Fájdalmas kötelességünknek tettünk eleget a mérkőzés előtt: Kozma Gergőről emlékeztünk meg, aki tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket…
Nehéz szívvel álltunk tehát bele a szezonnyitó mérkőzésbe, azonban jobban talán nem is kezdhettük volna. Nagy-György Bálint emelt a védők mögé, a leshatárról kiugró Nádudvari pedig egy jó levétel után a hálóba lőtte a labdát: mindössze 40 másodperc telt el ekkor a mérkőzésből. 1-0!
Gyorsan magukra találtak a vendégek, fokozatosan vették át az irányítást, de a mi ellentámadásainkban is benne volt a veszély, bár igaz, hogy komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, inkább mezőnyjáték folyt.
Aztán 20 perc elteltével Szűcs Balázs harcolt ki egy szabadrúgást nagyjából 27-28 méterre a kaputól. Ő maga állt a labda mögé, ellőtte, és – mellőzve minden túlzó jelzőt – óriási-bődületes-hatalmas nagy gólt ragsztott a bal felsőbe! Csapódott lefelé a labda, repült a kapus, csattant a labda a felső kapufán, le a földre, be a hálóba! Talán még a vendégszurkolók is tapsoltak… 2-0!
Az alaposan megfiatalított csapatunktól nem sokan vártak ilyen kezdést, és ha talán a játék képében nem is volt benne a kétgólos előny, ahogy azt mondani szokták: a végén úgyis csak az számít, mi van az eredményjelzőn…
Egy elsőperces, majd egy lélekromboló gól: komoly tartást mutatott az Andornaktálya, hogy nem omlottak össze, jöttek becsülettel előre, bár komoly védenivalója nem akadt Tóth Bálintnak.
Aztán nem sokkal a félidő vége előtt, a futball lélektana ismét megmutatta magát. Nagyon erősen vitattunk egy ‘kiabálásra befújt faltot’, amit aztán maga a sértett ívelt a kapu elé… Még bosszankodtunk, kavarodás az ötösön, persze, hogy bekotorták… 2-1.
A szünetig nekünk volt még két lehetőségecskénk, de nem született újabb találat.
A szépítés öröme, és a félidei eligazítás megtette hatását, nagyon vehemensen álltak bele vendégeink a második játékrészbe. Érezhető volt, hogy ahogy teltek a percek, csökkent a támadó potenciálunk, az Andornaktálya (mezőny)fölénye pedig egyre jobban kidomborodott. Dicséret a mieinknek: egy komoly helyzetet sikerült csak kialakítaniuk, méghozzá a 72. percben. Talán rutintalanságunkból adódóan, elméláztunk egy szabadrúgásnál, gyorsan bepasszolták mögénk, a rövid saroknál Tóth-kapus jó helyen állt, kapufára segítette a próbálkozást, a kipattanónál tisztáztunk.
Jól mutatja a játék képét, hogy az első félidőben inkább Nádudvari, a támadóbb feladatokkal ellátott játékosunk csillogott a középpályánkon, a másodikban már inkább a védekezéssel foglalatoskodó Nagy-György Bálintot dicsérhettük. Szénási Soma (nem)mellékesen az első félidőben nagyon jól támogatta a támadásokat, a másodikban viszont hatalmas alázattal segített be a védekezésbe!
A középpályánk tehát rendben volt, elől Majoros a szokásos kérlelhetetlen, kullancs-szerű játékával ‘gyilkolta’ védőit, Szűcs teljesítményére hab volt a tortán a bombagólja, a jobb szélen – a lebetegedő Eged Zalánt helyettesítő – Kocsis Márk mindössze 35 percet tudott a pályán tölteni, aztán megsérült, de addig ígéretes játékot mutatott be. A helyére beálló Szegedi Csanádon látszott némi megilletődöttség, de ne csodálkozzunk: két hónapja töltötte be a 16. életévét… Ezzel együtt ment, küzdött.
Belső védőink ugyan nem mindig sallangmentesen, de határozottan és jól(!) tették a dolgukat, a mindig veszélyes Csókát nem engedték brillírozni. Két szélső védőnk: egy sem védő, egyik sem szélső… Ehhez képest megállták a helyüket, sőt, időnként a támadásokat is tudták segíteni.
Tóthnak komoly dolga nem akadt a kapuban, amikor kellett, jól avatkozott közbe.
Ez a győzelem önbizalmat adhat, de elbizakodottságot semmiképp, mert azért látszódtak hibák, gyengeségek, amiken lehet, és kell is javítani. Erre van még 27 mérkőzésünk, és számtalan edzéslehetőségünk… Erre készülünk, ez a szezon erről fog szólni.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: