Kezdjük egy érdekességgel: az egri csapat időpont módodsítást kért, miszerint a szokásos szombati dátum helyett játsszuk vasárnap a mérkőzésünket. A kérést elfogadtuk, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hazai csapat a saját edzője nélkül készült erre a mérkőzésre, hiszen Nagy Krisztián nem csak a II. csapat vezetőedzője, hanem az harmadosztályú csapat asszisztensedzője is. Mivel a két csapat egyidőben kezdte meg a saját mérkőzését, így érthető(?) módon a szakember az NBIII-as feladataira koncentrált. Ennek megfelelően a mérkőzés után senki nem érezte úgy, hogy nyilatkoznia lehetne a mérkőzéssel kapcsolatban…
Konkrétan a mérkőzésről nehéz sokat elmondani, helyenként sziporkázó játékkal, időnként látványos megoldással , egy szerencsétlenül bekapott góllal 8-1-re győztünk.
És akkor az egyebek… Az egri csapatot annyiban mindenképp dicséret illeti, hogy a nagy tudásbeli különbség, és a hamar kialakuló eredménybeli nagy különbség ellenére sem a ‘toljuk be a buszt a kapu elé’ játékot hozták, hanem próbáltak támadni, vagy legalábbis kihozni a labdát, nem pedig csak ‘lőjjük, amerre állunk’.
Amiért nem illeti dicséret őket, hogy a nagy tudásbeli különbség, és a hamar kialakult eredménybeli nagy különbség ellenére rengeteg durvaságot engedtek meg maguknak. Persze annyiben nem hibáztathatóak, hogy ha a játékvezető engedte nekik mindezt sárgalapok nélkül, akkor ugye, miért ne…? Legalább 4-5 sárgalap, és ezzel együtt 1-2 piroslap zsebben maradt. 18 méteren a kiugró játékost hátulról buktatni – bárhogy áll a meccs: sárgalap. Mindegy, hogy az eredmény 0-0, vagy 4-0, vagy 23-0…
Durvaságból nem lett sérülés, viszont Tóth Leventét – nagy eséllyel – jó időre elvesztettük egy vétlen szituációban: a vádlijában pattant egy izom, utána már ráállni sem tudott a lábára… JOBBULÁST!
A gólokról: Szabó Viktor kezdte a gólgyártást, aki borzasztó higgadt döntést hozott, a kimozduló kapus mellett szépen belsőzte a bal sarokba a labdát. Szabó Tomi a becserélése után pár perccel kifigyelte, hogy egy jó kiflivel pont eltekeredik a sorfal mellett a lövése, viszont a kapufa belső oldalára tud visszakanyarodni… Az elgondolást jó kivitelezés is követte. Szilágyi gólját egy tüzijáték előzte meg: négyszer tettük kapura, védés-blokk (talán már a gólvonalon belül…)- még egy blokk, és a hosszú oldalon érkezett az “öreg”, ott már nem volt mentség.
És akkor Márkus. És megint, és megint, és megint, és megint.
Lekli ugyan nem szerzett gólt, de ahogy a 16-os belül tartotta a labdát, és “rúgatta fel” magát, az felér minimum egy gólpasszal. Csapatkapitányunk pedig jobbra rúgta a büntetőt, a kapus oldalt sem talált. 1.
Aztán – nem először – egy szemfüles labdaszerzés a félpályánál, és a hosszú indításokra vadászó, a 16-os vonalán helyezkedő kapust átemelve szerzett újabb gólt. 2.
A második félidőt vehemensen kezdték a hazaiak, szereztek egy borzasztóan szerencsés gólt, és ez láthatóan nem csak a 10. clean sheet-jére ható Tóth Bálintot, hanem úgy általában az egész csapatot felbosszantotta. Ezután történt, hogy egy újabb tüzijáték után a 15 méteren álló Márkus elé pattant a labda, és olyan jól, szóval “úgy” pattant: rádőlés, telirüszt, és puff! Szerencsére a háló nem szakadt. 3.
Kicsit jobb kedvűen végeztünk el egy szögletet ketten. Szabó Tomira és Márkusra csak egy ember helyezkedett, így lejátszották kicsiben, a 7-esünk pedig a 16-os sarkáig csalta magát, és bezúzta a rövidbe a 7. gólunkat. 4.
Szabó Tomi közreműködött az utolsónál is: átlépett a labda fölött, amivel megmozgatta a kapust, gólkirály-jelöltünk pedig bezúzta a hosszú sarokba. 5.
Középpályásként 5 gól egy meccsen. Az nem olyan rossz.
A tavaszi szezon felénél: 6 mérkőzésből 5 győzelem, 1 döntetlen, 27 szerzett, 3 kapott gól. A meccsenkénti gól átlagunk: 4,5 – 0,5. Az egész évet tekintve nekünk van a legtöbb pontunk, mi szereztük a legtöbb gólt, mi kaptuk a legkevesebbet. Ezek a számok, ezek a tények, illetve az, hogy még hat mérkőzésünk van hátra.
