Kategória: Utánpótlás hírek

Labdarúgás utánpótlás hírek

Nemzetközi tornán jártunk

A Gyöngyösi Atlétika Klub U13 korosztálya Ausztriában vett részt a Wolfsberg Cup nemzetközi tornán, ahol több ország csapataival mérhette össze tudását.

A csoportküzdelmek során első mérkőzésünket az osztrák Essling-1 csapata ellen játszottuk, ahol magabiztos 2:0-s győzelmet arattunk. A második találkozón a bosnyák FK Rudan Kakanj ellen léptünk pályára, ahol kiegyenlített mérkőzésen 0:0-s döntetlen született. A megszerzett 4 ponttal csoportelsőként jutottunk tovább az egyenes kieséses szakaszba.

A negyeddöntőben a  DTE Dunavarsány csapatával találkoztunk, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtva 5:0 arányban győztünk, ezzel bejutottunk az elődöntőbe.

Ott a szlovén ND Slovenj Gradec ellen játszottunk. A rendes játékidőben nem született gól, így a továbbjutás büntetőrúgásokkal dőlt el, ahol sajnos alulmaradtunk.

A bronzmérkőzésen a cseh CSK Uherský Brod csapatával mérkőztünk meg, és remek játékkal 3:1-es győzelmet arattunk, így a tornát a 3. helyen zártuk.

Külön szeretnénk megköszönni a szülők támogatását, segítségét és folyamatos biztatását, amely nagyban hozzájárult a csapat sikeres szerepléséhez. A lelkes szurkolás, az áldozatvállalás és a háttérből nyújtott támogatás fontos erőt adott a játékosoknak a torna során. A torna kiváló nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget biztosított játékosaink számára. A csapat teljesítménye, hozzáállása és küzdeni akarása példaértékű volt, ezzel méltóképpen képviseltük a nemzetközi mezőnyben a Gyöngyösi Atlétika Klubot és Magyarországot.

Hajrá GYAK!

 
 

Nyírbátorban jártak fiaink

A 2026. január 24–25-i hétvégén egy emlékezetes és tartalmas tornán vett részt U11-es korosztályunk Nyírbátorban, ahol a kétnapos BÁTOR TALENT CUP mezőnyében mérettethették meg magukat fiataljaink.

A Gyöngyösi AK számára ez a torna már szinte hagyománynak számít: az elmúlt években rendszeresen jelen voltunk az adott korosztállyal, így a szervezők szinte régi ismerősként, barátként fogadták csapatunkat – ami különösen jó érzéssel töltött el bennünket. A torna nemcsak a versenyzésről szólt, hanem kiváló lehetőséget biztosított arra is, hogy a gyerekek a megszokott Bozsik-programon túl is tapasztalatokat gyűjtsenek. Új ellenfelek, új játékszituációk, másfajta környezet – ezek mind hozzájárulnak a fejlődéshez.

A hétvége során a csapatot Nagy Attila és Sárándi Milán edzők készítették fel és vezették, akiknek ezúton is köszönjük az áldozatos és lelkiismeretes munkát!  Eredmények:

▪️ D csoport: DVTK – GYAK 2:5, GYAK – Csenger 4:0, GYAK – Partium LA 3:0

▪️ Arany ág csoport: Debreceni SI – GYAK 3:0, Ferencváros – GYAK 2:2, Filó SE – GYAK 5:0

▪️ Helyosztó mérkőzés (7–8. helyért): GYAK – Csenger 2:2, büntetőkkel: 2:1

A csapat tagjai: Tátrai Kolos, Csordás Kende, Kontos Regő, Kontos Boldizsár, Viktor Dániel, Ágoston Mátyás, Szabó Áron.

A 16 csapatos, erős mezőnyben végül a 7. helyet szereztük meg. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy a gyerekek számos pozitív élménnyel gazdagodtak, amelyek új lendületet adnak számukra a további fejlődéshez. A közös munka, a csapatélmény és az edzői háttér mind hozzájárultak ehhez a tartalmas hétvégéhez.

Köszönjük a szervezőknek a meghívást és a szívélyes fogadtatást – jövőre újra találkozunk!

Hajrá GYAK!

Tornán a legkisebbek

A hétvégén Törökszentmiklóson vett részt egy rangos utánpótlás labdarúgótornán a Gyöngyösi Atlétikai Klub U7-es korosztálya Ecsegi Zoltán edző irányításával.

A torna tapasztalatairól Ecsegi Zoltán így nyilatkozott: Szombaton egy igen színvonalas tornán szerepelhettünk, ahol a legkisebb korosztályunk is lehetőséget kapott a megmérettetésre. A korai kezdés ellenére a gyerekek nagyon élvezték a játékot. Természetesen voltak győzelmek és vereségek is, de a legfontosabb, hogy mindenki mosollyal az arcán futballozott. Külön öröm, hogy nálunk nagyobb egyesületek ellen is pályára léphettünk, ami sokat segít a tapasztalatszerzésben.

Gratulálunk a gyerekeknek és a szakmai stábnak az elvégzett munkáért!

Hajrá GYAK!

U12, U13-as kiválasztó

Az MLSZ rendezésében Debrecenben járt az U12-es és U13-as Észak Körzetközponti válogatottja, ahol a többi Keleti régió válogatottjával mérkőzött meg.

A tavaszi szezon során több kiválasztó edzésen vettek részt játékosaink, ahol a régiónkba tartozó egyesületek – Hatvan, Tiszaújváros, Jászberény, Kazincbarcika stb. – szakmai vezetői által összeállításra került az Észak Körzetközponti válogatottja U12-es és U13-as korosztályban.

Az U13-as korosztályban 7 játékos képviselte egyesületünket: Berecz Dominik, Blaskó Benjamin, Chlumetzky Bende, Dóka Zsombor, Jávorszki Gergő, Kis Dominik és Nagy Levente.

Az U12-es korosztályban a végső keretbe 6 játékos került be: Gál Vince, Márkus Marcell, Mátrai Zétény, Nyilas Noel, Veres Zoltán és Viktor Botond.

A debreceni torna kiváló tapasztalatszerzési lehetőség volt a játékosainknak. A helyszínen megjelenő szakembereknek megmutathatták a tehetségüket. Az MLSZ szakemberei a torna játékosai közül összeállították a Keleti Régió Körzetközponti válogatottját az U13-as korosztályban. A szakemberek egyesületünk 5 játékosát is érdemesnek találták a válogatottba: Berecz Dominik, Chlumetzky Bende, Dóka Zsombor, Jávorszki Gergő, Kis Dominik. Ők a válogatott tagjaiként a jövőhéten a DVTK akadémián mérhetik össze a tudásukat a Keleti Régió Tehetségközpont válogatottjaival.

Gratulálunk a Srácoknak!

Hajrá GYAK!

Helyszín: Bozsik Aréna

A tegnapi napon egyesületünk lehetőséget kapott arra, hogy játékos bekísérőként részt vegyen a Budapest Honvéd FC – Kisvárda Master Good NBII-es bajnoki mérkőzésen a Bozsik Arénában.

Óriási élmény volt a gyerekeknek találkozni a játékosokkal, edzőkkel, bepillantást nyerni a kulisszák mögötti folyamatokba. Együtt sétálhattak ki a pályára többek között azzal a Szabó Alexszel, aki néhány éve még maga is GYAK-mezben futballozott elsősorban utánpótlás játékosként, de a felnőtt csapatunkban is bemutatkozhatott 16 évesen.

Köszönjük a lehetőséget a Budapest Honvéd szakembereinek!

Sikerek a futsaltornán

Heves Vármegyei Futsal bajnokságok összefoglalója

Az U-11-es korcsoportban 2 csapattal szerepeltünk. Az U-11-es csapatunk dominálta a csoportját, összesen 91 gólt szerzett a 12 mérkőzés alatt. Juhász Kevin volt a legeredményesebb 15 góllal. Az U-10-es csapatunk is sikeresen helyt állt a nagyobbak között, 66%-os győzelmi mutatót felmutatva. Ebben a korcsoportban nem rendeztek
rájátszást.

Az U-13-as korosztályban is 2 csapattal szerepeltünk. Az U-13-as csapat uralta a korosztályát, a 12 mérkőzésen 90 rúgott gólig jutott, ebből Kis Dominik jegyezte a legtöbbet 22 góllal. Az U-12-es csapatunk csoportja nagy csatákat hozott. Ők is pozitív mérleggel
zártak a nagyobbak között 12 mérkőzésből 7 győzelem. Ebben a korcsoportban nem rendeztek rájátszást.

Az U15-ös korosztályban szintén két csapattal indultunk. Az U15-ös csapat 102 rúgott góllal, kiélezett csatában lett csoportelső a Tiszai Sportcentrum csatapával szemben. Az U-14-es csapatunk a csoportja második helyén jutott a rájátszásba! A rájátszás első mérkőzésén GYAK U15 – GYAK U14 3:1, így az idősebbek jutottak az elődöntőbe. Az elődöntőben 2:0-s eredménnyel múlták fülül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, aki 2:0-s eredménnyel szerezte meg az első helyet. Gratulálunk nekik a győzelemhez!

Az U-17-es korosztályban a GYAK csapata100%-os teljesítménnyel, 123 rúgott góllal nyerte meg a csoportját. A rájátszás első  mérkőzésén magabiztos 6:0-s győzelemmel múlták felül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, a mérkőzés 5:2-s arányú GYAK győzelemmel zárult. Bognár Botond 25 gólig jutott a bajnokságban.

AzU-19-es korosztályban nem rendeztek rájátszást, a GYAK csapata 100%-os teljesítménnyel, 103 lőtt góllal nyerte meg a tornasorozatot.

Tehát az érmek

 Aranyérem az U19-es tornasorozatban
 Aranyérem az U17-es bajnokságban
 Ezüstérem azU15-ös bajnokságban

Gratulálunk a résztvevőknek! Gratulálunk a győzteseknek!

Hajrá GYAK!

Egerben járt két csapatunk

Közös kép a III. ker. TVE csapatával

Szombaton az Eger SE meghívására az U-13-as csapatunk négycsapatos felkészülési tornán vet részt Egerben. A hazai csapat mellett játszottunk a III. KER. TVE és a Barca Academy csapatai ellen. Mindhárom mérkőzés nagy csatákat hozott, nagyszerűen szolgálta a csapatok fejlődést. Köszönjük a szervezést és a meghívást az egri csapatnak.

Vasárnap pedig legfiatalabb játékosink látogattak Egerbe. U-7-es csapatunk arájuk jellemző módon hatalmas elánnal és lelkesedéssel vetette bele magát a játékba. Estünk, keltünk, cseleztünk, gólt  úgtunk, nevettünk. A csapat legjobb teljesítményéért járó díjat Pampuk Medox érdemelte ki.

U10-es csapatunk Nyírbátorban

Ismét Nyírbátorban jártunk!

Minden évben megrendezésre kerül Nyírbátorban a Bátor Talent Cup utánpótlás labdarúgó torna, amelyre csapatunk idén is meghívást kapott olyan egyesületek mellett, mint a DVTK, DVSC, Békéscsaba, Sajóvölgye stb.

Örömmel vettünk részt ismét az eseményen, mivel már rendszeres résztvevőnek számít a mindenkori U-10-es csapatunk a rendezvényen. Minden évben kiválóan megszervezett, jó hangulatú eseménynek lehetünk a részesei. A színvonalas mérkőzések nagyszerű lehetőséget biztosítottak, hogy játékosaink felmérjék saját képességeiket. A két napos lebonyolítás során a közös étkezések, játékok, alvás kiváló csapatépítő erővel bírnak.


Sárándi Milán korosztályos edző értékelése: nagyon jól megszervezett, színvonalas 2 napos tornán vettünk részt ahol a gyerekek egy új helyen a megszokottól eltérő csapatok ellen mutathatták meg, hogy milyen ügyesek. Nagyon nagy élmény és tapasztalat szerzési lehetőség volt ez számunkra. Köszönjük a meghívást!

Visszatérünk legközelebb is!

Hajrá GYAK!

Sűrű hétvége 2. – Kitüntetés

A Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es korosztályban versenyző utánpótlás-labdarúgó csapata a 2023/24-es szezonban megnyerte az MLSZ Regionális bajnokság Közép-keleti csoportját. Ezt követően csapatunk 4 osztályozó mérkőzést játszott, melyet veretlenül lejátszva kivívta a magasabb osztályban való indulás jogát (Regionális Kiemelt bajnokság). 

A csapatból 1 tehetséges játékost (Tasi Gergő) a nyáron a Honvéd Magyar Futball Akadémia, 1 játékost (Szűcs Barnabás) pedig a Diósgyőri Akadémia igazolta le. Ezen túlmenően 4 fiatal játékosunk idén bemutatkozott a Gyöngyösi AK felnőtt csapatában is: Czinkóczi Kristóf, Lakatos György, Nyilas Patrik és Szűcs Balázs!

A csapat az új szezonban, a magasabb osztályban is megállja a helyét, olyan neves csapatok ellenében, mint a Soroksár,BVSC, Szolnoki MÁV, REAC, Kecskemét, Budafok, akiknek felnőtt csapatai az NB I-es és NB II-es bajnokságban szerepelnek. A csapat a Kiemelt bajnokságban jelenleg az 5. helyen áll, 6 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mellett.

A fentieknek köszönhetően a Gyöngyös Városi Önkormányzat ‘Az Év Utánpótlás Csapata’ címet adományozta a Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es csaptának, amelyet Nagy-György Gábor szakmai igazgató, és Molnár Zoltán vezetőedző kiséretében vehettek át a tegnap esti Sportbálon.

Gratulálunk!

Hajrá GYAK!

Winter Cup – U12, U13

Mezőkövesden jártunk a hétvégén

Az elmúlt hétvégén az  U12-es és U13-as csapataink a WINTER CUP évzáró torna sorozaton vettek részt Mezőkövesden Domokos Gergő, utánpótlás edző vezetésével. Kíváló körülmények között, jó csapatokkal mérhettük össze tudásunkat így az év végén.

Papp Tamás kapusedző büszke lehet tanítványaira, mivel Mátrai Zétény (U12) és Bozsoki Ármin (U13) egyaránt elhozták a torna legjobb kapusa díját!