Vasárnap lejátszottuk az osztályozó mérkőzés visszavágóját Szegeden, és sajnos – az eredményt tekintve – nem lett szép a vége. 7-1-re kaptunk ki a visszavágót halálosan komolyan vevő csapattól. Hogy mennyire vették komolyan az edzők és játékosok a találkozót: a gyöngyösi háromgólos győzelem ellenére 100%-ig ugyanaz a kezdőcsapat állt ki a Szeged. Sajnos a klubvezetésük már kevésbé vett minket komolyan: a 3-as számú edzőpályát jelölte ki a mérkőzésnek, ami sok mindenre alkalmas lehet, – pl. edzésre… – de ilyen mérkőzésre semmiképp… Mielőtt bárki félreértené: nem a pálya miatt kaptunk ki, csak – rendszeres olvasóink már hozzászokhattak, hogy – az ilyen beszámolókhoz hozzátartoznak a körülmények is. Nincs ok-okozati összefügés, csak hozzátartozik…
Mint ahogy az is, hogy az öltözőinkkel(!) szemben kifeszített molinón ott díszelegtek a szegedi klub büszkeségei, akik itt kezdték pályafutásukat. Pl. a két, ma már válogatott játékos: Horváth Krisztofer és Csoboth Kevin. Vagy éppen az a Takács János, aki ellenünk is védett… Két, nagyjából 10-10 felnőtt számára elegendő öltöző állt rendelkezésünkre, méghozzá az U7, U8, U9 és U10-es csapatok otthona.
Még egy apróság: a pálya egyik oldalán az oldalvonaltól kb. 2 méterre voltak telepítve a világítás oszlopai, illetve a villanyszekrények. A másik oldalon pedig az alábbi képen látható távolság állt fenn mészcsík és a kispadok között. Ezen a videón pedig egy a mérkőzéseken teljesen általános, mindennapi szituáció látható: a labdát kihozni igyekvő támadót a másik csapat játékosa állítja meg a labda kirúgásával, ami után van némi kontakt a két játékos között. Semmi extra, bedobás, és mindkét csapat rendeződhet… Hát, szerencsére a játékosaink a kispadon ültek, így erősen tompítani tudták a találkozást…
A mérkőzés képe alapján egy magabiztos hazai győzelem lehetne sejthető, monjuk 4-2, azonban a szegediek szinte minden helyzetüket gólra váltották, így ők hetet lőttek. Ami szomorú, hogy szinte az összes gólt komoly egyéni hiba után kaptuk, ráadásul olyan játékosaink is belehibáztak, akikre ez nem igazán jellemző. Az örömhír az, hogy az itthoni mérkőzéssel szemben, ahol nagyjából egy helyzetünk volt, most 5-6 komoly gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki, illetve egy büntető-gyanús szituáció is akadt. Egy szituációt azért sikerült értékesítenünk, így Szentannai Martin révén legalább egy becsületgólra futotta.
További örömöt jelenthet még, hogy fiatal kapusunk, Vernyik Dániel bemutatkozott a felnőtt csapatban, és egy ziccerhelyzetben higgadt maradt, hárítani tudott. Illetve: amikor az 54. perctől egy hármas csere révén több, mint 50 NBII-es mérkőzés hagyta el a pályát, akkor onnantól kezdve ismét magunkhoz tudtuk ragadni az irányítást.
A sorsolás után kiderült, hogy a lehetséges ellenfelek közül az egyik legerősebbet kaptuk, de senki nem keseredett el, hiszen a bronzérem elérésével senki nem is gondolt az NBIII-ra: amolyan jutalomjátéknak vettük ezt a két mérkőzést, amiből majd biztosan sokat tanulhatunk. Ezt meg is kaptuk. Még egy vigaszunk volt: az ellenfélnek köszönhetően játszhatunk majd egy olyan stadionban, ahová azért ‘megyei játékosok’ nem gyakran jutank el. Ezt nem kaptuk meg…
Ami biztos: mi vállaltuk a megmérettetést és megmentettük Heves Vármegye becsületét. Játszottunk két nagyiramú, magas színvonalú mérkőzést. Megsmertünk egy szimpatikus csapatot, edzőt.
Sokat tanultunk.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: