A múlt heti Diósgyőr elleni mérkőzés – ahol 25 percnyi jó játékot produkáltunk… – beszámolójának egyik utolsó mondata ez volt: “Jövő héten megyei rangadót játszunk itthon, és ezt a 25 percet lenne jó feltornázni legalább az ellenfelünk nevéig…”
Nyugodtan kijelenthetjük: sikerült!
Az első félidő hatalmas iramban zajlott, ahol mindkét csapat támadólag lépett fel, és ha nem is túl magas színvonalon, de nagyon színesen folyt a játék: passzokkal, kényszerítővel felépített támadások, védelem mögé belöbbölt labdák, szélen megbontott védelmek mindkét csapat részéről. Nagyjából kiegyenlített volt a labdabirtoklás, mégis az lehetett az ember érzése, hogy a hatvani térfélen volt többet a labda. Ziccere egyik csapatnak sem volt, de azért a vendég kapusnak több és komolyabb dolga akadt.
A második félidőben aztán minden megváltozott: 20 percig szinte a térfelünkön sem járt a labda. Igaz ehhez az is kellett, hogy labdavesztés után, ha nem tudtuk visszaszerezni, akkor azonnal falttal állítottuk meg a vendégeket, és utána szereztük vissza… Nyomtunk, helyzeteket alakítottunk ki, szögleteket, szabadrúgásokat rúgtunk, kapura lőttünk, labdát tartottunk, a Hatvan pedig kereste a játékát, és a játékszert.
A 65. percben Muhari ugrott ki a jobb szélen, és ugyan a védője bedobásra mentett előle, azonban elkövette azt a hibát, hogy hagyta a csereként beállt szélsőnknek, hogy gyorsan elvégezze a bedobást. Lakatos vette maga elé a labdát, és kapura vezette, majd lőtt. A kapus bravúrral védett, azonban középre ütötte, és a második hullámban érkező Trombola 15-16 méterről lőhetett. A fekvő kapus, és a kapuba berohanó két mezőnyjátékos között megtalálta a labda az útját a hálóig! 1-0! Dicséretet érő gól: Muhari szemfüles volt, Lakatos szépen fordult kapura, Trombola pedig nem kapkodta el, nem akart bombázni, keményen rúgta meg a labdát, de nagyon jól koncentrált a helyezésre.
Hogy mégis csak pontosztozkodás lett a vége, azt a Hatvan a kapusának, de leginkább a szerencséjének köszönheti…
A gól után sem tudott megújulni a vendégcsapat, továbbra is inkább nekünk akadtak lehetőségeink, de a szomszédvár hálóőre kiváló napot fogott ki, nagyon jól védett.
Aztán persze egygólos hátrányban mindent egy lapra feltéve támadtak a kékek, de jól álltuk a sarat, a mi kapusunk a 75. percben védett először úgy, hogy nem csak a kezét kellett felemelnie, hanem tényleges kapus mozdulatot bemutatnia.
A 80. perc környékén jött el az állapot, hogy “égünk 1-0-ra, minden mindegy, menjünk”, és jöttek is, de nem voltak veszélyesek, annál inkább a kontráink: több meccslabdánk is akadt, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést.
Aztán 20 másodperccel(!) a vége előtt…
A vendégek egyik kulcsembere, a 63. percben beálló Kitl kavargatott a jobb oldalunkon, és a 16-oson belül már nem mertünk keménykedni, így viszonylag tisztán tudott lőni. Nem volt túl jó lövés, de borzasztó mázlis igen…
Ilyenkor egy védőnek az a dolga, hogy megpróbáljon blokkolni, egy kapusnak pedig az, hogy vetődjön el, és próbáljon védeni. A kapu előtt álló védőnk és kapusunk is tette a dolgát… Pedig ha csak egyikük is fegyelmezetlen, akkor nincs egyenlítés: a védőnkről felpattant a lövés magasra, elvetődő kapusunknak így esélye sem volt leszedni a hulló falevelet, ellenben a Hatvan másik kulcsembere, Czibolya tudott fejelni két méterről… 1-1 a hosszabbítás utolsó percében.
Ma mindenkinek volt legalább egy – de inkább több(!) – olyan megoldása, ami megsüvegelendő. Egyénileg és csapatként is sokkal többet mutattunk, mint ellenfelünk.
Tóth nem tehetett a gólról, hozta a kötelezőt, és egy-egy kirúgásából is alakult ki veszély. Bezzeg többször is jól indult meg a jobb oldalon, és 60 percig Szentannaival, majd a helyére beálló Muharival is jól megoldották a jobb oldalt előre és hátrafelé is. Krán és Czinkóczi ellenállhatatlan volt középen, előbbinek jó indításai, utóbbinak veszélyes fejese is volt. Kovács mellett nem sok sót ettek meg a támadók, a védősor előtt pedig Nagy-György hozta a szokásos intelligens játékát, és ha kellett, akkor oda is csapott… Trombola és Szabó folyamatosan zakatoltak föl-le. Előbbi gólt lőtt, utóbbi pedig veszélyes bombákat zúdított a kapura. A jobb szélen Szentannai első félideje átlagos volt, a másodikban viszont borzasztóan feljavult: cselezett, jól passzolt, lőtt. Elöl Lakatos rengeteget gürcölt, és megint el kell mondani, le kell írni, hogy egy csatárt NEM a góljai minősítik. Tizesünk rengeteget dolgozott! Jól tartotta meg a labdákat, elveszettnek tűnő indításokból hozott ki bedobást, szabadrúgást, és a tulajdonképpen gólpasszt adott. A csereként beszálló Muhari is sokat tett a gólért, Uram Dénes is jól szállt be, az “őserejével” ő is kidolgozott egy helyzetet, és Dudás is megtette a magáét: kiküzdött magának egy helyzetet, lövést, és nem tétovázott egy sárgát is beszedni, hogy megállítson egy támadást. A legkiemelkedőbb talán mégis Babarcsik volt, aki a bal szélen felnőtt pályafutása talán legjobb mérkőzését produkálta. Kapáslövés, fejes, és a szokásos sprintek, amikkel nem csak a támadásokhoz ért fel, de a védekezésbe is többször besegített. Egy kis szerencsével még egy büntetőt is összehozhatott volna: egy kiugrásánál egy kicsit megtaszították, de az indokoltnál talán nagyobbat esett…
Hogy mégis mi kellett volna a győzelemhez? Talán egy vajákos asszony, vagy egy ördögűző, esetleg egy vudu-valami…
(Még egy dicséret idekívánkozik: példaértékű a vendégcsapat edzőjének nyilatkozata, aki a nem feltétlenül szokásos korrektséggel értékelte a találkozót.)
Jövő héten következik az eddigi legnagyobb falat: a veretlen, a tabellát 7 pont különbséggel vezető Putnokhoz látogatunk. Veszíteni valónk nincs.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
