc: Ludányi is megszerezte a maga gólját. Egy szögletvariáció után közelről passzolt a hálóba.

25. perc: sorjáznak a helyzeteink, kicsit talán túlságosan közel akarjuk vinni, illetve időnként a kapus is véd.

35. perc: egyoldalú a mérkőzés.

45. perc: bizonyára nehéz felpörögni egy ilyen mérkőzésre, nem is igazán sikerült. Azért 3 gól így is összejött, remélhetőleg a második félidőben kiszakad a gólzsák. Félidőben: 3-0.

II. félidő

50. perc: Négyet cseréltünk. Nagy-György, Tóth, Babarcsik és Czinkóczi helyett Vas, Tarnai, Béla és Forgó érkezett. Ludányi passzából Balogh szerezte meg a negyedik gólunkat.

55. perc: Ludányi megszerezte második gólját a balösszekötő helyéről kilőve a hosszúsarkot.

63. perc: Márkus harcolt ki egy 11-est, oda is állt, de a kapus újabb bravúrt mutatott be. Középpályásunk azonban a kipattanót megszerezte, középre tette, és Sándor egy méterről az üres kapuba helyezett. 6-0.

70. perc: nem változott a meccs képe, szinte kézilabdás módon adogatjuk körbe a 16-ost. Tarnai lövését a kapus védte, de két védő beügyetlenkedte a kapuba. 7-0.

75. perc: kapufás gól! Balogh lőtt 20 méterről, a labda pedig kikerülte a lábakat, és a kapus is tehetetlen volt. 8-0. Márkus is kedvet kapott: szintén 20-ról, ez viszont a léc alá! 9-0.

83. perc: elkezdtek működni a távoli lövések. Balogh 18 méterről a hosszú sarkot találta meg. 10-0.

85. perc: Bódi most egy méterről szerzett gólt Ludányi keringője után. 11-0.

86. perc: Sándor egy kipattanót stukkolt be. 12-0.

90. perc: egy kis strandfoci. Vernyik stukkolt Ludányinak, aki közelről szerezte meg a mérkőzés 13. gólját. Ezzel vége is.

 

Kezdőcsapatunk:

Cserék: BÉLA, FORGÓ, TARNAI, VAS.

Vezetőedző: MAJZIK ZOLTÁN. Asszisztensedző: NAGY-GYÖRGY GÁBOR. Masszőr: TÁBIT ADÉL. Technikai vezető: TÓTH ZSOLT.

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.