Hónap: 2025 február

Sikerek a futsaltornán

Heves Vármegyei Futsal bajnokságok összefoglalója

Az U-11-es korcsoportban 2 csapattal szerepeltünk. Az U-11-es csapatunk dominálta a csoportját, összesen 91 gólt szerzett a 12 mérkőzés alatt. Juhász Kevin volt a legeredményesebb 15 góllal. Az U-10-es csapatunk is sikeresen helyt állt a nagyobbak között, 66%-os győzelmi mutatót felmutatva. Ebben a korcsoportban nem rendeztek
rájátszást.

Az U-13-as korosztályban is 2 csapattal szerepeltünk. Az U-13-as csapat uralta a korosztályát, a 12 mérkőzésen 90 rúgott gólig jutott, ebből Kis Dominik jegyezte a legtöbbet 22 góllal. Az U-12-es csapatunk csoportja nagy csatákat hozott. Ők is pozitív mérleggel
zártak a nagyobbak között 12 mérkőzésből 7 győzelem. Ebben a korcsoportban nem rendeztek rájátszást.

Az U15-ös korosztályban szintén két csapattal indultunk. Az U15-ös csapat 102 rúgott góllal, kiélezett csatában lett csoportelső a Tiszai Sportcentrum csatapával szemben. Az U-14-es csapatunk a csoportja második helyén jutott a rájátszásba! A rájátszás első mérkőzésén GYAK U15 – GYAK U14 3:1, így az idősebbek jutottak az elődöntőbe. Az elődöntőben 2:0-s eredménnyel múlták fülül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, aki 2:0-s eredménnyel szerezte meg az első helyet. Gratulálunk nekik a győzelemhez!

Az U-17-es korosztályban a GYAK csapata100%-os teljesítménnyel, 123 rúgott góllal nyerte meg a csoportját. A rájátszás első  mérkőzésén magabiztos 6:0-s győzelemmel múlták felül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, a mérkőzés 5:2-s arányú GYAK győzelemmel zárult. Bognár Botond 25 gólig jutott a bajnokságban.

AzU-19-es korosztályban nem rendeztek rájátszást, a GYAK csapata 100%-os teljesítménnyel, 103 lőtt góllal nyerte meg a tornasorozatot.

Tehát az érmek

 Aranyérem az U19-es tornasorozatban
 Aranyérem az U17-es bajnokságban
 Ezüstérem azU15-ös bajnokságban

Gratulálunk a résztvevőknek! Gratulálunk a győzteseknek!

Hajrá GYAK!

Egerben járt két csapatunk

Közös kép a III. ker. TVE csapatával

Szombaton az Eger SE meghívására az U-13-as csapatunk négycsapatos felkészülési tornán vet részt Egerben. A hazai csapat mellett játszottunk a III. KER. TVE és a Barca Academy csapatai ellen. Mindhárom mérkőzés nagy csatákat hozott, nagyszerűen szolgálta a csapatok fejlődést. Köszönjük a szervezést és a meghívást az egri csapatnak.

Vasárnap pedig legfiatalabb játékosink látogattak Egerbe. U-7-es csapatunk arájuk jellemző módon hatalmas elánnal és lelkesedéssel vetette bele magát a játékba. Estünk, keltünk, cseleztünk, gólt  úgtunk, nevettünk. A csapat legjobb teljesítményéért járó díjat Pampuk Medox érdemelte ki.

U10-es csapatunk Nyírbátorban

Ismét Nyírbátorban jártunk!

Minden évben megrendezésre kerül Nyírbátorban a Bátor Talent Cup utánpótlás labdarúgó torna, amelyre csapatunk idén is meghívást kapott olyan egyesületek mellett, mint a DVTK, DVSC, Békéscsaba, Sajóvölgye stb.

Örömmel vettünk részt ismét az eseményen, mivel már rendszeres résztvevőnek számít a mindenkori U-10-es csapatunk a rendezvényen. Minden évben kiválóan megszervezett, jó hangulatú eseménynek lehetünk a részesei. A színvonalas mérkőzések nagyszerű lehetőséget biztosítottak, hogy játékosaink felmérjék saját képességeiket. A két napos lebonyolítás során a közös étkezések, játékok, alvás kiváló csapatépítő erővel bírnak.


Sárándi Milán korosztályos edző értékelése: nagyon jól megszervezett, színvonalas 2 napos tornán vettünk részt ahol a gyerekek egy új helyen a megszokottól eltérő csapatok ellen mutathatták meg, hogy milyen ügyesek. Nagyon nagy élmény és tapasztalat szerzési lehetőség volt ez számunkra. Köszönjük a meghívást!

Visszatérünk legközelebb is!

Hajrá GYAK!

Egy pont a nyitányon

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Debütálás felnőtt bajnokin: Eged Zalán (17)

Sérülések és a megbetegedések lassú levonulása nehezítette a csapat összeállításást, így több játékkos is kiesett vagy a felkészülés egy hosszabb szakaszára, vagy a bajnoki rajtra. 

Ezzel együtt úgy léptünk pályára Besenyőtelken, hogy egyértelmű győzelmet vár mindenki a csapattól: ők maguk is…

A kulcsemberek hiánya mellett sajnos az egész mérkőzésen tapasztalható volt, hogy a pályán lévők sem tudják legjobb formájukat hozni, sok hibával, pontatlansággal, és olykor érthetetlen döntések meghozatalával játszottunk. A sok nem túl jó teljesítmény között azért Szentannai Martin játéka dicsérhető volt, hiszen rengeteg munkát belerakott a mérkőzésbe védekezésben és támadásban egyaránt. A végén is benne volt leginkább a győztes gól, de a hazai kapufa kifogott rajta. Menjünk azonban sorjában…

Egyből magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Szentanni többször próbálkozott távolról, amivel ugyan gólt nem ért el, azonban kilépéseket követően nagyobb területek nyíltak. A Besenyőtelek is megtalált egy nagyobb területet: ketten is elnéztünk egy indítást, így a hazai támadó védőnk és kapusunk között kilépve üreskapus góllal szerezhette meg a vezetést. 1-0.

A talaj egyenetlensége miatt ezen a mérkőzésen kevesebb rövidpasszos játékra építettünk, és a második félidőben be is jöttek terveink: kétszer is. Hosszan megnyújtott labdával kínáltuk meg kétszer is Babarcsikot: az elsőből 11-est hozott össze, amit Szentannai értékesített, majd a másodiknál Dudás elé pattant a játékszer, aki nagyon szépen lőtte ki ballal a hosszú sarkot.  1-2.

A kevés jól teljesítők egyike: Szentannai

A mérkőzés megfordítása után is támadásban maradtunk, igyekeztünk megszerezni a megnyugtató harmadik gólt. Jöttek is a helyzetek, felbillent a pálya, a hazaiaknak egy-két kósza támadásra futotta csak. Egy ilyet azonban sikerült megint elnéznünk… A jobb oldalról könnyedén jött be középre egy labda, amibe a támadó olyan szerencsétlenül/szerencsésen pattant el, hogy pont támadótársa elé pattant, aki “eltörte”, de pont így lett jó, nekik…

Nagyon kevés idő maradt, mindent megpróbáltunk, Szentannai 18 méteres lövésével  centikre voltunk az újabb vezetéstől, de nem jött össze…

Megtapasztalhattuk, hogy egy szerényebb képességű, de lelkes csapat ellen egy-két ember jó teljesítménye kevés a győzelemhez. Egy pontra elég, de a három pont megszerzéséhez több kell…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:*

*a hazaiak “mesterének” nem volt fontos, hogy nyilatkozzon honlapunknak, ami a mérkőzésen tanúsított ‘viselkedése’ után azért nem volt meglepő…

Közvetítés – 18. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 18. forduló

Besenyőtelki SC – Gyöngyösi AK

Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Asszisztensek: OANCZ KORNÉL, BOGDÁN PATRIK RÓBERT

A csatatunk:

5. perc: az elmúlt hetek időjárási körülményeihez képest meglepően jó pálya fogadta a csapatokat. Két Szentannai-lövéssel jeleztünk szándékainkat az első percekben. Azonban egy kiugrással az ellenfél szerez vezetést. 1-0.

10. perc: megfogott minket a gól, kapkodós a játékunk, és most a helyzetek sem jönnek.

15. perc: most már nyomunk, egy kapufáig jutott Babarcsik.

20. perc: jönnek a helyzetek, érik a gól.

25. perc: tördeli a játékot a hazai csapat.

30. perc: jó passzok jönnek a kapu elé, de a labdaátvételek nem sikerülnek.

35. perc: Dudás és Babarcsik helyzet, de gól még nincs.

40. perc: megint inkább a kakodás jellemző a játékunkra. Két Szentannai szabadrúgással veszélyeztettünk.

45. perc: 0 perc hosszabbítás…

50. perc:  Babarcsik 11-est harcolt ki.

51. perc: Szentannai bevágta. 1-1.

55. perc: jönnek sorban a helyzetek. Felnőtt tétmérkőzésen is bemutatkozik 17 éves játékosunk: Eged Zalán. Czinkóczi Kristófot váltotta.

60. perc: egyértelmű a fölényben vagyunk, de nagyon keserves mérkőzés ez…

65. perc: Dudás balllal lőtt gólt! 1-2!

70. perc: továbbra is támadásban vagyunk.

75. perc:  felbillen a pálya, újabb nagy helyzetünk maradt ki.

80. perc: kicsit idegesedik a hangulat, jól jönne egy nyugtató gól…

85. perc: kiszabadult egy kicsit a Besenyő, de szerencsére nem veszélyesek.

86. perc: ahogy ezt leírom, egyenlít a hazai csapat. 2-2.

90. perc:  4 perc hosszabbítás.

Osztozunk a gyászban

Ma délelőtt tragikus autóbalest során elhunyt a Gyöngyösi Kézilabda Klub fiatal kapusa, Pánczél Kevin.

A mindössze 20 éves játékos meghatározó tagja volt az U20-as alakulatnak, és egyre nagyobb szerepet kapott a felnőtt csapatban is.

A Gyöngyösi Atlétikai Klub osztozik a család és a kézilabda társadalom gyászában.

Őszinte részvétünk!

Sűrű hétvége 3. – Téli Kupa

Két nap alatt két mérkőzés még úgy is sok, hogy ma azért több fiatal is kezdőként kapott lehetőséget…

Magabiztos győzelem lett a vége, pedig volt olyan szakasza is a mérkőzésnek, amikor egy 26, egy 24 és egy 21 éves játékoson kívül mindenki tizenéves volt, négyen pedig mindössze 17 évesek!

Első gólunk egy büntető után született: Majorost (19) vágták fel a 16-oson belül, a 11-est védelmünk oszlopa, Forgó (21) vágta a léc alá. (1-0).

A másodikat a már rutinosnak számító, 18 éves Nádudvari Marcell szerezte, aki Szűcs Balázs (17) baloldali elfutása után egy kipattanót lőtt az üres kapuba. (2-0)

Így vonultunk szünetre, és ami az első félidőben volt, megmaradt a másodikra is: bőven volt leheteőségünk gyakorolni a zárt védelem elleni játékot…

Hogy Babarcsik a bal oldalon lefutja a védőit: már nem újdonság, de hogy jobb lábbal lő gólt, az már igen. Most ez is megesett. (3-0)

A kegyelemdöfést Sándor Bence 18 méteres lövése jelentette, aki a jobb alsó sarkot vette célba, és nem tévesztett célt.

A kevesebbet játszók most játékpercekhez jutottak, illetve többen is még inkább belekóstólhattak a felnőtt futballba, hiszen egyik-másik fiatal játékosunk, akik évközben a felnőtt kerettel készülnek, még csak perceket kapott egy-egy mérkőzésen. Sőt, a teganapi bemutatkozás után ma is pályára léphetett – ezzel újabb ifjú titánt avattunk felnőtté – a 17 éves Eged Zalán, aki a jobb szélen borzolta védői idegszálait…

Jövő hétvégén ismét dupla terhelés: mivel veretlenül nyertük a Téli Kupa csoportunkat, így jöhet a negyeddöntő, illetve szombaton egy újabb edzőmérkőzés is szerepel a programban. Pest Vármegye bajnokát, jelenlegi listavezetőjét fogadjuk. A Gödöllő tavaly nyáron osztályozón maradt alul, így az NBIII helyett idén ismét a megyei versengésben vesz részt.

Hajrá GYAK!

Sűrű hétvége 2. – Kitüntetés

A Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es korosztályban versenyző utánpótlás-labdarúgó csapata a 2023/24-es szezonban megnyerte az MLSZ Regionális bajnokság Közép-keleti csoportját. Ezt követően csapatunk 4 osztályozó mérkőzést játszott, melyet veretlenül lejátszva kivívta a magasabb osztályban való indulás jogát (Regionális Kiemelt bajnokság). 

A csapatból 1 tehetséges játékost (Tasi Gergő) a nyáron a Honvéd Magyar Futball Akadémia, 1 játékost (Szűcs Barnabás) pedig a Diósgyőri Akadémia igazolta le. Ezen túlmenően 4 fiatal játékosunk idén bemutatkozott a Gyöngyösi AK felnőtt csapatában is: Czinkóczi Kristóf, Lakatos György, Nyilas Patrik és Szűcs Balázs!

A csapat az új szezonban, a magasabb osztályban is megállja a helyét, olyan neves csapatok ellenében, mint a Soroksár,BVSC, Szolnoki MÁV, REAC, Kecskemét, Budafok, akiknek felnőtt csapatai az NB I-es és NB II-es bajnokságban szerepelnek. A csapat a Kiemelt bajnokságban jelenleg az 5. helyen áll, 6 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mellett.

A fentieknek köszönhetően a Gyöngyös Városi Önkormányzat ‘Az Év Utánpótlás Csapata’ címet adományozta a Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es csaptának, amelyet Nagy-György Gábor szakmai igazgató, és Molnár Zoltán vezetőedző kiséretében vehettek át a tegnap esti Sportbálon.

Gratulálunk!

Hajrá GYAK!

Sűrű hétvége 1. – Edzőmeccs

Jó iramú, kevés helyzetet hozó mérkőzést játszottunk a Pest Vármegyei I. osztályú bajnokság 11. helyezettje, vagyis a Vác VLSE ellen.

Mindkét félidőt a vendégcsapat kezdte jobban, minimális mezőnyfölényben játszottak, de aztán fokozatosan átvettük az irányítást, onnantól mi irányítottuk a mérkőzést. Sőt, az első félidő derekán a győztest gólt is mi szereztük!

A mi térfelünkön folyt a labda, ám egy hosszúra sikerült kiugratási kisérletet Tuza szedett fel. Kapusunk nem habozott, az ezúttal a jobb szélen játszó Szentannai elé dobta ki a labdát, aki azonnal megiramodott a vonal mellett. A felezővonalat átlépve Márkussal kényszerítőztek egyet, így szélsőnk nyomát már csak bottal ütötték a védők… Egészen az alapvonalig vitte, onnan középre passzolt, és a támadást követő Dudás Csanád az üres kapuba passzolt az ötösön belülről. Szépségdíjas támadás volt, olyan, amilyet az edzők szoktak felvázolni a mágnestáblán…

Ezen kívül is akadtak helyzeteink de kimaradtak, mint ahogy a váciak is el-eljutottak a kapunkig, de vagy mellé-fölé lőttek, vagy pedig a második félidőt ‘lehozó’ Kiss Olivér hárított.

Hasznos volt a mérkőzés, azonban a jó játékot és eredményt beárnyékolja egy súlyos(nak tűnő) sérülés. Egy borzasztóan alattomos, szándékos belépő nyomán Márkus rogyott a földre hatalmas fájdalmak közepette, és azonnal látszott, hogy nagy a baj. Egyelőre még nincs diagnózis, de nagyon rosszul nézett ki. Csak reménykedhetünk, hogy nincs nagyobb baj.

Ma délelőtt újabb mérkőzés vár ránk: a Nagyréde csapatával játszunk a Téli Kupa 3. fordulójában 11 órától a Kömlei Károly Sporttelep műfüves pályáján.

Hajrá GYAK!