Hónap: 2023 október

Ilyen nincs… És mégis van…

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Gyászszünet a 75 éves korában elhunyt FORGÁCS LAJOS emlékére, aki 6 évig volt a Gyöngyösi Spartacus játékosa, majd 85 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban

A múlt heti Diósgyőr elleni mérkőzés – ahol 25 percnyi jó játékot produkáltunk… – beszámolójának egyik utolsó mondata ez volt: “Jövő héten megyei rangadót játszunk itthon, és ezt a 25 percet lenne jó feltornázni legalább az ellenfelünk nevéig…”

Nyugodtan kijelenthetjük: sikerült!

Az első félidő hatalmas iramban zajlott, ahol mindkét csapat támadólag lépett fel, és ha nem is túl magas színvonalon, de nagyon színesen folyt a játék: passzokkal, kényszerítővel felépített támadások, védelem mögé belöbbölt labdák, szélen megbontott védelmek mindkét csapat részéről. Nagyjából kiegyenlített volt a labdabirtoklás, mégis az lehetett az ember érzése, hogy a hatvani térfélen volt többet a labda. Ziccere egyik csapatnak sem volt, de azért a vendég kapusnak több és komolyabb dolga akadt.

Tóthot nem kényszerítették térdre

A második félidőben aztán minden megváltozott: 20 percig szinte a térfelünkön sem járt a labda. Igaz ehhez az is kellett, hogy labdavesztés után, ha nem tudtuk visszaszerezni, akkor azonnal falttal állítottuk meg a vendégeket, és utána szereztük vissza… Nyomtunk, helyzeteket alakítottunk ki, szögleteket, szabadrúgásokat rúgtunk, kapura lőttünk, labdát tartottunk, a Hatvan pedig kereste a  játékát, és a játékszert.

A 65. percben Muhari ugrott ki a jobb szélen, és ugyan a védője bedobásra mentett előle, azonban elkövette azt a hibát, hogy hagyta a csereként beállt szélsőnknek, hogy gyorsan elvégezze a bedobást. Lakatos vette maga elé a labdát, és kapura vezette, majd lőtt. A kapus bravúrral védett, azonban középre ütötte, és a második hullámban érkező Trombola 15-16 méterről lőhetett. A fekvő kapus, és a kapuba berohanó két mezőnyjátékos között megtalálta a labda az útját a hálóig! 1-0! Dicséretet érő gól: Muhari szemfüles volt, Lakatos szépen fordult kapura, Trombola pedig nem kapkodta el, nem akart bombázni, keményen rúgta meg a labdát, de nagyon jól koncentrált a helyezésre.

Trombola, a betonkemény középpályás harmadik gólját lőtte

Hogy mégis csak pontosztozkodás lett a vége, azt a Hatvan a kapusának, de leginkább a szerencséjének köszönheti…

A gól után sem tudott megújulni a vendégcsapat, továbbra is inkább nekünk akadtak lehetőségeink, de a szomszédvár hálóőre kiváló napot fogott ki, nagyon jól védett.

Aztán persze egygólos hátrányban mindent egy lapra feltéve támadtak a kékek, de jól álltuk a sarat, a mi kapusunk a 75. percben védett először úgy, hogy nem csak a kezét kellett felemelnie, hanem tényleges kapus mozdulatot  bemutatnia.

A 80. perc környékén jött el az állapot, hogy “égünk 1-0-ra, minden mindegy, menjünk”, és jöttek is, de nem voltak veszélyesek, annál inkább a kontráink: több meccslabdánk is akadt, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést.

Aztán 20 másodperccel(!) a vége előtt…

A vendégek egyik kulcsembere, a 63. percben beálló Kitl kavargatott a jobb oldalunkon, és a 16-oson belül már nem mertünk keménykedni, így viszonylag tisztán tudott lőni. Nem volt túl jó lövés, de borzasztó mázlis  igen…

Ilyenkor egy védőnek az a dolga, hogy megpróbáljon blokkolni, egy kapusnak pedig az, hogy vetődjön el, és próbáljon védeni. A kapu előtt álló védőnk és kapusunk is tette a dolgát… Pedig ha csak egyikük is fegyelmezetlen, akkor nincs egyenlítés: a védőnkről felpattant a lövés magasra, elvetődő kapusunknak így esélye sem volt leszedni a hulló falevelet, ellenben a Hatvan másik kulcsembere, Czibolya tudott fejelni két méterről… 1-1 a hosszabbítás utolsó percében.

Domináltunk. Itt Babarcsik fejelt

Ma mindenkinek volt legalább egy – de inkább több(!) – olyan megoldása, ami megsüvegelendő. Egyénileg és csapatként is sokkal többet mutattunk, mint ellenfelünk.

Tóth nem tehetett a gólról, hozta a kötelezőt, és egy-egy kirúgásából is alakult ki veszély. Bezzeg többször is jól indult meg a jobb oldalon, és 60 percig Szentannaival, majd a helyére beálló Muharival is jól megoldották a jobb oldalt előre és hátrafelé is. Krán és Czinkóczi ellenállhatatlan volt középen, előbbinek jó indításai, utóbbinak veszélyes fejese is volt. Kovács mellett nem sok sót ettek meg a támadók, a védősor előtt pedig Nagy-György hozta a szokásos intelligens játékát, és ha kellett, akkor oda is csapott… Trombola és Szabó folyamatosan zakatoltak föl-le. Előbbi gólt lőtt, utóbbi pedig veszélyes bombákat zúdított a kapura. A jobb szélen Szentannai első félideje átlagos volt, a másodikban viszont borzasztóan feljavult: cselezett, jól passzolt, lőtt.  Elöl Lakatos  rengeteget gürcölt, és megint el kell mondani, le kell írni, hogy egy csatárt NEM a góljai minősítik. Tizesünk rengeteget dolgozott! Jól tartotta meg a labdákat, elveszettnek tűnő indításokból hozott ki bedobást, szabadrúgást, és a tulajdonképpen gólpasszt adott. A csereként beszálló Muhari is sokat tett a gólért, Uram Dénes is jól szállt be, az “őserejével” ő is kidolgozott egy helyzetet, és Dudás is megtette a magáét: kiküzdött magának egy helyzetet, lövést, és nem tétovázott egy sárgát is beszedni, hogy megállítson egy támadást. A legkiemelkedőbb talán mégis Babarcsik volt, aki a bal szélen felnőtt pályafutása talán legjobb mérkőzését produkálta. Kapáslövés, fejes, és a szokásos sprintek, amikkel nem csak a támadásokhoz ért fel, de a védekezésbe is többször besegített. Egy kis szerencsével még egy büntetőt is összehozhatott volna: egy kiugrásánál egy kicsit megtaszították, de az indokoltnál talán nagyobbat esett… 

Hogy mégis mi kellett volna a győzelemhez? Talán egy vajákos asszony, vagy egy ördögűző, esetleg egy vudu-valami…

(Még egy dicséret idekívánkozik: példaértékű a vendégcsapat edzőjének nyilatkozata, aki a nem feltétlenül szokásos korrektséggel értékelte a találkozót.)

Jövő héten következik az eddigi legnagyobb falat: a veretlen, a tabellát 7 pont különbséggel vezető Putnokhoz látogatunk. Veszíteni valónk nincs.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

13. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 132. forduló

Gyöngyösi AK – FC Hatvan 

Játékvezető: TAKÁCS ÁKOS, KOVÁCS ZOLTÁN, PÁLINKÁS DONÁT FERENC

A csapatunk:

5. perc: a kékben játszó hatvaniak kezdték a mérkőzést a kiváló futballidőben. Süt a nap, 15 fok van, lágy szellő fúj. Mi fehér-zöld-fehérben vagyunk, egy-egy kapuscsemegével kezdődött a mérkőzés egy-egy szögletet követően.

10. perc: egyelőre mindkét csapat támadólag lép fel, nagy az iram, intenzív a mérkőzés.

15. perc: újabb vendég szöglet, újabb kapuscsemege. Most mi rúghattunk szögletet, Szabó lőtt a végén ballal, ez is a kapusé.

20. perc: Szentannai csúszott össze egy vendégjátékossal, nagyot koppant, mindkettőjüket ápolni kell. Mindkét csapatnak jól jött ez a kis “pihenő”, a két “sérült” talpon már.

25. perc: továbbra is lüktető a mérkőzés, Babarcsik elé hullott “úgy” le egy labda, el is lőtte, de fölé. Szépen építettünk fel egy támadást, Szentannai lőtt ballal, kapusé.

30. perc: Nagy-György Bálint kapott egy sárgát lerántásért, veszélyes helyzetet akadályozott meg.

35. perc: nagyon masszívan védekezik minkét csapat, és ebből próbálnak építkezni. Talán most egy kicsit visszavettek az első félórában tapasztalt rohanáshoz képest.

40. perc: újabb Babarcsik lővés, csak centikkel mellé. Majd óriási helyzet, a kapu előtt csorgott végig a labda, lemaradtunk a hosszún.

45. perc: Trombola indult volna meg jól, felvágták a térfél közepén, az is sárga. A 16-ossal egy vonalban az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást a Hatvan, hárítottuk. Egy perc hosszabbítás. 

50. perc: mi  kezdtünk jobban, egy veszélyes szöglet, és egy Szabó Tomi lövés. Babarcsik húzta meg a 16-oson belül, fellökték, sárga. Babarcsiknak… Újabb szöglet. Czinkóczi fejes, kapus.

55. perc: Szentannai is besárgult egy kontra megakadályozásáért, a kispadról dicséret jött érte. Krán Attila egy kiugró játékost vágott fel, ez is sárga.

60. perc: a második félidő első negyedórája egyértelműen a miénk. A másik térfélen folyik a játék, veszélyesek vagyunk, jobban akarjuk.

65. perc: a vendégek kettőt cseréltek, most egy kicsit töredezettebb a játék. Gyorsan elvégeztünk egy bedobást, Lakatos lövését védte a kapust, a kipattanót Trombola vágta be! 1-0!

70. perc: megfogta a Hatvant a gól. Magasabb sebességre kapcsoltak, de sokat hibáznak egyszerű szituációban.

75. perc: megvan Tóth első igazi védése. Egyéni akció után lövés, magabiztos védés. Lakatos húzott egyet a rövidre, szépen ért le a kapus, szöglet.

80. perc: most egy kicsit beszorítanak minket, keresik a rést a pajzson. Jól zárunk. Sőt, egy szép kontra után újabb kapusbravúr a hatvani oldalon.

85. perc: fokozzák a nyomást a vendégek. Most Szabó marad lent, beszorult a levegő, de már talpon. Tóth szed össze egy középre vágott labdát. Szépen vittük fel, Lakatos lövéssel fejeztük be a támadást.

90. perc: Dudás beszállt a játékba, sárgát kapott, majd labdát szerzett, lövésig vitte. 4 perc a hosszabbítás.

94. perc: Czibolya kiegyenlít. 1-1.

Nem a mi meccsünk volt

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Háttérben a stadion (F: DVTK)

Nem sok szerencséje volt ma az elektromos eszközökkel (laptop, fényképezőgép…) dolgozóknak, mivel a kb. másfél méter széles fedés nem sokat ért a 45 fokos szögben szitáló eső ellen…

És nem sok szerencséje volt csapatunknak sem, mert mindkét bekapott gólunkat legalább két mentés előzte meg, – védés, illetve blokk – de harmadjára is hazai játékos elé pattant a labda, és harmadjára már nem volt esélyünk.

Akadtak helyzeteink, és néhány kimondottan szépen, sok passzal, kényszerítőkkel felépített formás támadásunk, de el kell ismerni: az első félidőben kb. 5-10 percnyi, a második félidőben pedig 10-15 percnyi jó játékra futotta ma. A 90/25 pedig kevés az üdvösséghez…

Jövő héten megyei rangadót játszunk itthon, és ezt a 25 percet lenne jó feltornázni legalább az ellenfelünk nevéig… Akkor lehet esélyünk.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

12. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 12. forduló

DVTK II. – Gyöngyösi AK 

Játékvezető: LEÉL-ŐSSY ÁDÁM, Asszisztensek: VÉGH MÁRTON, VARGHA TAMÁS

A csapatunk:

5. perc: a napon kifejezetten meleg van, de közben lóg az eső lába, illetve fúj a szél, és eddig nagy mennyiségű csapadék esett le, tehát várhatóan lesz csúszkálás. Rögtön ziccerbe is került a vendégek csatára, de szerencsére fölé lőtt. A hazaiak birtokolják a labdát, kissé átadjuk a területet, de most egy szöglethez jutunk leginkább a csúszós talaj miatt: elcsúszott a talp alatt a labda egy visszapassznál… Lakatos lőtt aztán mellé.

10. perc: kissé idegesnek tűnik a játékunk, de láthatóan a másik oldalon is tartanak a furán pattanó, csusszanó labdáktól.

15. perc: a 16-os sarkáról rúghattunk szabadrúgást, Krán el is vállalta, védte a kapus. Többet birtokoljuk mostmár a labdát az eddigieknél, nagyjából kiegyenlített ez a mutató. Szépan passzolgatva visszük fel a labdákat. Most viszont ők jutottak lövéshez, Uj Milán szögletre tolta. Kétszer mentettünk, a harmadik lepattanót a hosszú sarokba lőtték. 1-0.

20. perc: a bekapott gól óta nem nagyon tudtunk felérni az ellenfél kapujához, igaz, most erősen tördelik a játékunkat, már egy sárgába is beleszaladtak a hazaiak.

25. perc: szögletre már jók voltunk, de most megint kézilabdás a mérkőzés: mi felállunk, ők pedig adogatják körbe.

30. perc: egy ütközés miatt állt most a játék, úgy tűnik, cserélnie is kell a diósgyőrieknek.

35. perc: sok a hiba most mindkét oldalon, mezőnyjáték folyik. Most a mi oldalunkon marad lenn Gonda.

40. perc: megkérdőjelezhető szabadrúgáshoz juttott a hazai csapat jó beadási lehetőséggel… Mentettünk.

43. perc: újabb gólt kaptunk. Kétszer mentettünk a gólvonalon, harmadjára nem sikerült. 2-0. 

50. perc: agilisan kezdtük a második félidőt. 30-ról  lőtt szabadrúgást, centikkel főlé.

55. perc: nyomunk most,  a hazaiak inkább kontrázni próbálnak, most szöglethez jutnak.

60. perc: megélénkült a mérkőzés, a faltok is kissé keményebbek, a játék képe megint kiegyenlített lett.

65. perc: Szentannai besárgult, egy veszélyesen induló kontrát állított meg.

70. perc: újra átvették az irányítást, és mintha egy kicsit a játékvezető is őket segíteni  az apró fújásokkal…

75. perc: eljutunk lövésig, de szenvedünk.

80. perc: megint számonkérünk egy büntetőt kezezés miatt, aztán fölé lőttünk.

85. perc: Tóth Levente mardt lent egy talpalás után, cserénk pedig már nincs… Emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést.

90. perc: Kovács Dominik is besárgul, egy semmi-faltot fújt meg a bíró, és egy kakaskodás alakult ki, páros lap. Közben Tóth Levi visszasántikált a pályára. 2 perc hosszabbítás.

Kettő nulla: egy pont

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Ma nem került a hálóba...

Érdekes dolog a labdarúgússal kapcsolatos statisztika: a múlt héten szereztünk először egynél több gólt, mégsem szereztünk pontot – most vasárnap pedig először nem kaptunk gólt, mégsem nyertünk.

A múlt heti mérkőzéshez hasonlóan a mostanin is ugyanazzal a felkiáltással lépett pályára mindkét csapat: mikor, ha most nem…?

A Stécé is felkészült belőlünk: a múlt héten bekapott góljainkat próbálták másolni, és mi is felkészültünk belőlük: kissé átadtuk a területet, hagy jöjjenek… Így komoly taktikai csata volt végig, bár magas színvonalról azért nem lehetett beszélni.

A vendégek rengeteg beíveléssel próbálkoztak, amiket hellyel-közzel jól hárítottunk, kidolgozott helyzetük nem nagyon volt, de azért elmondható: volt lehetőségük a gólszerzésre.

A mi lehetőségeink tudatosabb jétékok után alakultak ki: a széleket bontogattuk indításokkal és kombinatív játékokkal. A mérkőzés egyetlen ziccere is a miénk volt: egy ellenfél szöglet után Lakatos még a saját térfelén vette át a labdát, megindult, és tulajdonképpen szinte meglepő volt, hogy a hátul biztosító mindkét embert átjátszotta. Már egyedül volt a kapussal szemben, aki az egyetlen lehetőségét választotta: kezek szét, lábak spárgába. Innen nézve pech, onnan nézve bravúr: védés.

Két nehéz helyzetben lévő csapat, a lehető legrosszabb eredményt hozta össze, mert így egyik csapat sem szerzett három pontot, ami nagy lökést jelenthetett volna. Persze az egy pont is pont, és ahogy mondani szokták: pont eggyel több, mint a nulla.

Jövő héten az éppen mostanság formába lendülő DVTK II.-höz látogatunk, délelőtti mérkőzést kell vívnunk Miskolcon.

11. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 11. forduló

Gyöngyösi AK – Salgótarjáni BTC

Játékvezető: VIRÁG ANDRÁS BARNABÁS, Asszisztensek: HALMAI KRISTÓF, BENSE MILÁN

A csapatunk:

5. perc: a fehér-feketében játszó nógrádiak kezdték a mérkőzést, lóg az eső lába, hideg nincs, fiatal játékvezetői hármas irányít. Egy gyengécske lövéssel kezdtek a vendégek, ami a kapu mellett méterekkel vánszorgott ki. Mi egy lesre futással és egy jó labdaszerzéssel, de rossz beadással indítottunk.

10. perc: szenzációs helyzetkialakítás. Trombola lőhetett, de szerencséjük volt, blokkolni tudtak, szöglet. A végén Nagy-György lőtt, mellé.

15. perc: az első percek inkább a vendégeké volt,  de az utóbbi 10 percben inkább mi voltunk veszélyesek. Most viszont a Stécé veszélyezet: egy szabadrúgás utáni veszélyes beadás, majd szöglet. Nagy-György Bálint sárgul be, kiosztott egy rúgást.

20. perc: mindkét csapat úgy érzi, most vagy soha. Kapkodós a játék, sok a hiba mindkét oldalon. Trombola kapott egy rúgást, az is sárga.

25. perc: mezőnyben folyik a játék, nagy az intenzitás, mi egy kicsit átadjuk a területet, többet van a vendégeknél a labda.

30. perc: szögletig jutottunk, les lett a vége. Most egy kicsit mi irányítunk.

35. perc: időként szép megoldásaink vannak, de sajnos kapura nem vagyunk veszélyesek, persze a zászló emelkedése miatt is meg kellett állnunk kétszer.

40. perc: dominálunk egy kicsit, inkább az ő térfelükön folyik a játék. 

45. perc: az utolsó percek kiegyenlítettek voltak, még egy sárga salgótarjáni oldalon. Mi viszont egy lesgóllal zárjuk a félidőt.

50. perc: újabb sárgával kezd a Stécé, ezúttal szövegért. Egyébként ugyanott folytatódik a játék, ahol abbamaradt. Intenzív, de sok hibával játszik minkét csapat.

55. perc: nincs most folyamatos játék, sokasodnak az apró faltok.

60. perc:most sorra jönnek szabadrúsból és szögletből a beívelések a kapunk elé, szerencsére veszély nélkül.

65. perc: most a védelem mögé próbálgatjuk berugdosni a labdákat, egész jól sikerülnek, a legutolsóból Muhari lőhetett, sajnos mellé.

70. perc: nagyon véleményes  szabadrúgást kaptak a vendégek, lesgólt szereztek belőle. Lakatos a saját térfeléről vezette ziccerig a labdát, a kapus óriási bravúrral védett.

75. perc: apró faltok, cserék, lassú a játék, egy veszélyes fejes ment a kapunk fölé.

80. perc: Gonda indult meg, csak szabálytalanul tudták megállítani, szöglettel felérő szabadrúgáshoz jutottunk.  Kifejelték. Gonda állított meg egy kontrát sárgáért cserébe. Most ők ívelhetnek középre. Semmi.

85. perc: mindkét csapat az utolsó tartalékait mozgósítja, megint jönnek a beívelések a kapunk elé.

90. perc: az utolsó 5 percet mi nyomtuk meg, de most megint ők adhatják be köz-pre. 3 perc hosszabbítás.

Ez nem volt benne

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Vállvetve

A mérkőzéseinket otthonról követő szurkolóinknak bizonyára fájnak a vereségek, de higgyék el, akik látják, azoknak még fájóbb! Egy olyan mérkőzésen kaptunk ki három gólos különbséggel, ahol a 90 percből legalább 70-et mi játszottunk fölényben. És nem csak a mezőnyt uraltuk, de helyzeteink voltak, kapusbravúrok voltak az ellenfélnél. Vajon könnyebb volna elviselni, ha úgy kapnánk ki, hogy ki sem jövünk a térfelünkről? Ki tudja?

A 3. percben a középpályáról fellépő játékosnak belőtték a védelmünk mögé labdát, majd kaptunk három kontragólt, a végén meg egy könnyen megadott büntető. Buta gólok.

Eközben mi helyenként tetszetősen játszottunk, letámadtunk, labdát szereztünk, löttünk… Minden adott volt ahhoz, hogy nyerjünk. Két gól idegenben nagyon sokszor elég legalább a döntetlenhez…

Kiesési rangadó volt, amit csúnyán elbuktunk. Most vasárnap újabb kiesési rangadó következik a SBTC ellen, ezúttal itthon

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

10. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 10. forduló

Facultas-Tiszafüredi VSE – Gyöngyösi AK

Játékvezető: SÁNDOR CSABA, Asszisztensek: FLINTA ZOLTÁN , NÉMETH BALÁZS

A csapatunk:

5. perc: fehér-zöld-fehérben lépünk pályára az előző héthez képest változatlan kezdőcsapattal, a hazaiak tiszta  kékben. A mérkőzés kezdetére alábbhagyott a szél, most már csak szellő, és a nap is elő-előbújuk. Ezen a szinten kifogástalan a pálya, majd’ 5 perces késéssel indult a mérkőzés. A 3. percben belötték mögénk a labdát, a kiugró játékos a hálóba gurított. 1-0.

10. perc: a korán bekapott gól nem tett jót az önbizalmunknak, kicsit kapkodunk, pedig egy-két mozdulatból látszik, hogy volna keresnivalónk. Hazai oldalon ápolás.

15. perc: Lakatos végzett el 20 méteren egy szabadtúgást, középre ment.  Megélénkült a meccs, letámadunk, ők kontráznak.

20. perc: egy Muhari, egy Szabó és egy Lakatos lövés. Gólveszélyt nem jelentett egyik sem. Most Szabó kapott egy rúgást.

25. perc: kulturáltan játszunk, sok passzal, és előre. A hazaiak már most húzzák az időt.

30. perc: az elmúlt percek nem a miénk voltak, de szerecsére azért gólhelyzet nem volt. Nekünk viszont igen: Gonda kiugratásából Lakatos “lőhetett”, csak spiccel érte el, védett a kapus.

35. perc: Kovács indult meg a vonal mellett, gólhelyzetbe hozta magát, lőtt, de a kapus és a kapu mellett is elgurult a labda. Majd Trombolától pattant el egy beívés az ötösön… 

40. perc: egyértelműen jobbak vagyunk, és egy bedobás után a 16-os sarkáról Trombola óriási gólt zúdított a hosszú felsőbe! 1-1!

45. perc: gyakorlatilag a 16-osukra szorítottuk be őket két-három percen keresztül, pánik-pánik után. Az utolsó perc viszont a mi kapunk előtt zajlott, Uj Milánnak védenie is kellett.

50. perc: egy egyéni akció után újra vezetést szereznek a hazaiak. Három védőnket hagyott faképnél a támadó. 2-1.

55. perc: megint mi vagyunk fölényben. Kovács lépett ki, kisodródva már nem tudta visszahúzni az üres kapuba.

56. perc: mi rúgtunk szögletet, a kapus lehúzta, kirúgta, a csatár elvitte, berúgta. 3-1.

60. perc: Szentannai ahogy bejött, kapott egy óriási rúgást a derekára. A hazai csapat most már egyértelműen a gyors kontrákra állt   rá.

65. perc: megfogott minket a két gól, már nem vagyunk akkora fölényben.

70. perc: visszaesett a játékunk. Most nem vagyunk veszélyesek a kapura.

75. perc: Szabó Tamás ütközött ellenfelével, mindektten lent maradtak, a mi játékosunk kapott sárgát.

80. perc: újabb kontra, újabb jó befejezés. 4-1.

85. perc: Lakatos fejelt be egy beadást. 4-2.

90. perc: Forgó kapott sárgát egy kontra megakadályozásáért. 4 perc hosszabbítás.

94. perc: büntetőhöz jut a hazai csapat, berúgják. 5-2.

Az első pont!

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Elszántan!

Sokadjára, de a múlt héthez képest megint csak ismétlődött a forgatókönyv: jobbak vagyunk, mi állunk közelebb a gólhoz, az ellenfél egyszer megy el, máris gólt szerez, ráadásul ismét(!) öngólból… Egy tért ölelő indítás után jött egy bepassz, a középen érkező támadó belepörgetett, simán mellé ment volna, azonban a sarkában lévő Czinkóczi lábáról bepattant a kapunkba… Fortuna, hol vagy már megint?! 0-1.

Továbbra is nyomtunk, Szabó az ellenfél térfelének közepén szerzett vissza agilisan egy labdát, és jó ütemben ugratta ki Lakatost. Csatárunk egálban volt a versenyfutásban védőjével, és míg utóbbi ki akarta vágni, addig 10-esünk a lendülő láb és a labda közé tette a saját lábát. Csatt, 16-oson belül, vita sem volt a büntető megítélése kapcsán. Lakatos állt oda, és magabiztosan lőtte a jobb oldalra a labdát, a kapus nem találta el az irányt. 1-1.

Fontos megjegyezni, hogy Lakatos István ma (IS) kiválóan játszott: szabadrúgásokat harcolt ki, megtartotta a labdákat, jól indult be a résekbe, gyakran zárt vissza védekezni, alaposan meglepve ezzel a támadást építő karcagiakat, egyszóval rengeteget futott, és gyűjtötte a rúgásokat is a bokájára…

Kihajtotta magát

A mérkőzés során mindkét csapatnak akadt még kisebb-nagyobb helyzete, és időnként változott is, hogy éppen ki dominál, de összességében nézve a mérkőzésen inkább a mi akaratunk érvényesült, és bár mindkét fél az utolsó percekig ment a győzelemért, ahhoz inkább mi álltunk közel a 90 perc alatt.

Sőt! A 90. percen túl meccslabdánk is nekünk volt…

Az utolsó negyedórára a vendégek a felívelésekre álltak be, hórihorgas magas védőjüket fent is hagyták. Ezt ellensúlyozandó, és a fizikai fölényt erősítendő érkezett a pályára Uram Dénes. Ez a húzás be is jött, olyannyira, hogy nem is védekezésben, hanem támadásban  lett ez az erő nagyon fontos. 

Egy ellenfél beívelés után kivágott labdára startolt rá védőjével együtt, és gyorsabb ugyan nem volt, de “leizmozta” ellenfelét, és így kettő-az-egyben indulhattunk meg: a szélen Uram, középen a sántítva futó Lakatos. Ballábas védőnk kiváló döntést hozott: amikor kilépett rá az utolsó ember, bepasszolta középre. Lakatos finom megoldást választott, egyből átívelte a kapus fölött, de talán a fájós boka, talán a talaj miatt ez nem volt jó döntés, a kapu mögött esett le a labda.

Senki nem szúrta le, hiszen mindenki tudta: Lakatos rengeteget tett azért, hogy egyáltalán olyan szituációba kerüljünk, hogy lehessen meccslabdánk. 

És ami fontos: végre egy mérkőzés, amikor nem arról beszélünk, hogy ‘ha az ott bejön, akkor talán meg lehetett volna a döntetlen’… Most meglett, és ne felejtsük el, hogy a 8. helyezett csapat ellen, ahol pl. a több mint 150 NBI-es meccsel rendelkező Nemanja Andric 80 percig a pályán volt – megjegyezni való: védőink szinte láthatatlanná tették…

Jövő héten a 15. Tiszafüredhez látogatunk, és persze minden meccs más, és az ő esetükben tényleg nagyon nehéz megítélni az erejüket: ettől a Karcagtól simán kikaptak (4-1), de a DEAC-ot idegenben verték 2-0-ra… Igazi két arcú csapat.

Bizakodjunk, hogy ellenünk a rosszabbik arcukat veszik elő, minket pedig a jó játékunk mellett végre elkerül a balszerencse!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok*:

*Nem, nem téves a videó: a Gyöngyösi TV stábjával együtt vártuk a vendégek szakvezetőjét, aki nem kívánt nyilatkozni, csak beült a Karcagi SE-címeres fehér autóba…

9. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 9. forduló

Gyöngyösi AK – Karcagi SE

Játékvezető: PRÁTH DÁVID, Asszisztensek: VÉGH MÁRTON , VILMÁNYI SIMON

A csapatunk:

5. perc: a felhők közül előbújt a nap, kellemes az idő. A vendégek kékben játszanak, mi fehér-zöldben. Szöglettel felérő szabadrúgást végezhettünk el, blokkolt lövés lett belőle. Újabb beívelési lehetőség, szöglet, majd újabb. Az első 5 perc a miénk.

10. perc: kiszabadultak a vendégek, kétszer eljöttek a kapunk közelébe.  Harmádjára egy öngólt hoztak össze. Beadás szélről, bepattant Czinkóczi lábáról. 0-1.

15. perc: a gól után újra beszorítjuk őket.  Lakatost rúgták meg a 16-oson belül. Büntető.

16. perc: a sértett büntet! Kapus balra, labda jobbra. 1-1.

20. perc: továbbra is mi dominálunk. Az ellenfél térfelén tartjuk a labdát, határozottan jobbak vagyunk.

25. perc: érezhetik bent a pályán a mieink a fölényt, de sajnos ez kicsit kapkodásba megy át, minél előbb szeretnénk “megoldani”.

30. perc: veszélyes szabadrúgást rúghatott a Karcag, de a sorfalban elakadt. Most kiegyenlítettebb a játék.

35. perc: egy szöglet utáni kontra, és egy Szabó (fölé)lövéssel fenyegettünk, a vendégeknek pedig egy 18 méteres lövése volt, mellé.

40. perc: kicsit visszább esett az iram, a kapuk nem forognak veszélyben.

45. perc: és vége is a félidőnek. 

50. perc: a vendégek kettőt cseréltek, mi nem változtattunk. Az egyik cserejátékos rögtön egy lövéssel próbálkozott, de csemege. A játékvezető  jól teljesített eddig, de most egy sárgát számon kérhetünk, Muhari kapott nagyot.

55. perc: kicsit kard-ki-kard most a játék, felszívták magukat a fiúk mindkét oldalon. Megy a szurka-piszka is…

65. perc: az utóbbi percekben inkább a vendégek akarata érvényesült, ami leginkább szögletekben mutatkozott meg.

70. perc: kicsit kintebb jöttünk, egy öngólt majdnem rúgattunk mi is. Muhari megint nagyot kapott, ez már sárga.

75. perc: ilyen időszakban szokott egyértelművé válni a fölényünk, de most inkább a Karcag játszik fölényben, kissé beszorítanak minket.

80. perc: kijöttünk a szorításból, de a kapura még nem vagyunk veszélyesek, mezőnyjáték folyik.

85. perc: mindkét csapat az utolsó rohamaiba kezdett, mi egy jó kis kontrával, ők egy lövéssel. Utóbbinál Uj Milán lent maradt a földön, ápolni kell.

90. perc: Szentannai gyűjtött be egy sárgát, de senki nem haragszik rá, mert egy veszélyesnek induló támadást állított meg a félpályánál… 4 perc hosszabbítás. Majzik Zoltán is sárgát kapott.