Nem volt nagy iram, nem volt magas színvonal, nem voltak hatalmas gólhelyzetek, nagyon kevés jól kivitelezett támadás volt, nagyon kevés látványos megmozdulás volt, és gól is mindössze egy született… Ami persze nekünk bővel elég volt a három pont megszerzéséhez!
Az első félidőben hazai próbálkozást nem tudtunk feljegyezni, de a mi 6-7 kisérletünk is nagyon vérszegény volt. A második félidőben két lövési kisérletük volt, nekünk pedig 4-5 kósza támadásunk.
Igaz, ezek közül az egyik végén Szénási lőtt rá egy visszatett labdát, amibe Csomor Szabolcs ért bele úgy, hogy a kapust le is nullázta ezzel, a játékszer pedig így – szinte bánatosan, de – begurult a kapuba.
Ismét leírhatjuk: a győzelmet nem kell megmagyarázni, még akkor sem, ha az nem párosult jó játékkal. Ráadásul azt is hozzátehetjük: nem feltétlenül kell klasszis játék, elég csak egy picit(!) jobbnak lenni az aktuális ellenfélnél.
Azért két adalék a szürkébb teljesítéményhez:
- a kezdőcsapatunk átlagéletkora 19,5 év volt.
- a kezdőcsapatunkból 7(!) játékos minimum egy félidőt játszott csütörtök délelőtt, vagyis alig több, mint 48 órával a mostani mérkőzés előtt…
Ezek azért nem elhanyagolható körülmények!
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: