Kedd hajnalban elhunyt Dr. Jakabházyné Mező Mária, aki  1979-től 1993-ig szolgálta klubunkat. Először úszóedzőként, majd  elnőkehelyettesként, az utolsó négy évben pedig elnökként tevékenykedett az akkor Gyöngyösi SE néven szereplő egyesületnél.

Gyöngyösi szerepvállalása után a csaknem 20 éven keresztül töltötte be a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkári posztját, de a diplomáciai küldöttség tagjaként 1972-től öt nyári és két téli olimpián is részt vett.

Igazi sport-polihisztor volt ő, hiszen kosárlabda játékosként és edzőként, úszóoktatóként, kézilabda és labdarúgó edzőként,  aerobic oktatóként, illetve úszás és atlétikai versenybíróként is tevékenykedett.

A GYAK-család osztozik a gyászolók fájdalmában, nyugodjon békében!

Még fel sem ocsúdhattunk az egyik letaglózó hírből, máris jött a másik: csapatunk törzsszurkolója, a lelátó emblematikus figurája, Papp István – vagy ahogy mindenki ismerte: ‘A Pappista’ – szintén itt hagyott bennünket…

Pista bácsi kisgyerekkora óta járt a mérkőzésekre, legyen az hazai vagy sok utazással járó idegenbeli mérkőzés. Legendák keringtek róla, hogy egészen a “serdőlő kettőig” minden játékosnak fel tudja sorolni a nevét, adatait. Húsz-harminc évvel ezelőtti felállásokat mondott végig,  gyakorlatilag minden volt játékossal, edzővel baráti kapcsolatot ápolt.

Aki csak egyszer is vele együtt részt vett mérkőzésen, az biztosan vissza tudja idézni bekiabálásait, amiket sajátos hanghordozással kiáltott a szélbe: “Hajrá Gyöngyös, hajrá GYAK!”,  “Játszik a csapat…”, “Bólints Sziszi…”, “Jön a vonat, hozza a gólt…”, vagy amikor gól nélküli első félidő után leginkább saját magát bíztatva mondta maga elé: “Nem baj, majd a szokott kapuba…”.

Pista bácsit nagy örömmel töltötte el, ha az álala már jól ismert játékos került fel az ifiből a felnőttbe, így idén is büszke volt csapatára, hogy szinte csak saját nevelésű játékosok húzták magukra a felnőtt csapat mezét…

Nyugodj békében Pista bácsi!