Hat mérkőzést vívtunk meg zsinórban veretlenül, ám most jött a vereség. Nagyon mentségünk nincs, hiszen bizonyára volt az ellenfélnél is sérült, eltiltott, de talán még aznap érettségiző is. A pálya játékra alkalmatlansága sem lehet mentség, hiszen mindkét csapat ugyanazon a pályán játszik. Igaz, az egyik azon is edz hétközben, de valóban: ez sem lehet mentség, mint ahogy igazán a játékvezetőre sem panaszkodhatunk, mert ellenfelünk legalább annyira mérges lehet a három sporttárs tevékenysége miatt, mint mi…. Bár azért… De errről majd később!
Mindenképpen okolhatjuk magunkat a vereségért, mert az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Talán még egy perc sem telt el, amikor egy beadás után Uram lőhetett volna öt méterről üres kapus gólt, de lepattant előtte a labda, és onnantól mindegy is volt, fölé. Aztán pár perc múlva Babarcsik ment az alapvonalig, és a tisztán érkező Márkus elé tálalt, azonban az összevissza pattogó labda megszelidítése után 15 méterről a kapufát találta el csapatkapitányunk. Majd szintén ő remek ütemben ugratta ki a balösszekötő helyén meglóduló Timont, aki eltolta a labdát a kapus mellett majd ütköztek: kirúgás.
Az egész első félidőt uraltuk, a hevesiek szinte a térfelünkre sem jöttek át, felbillent a pálya, gyakorlatilag a 20. perctől kezdve húzták az időt. El kellett volna dönteni a mérkőzést, de legalábbis a vezetést meg kellett volna szerezni.
Azért ezt a Timon-esetet nézzük meg:
A második félidőben aztán ha nem is fordult a kocka, de valahogy mezőnyben már nem tudtuk annyit birtokolni a labdát, több kontra lehetőséget biztosítottunk, és már kapra nem voltunk veszélyesek. Egy óra elteltével jött a büntetés, Hájos kiválóan végigvitt egy kiugratást, és a végén a hálóba gurított, kapusunk kiszolgáltatott helyzetben volt.
Ami nagyobb baj, hogy ezután még volt ugyan fél óránk, de nem tudtunk veszélyesek lenni, küzdöttünk az elemekkel, és úgy látszott, hogy a hitünk is oda lett.
Egyre többet kockáztattunk, egyre veszélyesebbek voltak a hevesi kontrák, sőt, a kapunkat védő Kiss Olivér az utolsó két percben legalább 3 olyan ziccert fogott, amiből 10/9 arányban gólt várnak a támadóktól.
Ahogy tehát olvasható. leginkább magunknak – no meg persze a hevesi gól miatt… – köszönhetjük a vereséget, de ez ismét egy olyan mérkőzés volt, ahol számtalan “játékvezetői esetet” lehetne kiemelni, ugyanis közmeg-nemelégedés övezte a pirosmezesek munkáját…
A magunk részéről már kiemeltük a Timon-esetet, ami az első félidő derekán történt 0-0-ás állásnál. Nagy szívfájdalmat okott egy másik eset is a mi oldalunkon: egy kisebb vagdalkozás után messze lesre futott a hazai támadó, de mindegy is volt, mert a vagtában előrevágott labdát Forgó zavartalanul fejelhette vissza. A hevesi térfélen Márkus vette mellre a hulló falevelet, lábbal megszelidítette, a kapu felé fordult, és kiváló ütemben ugratta ki Szentannait, aki egyedül törhetett kapura… Vagyishogy törhetett VOLNA, mert a játékvezető visszafújta azt a lest, ahol a támadó és a mi fejelő védőnk között volt nagyjából öt méter, illetve a lesállás és a sípszó között volt három labdaérintés…
Aztán itt egy újabb eset: közvetlenül a bekapott gól után szöglethez jutottunk, ami nem sikerült túl jól, és a hevesiek közül hárman mentek az egy szem hátul maradt védőnkre. De nézzük videón! (a zöld pont a labda elfejelésének pillanata, a sárga nyír pedig a labdát kapó játékos útja) Ime:
A játékvezetők mindig elmondják, hogy “csakúgy, mint a játékosok, ők is szoktak hibázni…” Teljesen egyértelmű, hogy egy BL-meccseken játszó játékoshoz képest, egy ‘megyeegyes’ játékos többet/nagyobbat hibázik, egy ‘megyehármas’ játékos meg mégtöbbet. Valószínűleg ez a játékvezetőkre is igaz. A kérdés az, hogy az ilyen hibák vajon ‘megyeegyesek’-e….
De ennyit a játékvezetésről, és úgy egyébként a hevesi mérkőzésről. Kikaptunk a második helyezettől, a következő fordulóban a listavezetőt fogadjuk. Kiváló lehetőség megmutatni, hogy a hatmeccses széria után ez a teljesítmény mindössze egy apró kisiklás volt…
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: