Megvan a résztvevő csapatok kiléte, elkészült a Heves Vármegyei I. osztályú bajnokság és a Heves Vármegyei Kupa sorsolása is.
Nézzük a bajnokság sarokpontjait: 9 csapatos az I. osztály, és három körben vívnak meg a csapatok egymással, így 24 mérkőzés vár minden csapatra, és nem lesz hétközi forduló, hacsak…, de erről később. Augusztus 16-án indul a bajnokság és 2026. május 30-án rendezik az utolsó fordulót, vagyis mindenki kap három szabad hétvégét a bajnokság során.
Nézzük, hogy a sorsolás szerint(!), hogy alakul az első nyolcas etapunk, vagyis az elsőtől a 9. fordulóig:
- már az első fordulóban visszavághatunk itthon a kupadöntőben elszenvedett vereségért az Andornaktálya csapatának (08.16.)
- városi rangadó idegenben, hacsak…, de erről később (08.23.)
- szomszédvári rangadó, Halászra utazunk (08.30.)
- az első szeptemberi mérkőzésünket hazai pályán vívjuk a Maklár ellen (09.06.)
- a Hevesnél vendégeskedünk (09.13.)
- szeptember 20-án szabadnaposak leszünk, még az is lehet, hogy pihenünk…
- ismét utazunk, ezúttal Besenyőtelekre (09.27.)
- az előző kiírás ezüstérmesét, az Egerszalókot fogadjuk (10.04.)
- a bajnokhoz idén is(!) kétszer utazunk először október 11-én.
Aztán ugyanez a sorrend fordított pályaválasztással, majd még egyszer… November 22-én Makláron zárjuk az őszt, és február 28-én a Hevest fogadjuk a tavasz nyitányaként.
A fenti mérkőzéssorba “bekavarhat” hogy a MOL Magyar Kupa küzdelmeit augusztus 2-án megkezdjük az Eger SE ellen, és továbbjutás esetén a második kupaforduló éppen az Energia elleni meccs napjára esik, sőt, a harmadik kupaforduló pedig a Heves elleni mérkőzésünkre. És ne is legyünk elbizakodottak, de mondjuk azt, hogy a hevesi gárda brillírozik a kupában, akkor lehet, hogy az 5. fordulóban (is) ellehetetlenül a mérkőzésünk, így könnyen lehet, hogy mégiscsak kell hétközben játszanunk…
Ami a Vármegyei Kupát illeti: a kupagyőztes csak a 3. fordulóban csatlakozik, a 2-5. helyezett csapatok – így mi is – pedig csak a másodikban. A sorsolásnak köszönhetően nem kell árgus szemmel figyelnünk az első forduló párharcát, hiszen mi nem onnan fogunk ellenfelet kapni, ugyanis rögtön “kihúztuk” a bajnokot, a Lőrincit fogadjuk majd augusztus 27-én. Ezzel a párharccal az is el fog dőlni, hogy a jövő évi Magyar Kupa országos főtábláján a tavalyi bajnok, vagy a bronzérmes nem lesz ott Heves Vármegye képviseletében…