Ahogy egy vereség után nem érdemes a Dunának menni, úgy egy győzelem után sem szabad elszállni. De azért most ez eléggé felemelő! Az eddig veretlen, listavezető Maklárt vertük meg úgy, hogy igazából komoly helyzet nélkül maradtak. De nézzük sorjában!
Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés! Olyanban, amiről azt lehetett gondolni, ezt csak percekig lehet bírni. Végül nagyjából fél órán át tartott az öldöklő iram, de utána sem laposodott el a mérkőzés, csak a bundeszligakettes rakkolás átment egy erős megyeegyes tempóba.
A 10. perc tájékán volt az első veszély: Eged lőtt – tőle szokatlanul – bő 20 méterről kapura: a kapus csak nézte, de mellé. Aztán egy kisebb tüzijáték: először ismét Eged tört be, lövés, kapus. Aztán megint két újabb lövés, ezek blokkolva. Percekkel később egy szöglet után gyötörtük kapura a labdát, a gólvonalról mentett a védő.
Huszonöt perc után lehetett volna veszély először a mi kapunk előtt, de egy lecsorgó labdát – ami a szabadon álló támadó felé gurult – Bartha kivágott. Ez volt a legnagyobb vendéglehetőség.
Közben azért mezőnyben kissé fölénk nőttek, volt egy öt perc, amikor teljesen a térfelünkre szorítottak minket, ezzel együtt Tóthnak csak kósza labdákat kellett begyüjtenie az első félidőben.
A második félidőben aztán úgy jöttünk ki, mint akik vért ittak! Nádudvari az első félidőben önmagához képest halványabban teljesített, azonban a szünet után legjobb formáját mutatta.
Két perc sem telt el az újrakezdés után, amikor egy előre lőtt labdát még a saját térfelén, a felezővonalnál vett át, és megindult vele a kapu felé, mint egy magányos farkas. Egy védő, két védő, még egy, ankara Messi, ankara Messi, már a kapus mellett is elgurította, azonban egy védő visszaért, és a gólvonal előtt menteni tudott. A kipattanót Szegedi szedte fel, visszatette Nádudarinak, aki Bognárhoz passzolt. Az összekócolódott védők között lőtt, és a labda a sarokban! 1-0!
Támadtunk tovább, megjött az önbizalmunk is, aztán jött egy nagyn veszélyes szituáció. Egy ártaltlan, hulló falevélként érkező labdát tolt fölé Tóth, azonban leérkezésnél óriásit csattant a kapufán a feje. Mindenki nagyon megijedt, hál’istennek semmi baja nem esett… a kapufának. Talán még azóta is cseng, Tóth pedig lábon hordta ki a hatalmas puklit a fején.
Aztán jött egy kis varázslat: Nagy-György Bálint rajzolta a vonal mellé kihúzódó Nádudvari elé a labdát, aki tökéletesen vette át, középen pedig már robbant is középre Szénási. A labda menetrendszerűen jött, ballábas középpályásunk pedig jobbal pöckölte be a kapuba. 2-0!
A lényegi kérdések eldőltek, mert bár a Maklár nem adta fel, jöttek előre, de hiányzott belőlük az átütő erő. Sőt, ha egy kicsit koncentráltabbak vagyunk, akkor meg is duplázhattuk volna góljaink számát…
Persze ne legyünk telhetetlenek: 2-0-ra legyőztük az egyik legjobb kerettel rendelkező csapatot, és ami ennél is fontosabb, nem csak úgy találtunk két gólt, hanem egyszerűen jobbak voltunk.
Kellett persze ehhez, hogy – legalább egy félidőnyit – mindenki kihozta magából a maximumot! Mindenki keményen harcolt, futott, küzdött és koncentráltan játszott! Hátul stabilak voltunk, helyzet nélkül maradt a Maklár, középen nem engedtük kibontakozni a támadáskezdeményeket, elől pedig számtalan helyzetet alakítottunk ki, és – ami a legfőbb – kettőt értékesítettünk.
A bajnokság első etapja ezzel véget ért. Most kemény sorozat áll előttünk: 5 mérkőzést fogunk idegenben játszani. Ráadásul rögtön a második helyezetthez, Andornaktályára látogatunk, ahol nagyjából ugyanerre a teljesítményre lesz szükségünk, ha sikert akarunk elérni.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
