Az elmúlt hétvégén több csapatunk is pályára lépett, illetve tornán szerepeltek, nézzük a végeredményeket!
Kezdjünk a felnőtt csapattal: az utolsó felkészülési mérkőzés 3-3-ra végződött a Bátonyterenyei TC ellenében, most szombaton már bajnoki mérkőzésre kerül sor a műfüves pályánkon a Hevesi LSC ellenében. Szeretettel várjuk szurkolóinkat!
Az edzőmeccsel párhuzamosan, mintegy 30 méterrel arrébb, a Sportcsarnokban zajlott a Futsal Regionális bajnokság elődöntői-döntői, ahol az U15-ös, U17-es és az U19-es gárdánk volt érdekelt.
Mindhárom csapatunk fölényes győzelemmel jutott a döntőbe:
9-0 Lőrinci VSC
8-0 Máltai SE
5-1 Hevesi LSC
A döntöben aztán az U17-es fiaink nagy csatában alulmaradtak a Jászárokszállási VSE-vel szemben, a 2-3-as eredmény az ezüst érmet jelentette.
A 15 évesek döntős ellenfele a Hevesi LSC volt, 4-1-re múltek felül őket, így jöhetett aranyérem! Csakúgy, mint a 19 éveseinknek, akik a Jászárokszállási VSE-t múlták felül, méghozzá meggyőző, 10-3-as eredménnyel. Sajnos az örömbe üröm is vegyült, ugyanis gólvágónk, Molnár Zalán súlyos sérülést szenvedett, a mentők segítségére is szükség volt. Persze némi vigaszt azért nyújtott az aranyérem!
A még fiatalabbak pedig Törökbálinton vettek részt a Farsang Kupán, ahol az alábbi eredményeket érték el:
U11
Csoportmeccsek:
Kozármisleny-GYAK 2:0
Budapesti Honved- GYAK 2:1
Debrecen DEAC- GYAK 3:1
Mézsöly FS- GYAK 0:0
15. helyért: GYAK – Kiskunlacháza 3:1
Sárándi Milán, edző elmondta: “Az egész tornán a játék fázisaiban megjelenő alapelveket jól alkalmaztuk a szintünkhöz képest, a kimagasló egyéni jó teljesítmények hiányoztak.”
U13
Csoportmeccsek:GYAK- Tác-Csősz 8:0
GYAK- Zsámbék 2:1
GYAK- Dunaújváros 3:0
Negyeddöntő:
GYAK-Zsámbek 4:0
Elődöntő:
GYAK- Délvidek 0:0
Büntetőkkel 0:2
3.-4. helyért:
GYAK- Hegyvidék 0:0
Büntetőkkel 2:1
Egy bronzérmet tehát innen is elhoztunk, ráadásul a torna legjobb kapusának Bozsik Mátét választották!
Gratulálunk fianinknak!
Hajrá GYAK!