Kategória: – Labdarúgás férfi

Kupa-ezüst

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Nem lett a miénk a vándorkupa

Vezettünk, mégis kikaptunk a kupadöntőben. Óriási labdabirtoklási fölényben voltunk az első félidőben, de komoly védésre nem késztettük a hazai kapust. Előbbi annak (is) volt köszönhető, hogy az Andornaktálya teljesen visszahúzódott a kapuja elé, utóbbi pedig talán annak, hogy fölényünk ellenére is kapkodva, a játékot siettetve, idegesen játszottunk.

Egy szögletvariácóból Forgó Kornél megszerezte a vezetést a 36. percben, ám ettől sem nyugodtunk meg, pedig ellenfelünk a bekapott gól után sem változtatott a taktikáján.

A második félidő elején már érezhető volt, hogy jönniük kell, és emiatt jöttek is, de igazi átütő erő ekkor sem jellemezte őket, a mi oldalunkon sem volt szükség védésekre. Ettől sem nyugodtunk meg, sőt, méginkább erőltettük a gyors támadásbefejezéseket, de az álmoskönyv szerint sosem jelent jót, ha valaki hirtelenkedik…

Nem a mi erényeinket segítette kidomborodni az sem, hogy a játékvezető láthatóan engedte a kőkemény játékot, és ha le is fújt nagy faltokat, többször zsebben maradt a lap teljesen egyértelmű szituációban is…

Egyik sem ért sárgát...

Ezzel együtt csak magunknak köszönhetjük, hogy összehoztunk két olyan szituációt, amit az ellenfél rutinos játékosai ki is használtak. 

És talán a kulcsszó meg is van: rutin. Egy rutinosabb csapat a vezetés birtokában – ha nem is tud “rárúgni” még egyet, akkor is – elkezd fetrengeni, elrúgdossa a labdát, százszor is sportszárat igazít, soha nem tudja, honnan kell elvégezni a bedobást, az elgurult labdát sem találja, és persze a kapus is minimum nyújt egyet a kirúgás előtt… Valahogy így:

De sajnos nálunk Babarcsik akkor sem esik el, ha ketten lógnak a nyakán, Szentannai mindenáron előre akar passzolni hazaadás helyett, Uram Dénes két falt közben is előre tör, Nagy-György Bálint sem rúg alá senkinek, hanem tisztán próbál szerelni… A mi csapatunk ilyen.

Sajnos ez ma vereséghez vezetett, de sebaj, majd megváltozik ez… Jön majd a rutin, és rárúgjuk a másodikat!

A gratuláció jár az Andornaktálya csapatának, idén ők nyerték a kupát.

Hajrá GYAK!

Közvetítés – KUPADÖNTŐ

XXIII. Dr. Vass Géza Heves Vármegyei Kupadöntő

Marshall-ASE – Gyöngyösi AK

Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Tartalékjátékvezető: PETZ PÉTER JONATÁN, Asszisztensek: TÖRTEI MÁRTON , DERDA NOEL KEVE
 

A csapatunk:

5. perc: komoly felvezetés előzte meg a mérkőzést, ami nagy  melegben, de lágy szellős időben indult el. Kissé visszhúzódva kezd a hazai csapat, mi támadólag. Forgó és Dudás is kapott már egy nagy rúgást, utóbbi lent is maradt.

10. perc: nálunk van többet a labda, az Andornaktálya láthatóan második szándékból próbál játszani.

15. perc: egy-két érdekes ítélet, illetve nem-ítélet borzolja a kedélyeket…

20. perc: mi hoztunk össze a hazaiaknak egy szögletet, ennyit volt a mi térfelünkön a labda. Dudás csúsztatott egyet, éppen mellé.

25. perc: most inkább a küzdelmes játék jellemző.

30. perc: Dudás megint kapott egy nagyot, ápolni is kellett. Egyébként nagy az iram.

35. perc: szögletig jutunk végre, mert helyzet nem igazán akad a masszív hazai védekezés mellett.

36. perc: meg is jön a gól! Forgó Kornél sodorta be a szögletet! 0-1!

40. perc: nem álltunk le a gól után sem, de az Andornak is csipkedik magukat, szögletig jutnak.

45. perc: két szögletig jutottak, de visszavettük az irányítást. Babarcsik lőtt kiszorított helyzetből. Egy perc hosszabbítás.

50. perc: váltottunk a szünetben. Horváth Viktor és Dudás Csanád helyett Uram Dénes és Nádudvari Marcell folytatja. Érthetően a hazaiak többet próbálkoznak az első félidőhöz képest.

55. perc: Nádudvari kapott kiugratást, rálőtte, keresztben elment.

60. perc: irányítjuk a mérkőzést, támadunk.

65. perc: veszélyes szabadrúgást végezhettünk el 25 méterről. éppen csak mellé. Aztán az elllentámadásból Czinkóczi kap sárga lapot. A szabadrúgásból csúsztatott fejes, egyenlítés. 1-1.

70. perc: Papp Tamás és Uram Dénes is besárgult, Szentannai pedig lent marad egy óriási rúgás után. Szabadrúgás nincs.

75. perc: idegesen játszunk, és a játékvezető ítéletek sem hatnak ránk nyugtatólag. Pláne, hogy Nagy-György Bálint kap sárgát, pedig Babarcsikot rántották le.

80. perc: Majoros hagyja el a pályát, Lakatos folytatja a helyén. Kapkodunk.

83. perc: kijöttünk, gólt kaptunk. 2-1.

90. perc: teljesen visszaállt a hazai csapat, mi pedig idegesen játszunk. Szentannai kapott sárgát.

Kupadöntőre készülve

Szerdán Andornaktályán játsszuk a XXIII. Dr. Vass Géza Heves Vármegyei Kupadöntő mérkőzést a helyi Marshall-ASE csapata ellen.

Utoljára 9 éve, 2016. május 25-én mérkőzhettünk a rangos kupáért. Akkor Zagyvaszántón került sor a döntőre, ahol az ellenfelünk az Egri Sportcentrum SE csapata volt, és sajnos vesztesen hagytuk el a játékteret, méghozzá 1-4-es végeredménnyel. A jelenlegi keretünkből ketten is jelen voltak azon a mérkőzésen: Horváth Viktor kezdőként 63 percet játszott, csereként pedig az a Tóth Levente állt be, akinek éppen az a meccs volt az első pályára lépése a felnőtt csapatban. Akkori gólszerzőnk a stoplist ugyan már szögre akasztotta, de jelenleg is ‘gyakos’, hiszen Sárándi Milán up-edzőként jelenleg is klubunk kötelékébe tartozik. A csapat edzője Labancz Róbert volt, akinek a vezetésével 11 ponttal megelőzve éppen az egrieket, fölényesen, mi több: veretlenül nyertünk a 2015/16-os bajnokságot. Sajnos az NBIII-ba jutás nem sikerült, mert bár itthon 2-0-ra legyőztük a Mórahalom csapatát, idegenben azonban 1-5-re alul maradtunk.

Tóth Levente első meccse: kupadöntő

Az ezüstérem megszerzése előtt két évvel, 2014-ben viszont nem csak döntőbe jutottunk, de meg is nyertük azt! Ehhez öt mérkőzésen kellett diadalmaskodnunk, és ezt összesen 17-3-as gólkülönbséggel tettük meg. Ebből maga a döntő 5-1-es győzelmünkkel ért véget a Pétervására SE ellen a besenyőtelki Dr. Vass Géza Sporttelepen. A jelenlegi csapatunkból akkor senki nem vett részt a kupa elhódításában, bár Ludányi Nándor az őszi szezonban még a GYAK-ot erősítette, és egy kupameccsen pályára is lépett, a döntő idején már nem nálunk játszott. Majzik Zoltán vezette azt a csapatot, és még fölényesebben nyertük az aktuális, 2013/14-es megyei bajnokságot: 30 mérkőzésen 103 rúgott gól, 79 pont, és a második Péterkével szemben 24 pontos előny! A veretlenségünket éppen ők akadályozták meg, méghozzá a Kömlei Károly sporttelepen az utolsó(!) fordulóban. Ekkor is osztályozót játszottunk az NBIII-ba jutásért, és ugyan két 0-0-ás mérkőzés után a büntetőpárbajban alulmaradtunk a Bátaszék csapata ellen, ők visszaléptek, és így mi indulhattunk a következő szezonban a harmadosztályban.

Majzik Zoltán: +77-es gólkülönbség a bajnokságban...

Mintegy mellékesen: amikor 2014-ben megnyertük a kupát, akkor ezt címvédőként tettük! Ugyanis 2013-ban is mi győztünk! Az akkori ellenfelünk, egyben házigazda együttes a Markaz FC volt. A döntőben 2-0-ra nyertünk, Horváth Viktor és Ludányi Nándor egyeránt végigjátszotta a döntőt. Ahogyan az ellenfél csapatában Vernyik Dávid is, illetve majd’ 80 percig pályán volt a Markaz csapatában Molnár Zoltán is, aki jelenleg az U19-es és U17-es csapatunk vezetőedzője. Abban az évben az akkor még hat csoportos NBIII. Mátra Csoportjában a 8. helyen végeztünk Török János (Aga) irányításával.

Vernyik Dávid: még mindig hadrafogható

És akkor nézzük, hogyan jutottunk el a szerdai kupadöntőhöz! A végső meccshez ebben a szezonban 4 mérkőzést kellett sikeresen megvívni.

Jó korán kezdtük: egy héttel a bajnoki nyitány előtt már fogadtuk is a Gyöngyöshalász SE csapatát, amely idén a 4. vagy 5. helyet fogja megszerezni a bajnokságban. Az a meccs parádésra sikeredett részünkről, fölényesnek mondható, 5-1-es győzelmet arattunk.

Aztán bő három hét elteltével már jóval kevésbé parádéztunk, a jó eséllyel majd a 8. helyen végző Herédet fogadtuk, és hiába uraltuk a mérkőzést, és dolgoztuk ki sorra a helyzeteket, nem sikerült megszereznünk a győzelmet. Pedig még büntetőt is rúghattunk, ám az is kimaradt. Jöhettek tehát a 11-es rúgások, ahol a 8.(!) páros után sikerült csak eldönteni a magunk javára a párharcot. Lövőink egyszer hibáztak, kapusunk, Kiss Olivér viszont két lövést is hárított.

Két hárított büntető: fontos volt!

A negyeddöntő és elődöntő mérkőzésre már most tavasszal, egy – nem csak megyei szinten!!! – borzalmasan megterhező sorozat közepette következett: hét(!) mérkőzést játszottunk le szerda-szombat ritmusban, és eközben fogadtuk az azóta már bajnok Lőrinci csapatát. A körülmények azzal voltak súlyosbítva, hogy a szerdai kupameccs előtt szintén az akkor még csak bajnokJELÖLTtel játszottunk, és viszonylag sima meccsen kaptunk ki 3-0-ra… Ez azonban egy másik meccs volt, és végig irányítva a játékot, kiállítást is kiharcolva győztünk magabiztosan Babarcsik Bálint és Szentannai Martin egy-egy góljával 2-0-ra.

Babarcsik elszántsága ismét jól jött

Még mindig erőltetett menetben voltunk az elödöntő mérkőzésen, hiszen újra szerdán fogadtuk a jelenleg a Gyöngyöshalásszal a 4. helyért harcban lévő hevesi gárdát. Igaz, hasonló menetben voltak ők is, bár nekik azért akadt egy szabadnapjuk is a bajnokságban. Ezzel együtt rajtuk látszott jobban a fáradtság, köszönhetően talán az átlagéletkorban jelentkező fölényüknek köszönhetően is. A szezon talán legélvezetesebb, legfordulatosabb mérkőzését hozta össze a két csapat, igazi hullámvasút volt! Uraltuk a játékot, Szentannai és Dudás jóvoltából két gólos előnnyel mentünk az öltözőbe, és akár békésen le is csoroghatott volna a mérkőzés… De nem a Heves ellen! Jött egy amolyan talált gól, majd egy jól elrúgott szabadrúgás, és máris 2-2 volt az állás. Nem sokkal később emberelőnybe kerültünk, és kezdtünk reménykedni, amikor a Heves a vezetést is megszerezte 7 perccel a vége előtt. Aztán egy kapufáról lepattanó labdát ifjú titánunk, Lakatos helyezett a hálóba, és készülhettünk ismét a 11-esekre. DE! Éppen amikor lepergett a 90. perc, Czinkóczi Bence gondolt egyet, belépett az üres területre, és 18-ról óriási dugót eresztett el, ami a kapufán csattant, onnan pedig a hálóba! Nagyszerű győzelemmel jutottunk döntőbe!

Ritkán szól, de akkor nagyot

Döntős ellenfelünknek, egyben a kupadöntő házigazdájának döccenőmentesebb volt az útja. Igaz, hogy mi minden alkalommal hazai pályán játszhattunk, ők viszont végig idegenben, de amíg mi a bajnokság élcssapatain vergődtünk át, addig ők csak II. osztályú ellenfeleket kaptak, ráadásul a mi négy meccsünkkel ellentétben nekik elég volt három párharc a döntőhöz.

Két fordulóval a Vármegyei Bajnokság II. osztályának befejezése előtt a 6., 11. és 14 helyezett csapatokat győzték le mindösszesen 20-3-as gólkülönbséggel.

Egymás ellen három mérkőzést játszottunk a bajnokságban: 4-0-ra győztünk itthon, 1-1 idegenben, és aztán újabb győzelem, 3-0.

Egyszer sem győztek tehát ellenünk, reméljük, ez szerdán is így marad!

Hajrá GYAK!

Bronzérmesek vagyunk

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Dudás gólja döntött

Jó időben, kiválóan előkészített pályán kezdték a csapatok a mérkőzést. Mi próbáltunk iramot diktálni, a hazaiak pedig próbálták lassítani a játékot. Kisebb helyzeteink adódtak csak, nakik pedig inkább gyors támadásbefejezések jutottak.

A 38. percben Szentannai próbálkozott (ismét) egy lövéssel, ami a blokkoló lábon lelassult, így lett jó Dudásnak, aki nem habozott, azonnal a hálóba vágta a labdát. Ezzel megvolt a vezetés, és innentől kezdve nyugodtabban játszottunk. 

Az Energia továbbra is inkább második szándékból támadott, mi pedig kezdtünk beleszürkülni a játékba. Sőt, kicsit bele is aludtunk, amikor az ellenfél centerét találtuk meg egy keresztpasszal: Czinkóczi óriásit mentett becsúszva, mert ebben a helyzetben bizony benne volt az egyenlítés lehetősége. Igaz, nekünk is akadt ziccerünk, de mi sem tudtunk élni a lehetőséggel.

Jelentősebb további esemény nélkül lezajlott a mérkőzés, és minden más eredménytől függetlenül ezzel a győzelemmel megszereztük a bronzérmet a 2024/25-ös bajnokságban!

Az Energia SC elnökének, Csiba Attilának a meghívására a két csapat közös asztalhoz ült, és együtt vacsoráztak. Köszönjük a meghívást, köszönjük a gulyást!

Két mérkőzés vár ránk még ebben a szezonben, és – ahogy az fentebb olvasható – az utolsó bajnokinak különösebb tétje nincs, mármint ami a tabellát illeti. Előtte azonban szerdán kupadöntőt játszunk Andornaktályán a hazai csapat ellen.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 32. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 32. forduló

Energia SC – Gyöngyösi AK

Játékvezető: VARGA FLÓRIÁN, Asszisztensek: BÉRCZI BÁLINT, SMELKÓ KÁROLY

A csapatunk:

5. perc: kiváló futballidő, még a nap is kisütött. A hazaiak kezdték a mérkőzést, rögtön kaptunk két rúgást… Lendületes első perceken vagyunk túl.

10. perc: egy veszélyes beívelésünk ment el a kapu előtt. A piros-feketék máris lassítják a játékot.

15. perc: Szentannai lőtt 18-ról, meg is pattant, kapusbravúr.

20. perc: mezőnyjáték folyik, bár az elég élénk.

25. perc: könnyű síppal jött egy két ítélet, pedig helyzetünk lehetett volna…

30. perc: megint áll a játék. Amikor éppen nem, akkor kicsit kapkodunk…

35. perc: Csoszánszki lőtt szabadrúgásból kapura, veszélyes volt, de Kiss Olivér a helyén volt.

38. perc: Szentannai lőtt, beleértek, Dudás bevágta a lepattanót. 1-0!

40. perc: megnyugodtunk.

45. perc: teljesen magunkhoz ragadtuk az irányítást a félidő végére.

50. perc: cseréltünk a szünetben. Nádudvari helyett Eged jött be. Szentannai lőtt, védés. 

55. perc: támadgatunk, az Energia inkább kontrákra játszik.

60. perc: most az Energia is eljutott egy lövésig, Eged pedig egy jó kiugrással jelezte, hogy itt van.

65. perc: megint kaptunk egy-két rúgást, ők meg egy-két sárgát.

70. perc: újabb cserét hajtottunk végre. Majoros helyett Lakatos érkezett.

75. perc: belassult a mérkőzés, helyzetek nélkül. Béla Sámuel kap egy sárgát. 

80. perc: Eged előtt adódott megint helyzet, majd Lakatos fejelhetett, előbbi kapus, utóbbi centikkel mellé.

85. perc: óriási mentés Czinkóczitól, üres kapura lőhettek volna, becsúszott. Kettős csere: Szentannai és Babarcsik kap pihenőt, Horváth és Spanyúr érkezik, utóbbi most debütál a felnőtt csapatban.

90. perc: mindent egy lapra téve támad a hazai csapat.

Csendeskés győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

A játék szervezése mellett két gólra is futotta

Csendes, álmoskás, lapos mérkőzést láthattunk a 31. fordulóban az andornyktályai csapat ellenében. Mi ugyan még hajtunk a bronzéremért, ők viszont már csak a kupadöntőben láthatnak némi lehetőséget, és ennek megfelelően nem nagyon késztettek minket hatalmas erőbedobásra. Jól jellemzi összpontosításukat, hogy egy félidőn belül kétszer is csak úgy simán elvettük a labdát az utolsó emberüktől… Árulkodó az a tény is, hogy sem az első, sem a második bekapott gól után sem volt látható váltás a játékukban: nem tolták feljebb a védelmüket, nem fektettek több energiát a támadásokba.

Ezzel együtt az első gólunk igazán parádésra sikeredett! Egy leshelyzet után Forgó Kornél, a baloldali belső védőnk passzolta ki Timon Koloshoz, a baloldali védőnkhöz a labdát. Baloldali támadónk, Uram Dénes lépett vissza, hogy belépjen a játékba. Kapta is a zsugát, és gyönyörűen pörgette azt baloldali középpályásunk, Szentannai Martin elé. Ő megtolta, lendületet vett, ezzel már két védőt maga mögé utasítva, és ugyan benézett középre, de ott ballábas támadónkat, Babarcsikot kizárták a játékból, így 17-esünk a kapus bal keze mellett a hosszúsarokba lőtt. Balos gól, 1-0.

Pár perccel később megint Szentannai került helyzetbe, miután rárontott a leghátsó védőre, aki a próbálta éppen felívelni a labdát. Gólszerzőnk simán leszerelte (1.), és a kapu felé iramodott, de emelése nem sikerült jól, a kapus kezében landolt.

Majd Babarcsik rohamozta a kapus által kipasszolt labdát, a kivágni igyekező védőt blokkolta, a lecsorgóval pedig a kapu felé indult. A hibázó védő pánikból felrúgta. Büntető, Szentannai lőtte: kapus balra, labda jobbra, 2-0!

Alig több, mint fél óra telt el a mérkőzésből, de eldőlt. A hátralévő egy órában alig-alig történt valami. Mi támadgattunk, a vendégek védekezgettek, amolyan ‘szezonvégi’ mérkőzéssé alakult a párharc, – hozzátéve, hogy talán a hozzájárulhatott ehhez a lagymatag játékhoz az is, hogy másfél hét múlva ez a két csapat fogja vívni a Heves Vármegyei Kupadöntőt…

Azért szereztünk, még egy szép gólt! Egy hosszú labdáért Babarcsik harcolt meg, a kapu felé fordult, és amikor már két védő zár volna össze előtte, akkor kitűnő lyukra futtatással hozta helyzetbe Uram Dénest. Ballábas játékosunk igazított rajta egyet, és a hosszú sarokba lőtt. 3-0!

3 gól, 3 pont

Ezzel a győzelemmel nagy lépést tettünk a bronzérem megszerzése felé. Ehhez mindössze annyi szüksége, hogy a hátralévő két bajnoki mérkőzésünkből legalább egyet megnyerjünk. Elsőként az Energiához látogatunk, az utoldó fordulóban pedig a Maklárt fogadjuk. A kettő között – nem mellékesen… – Andornaktályára utazunk, ahol a hazai csapat ellen döntőzünk a Kupában. A feladat adott…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Három pont. Pont.

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Fájós lábbal fontos gól

Szeptember végén 6-0-ra nyertünk Heréden egy sima meccsen. Valószínűleg abból indulhatott ki a hazai csapat, hogy nem szeretnének még egy ilyen vereségbe belefutni, így egy szenzációsan megszervezett, 5-4-es védőfallal álltak fel velünk szemben úgy, hogy a középpályás sor nagyjából 25-30 méterre a saját kapujától védekezett.

Természetesen nincsenek hivatalos statisztikák, de – a mérkőzés utolsó 5-10 percét leszámítva – nagyjából 80-20% volt a labdabirtoklás a javunkra.

Jó félóra elteltével Babarcsikot rúgták bokán 25 méteren, Szentannai pedig gyorsan elvégezte a szabadrúgást Timont kiugratva a szélen. Baloldali védőnk visszatette lövésre Uramnak, aki nem is habozott, ám blokkolták próbálkozását, azonban a kapu elé felérő Babarcsik azonnal visszarúgta a flipperező labdát a kapuba. 0-1.

Hátrányban sem változtatott a hazai csapat, teljesen hátrahúzódtak, mi pedig próbálkoztunk beadásokkal, lövésekkel, kényszerítőkkel, de ez az a nap volt, amikor nem “sültek” a dolgok.

Tulajdonképpen nagyon statikus, alacsony iramú, már-már eseménytelen mérkőzést láthattunk. Összesen egy sárga villant egy visszahúzásért, óriás helyzetek nem voltak, lepergett az óra…  Mindössze az jelentett némi izgalmat, hogy a játékidő leteltéhez közeledve egyre több herédi támadó helyezkedett elöl, és amolyan ‘mindegy, hogy 1 vagy 2 góllal kapunk ki, inkább próbáljunk meg gólt lőni’ mentalitással jöttek előre a hazaiak. Igazi nagy helyzet ekkor sem alakult ki, illetve nekünk adott némi kontralehetőséget az előrehúzódásuk, de érezhető volt, hogy a nagy menetelésünk végére macskásak a lábak, lassabban forognak a fogaskerekek a fejben…

Egy horrorfilm juthat eszünkbe, hiszen április 19-n kezdtünk nagy sorozatba, és május 10-én, tehát 28 nappal később játszottuk le a 7. mérkőzésünket. Könnyű kiszámolni: három naponta játszottunk. Csakúgy, mint pl. a Paris SG, Arsenal, Barcelona vagy az Inter…  Na, ez az igazi horror.

A győzelmet nem kell megmagyarázni, ma így nyertünk… Nem éppen brillírozva, de végig kontroll alatt tartva az eseményeket.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 30. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 30. forduló

Gyöngyösi AK – Hevesi LSC

Játékvezető: HARNOS CSABA, Asszisztensek: GERGELY MÁRTON, NAGY FERENC

A csapatunk:

5. perc: kiváló pályán, futballidőben kezdődik a mérkőzés. Határozottan kezdünk, beszorítjuk az egyébként is visszahúzódó hazai csapatot. Uram lőtt egyet, oldalháló. 20 méteren védekezik a Heréd.

10. perc: második szögletünket rúgjuk, és átlövéssel is próbálkozunk.

15. perc: felbillen a pálya, kontrára is alig futja a hazai csapatnak.

20. perc: nehéz feladat elé még nem állítottuk a kapust, de próbálkozunk.

25. perc: lassan csordogál a mérkőzés. Borzasztó kemény falba ütközünk, 10 védővel találkozunk.

30. perc: nehéz mit írni. 

32. perc: Babarcsik egy kavarodás után közelről szerezte meg a vezetést. 0-1!

35. perc: hátrányban sem változtat a Heréd, visszahúzódik, és várja a kontra lehetőségét.

40. perc: újabb szöglet, és akciók, de még nem sikerült duplázni.

45. perc: hosszabbítás nélkül vége az első félidőnek.

50. perc: cseréltünk a szünetben, Horváth helyett Nádudvari folytatja. Szentannai lövéssel kezd, centikkel mellé, majd két szöglet egymás után.

55. perc: nincs nagy iram, kontrolláljuk a mérkőzést, de azért veszélyes ez az egygólos vezetés.

60. perc: nem élvezetes a mérkőzés, kevés az igazi helyzet, állóháború folyik.

65. perc: kicsit most a mi kapunk előtt folyt a játék, nagy bedobásokkal operáltak, hárítottuk a veszélyt.

70. perc: frissítünk. Szűcs és Nyilas lép pályára, Eged és Timon ment le. Egy szöglet után a gólvonalról mentettünk, majd újabb helyzet a Heréd előtt.

75. perc: sérülés miatt állt a játék, a Heréd legjobbja, Tari meghúzódott, le kellett cserélni.

80. perc: Nyilas ugrasztott meg három védőt, majd lőtt, de éppen csak mellé. Aztán Nádudvari fejelt a kapus kezébe.

85. perc: Szűcs rajzolta Babarcsik fejére a labdát, ment a léc alá, óriási kapusbravúr, szöglet. Aztán Nádudvari tekert, ez pedig fölé.

90. perc: az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támadott a Heréd, nekünk volt kontra lehetőségünk. Kettő perc hosszabbítás. 

Kupadöntő!

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

A győztes gól szerzője: Czinkóczi Bence

Megirigyelhették a csapatok a kedd esti BL-elődöntőn látott hullámvasutat (Inter-Barcelona 4-3), és ugyanazt az eredeményt hozták össze, igaz, hosszabbítás nélkül, de legalább olyan fordulatokkal megtűzdelve, és legalább olyan izgalmak közepette. Mindkét csapat büszke lehet magára, mindkét szurkolótábor büszke lehet a csapatára, és jelen esetben is igaz az a megállapítás, mint a BL-ben: mindkét csapat megérdemelte volna a döntőt… Ez azonban nem lehetséges, így a Heves a kupa-bronzért és az országos főtáblára jutásért szállhat csatába, mi pedig kupadöntőt játszunk majd május 28-án Andornaktályán a hazai csapattal.

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk ennél a felejthetetlen elődöntő-mérkőzésnél! Jól kezdtünk, rohamoztunk, amikor egy szöglet után Szentannai egy magasba emelt labdát vett le a 16-oson belül, és egy félfordulattal a jobb felső sarokba zúdította azt! Ezzel már a 6. percben megvolt a vezetés! 1-0.

Továbbra is támadásban maradtunk, de a Heves is veszélyesen játszott, a mezőnyben kiegyenlített játék folyt, helyzetük nekik volt több, igazi ziccer azonban előttünk adódott, de minden kimaradt…

Nem úgy a 30. percben, amikor a mi térfelünkön Horváth és Uram közösen szerzett meg egy labdát, előbbi pedig  Szentannaihoz továbbította azt. A kiváló formát mutató középpályásunk pedig – észlelvén a támadásban lévő csapat ‘megnyúlását’ – rágyorsított, magára vonta három védő figyelmét, és közöttük remek ütempasszal ugratta ki Dudást. Csatárunk egyedül vihette a kapusra, elfektette egy lövőcsellel, és az immár üres kapuba gurított. 2-0.

Fél óra elteltével két gólos előnyben voltunk, amely helyzetről mindenki tudja: veszélyes. A vezető csapat megnyugszik, a hátrányban lévő ‘talál’ egy gólt, majd még egyet, idegeskedés, még egy gól, blama…

Ennek tudatában igyekeztünk megszerezni a megnyugtató harmadik gólt. Az első félidő utolsó negyedórájában a Heves egy lövést adott le a kapunkra, azt is meglehetősen éles szögből, mi pedig háromszor(!) vezettük a kapusra egy-az-egyben a labdát – megint csak: minden kimaradt…

Jöttek az újabb közhelyek: csak nehogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat…

Szentannai: kiváló formában

…de megbosszulták.

A második félidő első 15 perce lassan csordogált, nem sok eseményt jegyezhettünk fel. A 62. percben amolyan minden-mindegy alapon a hevesi Nagy Márió eresztett meg egy lövést jó 20 méterről. Erős lövés volt, de középre ment, kapusunk kezéről azonban furcsán pattant le a labda, és a hálóban kötött ki. 2-1. Erre mondják, hogy TALÁLT gól…? Mindenesetre jól elTALÁLTa…

A vendégek innentől kezdve nagyobb hittel jöttek előre, és egy 18 méteres szabadrúgást – az ekkor még pályán lévő… – Volyák lőtt a kapunk bal alsó sarkába. 2-2.

A lélektani előny ezzel egyértelműen átkerült a hevesi csapathoz… Ezzel együtt a középkezdésünk után egyből veszélyes szituációt alakítottunk ki. Nagy-György Bálint futott be a büntetőterületre egy jó szöktetésre, és a keresztező védő, akinek csapatkapitányunk a vakoldaláról érkezett, összekoccantotta a bokáját. Újabb közhely: országos 11-es.

Nyilván nem a legtökéletesebb kameraállás, nem 4K, nem szuperközeli felvétel… De: érdemes nézni a hevesi játékost (15), akinek a találkozó nyomán szintén megtörik a mozgása… Ja, a játékvezető ‘tovább’-ot ítélt…

Ha már lélektani előny: egy egyenlítő gól után azonnali (értékesített…) 11-es után nyilván visszakerült volna hozzánk…

Ami aztán a 71. percben meg is történt, hiszen emberelőnybe kerültünk. A vendégek is több bírói ítéletet vitattak, – tegyük hozzá: nem egyszer jogosan… – azonban a Volyák Péter kapta sárga lapok mindkét esetben jártak. Érdekesség, hogy mindkétszer Dudást buktatta hátulról.

A 83. percben egy szöglet után röviden szabadítottunk fel, kijátszották a szélre, onnan beívelés a hosszúra, és fejes a kapus mozgásával ellentétesen. Emberhátrányban szerzett vezetést a Heves. 2-3.

Igencsak megugrott volna a szorzója ebben a percben a győzelmünknek… Nem ezért, de nagyon dicséretes módon alaposan rákapcsoltak fiaink. Többeknek itt fájt, ott fájt, de aki lábra tudott állni, az összeszorított fogakkal ment előre. Sajnos a lábra állás Babarcsiknak már korábban, de ebben az időszakban Dudásnak sem jött össze egy-egy keményebb belépő után, így két tapasztalt, 19 és 21 éves játékosunk helyett érkezett két fiatal: Lakatos György és Debreczeni Máté. Mindketten 17 évesek.

Előbbinek ez volt a hetedik pályára lépése a felnőtt csapatban, és megszerezte első gólját, ami az egyenlítést jelentette. Timon Kolos a vonal mellől lőtt be középre hatalmas ívben egy labdát. Szinte perceknek tűnt, amíg a levegőben volt a játékszer, és mindenki kémlelte, hogy hova esik le: kapu mögé, a kapus kezébe… Aztán a felső kapufán csattant, és ahogy onnan levágodótt – jókor, jó helyen… – Lakatos egyből a hosszú sarokba passzolt. Két perc volt hátra a mérkőzésből, 3-3.

Ekkor már a vendégek teljesen visszahúzodtak, és a büntetőpárbajra bazíroztak, ami érthető volt a részükről: 20 perce emberhátrányban, láthatóan elfáradtak, és a többször említett lélektani előny sem náluk volt ekkor… A jobbhátvéd pozíciójából fellépő Czinkóczit nem követte embere, így szabadon vehette át a labdát a vendégtérfél közepén. Tolt rajta kettőt, és 18 méterről apait-anyait beleadva rálőtte. 5 másodperc volt ekkor hátra a rendes játékidőből… Mint amikor Tsubasa kapitány lőtt: szállt, szállt a labda nagyon hosszan, kanyarodva kifelé… A kapus is repült, nyújtózkodott, repült vetődve…. Aztán a labda hatalmasat csattant a kapufán, onnan pedig…………..onnan pedig……. be a hálóba! 4-3!

Mindenki odatette magát

Ha nem lennének japán animék, no meg persze az a bizonyos Inter-Barca meccs, azt mondhatnánk, hogy ilyen nincs… Aki látta ezt a mérkőzést, biztosan nem felejti el, amíg él! Döntőnek beillő csata, igazi kupameccs!

Egy nagyon jó Hevest győztünk le ismét hazai pályán, ezzel egalizálva az idei mérlegünket velük szemben. Ötször találkoztunk velük ebben a szezonban: 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. Ha létezne ilyen megyei szinten, akkor ez utóbbi mérkőzés bevonulna a nagy klasszikusok közé! 

Kijelenthetjük, hogy megérdemelten jutottunk a kupadöntőbe, hiszen a bajnokság – rajtunk kívül – 4 legjobb csapatából hármat legyőztünk az odavezető úton! 

Szombaton Herédre utazunk, rá egy hétre, 17-én pedig az andornaktályai csapatot fogadjuk. Azon a mérkőzésen plusz tétet fog jelenteni, hogy majdnem napra pontosan (05.19.) egy éve szenvedtük el legutóbbi vereségünket hazai pályán. Akkor a most az NBII-es tagságért harcoló Putnok tudott győzni a Kömlei Károly Sporttelepen. Aztán persze jó lenen még egyszer legyőzni az Andornaktályát, mert az pedig egy újabb kupát jelentene a GYAK dicsőséglistáján… 

XXIII. Dr. Vass Géza Heves Vármegyei Kupadöntő: 2025. május 28. 17:30, Andornaktálya

MARSHALL-ASE – GYÖNGYÖSI AK

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – HVm-i Kupa, 4. forduló

Heves Vármegyei Kupa – 4. forduló

Gyöngyösi AK – Hevesi LSC

Játékvezető: MOLNÁR DÁNIEL, Asszisztensek: DERDA NOEL KEVE, JUHÁSZ SÁMUEL

A csatatunk:

5. perc: jól kezdjük a mérkőzést, támadólag lépünk fel. A fű kissé csúszós az esőtől, viszont nincs hőség, futballidő.

6. perc: Szentannai lő gólt egy szöglet után fordulásból. 1-0!

10. perc: túl van az első sokkon a Heves, támadnak, és egy veszélyes szabadrúgáshoz jutnak.

15. perc: kicsit beszorítottak most minket, de kijövünk. Hajtós mérkőzés.

20. perc: mezőnyjáték folyik  helyzetek nélkül.

25. perc: Szentannai előtt adódott nagy helyzet, sajnos fölé.

30. perc: Szentannai ugratta ki mesterien Dudást, aki a kapust is kicselezte, üres kapu, 2-0!

35. perc: Dudás ugrott ki megint, most azonban jött a kapusbravúr. Aztán még egy, ezúttal Szentannaival szemben.

40. perc: szusszanak egy kicsit a csapatok, labdajáratás folyik.

45. perc: az utolsó percek paprikásra sikerültek, ezúttal a játékvezetői ítéletek borzolták a vendégek kedélyét.

50. perc: fiatalítottunk a szünetben, Horváth helyett Nyilas folytatja, aki bátran vetette bele magát a játékba. 

55. perc: sajnos Babarcsik térdsérülése kiújult, cserélni kell, Szűcs Balázs érkezett.

60. perc: türelmesen, okosan  játszunk.

62. perc: egy 25 méteres lövés lecsúszott Kiss Olivér kezéről.  2-1.

65. perc: Nagy-György Bálint sárgult be, a labdát rúgta el…

66. perc: Volyák egyenlített szabadrúgásból. 2-2.

70. perc: 1000000000000000000000000000%-os 11-est nem kaptunk meg, még a hevesiek is megálltak.

75. perc: emberelőnybe kerültünk egy második sárgával. Még egyet cserélünk: Béla helyett Lakatos jött.

80. perc: természetesen húzzák a vendégek az időt, mi pedig kissé idegesnek tűnünk.

83. perc:  egy fejesből megszerzi a vezetést Heves. 2-3.

88. perc: Lakatos egyenlít. 3-3.

90. perc: Dudás nem bírja folytatni, Debreczeni Máté jött.

91. perc: Czinkóczi Bence szánja el magát lövésre, a kapufán csattan, onnan pedig a hálóba. 4-3.

95. perc: azért a végére még két helyzetet kihagyunk….