Szomszédvári rangadó, a két csapat tele olyan játékossal, akik nemrég még csapattársak voltak. Egymás erényeit, gyenge pontjait jól ismerő edzők, ezeknek megfelelően hatalmas taktikai csatára volt kilátás. Mindkét oldalon fontos hiányzók, de kettőzött akarat, és a két előző mérkőzést követően mindét oldalnak volt törleszteni valója. Augusztusban a kupában fölényesen győztünk, aztán szeptemberben a bajnokin nagy csatában alulmaradtunk egy hajrában szerzett gólnak köszönhetően.
Ahogy arra számítottunk, a Gyöngyöshalász masszív védekezésre rendezkedett be, és a megye egyik leggyorsabb játékosára építve, őt hosszú labdákkal megjátszva igyekeztek előnyt kicsikarni. Mi az összjáték gyorsaságára, hatékony passzjátékra készültünk, és a vonalak megbontására.
Tulajdonképpen jól kezdtünk, Szentannainak két jó lövőhelyzetet sikerült kidolgozni, aztán egy szöglet utáni kavarodás végén Forgó került ziccerbe, de kiszorított helyzeben a ballábas lövése mellé csorgott.
Aztán a Halász taktikája sült, egy könnyen megszerzett labdával Gulyás ki tudott ugrani, és ugyan védőink és kapusunk együttes erővel még mentettek, de a kipattanót már bekotorta a villámléptű játékos. 0-1.
Kicsit bosszankodtunk, hiszen erre készültünk, mégis meg tudták csinálni… Nagyon nem estünk pánikba, hiszen semmi nem változott a gól után: a Halász addig is 30 méteren húzta meg a védelmi vonalát, és így is alakultak ki helyzeteink… Türelmesek voltunk, és lehetett tudni, hogy lesznek még lehetőségeink.
Szentannai Martin nem csüggedt a két sikertelen lövés után, továbbra is kiváló lövőhelyzeteket alakított ki magának, és a lövései nyomán Tóth Bálintnak egyre nagyobb bravúrokat kellett bemutatnia. Az egyiknél már többen gólt kiáltottak, de a felső sarokba is odaért ‘Tocska’.
Aztán a pálya minden részén feltűnő Márkus pillanatai következtek: a balösszekötő helyéről indulva kezdte magát becselezni a 16-oson belülre, 3-4 emberen jutott túl, és a kilépő kapus mellett a hosszú oldal felé passzolt. Ott szinte teljesen üresen érkezett Béla Sámuel, akinek az üres kapura már nem volt nehéz dolga. 22 éves játékosunknak ez volt az első felnőtt nagypályás gólja: már nagyon kijárt ez neki, mert jellemzően nem a gólszerzés szokott lenni a fő feladata, de az a harcosság, kitartás, küzdeni tudás, ami őt igazán jellemzi, nagyon megérdemelte már! 1-1.
Már a félidő vége felé is mutatkoztak arra jelek, hogy a vendégcsapat az, ahol mélyebb nyomokat hagyott a nagyobb iram. A második játékrésznek ezért úgy mentünk neki, hogy nyomjunk továbbra is, jönnek majd a lehetőségek, és mindenkin látszott, hogy bízik a fordításban.
Ahogy teltek a percek, egyre inkább lekéstek, elcsúsztak a védők, szaporodtak a faltok, egyre feszültebb lett a hangulat. A halásziak húzták az időt, és egyre több ítéletet kértek számon a játékvezetőn. Ez utóbbiban mi is kivettük a részünket: egy büntetőt, egy piros lapot, és egy-két sárgát hiányoltunk…
Néhány perccel Uram Dénes büntetőgyanús szituációja után Nádudvari Marcell kavargatott a büntető területen belül, és a már földön fekvő Szabó Viktor buktatta. Márkus állt oda a büntetőhöz, és nagyon magabiztosan helyezte a kapu jobb oldalába, ami Tóth Bálint balra ugrása miatt teljesen üresen maradt. Ezzel meglett a vezetés. 2-1.
Nem változott meg egy csapásra a játék, bár arra lehetett számítani, hogy a hátrány tudatában ki fog támadni a Gyöngyöshalász. Erre nagyjából 10 percet kellett várni, de azért ekkor sem jöttek előre ész nélkül, továbbra is jóval többet volt nálunk a labda.
A fizikális fáradtság mellett megjelent a pszichés fáradtság is: egy szabadrúgást villámgyorsan végeztünk el a felezőnél, és az elmélázó védők mellett Márkus ugrott ki. Gyakorlatilag ziccerben vezethette kapura a labdát: nem hibázott. 3-1.
A mérkőzés vége előtt aztán megint egyedül akciózott csapatkapitányunk, és harmadjára is a hálóba talált, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt.
A Gyöngyöshalászban egy igazi fegyver volt támadásban, amely azonban egylövetű volt. A mi oldalunkon Uram Dénes előretörései, Szentannai lövései, Márkus Marcell színes játéka, Béla Sámuel és Majoros Zsombor kérlelhetetlen küzdése, Nagy-György Bálint forgatásai, Nádudvari pilickázásai folyamatos veszélyt jelentettek a kapura. Forgó Kornél, Czinkóczi Bence és Horváth Viktor hármasa tulajdonképpen egy eset kivételével ‘megette’ Gulyást, és amikor – a gólon kívül még egyszer – túljutott rajtuk, akkor Kiss Olivér hárított bravúrral. A halászi védelem sokáig állta a sarat, borzasztóan nehéz volt feltörni a falat, ráadásul Tóth Bálint is bemutatott legálább három bravúrt…
Szó, ami szó: nehéz mérkőzés volt, de az a csapat nyert, amelyik játszani akart, és a saját erényeiből többet, jobbat hozott ki.
A második helyen töltjük a téli szünetet, és remélhetőleg jobban kezdjük majd a tavaszt, mint az őszt!
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
