Nagyon nagy melegben kezdődött a mérkőzés, és a mi lendületes támadásainkkal. Rögtön az 5. percben meg is szereztük a vezetést egy tanítanivaló támadással. Egy kiugratás középről jobbra, visszacenterezés, gurítás a hosszú sarokba.
Amilyen lélektani előnyhöz jutottunk, olyan mélyre zuhantunk, miután 3 perccel később a védőnk elcsúszásából kaptuk az egyenlítő gólt.
Támadásban maradtunk, és egy szabadrúgás után újra magunkhoz ragadtuk a vezetést, miközben azért a hevesi kontrákban is benne volt a veszély: centerben a még mindig életveszélyt jelentő Besenyei, mellette pedig a villámléptű Balázs…
A második félidőben már nem tudtuk olyan jól tartani a labdát, a vendégcsapat pedig egyre inkább felbátorodott. Egy jó támadás végén ki is egyenlítettek, és innentől kezdve a mi játékunk kapkodóvá vált, ők pedig rutinosan lassítottak, és csak a rombolták a játékunkat.
Az utolsó negyedórára felpörgött a mérkőzés, mindkét csapat igyekezett megszerezni a vezetést, közben pedig beszedtünk egy-két keményebb faltot, és a játékvezető ítéletekre is egyre ingerültebben reagáltunk. Az egyenlítő gól előtti leshelyzetet(?), illetve egy büntetőt firtattunk leginkább…
Az elmúlt 2+1 mérkőzésből azokat a tanúlságokat mindenképp le kell vonni, hogy ellenfeleink kőkeményen lépnek oda, a játékvezetők ezt csak ritkán szankcionálják, nekünk pedig hideg fejjel kell(ene) ezeket tudomásul venni, mert csak akkor fogunk tudni ellenfeleink fölé kerekedni, ha nem csak jobban játszunk, de mentálisan is föléjük kerekedünk.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: