Nehéz erről a mérkőzésről bármit is írni… Gólhelyzetek mennyiségében felülmúltuk az Energiát, bár két komoly helyzetük nekik is volt, az egyiknél Tóth-kapus tulajdonképpen ziccert fogott.
Labdabirtoklásaban óriási volt a különbség a javunkra, bár ez sokszor abban merült ki, hogy – amolyan kézilabdás módon – a felállt fal előtt adogattuk körbe a játékszert.
Szenvedős, küzdős, rakkolós mérkőzés volt, csillogást csak nagyon keveset lehetett látni. Valahol talán a futball mégis igazságos, hiszen a játék képe azért megmutatta, hogy melyik a jobb csapat, és egy pontrúgás után jött is a fölényt alátámasztó gól.
Szűcs ívelte középre a térfél közepén, a vonal mellett kiharcolt szabadrúgás után a labdát. Tóth Zsombor játszotta magát teljesen tisztára, és a jól csapodó labdába úgy fejelt bele 8 méteren, hogy a kapusnak esélye sem volt védeni. 1-0.
Ráadásul azért is hathatott nyugtatólag ez a gól, mert a második félidő elején bátrabban kitámadott a vendégcsapat, és ezzel tudtak kozmetikázni a labdabirtoklási arányon.
Ha egy csapat nem akarja feladni a mérkőzést egy gólos hátrányban, akkor szokták azt mondani: inkább kapjunk ki 2-0-ra, mint hogy ne tegyünk meg mindent az egyenlítésért. Itt most ez történt.
Egy a kapunk elé a felező vonal környékéről felívelt labda után egy-az-egyben maradt a védő, és Nagy-György Bálint felszabadítását Eged úgy tudta átvenni, hogy azzal rögtön maga mögött is hagyta az utolsó embert: a félpályától egyedül törhetett kapura.
Nem a lövést választotta, hanem eltolta a kapus mellett, aki azonban felvágta, és ezen nagyon nem is lehetett vitatkozni… Ekkor már a hosszabbítás perceiben jártunk, és Czinkóczi állt oda elvégezni a büntetőt. A kapus próbálta őt megtéveszteni, de belső védőnk nagy erővel vágta a hálóba a labdát. 2-0.
Nagy igazság: inkább győzzünk csúnya meccsen, mint kapjunk ki szép játékkal. Három döntetlen után kicsit talán elnézőbbek is vagyunk, és örülünk a három pontnak.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: