Hónap: 2024 augusztus
Egy pontot szereztünk
Nagyon nagy melegben kezdődött a mérkőzés, és a mi lendületes támadásainkkal. Rögtön az 5. percben meg is szereztük a vezetést egy tanítanivaló támadással. Egy kiugratás középről jobbra, visszacenterezés, gurítás a hosszú sarokba.
Amilyen lélektani előnyhöz jutottunk, olyan mélyre zuhantunk, miután 3 perccel később a védőnk elcsúszásából kaptuk az egyenlítő gólt.
Támadásban maradtunk, és egy szabadrúgás után újra magunkhoz ragadtuk a vezetést, miközben azért a hevesi kontrákban is benne volt a veszély: centerben a még mindig életveszélyt jelentő Besenyei, mellette pedig a villámléptű Balázs…
A második félidőben már nem tudtuk olyan jól tartani a labdát, a vendégcsapat pedig egyre inkább felbátorodott. Egy jó támadás végén ki is egyenlítettek, és innentől kezdve a mi játékunk kapkodóvá vált, ők pedig rutinosan lassítottak, és csak a rombolták a játékunkat.
Az utolsó negyedórára felpörgött a mérkőzés, mindkét csapat igyekezett megszerezni a vezetést, közben pedig beszedtünk egy-két keményebb faltot, és a játékvezető ítéletekre is egyre ingerültebben reagáltunk. Az egyenlítő gól előtti leshelyzetet(?), illetve egy büntetőt firtattunk leginkább…
Az elmúlt 2+1 mérkőzésből azokat a tanúlságokat mindenképp le kell vonni, hogy ellenfeleink kőkeményen lépnek oda, a játékvezetők ezt csak ritkán szankcionálják, nekünk pedig hideg fejjel kell(ene) ezeket tudomásul venni, mert csak akkor fogunk tudni ellenfeleink fölé kerekedni, ha nem csak jobban játszunk, de mentálisan is föléjük kerekedünk.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
Közvetítés – 3. forduló
Heves Vármegyei I. osztály – 3. forduló
Gyöngyösi AK – Hevesi LSC
Játékvezető: DERDA JÓZSEF, Asszisztensek: DERDA NOEL KEVE, PÁPISTA MARCELL
A csapatunk:
5. perc: a mérkőzés gyászszünettel kezdődött a tragikusan elhunyt Ónodi Sándor emlékére, nyugodjon békében! Nagy a meleg, ezzel is meg kell majd küzdenie majd a csapatoknak. És az ötödik percben meg is van a vezetés! Sándor Bence lépett ki, visszatette, Horváth gurított a hosszú sarokba! 1-0!
8. perc: meg van az egyenlítés is, szerencsétlen szituáció, Besenyei a gólszerző. 1-1.
15. perc: egy Horváth és egy Szentannai lövés, majd egy szöglettel próbálunk dominálni, de a Heves kontráiban is akad veszély.
20. perc: kicsit lehiggadtek a csapatok, – bár most kaptunk egy-két rúgást, – de a játék már kevésbé kapkódó.
25. perc: ivószünet után folytatódott a játék, ami kezd újra felpörögni.
30. perc: Szentannai ugrott volna ki, csúnyán felrúgták, jó 25-ről jöhetünk szabadrúgással. Forgó Kornél másolja le a hétközi gólját! 2-1!
35. perc: újabb szép támadást vezettünk, aztán viszont egy bombaerős lövést kellett blokkolnunk.
40. perc: nem billen fel a pálya, de azért mi dominálunk, a Heves csak második szándékból támad.
45. perc: két Heves-szöglettel zárul az első féldiő.
50. perc: Timon beállt a szünetben, és az első labdérintése egy életerős lövés volt.
56. perc: erősen lesgyanús helyzet után Tuza védett nagyot, de a kipattanóból egyenlítés jött. 2-2.
60. perc: mindent megteszünk a vezetésért, Szentannai lövés után kapus bravúr.
65. perc: bár még van idő, mégis kapkodunk.
70. perc: nincs türelem, ivószünet alatt meg lehet beszélni a dolgokat.
75. perc: egyre többször borzolják az idegeinket a játékvezető ítéletek, és most Tuzának is nagyot kellett védenie.
80. perc: elég parázs a hangulat… Kevesebb a játék.
85. perc: helyzetecskéink vannak, de a mi kapunk előtt is alakult ki kavarodás.
90. perc: az utóbbi percek időhúzással mentek el… 4 perc hosszabbítás.
Beleszaladtunk a késbe
Ahogy azt mondani szokták: rendesen beleszaladtunk a késbe… A mérkőzés első 20 percében folyamatosan ellenfelünk térfelén folyt a játék, gyakorlatilag végig mi birtokoltuk a labdát, és csak pillanatokra nem volt nálunk a játékszer…
Aztán gyakorlatilag kettőt pislantottunk, és kétgólos hátrányba kerültünk. Ez bárkit megfogna, mi sem jártunk másképp… Aztán egy újabb pillantás, és már hárommal ment ellenfelünk…
A szünet előtt ugyan még sikerült szépíteni, de érezhető volt, hogy ezen a mérkőzésen nekünk szinte semmi, az Egerszalóknak pedig szinte minden összejön…
A második félidő elején hiába próbáltunk nyomást gyakorolni, aztán ismét a semmiből kaptunk gól…
Az Egerszalók nagyon masszívan védekezett, de még így is sikerült kialakítanunk néhány helyzetet. Babarcsik kapufa, Szentannai lövések, Dudás helyzet… De kimaradtak.
A szabadrúgás gólunk is csak újabb szépségtapasz volt, a pontok sorsát nem befolyásolta.
Nehéz mérkőzésre számítottunk, talán még arra is, hogy nem ússzuk meg kapott gól nélkül, de arra azért nem, hogy kapunk két perc alatt két gólt a semmiből… Megtörtünk…
Szerencsére nem kell sokat várni a javításra, szombaton máris itt a lehetőség: a Heves csapatát fogadjuk.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
Közvetítés – 2. forduló
Heves Vármegyei I. osztály – 2. forduló
Egerszalók SE – Gyöngyösi AK
Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Asszisztensek: DR. LENDVAI GÁBOR , DERDA NOEL KEVE
A csapatunk:
5. perc: az elmúlt időszak hőhulláma megtette a hatását az egerszalóki pályán, meglehetősen megsárgult a fű… Egy kis intermezzo után kezdődhetett csak a mérkőzés: mindkét kapun a felszerelt hálón a túl nagy lyukak miatt karbantartási munkákat kellett végeznie a játékosoknak… A hazai csapatban kezdőként lép pályára a 45 éves Montvai Tibor.
10. perc: ahogy mondani szokták: betolták a buszt a hazaiak. Kézilabdás módon adogatjuk körbe a fal előtt a labdát… Türelemjáték.
15. perc: a a széleken próbáljuk bontani a falat, egyelőre kevés sikerrel, de másodpercek után máris visszaszerezzük a labdákat.
20. perc: egy szabálytalan gólt már szereztünk, pici kezezés közbeszólt. Aztán egy kapuskirúgás után a hazaiak ugrottak ki, ziccer, másodjára sikerült is értékesíteni. 1-0.
23. perc: egy szögletből megvan a második hazai gól is, Montvai. 2-0.
30. perc: a gól után ivószünet következett, volt mit rendezni a fejekben… Természetesen még komolyabb bunkerrel találjuk magunkat szembe.
35. perc: egy Szantanni lövés zúgott el centikkel a felsőléc felett. Majd ismét ő, a kapus az alsósarokból szedte ki a kapus, szöglet.
38. perc: megvan a harmadik hazai gól is, középen adtuk el a labdát, egy újabb kiugratás. 3-0.
39. perc: mi is elkezdtünk focizni, egy szöglet utáni variáció után Czinkóczi maradt üresen. 3-1.
45. perc: helyzet itt, helyzet ott, nagyon nehéz második félidőre számíthatunk, ha szeretnénk itt valami eredményt.
50. perc: kicsit megilletődve kezdtük a második félidőt, de kezdjük megtalálni a játékunkat.
55. perc: megint kezdjük reklamálni a sárgalapokat, de Uram Dénes kapja…
60. perc: újra Montvai villan… 4-1
65. perc: nyilván húzzák az időt a hazaiak, és tördelik a játékot. Persze mindenki ezt tenné a helyükben.
70. perc: Babarcsik kapufa… Semmi nem jön össze. Ivószünet.
80. perc: Forgó Kornél szabadrúgásból szépít. 4-2.
85. perc: nyomunk, ott vagyunk a kapu előtt.
90. perc: kapkódós, ideges a mérkőzés vége. 4 perc hosszabbítás.
UP-átigazolásfigyelő
Az alábbiakban közzé tesszük, hogy az idei évben a Gyöngyösi Atlétikai Klub utánpótlásában milyen játékosmozgások voltak.
TÉLI IDŐSZAK – ÉRKEZŐK
Blaskó Bende Benett – U10 – Nagyréde
Hablicsek Dominik – U8 – Gyöngyössolymos
Hettich Nimród Levente – U10 – Atkár
Kis Barnabás – U12 – Energia SC
Oravecz Laura – U16 – Gyöngyöstarján
Széll Bálint – U8 – Abasár
TÉLI IDŐSZAK – TÁVOZÓK
Bokros Levente – U13 – MTK
Hettik Máté – U14 – Gyöngyössolymos
Medve Ádám – U14 – Gyöngyössolymos
Palásti Krisztián – U13 – Budapest Honvéd
Szűcs Barnabás – U16 – Diósgyőr
NYÁRI IDŐSZAK – ÉRKEZŐK
Antal Bálint – U7 – Gyöngyössolymos
Antal Marcell – U7 – Gyöngyössolymos
Dóka Zsombor – U13 – Jászárokszállás
Fodor Zsolt – U8 – Domoszló
Kónya Levente – U15 – Hatvan
Molnár Dávid – U9 – Gyöngyössolymos
Pampuk Medox – U8 – Gyöngyössolymos
Szalai Eszter – U16 – Puskás Akadémia
Tóth-Erberszkorn Sára Katalin – U16 – Puskás Akadémia
Vitovszki Martin – U17 – Atkár
NYÁRI IDŐSZAK – TÁVOZÓK
Hornyák Ákos – U12 – Recsk
Horváth Patrik – U19 – Gyöngyöshalász
Juhász Erik – U13 – Salgótarján
Meggyes Milán Adrián – U15 – Budapest Honvéd
Radnai Botond – U16 – ESMTK
Tasi Gergő – U16 – Budapest Honvéd
Tóth Miron – U15 – Eger SE
A felsorolásból jól ki lehet olvasni, hogy környékünkön kiválóan működik az ún. ‘felfelé áramoltatás’. Azok a gyerekek, akik elkezdenek a saját lakóhelyükön, egy kistelepülésen focizni, de onnan kitűnnek, azok egy idő után egyet előre léphetnek. Amennyiben nálunk is jól teljesítenek, látható, hogy adott a lehetőség a magasabb szintű klubhoz, vagy akadémiához való csatlakozás, vagyis adott a fejlődés lehetősége.
Büszkén mondhatjuk, hogy ez a rendeszer, amelyben a GYAK egy második, vagy akár az első lépést jelentheti: működik! Misem bizonyítja jobban, mint az a produktivitási sorrend, amit februárban itt a honlapon tettünk közzé.
Ott leírtuk, hogy ez a sorrend azt jelenti, hogy az adott sportegyesület mennyire hatékonyan képzi és áramoltatja “felfelé” a tehetséges, jól képzett labdarúgókat. Amennyiben ezek a labdarúgók később sikeres felnőtt pályafutást futnak be, – értsd: az első-, másodosztályban játszanak – akkor az anyaegyesület a volt labdarúgója játékpercei után díjazásban részesül.
Büszkék vagyunk arra, hogy ezen az országos produktivitási listán 674 mért egyesületből a 28. helyen állt februárban a Gyöngyösi Atlétikai Klub.
Akkor közzé tettük azt is, hogy a környékbeli, nagyjából hasonló merítési lehetőségekkel bíró városok UP-nevelő klubjai hogyan szerepelnek ezen a listán, íme: Mezőkövesd: 51. hely, Jászberény: 62. hely, Eger: 66 hely, Salgótarján: 76. hely, Gödöllő: 93. hely, Hatvan: 251. hely.
Érdemes tehát ‘gyakosnak lenni’…! Persze a tehetséget és a szorgalmat a játékosnak kell magával hoznia, de ha ez megvan, akkor bizony van innen felfelé vezető út!
Hajrá GYAK!
U13-as edzőmeccs
Edzőmérkőzésen járt U-13-as csapatunk Egerben.
A felkészülési szezonban első mérkőzését játszotta U13-as csapatunk Egerben. A csapat végig felvállalta a kezdeményező játékot, aminek a hibáit a hazai csapat ügyesen kihasználta, és magabiztos egri győzelem született.
A mérkőzés elérte a célját, tökéletesen szolgálta a játékosaink fejlődését.
Hajrá GYAK!
Nyírbátori kupa – U11
Nyírbátorban járt U10-12-es vegyes csapatunk!
A hétvégén U11-es csapatunk a téli sikeres szereplést követően ismét meghívást kapott a Nyírbátorban megrendezésre kerülő kétnapos Bátor Talent Cup nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornára. A meghívott csapatok között szerepelt azFTC, a DVSC, a Kisvárda, Nyíregyháza, Berettyóújfalu, Csenger, Tarpa korosztályos csapata is. A torna rangos voltára tekintettel a Körzet Központok és Grassroots egyesületek idősebb játékosokat is szerepeltethettek. A mi csapatunkban fiatalabb játékosok is szerepeltek.
A tornáról Domokos Gergő, korosztályos edző számolt be röviden:
„A nagy távolság miatt kis csapatunk már pénteken elutazott a torna helyszínére, hogy kellőképp rohangálódon a hétvégi versenynapokra. Szombaton a csoport mérkőzéseké volt a főszerep. Bár a DVSC és a Nyíregyháza csapata ellen szoros mérkőzéseken alul maradtunk, a többi csoportmérkőzést sikeresen abszolváltuk, így a 6 csapatból álló csoport második helyén végeztünk. A fárasztó, de egyben sikeres napot este egy Halott Pénz koncerten való részvétellel zártuk le.
A sikeres első napot követően vasárnap a felsőházban folytattuk a küzdelmeket, ahol végül a 18 csapat közül a 6. helyet szereztük meg, megelőzve többek között a Kisvárda és a Nyíregyháza korosztályos csapatait is. Természetesen a labdarúgás mellett jutott időnk egy kis csapatépítésre is: közös fagylaltozás, városnézés, és szülinapozás is szerepelt a programban.
A szállásunk az Asztalitenisz Szövetség edzőközpontjában volt, így reggel és este játékosaink között parázs asztalitenisz mérkőzéseknek voltunk szemtanúi. A tornán való részvétel szolgálta a felkészülésünket, a lejátszott mérkőzések megmutatták, melyek az erősségeink, és miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy legközelebb még sikeresebbek legyünk. A házigazdák már most jelezték, hogy jövőre ismét számítanak a részvételünkre, mi pedig büszkén fogjuk képviselni majd városunkat és egyesületünket ezen a színvonalas tornán.”
Csapatunkat Gál Vince, Kádár Benett, Kontos Boldizsár, Márkus Marcell, Mátrai Zente, Mátrai Zétény, Szalma Dorka, Szabó Mátyás, Széll Kristóf, Viktor Botond és Viktor Dániel alkotta, akiket Nagy Attila és Domokos Gergő korosztályos edző kisért el a tornára.”
Gratulálunk!
Hajrá GYAK!
Köszönet mindenért!
A szombati, Gyöngyöshalász elleni mérkőzés szünetében köszöntötte Kozma Zsolt, elnők és Molnár Ferenc, alelnök Labancz Istvánnét, vagy ahogy mindenki ismeri: Erzsike nénit.
Az örök szertáros ezen a nyáron közös megegyezéssel befejzte a klubnál a munkát, amelyet több évtizeden keresztül folytatott, és ami nem is munka volt számára, hanem szolgálat a Gyöngyösi Atlétikai Klub, de legfőkképp a mindenkori felnőtt csapat tagjai felé. Ő nevelte, ő öltöztette, ha kellett dorgálta, ő próbálta a rendre szoktatni őket. Ez többségben sikerült is neki…
Vezetőségünk 24 szál rózsával és egy virágzó orchideával köszöntötte mindenki kedvencét. Elnök úr kérésének eleget téve, a gyöngyöshalászi játékosok is részt vettek a köszöntésben, hiszen a két klub fociástái közül szinte mindenki megfordult Erzsike néni birodalmában egy másik sportszárért, egy alámezért, vagy esetleg egy kávéért…
Erzsike néni! Az elkövetkező boldog nyugdíjas évekhez erőt, jó egészséget és még sok győztes GYAK-mérkőzés megtekintését kívánjuk!
Fölényes győzelem
Nagyon nagy melegben kezdődött a mérkőzés, ennek ellenére nagy iramban kezdtek a csapatok. A vendég oldalon talán kicsit túl is pörögtek a játékosok, és elég hamar elég sok olyan belépőt láthattunk részükről, ami igencsak súrolta a durvaság határát. Szokták mondani: egy szomszédvári rangadón az ilyesmi benne van… Az viszont talán kevésbé van benne, hogy a játékvezető ezt nemhogy lappal nem torolja meg, de időnként még le sem fújta az egyértelmű faltokat… Mindenesetre a mieinket dicséret illeti: nem ültek fel a provokációnak, nem “csaptak vissza”, sőt, a reklamálást is visszafogodtan művelték, leszámítva persze az első reakciót…
Az első helyzetünkre nagyjából 15 percet kellett várni, ekkor Babarcsik és Szentannai gyakorlatilag egymást zavarta a kapu torkában, így nevető harmadikként a halászi kapus, Halasi be tudta gyűjteni a gazdátlan labdát.
Aztán az edzőmérközéseken is remeklő Szentannai mozgott üres területre, hogy labdát kaphasson, kicselezett két védőt, majd a kimozduló kapus mellett a hosszú sarokba gúrított, megszerezve a vezetést a 22. percben.
Ez egy kicsit megnyugtatott minket annyira, hogy össze is hoztunk egy helyzetet az ellenfélnek a saját kapunk előtt…
Ezzel együtt is egyértelműen a mi fölényünket hozta az első félidő: labdabirtoklásban, helyzetek számában, játékban is ellenfelünk fölé kerekedtünk.
A második félidőben ahogy telt az idő, egyre inkább kiütközött a két csapat közti különbség, és ez különbség nem csak a 4 rúgott gól ellenében kapott 1 gólban realizálódott, hanem sebességben, helyzetekben, mezőnyfölényben is.
A győzelem, és ezzel együtt a továbbjutás mellett örülhetünk annak is, hogy ismét több fiatal is lehetőséget kapott a mérkőzés utolsó negyedében. Sőt, a felnőtt mérkőzésen kezdőként először pályára lépő Palhuber Csongor nem egy, de rögtön két gólt is szerzett, ebből az egyiket igencsak komoly technikai kivitelezéssel!
A gólokat hamarosan közzétesszük közösségi oldalainkon!
A bajnoki rajt előtt ez a mérkőzés kiváló erőpróbát jelentett, és komoly önbizalmat hozhat a későbbiekben, hiszen az sejthető, hogy a Gyöngyöshalász kemény riválisnak fog számítani a bajnokság során. A hasonló győzelmek után szokás mondani: ilyenkor kell tudni szerénynek maradni!
Hajrá GYAK
Nyilatkozatok: