Hónap: 2023 április

Tulajdonképpen sima volt

A mérkőzés közvetítése itt, az adatlapja pedig itt olvasható.

A vendégek tervei szerint alakult a mérkőzés első fél órája, mert megakadályozták a kombinatív játékunkat, kényszerítőinket. Igaz, ebben a pálya talaja is segítségükre volt: göröngyös, dimbes-dombos, kiszámíthatatlan játéktér fogadta a csapatokat.

Ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor mondhatjuk azt, hogy türelmesen játszottunk, és tudtuk, hogy nem az első 10 percben kell megnyerni a mérkőzést. (Bár a múlt héten pont ezt tettük…)

Ha egy papíron jobb csapatnak nem jön össze a kispasszos játék, akkor még mindig ott vannak a pontrúgások. Sajnos azonban a szögleteink sem jelentettk ma veszélyt, sőt, az azokból induló kontrák miatt aggódhattunk is…  – na, azért annyira nem kellett, mert Tóthnak is mindössze egyszer kellett védenie.

A nem épp hibátlan gyepszőnyeg

Bő fél óra elteltével jó 25 méteren jutottunk szabadrúgáshoz. Szabó Tomi nekifutott, de átlépte, ezzel szétugrasztva a sorfalat. Márkus viszont már ellőtte, és szétugró sorfal ide, kőv dermedő kapus oda, elemi erővel lőtt a kapuba. Aztán mégsem, mert végülis a kapu mögötti labdafogó hálóban állt meg a labda… “Hogy mi???” Néztek sokan a lelátón is… Sokat látott nézők is elcsodálkoztak, hiszen valóban gól volt, azonban a háló kiszakadt, és került kapu mögé a labda. Hogy a háló eleve szakadt, vagy meggyengült állapotban volt-e, az mindegy is, maradjunk a tényeknél: Márkus hálószaggató lövésével megszereztük a vezetést. 0-1.

Ezután nyugodtabbá váltunk, talán a talajhoz is jobban alkalmazkodtunk már. Talán ezeknek köszönhetően csapatkapitányunk az ellenfél térfelének közepén kezdett szólóba, és miután 3-4 védőt kicselezett, egyszerűen felvágták. A pályán nagyon senki, a nézőtéren többen csak úgy, a hazai kispadon pedig megszokásból tiltakoztak. Márkus odaállt, és a kapus vetődésével ellentétes oldalra rúgta 26. bajnoki gólját. 0-2. (A cikk írásakor az MLSZ adatbankjában Vernyik Dávid van feltüntetve mint ennek a gólnak a szerzője. Gyaníthatóan a legtöbben, akik eme sorokat olvassák, sejthetik, hogy ha Márkus a pályán van, akkor szinte biztosan nem a rutinos védőnk áll oda a büntetőhöz…)

Meccs utáni barátság: a csatár és a kapus, egykori osztálytársak

A második félidőre beszállt a kisebb sérüléssel bajlódó Lekli Soma is, akivel szintén nem nagyon tudtak mit kezdeni a védők. Két gólt szerzett, az első amolyan “leklis” volt: a felpasszolt labdát megtartotta, lefordult védőjéről, és a hosszú sarokba bombázott. 0-3.

Második gólját nagyban köszönhet a szintén csereként beálló Dudásnak, aki majdnem a félpályánál szerzett labdát, megiramodott, és kiváló ütemben ugratta ki egy pontos passzal centerünket, aki állítgatás nélkül rúgta a kapus mellett a hálóba a labdát. 0-4.

Négy a vége

Tulajdonképpen sima győzelmet arattunk, hiszen négy gólt rúgtunk, az ellenfélnek egy-két helyzetecskéje akadt csak. Ami miatt némi hiányérzetünk lehet az az, hogy ezúttal nem voltunk olyan lehengerlőek, nem volt 80-20 a labdabirtoklási arány, nem fulladt ki az ellenfél az általunk diktált iramtól az ellenfél, és a gólokon kívül csak 8-10 helyzetet dolgoztunk ki, amiből csak 3-4 volt ziccer… Valószínűleg elég sokan irigylik a problémáinkat…

Így lehet ezzel ellenfelünk edzője is, akinek a csapatába az utolsó percekre a cserekapus állt be a középpályára. Ezt  a cserét egyébként ő már csak messziről nézhette végig, ugyanis ő a mérkőzés 52. percében szurkolóvá avanzsált, minthogy második sárgáját is megkapta reklamálásért… Nem ránk haragudott, hanem a játékvezetői hármasra, akik szerinte jócskán sújtották ítéleteikkel csapatát… Hát, mi egy száz százalékos büntetőt számonkérhetünk a “sporikon”, de mezőnyben nem volt szembetűnő fatális hibájuk. Értsd: nem tévedtek többet – ide vagy oda – a szokásos mennyiségnél…

Ezen a hétvégén is: tesók egymás ellen

Szabó Viktor teljesítménye ismét kiemelendő: bár gólt nem szerzett, de az a munka, amit ebbe a meccsbe is beletett, mindenképp dicséretes! Márkus fantasztikus szabadrúgásgólt szerzett, és a mezőnyben is sokat mutatta magát. Ma nem volt annyi látványos megoldása, de az ő játékát egyértelműen nehezítette a göröngyös talaj. Forgó Kornél sokadjára ment át radír-üzemmódba: ezúttal a 13 gólos Vojtekovszkit satírozta ki a meccssből védőtársai segítségével.

A többiek hozták a tőlük elvárhatót, mindenki tette a dolgát, ezúttal extrára nem volt szükség.

A jövő héten más minőséget képviselő ellenfélhez látogatunk: a bronzérem várományosához, a Lőrinci otthonába megyünk. Van mit törlesztenünk, hiszen eddigi egyetlen vereségünket éppen ők mérték ránk, ráadásul hazai pályánkon…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 22. forduló

Heves Megyei I. osztályú bajnokság, 22. forduló

Maklár SE – Gyöngyösi AK

Az összeállítás:

5. perc: kiváló időjárás, napsütés, szélcsend. A pálya sajnos csak messziről néz ki jónak, göröngyös, dimbes-dombos. Nem kezdtünk olyan lehengerlően, mint a múlt héten, de azért jelezzük szándékainkat.

12. perc: álmos hangulató a mérkőzés, pontatlanok vagyunk, de alakul azért, volt már egy két ígéretes támadásunk.

14. perc: óriási mentés, ez lehetett volna az első ziccerünk, de a védő szögletre mentett, abból megint gólveszély volt. A kontra viszont szintúgy.

19. perc: újabb kontre. Veszély nem volt belőle, de azért nem kellene bátorítani őket.

22. perc: újabb szögletet rúghattunk, de megint a kontra volt inkább veszélyes, Tóthnak védenie kellett.

28. perc: Szabó Tomi kapott sárgát. Meglehetősen szigorú ítélet.

31. perc: egy rosszul hazatett labdára Márkus rajtolt, a kapus belerúgta, de a gólvonalról mentettek a védők. Sajnos nem jó a játékunk.

36. perc: 26-27 méterről végezhettünk el szabadrúgást, Márkus lőtte rá. Gól-nem gól-gól. Hálószaggató lövés… 0-1!

44. perc: a gól egy kicsit megnyugtatta a játékunkat, Márkus jó megindulása után büntetőhöz jutunk.

46. perc: Márkus áll oda, be is rúgja. 0-2!

50. perc: Szilágyi hagyta el a pályát szünetben. Lekli érkezett centerbe, Szabó Viktor lépett vissza a jobb szélre.

52. perc: a hazai edző második sárgáját kapja a kispadon reklamálásért.

55. perc: Szabó Viktor játszotta magát ziccerbe, de mellé lőtt.

57. perc: Babarcsik helyére Szentannai érkezik.

65. perc: Leklit borították fel a büntető területen belül. Semmi.

68. perc: Czinkóczi kap sárgát, mert egy veszélyes kontrát akadályozott meg.

70. perc: Szabó Tomi marad le egy szerencsétlen szituáció után. A fejére kapott egyet, miután elcsúszott.

73. perc: Ludányi Gábor érkezik Szabó Tamás helyére.

76. perc: Szentannai és Ludányi is ziccerben volt, de egyiküknek sem sikerült a befejezés.

80. perc: Lekli harcolt ki magának egy lövőhelyzetet, 15-ről a hosszú alsóba. 0-3!

83. perc: Szabó Viktor jól játszott, Dudás folytatja a helyén.

89. perc: ez a meccs már leketyeg…

90. perc: Dudás jó labdaszerzése után szépen ugratta ki Leklit, aki elrúgta a hosszúsarkot. 0-4!

8 perc alatt eldöntöttük

A mérkőzés közvetítése itt, az adatlapja pedig itt olvasható.

Szkocsovszky Tibor 1973-as tudósításából idézve: “meglehetősen mérsékelt játékvezetés mellett…”. Ma már ilyet nem illik leírni, így a 21. fordulóban lejátszott mérkőzésünkről csak annyit, hogy nagyjából 4-5 sárgalapot, 1-2 piroslapot, és legalább egy büntetőt kérhetnénk számon, a mezőnybeli ítéletekről pedig ne is beszéljünk. Ezek után nem meglepő, hogy a meccs egyetlen sárga lapját Márkus Marcell kapta reklamálásért… Vesztes meccs után kissé hiteltelen szokott lenni a játékvezetést bírálni, de egy győzelem után talán elmondható, hogy az udvarias “a játékvezető ma gyenge napot fogott ki” kifejezés helyett inkább a “felháborító” szó jutott sokak eszébe… Hogy miért kell a játékvezetéssel foglalkozni? Mert a mérkőzés menetét, hangulatát, úgy általában az egész mérkőzést meghatározta a ténykedése.

De akkor  a játékról: talán még 30 másodperc sem telt el, máris vezettünk! Pedig nem is mi kezdtük a meccset!!! Lekli azonnal letámada a kezdőrúgást kapó játékost, elvette tőle a labdát, és kiugradta Szabó Viktort. Szélső támadónknak nem nyíltak a passzsávok így lőni próbált, de ezt blokkolták. A lecsorgó a továbbfutó Lekli elé pattant, centerünk pedig a becsúszó védő és a kirobbanó kapus mellett estében a hálóba kotorta a labdát. A kezdősípszó visszhangja ekkor tért vissza… 1-0.

Továbbra is folyamatosan nyomást gyakoroltunk a vendégekre, a két-három labdaérintésük után már el is vettük tőlük a labdát. A jobb oldalunkon Szabó Viktor és Szabó Tamás összjátékával nem tudtak mit kezdeni, utóbbi pedig egy finom mozdulat után felkínálta a kasza lehetőségét, ami jött is, és a sípszó sem maradt el. A büntető kapcsán ellenvélemény sem akadt, Márkus állította le a labdát, a kapus balra, a labda jobbra, így csapatkapitányunk megszerezte idénybeli 24. gólját. 2-0.

Lekli harcosságának köszönhettük a villámgyors gólt

Nem álltunk le ezután sem, folyamatosan próbálkoztunk a gólszerzéssel, de több már nem jött össze. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de vagy az utolsó passz nem jött össze, vagy pedig a befejezésbe csúszott némi hiaba… Szögleteket rúgtunk, szabadrúgásokat harcoltunk ki, tiki-takával jutottunk el a kapuig, záporoztak a beadások, teszteltük a lestaktikát rendesen…

Azért három konkrét esetet nézzünk meg: Szentannai kapott egy csines kiugratást, az egyébként nagyon jól védő Juhász Erikkel, egykori GYAK-kapussal együtt rontottak rá a labdára. Ami érintés nélkül elment kettőjük között, fiatal játékosunk bokája pedig nagyot csattant, csak úgy “valamitől”… Semmi, tovább…

Ludányi kapott egy indítást centerben, testével jól fedezve próbálta átvenni, hátulról azonban a leghátsó védő lökte, rúgta, csípte, harapta. Támadónk koppant, csattant, kiáltott, elesett. Végülis sípszó jött, szabadrúgás is lett,  de egyéb semmi…

Márkus kiválóan cselezte ki védőit, teljesen tisztára játszotta magát. Ahhoz, hogy már egyedül a kapussal álljon szemben a 16-oson belül, csak annyi hiányzott, hogy   belépjen a labda és utolsó védője közé. Sikerült is, azonban hátulról… Mindegy is, semmi, tovább… A sportszárán meg “csak úgy keletkezett” egy stopli szaggatta lyuk…

Tesók egymás ellen

Ezen a napon két gólra futotta, de ez is elég volt, mert kaput eltaláló lövése egy sem volt a Herédnek, kapura tartó is csak egy, a második félidőben.

Most két idegenbeli mérkőzés következik, – Maklár, Lőrinci – majd itthon a Heves, utazunk Besenyőtelekre, és itthon zárjuk a bajnokságot a Füzesabony ellen.  Öt meccs, ötször 90 perc, ennyi van még a bajnokságból. 

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 21. forduló

Heves Megyei I. osztályú bajnokság, 21. forduló

Gyöngyösi AK – Heréd LC

Az összeállítás:

1 perc: a Heréd kezdte a mérkőzést, a második labdaérintésüknél elvettük a labdát, Szabó Viktor rálőtte, Lekli elé került bekotorta, 1-0!

8. perc: Szabó-Szabó összjáték a 16-oson belül, Tomit felvágták, büntető. Márkus a jobbalsóba! 2-0!

11. perc: továbbra is nyomunk! Babarcsik megindulás, szöglet, Forgó ollózás, fölé.

18. perc: a kezdeti sortűz  után kicsit, csökkent az iram, de még mindig lendületes a meccs, birtokoljuk a labdát, veszélyesek vagyunk kapura.

26. perc: nyomunk, a térfeünkre is alig jönnek át…

33. perc: félelmetes tempót diktálunk, remélhetőleg MI nem fogunk ebben elfáradni.

40. perc: a jobb oldalunk nagyon aktív, a bal oldalra kicsit kevesebbet játsszuk át a labdát. Momentán ez a legnagyobb gond…

50. perc: Szabó Viktor meghúzódott, Czinkóczi jött be, Oravecz tolódott feljebb.

56. perc: kissé más szellemben jöttek ki a vendégek. Bátrabbak, erőszakosabbak, és összeszedettebbek.

62. perc: kaptunk 3-4 rúgást, nem került elő a sárga lap. Márkus reklamált egy faltot, ő rögtön megkapta….

63. perc: Lekli sem egészséges, pihenőt kap, jó meccse volt. Ludányi érkezik centerbe.

67. perc: Babarcsiknak is véget ért a meccs, Szentannai folytatja.

72. perc: Szentanna jól szállt be, két lövés egymás után. Egyre közelebb a célhoz.

78. perc: játékvezetői  ítéletek borzolták a kedélyeket. Egy piros lapot, egy büntetőt, és néhány sárgát kérünk számon.

85. perc: nem sok van már ebben a meccsben. A vendégek próbálkoznak, de ez ma kevés a részükről. 

Hamar eldöntöttük

A mérkőzés közvetítése itt, az adatlapja pedig itt olvasható.

Kezdjük egy érdekességgel: az egri csapat időpont módodsítást kért, miszerint a szokásos szombati dátum helyett játsszuk vasárnap a mérkőzésünket. A kérést elfogadtuk, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hazai csapat a saját edzője nélkül készült erre a mérkőzésre, hiszen Nagy Krisztián nem csak a II. csapat vezetőedzője, hanem az harmadosztályú csapat asszisztensedzője is. Mivel a két csapat egyidőben kezdte meg a saját mérkőzését, így érthető(?) módon a szakember az NBIII-as feladataira koncentrált. Ennek megfelelően a mérkőzés után senki nem érezte úgy, hogy nyilatkoznia lehetne a mérkőzéssel kapcsolatban…

Vezetőedző nélkül

Konkrétan a mérkőzésről nehéz sokat elmondani, helyenként sziporkázó játékkal, időnként látványos megoldással , egy szerencsétlenül bekapott góllal 8-1-re győztünk.

És akkor az egyebek… Az egri csapatot annyiban mindenképp dicséret illeti, hogy a nagy tudásbeli különbség, és a hamar kialakuló eredménybeli nagy különbség ellenére sem a ‘toljuk be a buszt a kapu elé’ játékot hozták, hanem próbáltak támadni, vagy legalábbis kihozni a labdát, nem pedig csak ‘lőjjük, amerre állunk’.

Amiért nem illeti dicséret őket, hogy a nagy tudásbeli különbség, és a hamar kialakult eredménybeli nagy különbség ellenére rengeteg durvaságot engedtek meg maguknak. Persze annyiben nem hibáztathatóak, hogy ha a játékvezető engedte nekik mindezt sárgalapok nélkül, akkor ugye, miért ne…? Legalább 4-5 sárgalap, és ezzel együtt 1-2 piroslap zsebben maradt. 18 méteren a kiugró játékost hátulról buktatni – bárhogy áll a meccs: sárgalap. Mindegy, hogy az eredmény 0-0, vagy 4-0, vagy 23-0…

Durvaságból nem lett sérülés, viszont Tóth Leventét – nagy eséllyel – jó időre elvesztettük egy vétlen szituációban: a vádlijában pattant egy izom, utána már ráállni sem tudott a lábára… JOBBULÁST!

Sportszerű jelenet: sérülés, és az ellenfél is segít

A gólokról: Szabó Viktor kezdte a gólgyártást, aki borzasztó higgadt döntést hozott, a kimozduló kapus mellett szépen belsőzte a bal sarokba a labdát.  Szabó Tomi a becserélése után pár perccel kifigyelte, hogy egy jó kiflivel pont eltekeredik a sorfal mellett a lövése, viszont a kapufa belső oldalára tud visszakanyarodni… Az elgondolást jó kivitelezés is követte. Szilágyi gólját egy tüzijáték előzte meg: négyszer tettük kapura, védés-blokk (talán már a gólvonalon belül…)- még egy blokk, és a hosszú oldalon érkezett az “öreg”, ott már nem volt mentség.

És akkor Márkus. És megint, és megint, és megint, és megint. 

Lekli ugyan nem szerzett gólt, de ahogy a 16-os belül tartotta a labdát, és “rúgatta fel” magát, az felér minimum egy gólpasszal. Csapatkapitányunk pedig jobbra rúgta a büntetőt, a kapus oldalt sem talált. 1.

Aztán – nem először – egy szemfüles labdaszerzés a félpályánál, és a hosszú indításokra vadászó, a 16-os vonalán helyezkedő kapust átemelve szerzett újabb gólt. 2.

A második félidőt vehemensen kezdték a hazaiak, szereztek egy borzasztóan szerencsés gólt, és ez láthatóan nem csak a 10. clean sheet-jére ható Tóth Bálintot, hanem úgy általában az egész csapatot felbosszantotta. Ezután történt, hogy egy újabb tüzijáték után a 15 méteren álló Márkus elé pattant a labda, és olyan jól, szóval “úgy” pattant: rádőlés, telirüszt, és puff! Szerencsére a háló nem szakadt. 3.

Kicsit jobb kedvűen végeztünk el egy szögletet ketten. Szabó Tomira és Márkusra csak egy ember helyezkedett, így lejátszották kicsiben, a 7-esünk pedig a 16-os sarkáig csalta magát, és bezúzta a rövidbe a 7. gólunkat. 4.

Szabó Tomi közreműködött az utolsónál is: átlépett a labda fölött, amivel megmozgatta a kapust, gólkirály-jelöltünk pedig bezúzta a hosszú sarokba. 5.

Középpályásként 5 gól egy meccsen. Az nem olyan rossz.

18 mérkőzés, 23 gól

A tavaszi szezon felénél: 6 mérkőzésből 5 győzelem, 1 döntetlen,  27 szerzett, 3 kapott gól. A meccsenkénti gól átlagunk:  4,5 – 0,5. Az egész évet tekintve nekünk van a legtöbb pontunk, mi szereztük a legtöbb gólt, mi kaptuk a legkevesebbet. Ezek a számok, ezek a tények, illetve az, hogy még hat mérkőzésünk van hátra.

MAJZIK ZOLTÁN: "Az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Remekül játszottunk, szép gólokat szereztünk és örülünk, hogy a második félidőben már mindenki játéklehetőséghez jutott."

Közvetítés – 20. forduló

Heves Megyei I. osztályú bajnokság, 20. forduló

Eger SE II. – Gyöngyösi AK

Az összeállítás:

4. perc: már mindenki gólt kiáltott az első percben, amikor egy beívelés után Szilágyi tette kapura, belekotortunk még, de a felső kapufa mentett. Mondani sem kell, kezdeményezőleg léptünk fel. Viszont a negyedik percben Márkus kiugratása után Szabó Viktor tette el belsővel a kapus mellett! 0-1!

7. perc: Lekli csapott le egy röviden hazatett labdára, felborították a 16-oson belül, büntető.

8. perc: Márkus büntetett. 0-2!

11. perc: a hazaiak máris cserélnek egy húzódás miatt.

14. perc: Márkus szemfülessége újabb gólt hozott. Márkus a félpályáról emelte át a kapust. 0-3!

17. perc: mágnestáblás támadás után szögletre mentettek, folyamatos nyomás alatt tartjuk a kaput.

23. perc: újabb szöglet, hárítják, de azonnal visszaszerezzük a labdát.

26. perc: Márkus külsős passza három védőt került ki, Orvavecz kiugrása után centikkel mellé.

30. perc: az utóbbi percekben próbálták kicsit birtokolni a hazaiak a labdát, akik egyébként is bátran játszanak. Nagyobb baj azonban, hogy Tóth Levi egy rossz mozdulat után a vádlijához kapott, sajnos ez ennyi volt. Szabó Tomi érkezik a helyére.

34. perc: Oravecz harcolt ki egy szabadrúgást 18 méteren. Szabó Tomi tekerte el a sorfal mellett, a kapus nem érhetett oda. 0-4!

35. perc: ezúttal Márkust rúgták fel, Szabó Tomi lövését védte a kapus, Lekli duplázását a gólvonalról mentette egy védő.

42. perc: a mezőnyfölényünk továbbra is megkérdőjelezhetetlen, de 4-5 perce már nem volt helyzetünk… Az örök telhetetlenség.

44. perc: csak reklamálni kellett. Óriási tüzijáték végén Szilágyi belsőzött egy méterről! 0-5!

50. perc: nem cseréltünk a félidőben. Továbbra is fent védekezünk, birtokoljuk a labdát, kezdeményezünk. Egy kontra a hazaiaktól, és egy gyenge, de megpattanó lövés utat talál  a kapunkba. 1-5.

53. perc: kettőt cserélünk. Babarcsik helyére Szentannai, Vernyik helyére Czinkóczi érkezik.

58. perc: óriási kapusbravúr! Szilágyi csúsztatott egy szögletet kapura, reflex védés.

65. perc: újabb tüzijáték, a végén Márkus minden dühét beleadta 15 méterről, hálószaggató gól! 1-6!

70. perc: négyet cserélünk! Le: Tóth Bálint, Oravecz, Lekli, Szabó Viktor. Be: Szent-Ivány, Mihályi, Ludányi, Dudás.

74. perc: egy szögletvariáció után Márkus lőtt újabb gólt. 1-7!

78. perc: Ludányi ért el  szabadrúgást 18 méteren. A két nehézbombázónk állt oda. Szabó Tomi átlépte, Márkus bevágta a hosszúba. 1-8!

84. perc: ellaposodott a mérkőzés. Mi már vigyázunk magunkra, a hazaiaknak pedig nem telik többre.

90. perc: Dudás lőtt  egyet, a kapus védett, majd Mihályi vitte alapvonalig, a centerezés nem volt pontos.

A vége sima győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az adatlapja pedig itt olvasható.

Akik csak a végeredményt látják, azt mondhatják: négy-null, hát igen a GYAK az első helyezett simán megverte a hatodik Szalókot. Azok, akik  azt nézik meg, hogy mikor estek a gólok, azt mondhatják: ja, hogy csak az utolsó három perc…? Addig biztosan szenvedés volt, és hát kár a végéért a Szalókiaknak…

Akik látták az egész mérkőzést, azok pedig azt mondják, hogy végülis ezzel az utolsó három perccel született nagyjából igazságos eredmény, és ha 1-0 maradt volna, az igencsak hízelgő lett volna a Szalóknak… A helyzetek aránya – nagy jóindulattal is – kb. 15-2 volt.

Széthúzás - csak a bemelegítésnél...

Pedig nem voltak jók az előjelek: Szabó Tomi a múlt héten kisárgázta magát, Timon Kolos, Béla Samu, Szilágyi Norbert, Szent-Ivány Szilárd pedig beteget jelentett a mérkőzés előtt… Sovány vigaszt jelentett, hogy a vendégek kispadján is mindössze ketten ültek.

Ezzel együtt nagy elánnal, jó szellemben kezdtük a mérkőzést, már az első percekben a gólvonalról mentettek a Szalókiak. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, szóló, lövés, közeli pörgetés, kapufa, védés, blokkolt lövés… Aztán egy előrevágott labdánál Vernyiket tréfálta meg a csúszós talaj, és a vendégek gyors csatára, Halász Dominik vezethette kapusunkra a labdát. Pont az ilyen szerencsétlen szituációkban mutatkozik meg a koncentráció és a csapatszellem: Forgó Kornél nagyszerű becsúszással segített a bajban, és akadályozta meg a ziccert nagyjából 25 méteren. Ez volt a legnagyobb helyzete a vendégeknek az első félidőben…

Terminátor 4 - Nincs kegyelem... Főszerepben: Forgó Kornél

De nem ez volt az egyetlen Vernyik-Forgó közös munka, hiszen általában az ő kettejük munkája volt a rutinos Montvai Tibor semlegesítése. A 179 NBI-es mérkőzéssel bíró center talán ha tízszer ért labdához, akkor is jellemzően a pálya középső harmadában… Védőpárosunk tökéletesen semlegesítette a rutinos csatárt, ahogy a régiek szokták volt mondani: nem sok sót evett meg…

Az előrejátékunk nagyon türelmes volt, és egyúttal veszélyes is. Próbálkoztunk szélen, középen, és az látszott mindenkin, hogy a kimaradt helyzeten csak egy pillanatig bosszonkodik, mert mindenki tudta, hogy hamarosan jönni fog a következő.

Jött is, a 41. percben egy felpassz, visszapassz kényszerítővel Lekli ugratta ki Márkust, aki aztán ballal rúgott kapura már a 16-oson belül. A kapus belepiszkált, de nem tudott menteni, meglett a vezetés. 1-0.

Újabb varázslat

Csak tipp, de talán az öltözőben ez hangozhatott el: ‘Fiúk, mintha mi sem történt volna, mintha még mindig 0-0 lenne!’ 

Márkus kapufa, Babarcsik helyzet, Szabó kapufa majd Márkustól még egy… Beszorítottuk az ellenfelünket, mert tudtuk, az 1-0 veszélyes eredmény, egy talp alatt elcsúszó labda, egy szerencsétlen belépő, egy jó szöglet: egy még szerezni sem kell, találni is lehet…

A 75. perc tájékán jött egy kis változás. Mi egy kicsit kevesebbet kockáztattunk a vezetés tudatában, az ellenfél meg rájött, hogy most kell összeszednie utolsó erejét, mert 1-0-ra kikapni ugyanannyit ér, mint kettőre, viszont egy szerzett góllal így 1 pontot is lehet szerezni. Kicsit többet tettek a támadásokért, és amikor már kicsit hihettek volna magukban, akkor Márkus adott be egy szöglet után második szándékból, és a labda minden védőt kikerülve érkezett Vernyik lábára, akinek csak be kellett pofoznia néhány méterről. 2-0.

Mi is tudtuk, hogy eldőlt, a vendégek is. Csak ők azt hitték, ezzel vége is… A térfelük közepén szereztünk labdát, amivel Márkus megindult a kapu felé, és mint aki csak a bólyák között szlalomozik, eljutott odáig, hogy csak a kapus állt már előtte… Őt nem kerülte ki, helyette inkább elgurította a hosszú sarokba a labdát. 3-0.

Szinte a középkezdésből újra labdát szereztünk, a jobb oldalunkon – sokadjára! – a Szabó-Oravecz páros bolondította meg a védőket, és a második gólhoz hasonlóan, egy laposan jól belőtt labdát kellett már csak beljebb segíteni, ezúttal Babarcsiknak… 4-0.

Babi ismét betalált

Az egész csapat nagyon jól játszott ma! Talán ennek is volt köszönhető, hogy nem cseréltünk, hiszen mindenki bírta erővel, mindenki folyamatosan szállította a jó megoldásokat… 

A kapuban Tóth Bálint kifogta azt a két lövésecskét, ami elment a kapujáig, inkább csak a lecsorgókat kellett megjátszania, vagy tisztáznia, nem volt gondja. A Vernyik-Forgó páros leradírozta Montvait, és már ez önmagában is elég lenne, de Kornél ziccert akadályozott meg, Dávid pedig gólt szerzett. Oravecz: csak a szokásos… Vonaltól vonalig, csel csel után, jó kiugratások, jó beadások… Ezúttal a védelemben Czinkóczinak volt a legnehezebb dolga. Egyrészt szokatlan poszton, a baloldalon kellett helyt állnia, másrészt legtöbbször ő találkozott a gyors indításokkal megcélzott Halász Dominikkal, aki igencsak villámléptű… Megoldotta sebességgel is, fizikai fölénye pedig nem volt kérdés. Nagy-György Bálint ismét 40-es pulzussal állította meg az ellenfél támadáskezdeményezéseit, tanári módon lépett közbe, pontosan érezte, hogy sárga árán is be kell avatkoznia, a mi támadásainkat pedig egy-egy kulcspasszal kezdte meg amolyan Kis-Bousquets módjára. Tóth Levente sérülése már a múlté, és biztosan nagyon hiányzott neki a játék, mert óriási kedvel vetette bele magát a mérkőzésbe, zakatolt, lőtt, szerelt, kis szerencsével gólt is szerezhetett volna. Márkus ismét varázsolt! Két gól, gólpassz, kapufák, keresztlabdák, indítások, fejpárbajok. Higgadt elegancia jellemezte mai játékát. Babarcsik a bal oldalon lubickolt, nem egyszer körbefutotta az ellenfelét, gyakran csak szabálytalanul tudták megállítani, (talán egy piros lap is előkerülhetett volna…), helyzetbe került, aztán gólt is szerzett. Szabó Viktor hetek óta jó formában, lövések – már megint az a fránya kapufa!!! – indítások, és láthatóan élvezi az összjátékot elsősorban Oraveczcel, Márkussal, de Leklivel is. Centerünk is jó játékkal tért vissza, jól tartott meg labdákat, mutatta magát, leforgott, szívta a belső védők vérét egész meccsen…

A Bélapát és a Halász ellen döcögött kissé a gépezet, de ma parádésan játszottunk, sokkal hamarabb is eldőlhetett volna a mérkőzés, és akár sokkal nagyobb arányban is nyerhettünk volna egy tényleg jó csapat ellen!

Jövő héten VASÁRNAP játszunk Egerben egy fiatal, ambíciózus csapat ellen, ahol komoly változások, és komoly fejlődés volt az elmúlt időszakban. Jó lenne ott is a mai arcunkat mutatni, mert akkor nem lesz gond!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 19. forduló

Heves Megyei I. osztályú bajnokság, 19. forduló

Gyöngyösi AK – Egerszalók SE 

Az összeállítás:

5. perc: jól kezdtük a mérkőzést, két lövés, máris a gólvonalról mentettek a vendégek. Láthatóan a biztos védekezésre helyezik a hangsúlyt, onnan próbálnak majd építkezni.

15. perc: kintebb merészkedtek a vendégek, Tóth Levi szép szólója  jelentette az újabb  helyzetünket.

25. perc: az iram talán egy kicsit visszább esett, de újra odanyomjuk őket a kapu elé. Oravecz került jó helyzetbe, mellé, de talán érik…

30. perc: Szabó Viktor óriási kapufa, és Lekli pörgetése a kapusba. 

41. perc: Márkus ugrott ki, ballal – kapussal együtt – gól! 1-0!

45. perc: támadásban maradtunk végig.

50. perc: csere nélkül folytatjuk, de továbbra is támadásban. Márkus lövését kapufára mentette a kapus.

56. perc: Babarcsik ugorhatott ki, megint bravúrral mentett a kapus.

65. perc: továbbra is támadásban vagyunk, de csak  nem akar jönni a második… Markus is, Szzabó is a kapufa külső élét találta el.

75. perc: újabb helyzetek, de csak nem akar megszületni a második.

82. perc: a vendégek most már bátrabban támadnak, nincs vesztenivalójuk.

85. perc: Nagy-György Bálint állított meg egy veszélyes kontrát egy sárgalapért.

87. perc: csak eldöntöttük! Márkus lapos beadását  Vernyik lőtte be 3 méterről. 2-0!

89. perc: megvan a harmadik is! Márkus szóló! 3-0!

90. perc: és a negyedik is! Babarcsik egy méterről. 4-0!