Érdekes dolog a labdarúgússal kapcsolatos statisztika: a múlt héten szereztünk először egynél több gólt, mégsem szereztünk pontot – most vasárnap pedig először nem kaptunk gólt, mégsem nyertünk.
A múlt heti mérkőzéshez hasonlóan a mostanin is ugyanazzal a felkiáltással lépett pályára mindkét csapat: mikor, ha most nem…?
A Stécé is felkészült belőlünk: a múlt héten bekapott góljainkat próbálták másolni, és mi is felkészültünk belőlük: kissé átadtuk a területet, hagy jöjjenek… Így komoly taktikai csata volt végig, bár magas színvonalról azért nem lehetett beszélni.
A vendégek rengeteg beíveléssel próbálkoztak, amiket hellyel-közzel jól hárítottunk, kidolgozott helyzetük nem nagyon volt, de azért elmondható: volt lehetőségük a gólszerzésre.
A mi lehetőségeink tudatosabb jétékok után alakultak ki: a széleket bontogattuk indításokkal és kombinatív játékokkal. A mérkőzés egyetlen ziccere is a miénk volt: egy ellenfél szöglet után Lakatos még a saját térfelén vette át a labdát, megindult, és tulajdonképpen szinte meglepő volt, hogy a hátul biztosító mindkét embert átjátszotta. Már egyedül volt a kapussal szemben, aki az egyetlen lehetőségét választotta: kezek szét, lábak spárgába. Innen nézve pech, onnan nézve bravúr: védés.
Két nehéz helyzetben lévő csapat, a lehető legrosszabb eredményt hozta össze, mert így egyik csapat sem szerzett három pontot, ami nagy lökést jelenthetett volna. Persze az egy pont is pont, és ahogy mondani szokták: pont eggyel több, mint a nulla.
Jövő héten az éppen mostanság formába lendülő DVTK II.-höz látogatunk, délelőtti mérkőzést kell vívnunk Miskolcon.