Megirigyelhették a csapatok a kedd esti BL-elődöntőn látott hullámvasutat (Inter-Barcelona 4-3), és ugyanazt az eredeményt hozták össze, igaz, hosszabbítás nélkül, de legalább olyan fordulatokkal megtűzdelve, és legalább olyan izgalmak közepette. Mindkét csapat büszke lehet magára, mindkét szurkolótábor büszke lehet a csapatára, és jelen esetben is igaz az a megállapítás, mint a BL-ben: mindkét csapat megérdemelte volna a döntőt… Ez azonban nem lehetséges, így a Heves a kupa-bronzért és az országos főtáblára jutásért szállhat csatába, mi pedig kupadöntőt játszunk majd május 28-án Andornaktályán a hazai csapattal.
De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk ennél a felejthetetlen elődöntő-mérkőzésnél! Jól kezdtünk, rohamoztunk, amikor egy szöglet után Szentannai egy magasba emelt labdát vett le a 16-oson belül, és egy félfordulattal a jobb felső sarokba zúdította azt! Ezzel már a 6. percben megvolt a vezetés! 1-0.
Továbbra is támadásban maradtunk, de a Heves is veszélyesen játszott, a mezőnyben kiegyenlített játék folyt, helyzetük nekik volt több, igazi ziccer azonban előttünk adódott, de minden kimaradt…
Nem úgy a 30. percben, amikor a mi térfelünkön Horváth és Uram közösen szerzett meg egy labdát, előbbi pedig Szentannaihoz továbbította azt. A kiváló formát mutató középpályásunk pedig – észlelvén a támadásban lévő csapat ‘megnyúlását’ – rágyorsított, magára vonta három védő figyelmét, és közöttük remek ütempasszal ugratta ki Dudást. Csatárunk egyedül vihette a kapusra, elfektette egy lövőcsellel, és az immár üres kapuba gurított. 2-0.
Fél óra elteltével két gólos előnyben voltunk, amely helyzetről mindenki tudja: veszélyes. A vezető csapat megnyugszik, a hátrányban lévő ‘talál’ egy gólt, majd még egyet, idegeskedés, még egy gól, blama…
Ennek tudatában igyekeztünk megszerezni a megnyugtató harmadik gólt. Az első félidő utolsó negyedórájában a Heves egy lövést adott le a kapunkra, azt is meglehetősen éles szögből, mi pedig háromszor(!) vezettük a kapusra egy-az-egyben a labdát – megint csak: minden kimaradt…
Jöttek az újabb közhelyek: csak nehogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat…
…de megbosszulták.
A második félidő első 15 perce lassan csordogált, nem sok eseményt jegyezhettünk fel. A 62. percben amolyan minden-mindegy alapon a hevesi Nagy Márió eresztett meg egy lövést jó 20 méterről. Erős lövés volt, de középre ment, kapusunk kezéről azonban furcsán pattant le a labda, és a hálóban kötött ki. 2-1. Erre mondják, hogy TALÁLT gól…? Mindenesetre jól elTALÁLTa…
A vendégek innentől kezdve nagyobb hittel jöttek előre, és egy 18 méteres szabadrúgást – az ekkor még pályán lévő… – Volyák lőtt a kapunk bal alsó sarkába. 2-2.
A lélektani előny ezzel egyértelműen átkerült a hevesi csapathoz… Ezzel együtt a középkezdésünk után egyből veszélyes szituációt alakítottunk ki. Nagy-György Bálint futott be a büntetőterületre egy jó szöktetésre, és a keresztező védő, akinek csapatkapitányunk a vakoldaláról érkezett, összekoccantotta a bokáját. Újabb közhely: országos 11-es.
Nyilván nem a legtökéletesebb kameraállás, nem 4K, nem szuperközeli felvétel… De: érdemes nézni a hevesi játékost (15), akinek a találkozó nyomán szintén megtörik a mozgása… Ja, a játékvezető ‘tovább’-ot ítélt…
Ha már lélektani előny: egy egyenlítő gól után azonnali (értékesített…) 11-es után nyilván visszakerült volna hozzánk…
Ami aztán a 71. percben meg is történt, hiszen emberelőnybe kerültünk. A vendégek is több bírói ítéletet vitattak, – tegyük hozzá: nem egyszer jogosan… – azonban a Volyák Péter kapta sárga lapok mindkét esetben jártak. Érdekesség, hogy mindkétszer Dudást buktatta hátulról.
A 83. percben egy szöglet után röviden szabadítottunk fel, kijátszották a szélre, onnan beívelés a hosszúra, és fejes a kapus mozgásával ellentétesen. Emberhátrányban szerzett vezetést a Heves. 2-3.
Igencsak megugrott volna a szorzója ebben a percben a győzelmünknek… Nem ezért, de nagyon dicséretes módon alaposan rákapcsoltak fiaink. Többeknek itt fájt, ott fájt, de aki lábra tudott állni, az összeszorított fogakkal ment előre. Sajnos a lábra állás Babarcsiknak már korábban, de ebben az időszakban Dudásnak sem jött össze egy-egy keményebb belépő után, így két tapasztalt, 19 és 21 éves játékosunk helyett érkezett két fiatal: Lakatos György és Debreczeni Máté. Mindketten 17 évesek.
Előbbinek ez volt a hetedik pályára lépése a felnőtt csapatban, és megszerezte első gólját, ami az egyenlítést jelentette. Timon Kolos a vonal mellől lőtt be középre hatalmas ívben egy labdát. Szinte perceknek tűnt, amíg a levegőben volt a játékszer, és mindenki kémlelte, hogy hova esik le: kapu mögé, a kapus kezébe… Aztán a felső kapufán csattant, és ahogy onnan levágodótt – jókor, jó helyen… – Lakatos egyből a hosszú sarokba passzolt. Két perc volt hátra a mérkőzésből, 3-3.
Ekkor már a vendégek teljesen visszahúzodtak, és a büntetőpárbajra bazíroztak, ami érthető volt a részükről: 20 perce emberhátrányban, láthatóan elfáradtak, és a többször említett lélektani előny sem náluk volt ekkor… A jobbhátvéd pozíciójából fellépő Czinkóczit nem követte embere, így szabadon vehette át a labdát a vendégtérfél közepén. Tolt rajta kettőt, és 18 méterről apait-anyait beleadva rálőtte. 5 másodperc volt ekkor hátra a rendes játékidőből… Mint amikor Tsubasa kapitány lőtt: szállt, szállt a labda nagyon hosszan, kanyarodva kifelé… A kapus is repült, nyújtózkodott, repült vetődve…. Aztán a labda hatalmasat csattant a kapufán, onnan pedig…………..onnan pedig……. be a hálóba! 4-3!
Ha nem lennének japán animék, no meg persze az a bizonyos Inter-Barca meccs, azt mondhatnánk, hogy ilyen nincs… Aki látta ezt a mérkőzést, biztosan nem felejti el, amíg él! Döntőnek beillő csata, igazi kupameccs!
Egy nagyon jó Hevest győztünk le ismét hazai pályán, ezzel egalizálva az idei mérlegünket velük szemben. Ötször találkoztunk velük ebben a szezonban: 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. Ha létezne ilyen megyei szinten, akkor ez utóbbi mérkőzés bevonulna a nagy klasszikusok közé!
Kijelenthetjük, hogy megérdemelten jutottunk a kupadöntőbe, hiszen a bajnokság – rajtunk kívül – 4 legjobb csapatából hármat legyőztünk az odavezető úton!
Szombaton Herédre utazunk, rá egy hétre, 17-én pedig az andornaktályai csapatot fogadjuk. Azon a mérkőzésen plusz tétet fog jelenteni, hogy majdnem napra pontosan (05.19.) egy éve szenvedtük el legutóbbi vereségünket hazai pályán. Akkor a most az NBII-es tagságért harcoló Putnok tudott győzni a Kömlei Károly Sporttelepen. Aztán persze jó lenen még egyszer legyőzni az Andornaktályát, mert az pedig egy újabb kupát jelentene a GYAK dicsőséglistáján…
XXIII. Dr. Vass Géza Heves Vármegyei Kupadöntő: 2025. május 28. 17:30, Andornaktálya
MARSHALL-ASE – GYÖNGYÖSI AK
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: