Hónap: 2024 szeptember

Gyászolunk

Klubunk megrendüléssel fogadta a hírt, miszerint ma hajnalban elhunyt Erőss Róbert, a Füzesabonyi SC-Erőss út csapatának fő támogatója, névadó szponzora.

Személyében egy elkötelezett sportrajongót ismertünk meg, aki ellenfeleit mindig tisztelte, saját csapatáért minden tőle telhetőt megtett.

Gyászoljuk a sportvezetőt, cégvezetőt, családapát. Halálával sokan sokat vesztettünk. Őszinte részvétünk!

Nyugodj békében, Robi!

Hengereltünk

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Gyakorlatilag munka nélkül...

Kiválóan kezdtük a mérkőzést, azonnal a kapujuk elé szegeztük a hazai csapatot, és már a 4. percben megszereztük a vezetést a sokadik(!) szögletünk után. Babarcsik ívelte be erősen, magasan, a hosszú oldalon Márkus maradt teljesen egyedül, a rövid sarokba bólintott. 0-1.

Folyamatosan támadásban voltunk, lövések, helyzetek a Heréd kapuja előtt, a mi kapusunk pedig csak néha-néha ért labdába, akkor, ha védőink belevették az összjátékba…

25 perc elteltével Nagy-György Bálint ugratta ki mesteri labdával Babarcsikot, aki megtolta ellenfele mellett, elkaszálták… Nem volt kérdés a büntető, és az sem, hogy Márkus állt oda. Ő sem hagyott sok kérdezni valót, magabiztosan lőtt a jobb sarokba. 0-2.

A harmadik gólra sem kellett sokat várni, de erre akár sokat is vártunk volna! Márkus úgy passzolt a szélen kiugró Szentannai elé, hogy minden védő azt leste: ez a labda vajon kinek megy…. Ámulatuk tovább tarthatott, mert Dudás középen olyan labdát kapott jóbarátjától, amire azt szokták mondani: két cvekkerrel a nagyanyám is…. Csatárunk nyakán csak egy védő volt, de így sem volt nehéz dolga a kiszolgáltatott kapussal szemben. 0-3.

A három gól mellett volt még 4-5 nagy helyzetünk, védőink pedig szinte csak lecsorgókat szedtek össze, mert legtöbbször már középpályásaink hatástalanították a kibontakozó herédi támadásokat, így joggal mondhatjuk: esélyt sem adtunk ellenfelünknek.

Majorosék jól szűrtek...

A második félidőben az első néhány percben igyekeztek ránkijeszteni, de gyorsan visszaállt a rend, újra uraltuk a mezőnyt, és folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteket.

Aztán Dudás cselezgetett a 16-oson belül, felrúgták. Itt már volt egy kicsi reklamálás, de szinte csak az a kötelező… Megint a cséká állt oda, ezúttal az elvetődő kapus helyére nagy erővel. 0-4.

A csereként beálló Uram Dénes rögtön egy “uramos” megmozdulással megharcolt egy labdáért, Majoroshoz paszzolt, aki jól érkezett, és a labdát kérő Dudáshoz passzolt. A második góljához kellett egy olyan labdaátvétel, amivel egyrészt a védőjét lenullázta, másrészt önmagát lövőhelyzetbe hozta. El is lőtte 18-ról, nagy erővel közvetlenül a léc mellé… 0-5.

A hatodik gólunkat az addig is kiválóan játszó Szentannai szerezte, aki már a harmadik gólját szerzi a szezonban a gyengébbik lábával… 0-6.

Igen, az ott egy hatos...

Nagyjából ilyen mérkőzéseket vártunk a csapattól a szezon előtt, és ugyan nyomokban láthattunk már erre jeleket, de a mai nap volt az, amikor tényleg 90 percen keresztül hoztuk azt, amit szeretnénk és tudunk játszanai.

Nagyjából hasonló erőt képviselő ellenfelet fogadunk jövő héten… Az Andornaktálya szintén 6-0-ra nyert ezen a hétvégén, meglátjuk, melyik csapat tudja ismét hozni ezt a lehengerlő üzemmódot. 

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 8. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 8. forduló

Heréd LC – Gyöngyösi AK

Játékvezető: NEMES ATTILA, Asszisztensek: DRÓTÁR PÉTER, RISZ DOMONKOS

A csatatunk:

5. perc: eső, hideg szél… Megint csak nem ideálisak a körülmények. Ezzel együtt az első percben Czinkóczi lövését a gólvonalról mentették szögletre…  Zsinórban hármat végezhetünk el ebből a pontrúgásból, és a harmadikból Márkus meg is szerzi a vezetést. 0-1!

10. perc: az első percek nyomása alól kiszabadult a Heréd, lendületesen játszanak már ők is, nyilván nem akarnak megfázni…

15. perc: támadásban vagyunk, igaz, most kétszer is zászló állított meg minket. Babarcsik pedig aztán szépen gurította el a kapus mellett, sajnos a kapufa mellett is…

20. perc: Márkus lőtt kapura egy szabadrúgást 25 méterről, szöglet. Kb. 70-30% a labdabirtoklás a javunkra…

25. perc: most újabb néhány perc, amikor a Heréd is birtokolja a labdát, de Tuza továbbra is munka nélkül… De Babarcsik kiharcolt egy 11-est. Márkus lövi.

26. perc: belsővel a jobb sarokba. 0-2!

30. perc: érthetően megfogta a hazaiakat két bekapott gól. Közben Dudás ugrott ki ziccerben, de beérték, blokkolták a lövését.

35. perc: a szögletből – ha van ilyen kifejezés – önkapufa lett…  Most a hazaiak vezettek  szép támadást, vesztükre. Gyönyörű akció után sakk-matt, Dudás fejezte be. 0-3!

40. perc: az mindig az ellenfelet dicséri, ha a félidő vége előtt cserél egy csapat.

45. perc: a mi dominanciánk érvényesült az utolsó percekben is, de most már Tuzának is van egy védése: magához ölelt egy csemegét.

50. perc: nem változtattunk a szünetben. Kissé kényelmesen kezdtünk, szöglethez jutott a Heréd, és támadásban is maradnak… Aztán egy kontrából aztán Babarcsik került helyzetbe, védés, Majoros lövését szintén védte a kapus, szöglet. Szentannai ballábas tekerése centikkel mellé.

55. perc: újabb 11-es, ezúttal Dudás harcolta ki. Megint Márkus, ezúttal nagy erővel középre. 0-4.

60. perc: sok most a hiba, sok a csúszkálás.

62. perc: Uram rögtön akcióba lendült, labdát szerzett, Majoroshoz továbbított, ő Dudáshoz, akik  fordulásból a bal alsóba lőtt. 0-5!

70. perc: egy-két cérna elszakadt a hazai oldalon, két sárga jött nyugtatóul.

75. perc: a hazaiak becserélték 16 éves kapusukat, aki rögtön egy védéssel mutatkozott be.

76. perc: Szentannai ballábas lövésénél már tehetetlen volt. 0-6.

80. perc: továbbra is támadásban vagyunk.

85. perc: kicsit tologatásba ment át a játék…

90. perc: a végére  jutott még egy kis küzdelem, hamarabb véget ért már ez  a mérkőzés…

Nem a támadófoci nyert

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Ma már halászi kötelékben

A halászi kezdőcsapatban mindössze két játékosnak nincs gyakos múltja, ebből is következik, hogy a két csapat, illetve az edzők jól ismerik egymást. Nyilván ennek is köszönhetően két ellentétes taktika feszült egymásnak: masszív védekezésből labdát szerezni, és azt azonnal felrúgni a megye egyik leggysorsabb játékosa, Gulyás Kristóf felé. A mi taktikánk talán még ennél is egyszerűbb volt: támadni, támadni, támadni. Az előbbi jött be…

Igazi ziccerünk nem akadt, de így is négyszer annyit vettük célba a kaput, mint ellenfelünk… Ezek a jellemzően távoli lövések voltak, és sajnos sokszor célt tévesztettünk, de amikor kaput találtunk, akkor sem tettük igazán próbára Tóth Bálintot.

Hiába billent fel teljesen a pálya, félidőnként nagyjából 10-15 percig tudtuk azt a tempót diktálni, amit legalább 60 percen át kellett volna ahhoz, hogy megrogyjon ellenfelünk, és több hibára kényszerítsük őket… Na meg persze jó lett volna egy gólt szerezni, hátha akkor egy kicsit lazítottak volna a bunkerfocin.

Végig masszívak voltak, nem tudtuk őket átjátszani, a végén pedig egy rosszul sikerült lesre állítás után az egy szem csatár, Gulyás elszaladt, és a kiszolgáltatott helyzetben lévő Tuza kapujába helyezett.

Ezúttal nem a támadó-kombinatív futball, hanem az úgynevezett “célfutball” győzedelmeskedett. Lehet ezen szomorkodni, de a táblázaton nem ide, hanem oda írják be a három pontot…

Persze nem kell magunkat temetni, ez a bajnokság teljesen kiszámíthatatlan: jövő héten azt a Besenyőtelket fogadjuk, amelyik a múlt héten 75 percet emberelőnyben játszva kikapott az Energiától, most szombaton viszont emberhátrányban ikszeltek azzal a Maklárral, amelyik előzőleg egy ötöst gurított ennek a masszív Halásznak… Mit mondjunk? Nehéz itt okosnak lenni…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 6. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 6. forduló

Gyöngyöshalász SE – Gyöngyösi AK

Játékvezető: PANYI KRISTÓF, Asszisztensek: TÖRTEI MÁRTON, DERDA NOEL KEVE

A csatatunk:

5. perc: kissé mély a talaj, kellemetlenül rákezdett az eső, és némi szél is fogja nehezíteni a játékosok dolgát. A hazaiak kezdték a mérkőzést, de magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést.

10. perc: borzasztó esetleges a játék, mindkét csapat csúszkár, küzd az elemekkel. A hazai térfélen folyik jellemzően a játék, bár most a Halász is kimerészkedett.

15. perc: egyértelműen kontrákra játszik a Halász, a teljesen előretolt Gulyást próálják labdaszerzés után azonnal indítani.

20. perc: borzasztó nehéz helyzetet kialakítani ilyen körülmények között, mert a talponmaradás is külön megoldandó feladat…

25. perc: Babarcsik megindulása jelentett némi veszélyt, szöglet lett belőle. Uram lőtt kapura, védés. 

30. perc: kezdjük elérni az üzemi hőmérsékletet, most egy kicsit felpörgettük a tempót. 

35. perc: Babarcsik kapott egy nagyot, sárga. Dudás lőtt, ez már nehezebb védés volt.

40. perc: Horváth Viktor lőtt kapura egy szabadrúgást, jól indult, de elkanyarodott a kapu felől…

45. perc: Babarcsik jobbal próbálkozott, mellé. Egy perc hosszabbítás.

50. perc: bátrabban kezd a hazai csapat az első félidőhöz képest.

55. perc: megint nem olyan a tempó, amilyet mi szeretnénk… Sok a hiba.

60. perc: Szentannainak volt egy helyzete, de jó keresztezés érkezett, majd Nádudvari cselezte be magát a kapu elé, az utolsó passz nem sikerült. A másik oldalon jönnek a kikötődött cipőfűzők…

65. perc: Szentannai lőtt kapura majd’ 30 méterről egy szabadrúgást, centikkel mellé.

70. perc: a hazaiakon mutatkoznak a fáradtság jelei…

75. perc: nyomunk… Márkus lőtt már kettőt kapura.

80. perc: Gulyás szaladt el ziccelrben, oldalháló, köszönjük.

85. perc: jó 25 méteres szabadrúgáshoz jutottunk, megint Márkus, megint centik.

89. perc:  Gulyás megint, most nem hibázott. 1-0.

90. perc: 5 perc hosszabbítás.

Beindultunk…

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Visszatért I.

Két ballábas(!) Szentannai-lövés, két Dudás-betörés, és máris négy góllal vezettünk a félidőben…

Persze nem ilyen egyszerű ez, sőt, hozzá kell tenni, hogy 0-0-nál, és 1-0-nál is volt gólszerzési lehetősége a Vámosgyörknek. Mindkét esetben kapusunk, a hétközi kupameccs után a kezdőben ragadó Kiss Olivér volt főszerepben… Először egy kirugás közben elcsúszott, így a vendégek csapatkapitánya került gólhelyzetbe, de elpuskázta. Aztán büntetőhöz jutottak a vendégek, ekkor pedig a szerdán két 11-est védő kapusunk úgy fogta meg ezt a mostanit, hogy ki se pattant róla.

Közvetlenül a kimaradt ziccer után rúgtuk a második, majd két percre rá a harmadik gólt… Ez döntőnek biszonyult, innentől kezve nem igazán volt kérdés a mérkőzés végkimenetele.

A jobblábas Szentannai...

A második félidőben is végig domináltunk, és ebben a játékrészben is szereztünk négy gólt, négy különböző játékos által, ráadásul mindegyiküknél akad egy kis érdekesség:

Sándor Bencének nem elsődleges feladata a gólszerzés, de ebben a szezonban a mai már a második volt neki. Horváth Viktornak már inkább feladata, hogy betaláljon, ma azonban belső védőként játszott, és mégis…  Mindketten ziccerben, nagyjából egy méterről rúgtak az üres kapuba. Nádudvari Marcell megszerezte élete első felnőtt-gólját: ő maga novemberben lép majd be a felnőtt korba… Gyönyörűen cselezte be magát az ötös sarkáig, ott pedig hálószaggató lövést eresztett meg.

A mérkőzés utolsó gólját az a Márkus Marcell szerezte, aki 294 nap után léphetett ismét pályára!  Tóth Levente szolgálta ki önzetlenül, a berobbanó Márkus pedig fejjel szerezte meg idei első gólját.

Visszatért II.

Jövő héten Gyönyöshalászra látogatunk, nagy közhely: az egy egészen más mérkőzés lesz. Ebből a 8-0-ból sem szabad kiindulni, és jó eséllyel az augusztusi 5-1-ből sem… Meglátjuk.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 5. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 5. forduló

Gyöngyösi AK – Vámosgyörk

Játékvezető: MOLNÁR DÁNIEL, Asszisztensek: CSATHÓ ZSOLT, JUHÁSZ ÁDÁM SÁNDOR

A csatatunk:

5. perc: kellemes fuballidő, el-elbújkál a nap, kellemes szellő, öt perces csúszás a kezdésnél. Magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de a vendégek sem adták fel a támadás lehetőségét.

10. perc: az első védést Kissnek kellett bemutatni, és egy büntetőt is reklamáltak a vendégek a pályán, a kispadjuk néma volt… 

11. perc: Szentannai ballábas lővése 18-ról a kapufán csattant, onnan pedig a hálóban landolt! 1-0!

15. perc: támadásban maradtunk, Dudás is próbálkozott egy lövéssel, centikkel mellé.

20. perc: büntetőt harcoltak ki a vendégek, Kiss Olivér a mellkasára szorította, ki se pattant! A másik oldalon megint Szentannai lőtt kapura, megint ballal, megint gól! 2-0!

23. perc: Dudás lépett ki, jól fedezte a labdát, aztán a hosszú sarokba lőtt! 3-0!

25. perc: most már nyugodtan játszunk.

30. perc: kicsit most megélénkültek a vendégek, de csak messziről-messzire lövésig jutottak. 

35. perc: Babarcsik kapott egy alattomos rúgást, utána fejelt egyet, akkor majdnem larúgták a fejét…

40. perc: kicsit most a játékvezetői ítéletek borzolták a kedélyeket.

43. perc: Dudás most Horváthtól kapott kiváló körömpasszt, befordult, a kapus keze alatt a hálóba gurított. 4-0!

45. perc: Dudás megint egy cselre volt attól, hogy csak a kapus legyen vele szemben, de közbe nyúlt egy láb…

50. perc: Dudás helyére Szentannai lépett fel centernek, rögtön kiharcolt egy szabadrúgást. Horváth lövését védte a kapus.

55. perc: Szentannai parádás megmozdulása gólt érdemelt volna, de a kisesernyő után a ballábas kapáslövés éppen csak mellé zúgott, a kapus szemmel védett… Aztán Babarcsik zúdított egyet éppen a felső kapufa felé…

57. perc: egy centerezés utánSándor Bence sodorta a kapuba a labdát. 5-0!

63. perc: egy szabadrúgás variáció után Uram passzát Horváth pöckölte az üres kapuba. 6-0!

70. perc: Kissnek is kellett egyet védést bemutatnia. Babarcsik ‘Flash’ Bálint harcolt ki egy szögletet, amit Horváht ívelt be, Uram centikkel maradt csak le róla…

75. perc: Babarcsik lövés.

80. perc: Márkus az első  labdaérintéséből egy bravúrra késztette a kapust, a másodikból pedig majdnem gólpasszt adott, Nádudvari viszont 3-4 embert kicselezve az ötös sarkáról a kapus szeme közé. 7-0!

81. perc: a két csere… Tóth Levente beadását Márkus Marcell fejezte be. 8-0!

85. perc: támadunk, a Györk már nem negyon tud, de nagyon becsületesen küzdenek.

Továbbjutottunk

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Rendre a herédi kapu előtt

Szögezzük le: az amatőr csapatoknak a szerda-szombat-szerda ritmus nem éppen a legideálisabb. Ezen kívül egy hétközi mérkőzés esetében nem mindig az edző rakja össze a csapatok, hanem a ‘szükség’, hogy éppen ki tudja megoldani a munkahelyi vagy iskolai elfoglaltságát… Aztán persze azt is tudni kell, hogy a megyei csapatoknak nincs olyan mély kerete, mint a profi csapatoknak…

Mindkét csapatnál hiányzott a védelem egy-egy oszlopa, de – szokták mondani – mindig annak a csapatnak kell nyernie, amelyik a pályán van.

Nálunk Horváth Viktor húzódott vissza belső védő pozícióba, illetve lehetőséget kapott tétmeccsen is a kapuban a nyáron igazolt Kiss Olivér is. Nem a mostani 90 perc alapján fognak érte bejelentkezni más klubok, mert másfél órán keresztül nem nagyon volt alkalma bemutatni tudását, utána viszont annál nagyobb szerep hárult rá… De erről egy picit később…

Talán a meleg, vagy a hétközi időpont miatt, de nem sokat kaptunk a Herédtől abból, ami alapján 100%-os teljesítménnyel vezetik a bajnoki tabellát.

Végig mi kezdeményeztünk, sokkal többet birtokoltuk a labdát, rengeteg-rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, – amik persze rendre kimaradtak nem egyszer a kiváló vengégkapus teljesítménynek köszönhetően. Még büntetőhöz is jutottunk, de ma az is a kapufán csattant… Ehhez képest a vendégek, egy-egy lecsorgó labdával próbáltak megiramodni, illetve nagybedobások után igyekeztek zavart okozni a kapunk előtt, de minimális sikerrel…

Bíztató volt a játék, és nagyjából a 70. perctől a támadásban addig sem sokat mutató Heréd már egyértelműen a védekezésre helyezte a hangsúlyt, és arra, hogy jussanak el a büntetőkig, mert nem nagyon mutatkozott arra esély, hogy ők ma gólt szerezzenek…

Jöhetett a lutri, az idegek játéka, a büntető rúgások…

Főszerepben: Kiss Olivér

A herédiek kezdtek, tehát nekünk volt mindig egy plusz nyomás az értékesített 11-es után…

Az első 5 páros után nem született döntés, mert mindkét csapat játékosai egyszer-egyszer hibáztak. Volt itt minden: felső kapufáról le- és bevágódó labda, az oldalsó kapufáról a másik kapufa belsejéhez csapódó labda, panyenka, és mellé gurítás is…

 Nálunk a hatodik rúgáshoz gólkényszerben(!) a 17. életévét éppen egy hét múlva betöltő Czinkóczi Kristóf érkezett, aki borzasztó magabiztos volt. Újabb előny a vendégoldalon, akkor az egyetlen ballábasunk, Uram Dénes jött, és ő sem hibázott. A herédiek nyolcadik rúgója erővel, de félmagasan lőtt, és az oldalt eltalálva Kiss Olivér védeni tudott! Ekkor a “nagy öreg”, Nádudvari Marcell érkezett, – aki két hónap múlva már nagykorú lesz… – és azzal a tudattal állhatott oda, hogy ha belövi, akkor vége, továbbjutunk. BELŐTTE!

Ezzel továbbjutottunk, és várhatujuk a sorsolást. A szintén továbbjutott csapatok, és ezzel a lehetséges ellenfeleink a következők: Energia, Heves, Vámosgyörk, Lőrinci, Andornaktálya, Petőfibánya.

Szombaton már ismét bajnoki, a Vámosgyörk csapatát fogadjuk!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – HVm-i Kupa, 2. forduló

Heves Vármegyei Kupa – 2. forduló

Gyöngyösi AK – Heréd LC

Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Asszisztensek: OROSZ FRUZSINA, TITZ PÉTER

A csatatunk:

5. perc: ismét egy kánikulában zajló mérkőzés… Egy közeli Szentannai lövéssel kezdtünk, a kapus nagyot védett, Babarcsik lövését pedig blokkolták, szöglet.

10. perc: Dudás is megeresztett egy lövést, kapus, szöglet.

15. perc: Nyagy-György Bálint is lőhetett, bár ez csinyes helyzet volt, a kapusnak védenie kellett.

20. perc: Uram Dénes a saját térfeléről indulva lőtt 16 méterről, megint a kapus.

25. perc: ivószünet után folytatódik a játék, reméljük, ez nem töri meg a lendületünket.

30. perc: nagy bedobásokkal próbálkozik a Heréd, de újra átvettük a kezdeményezést.

35. perc: megvan a vendégek első kapuralövése is, oldalháló. És a második is, ez mellé. Babarcsik 11-est harcolt ki.

40. perc: Dudás végezte el, a kapufán csattant, a kipattanó mellé. Sándor Bence egy szöglet alatti lökdösődésért (páros)sárgát kapott.

45. perc: egy jó kontrát vezettünk a végén, de jól jött most a szünet.

50. perc: Béla Samu kapott egy rúgást a bokájára, Czinkóczi Kristóf folytatja helyette. Babarcsik jobbal lőtt, mellé. A megpattanó Dudás-lövésnél óriási kapusbravúr. Majd megint Dudás, de megint kapufa…

55. perc: még mindig inkább mi kezdeményezünk, de most kevesebb a veszély a kapura.

60. perc: két újabb Szentannai-lövés jelentett veszélyt.

65. perc: Czinkóczi Bence kapott sárgát, majd utána óriásit mentett blokkolással. Dudás fejelt közelről, megint kapusbravúr.

70. perc: újabb ivószünet után folytatódik a játék. 

75. perc: inkább mezőnyjáték folyik most.

80. perc: egy szöglet után tüzijátékot rendeztünk, de így sincs meg az az áhított gól.

85. perc: sokadik kapusbravúr, ezúttal Dudás ugrott ki, a hálóőr jól zárta a szöget. A Heréd jobban várja a végét…

90. perc: Palhuber cselezett ki 3-4 embert, a vége oldalhálós lövés. Kettő perc hosszabbítás. Ha nincs gól, büntetők következnek…

Szoros vereség

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

A búcsúzó nap fényében kezdtük meg a mérkőzést, és villanyfényben játszottuk le.

A Lőrinci azonnal magához ragadta a kezdeményezést, nem tapogatózott, és többnyire birtokolta is a labdát az első 20-25 percben, még ha ez komoly helyzeteket nem is hozott nekik. Az első negyedóra végén azonban gyakorlatilag összehoztunk nekik egy szögletetet, amiből megszerezték a vezetést. Érezhetően egy begyakorolt figura volt: átívelték a hosszú oldalra, onnan pedig a rövid kapufához, a viszonylag tisztán maradt játékos pedig befejelte.

Megfogott minket a gól, nehezen kaptuk össze magunkat, és egy kicsi segítséget mi is kaptunk az egyenlítő gólhoz. Sándor Bence ugratta ki nagyszerűen a jobb szélen Béla Sámuelt, azonban a kapus is jól mozdult ki, el is vitte jobbszélsőnk elől a labdát, ám kissé hosszan tolta meg. Horváth Viktor pedig úgy ment oda, ahogy a mezőnybe sodródó kapus elé oda kell menni: vagy felrúg (piros), vagy enyém a labda. Övé lett. A támadás indítójához juttattuk a labdát, a visszaigyekvő kapus távollétében Sándor Bence egyenlített.

Nem csak az egy-egy gól, de a mutatott játék alapján is kiegyenlített lett, hiszen az elején inkább ők, aztán inkább mi tudtuk uralni a mérkőzést.

A szünet után aztán még keményebben állt bele a mérkőzésbe a hazai csapat, egyáltalán nem hagytak minket kibontakozni, minden támadásunkat csírájában elfojtottak. Hogy ez hogyan is nézett ki? Hát így:

Egy óra  elteltével aztán 7 perc alatt kaptunk két gólt: megint egy begyakorolt figura, amit talán kicsit nagyobb rutinnal leleshettünk volna, majd egy üresbe indulás utáni ziccer, ami kimaradt, de a kapufáról kipattanó labda megint nem a miénk lett…

3-1-nél sem álltunk meg, de érezhető volt, hogy nem teljesen tiszták a fejel, csak darálunk, erőlködünk, hiányzott a tudatosság…

Azért a rendes játékidő végén ez a darálás hozzott egy Babarcsik-kugratást, a sérülésből fokozatosan visszatérő, ezúttal 20 percet kapó Dudás Csanád lendületből vezethette a kapusra, de megint csak jött egy alárúgás… Igaz, ez legalább a 16-oson belül, így büntetőt ért. A sértett végezte el, magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba. A hosszbbításban persze már nem sok játék volt, hiszen jött a görcs-taktika, a lecsúszott a sportszáram, és különben sem tudom, honnan is kell elvégeznem a kirúgást…

Összességében a Lőrinci megérdemelten nyert, kevés veszélyes szituációt tudtunk kialakítani a kapujuk előtt, mezőnyben pontatlanul játszottunk, és hátul is ingatagak voltunkj. Az egyre inkább látszik, hogy ebben a mezőnyben nem feltétlenül a szép focival lehet hozni az eredményeket…

Szerdán kupameccs, a Herédet fogadjuk, jelenleg ők állnak a bajnoki tabella élén, az sem lesz könnyű…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok: