Egy kis játék a számokkal: vizsgáljuk meg a mögöttünk álló szezont a számok tükrében, és hasonlítsuk össze egy kicsit a 2022/23-as szezonnal, amikor a mostani bronzéremmel szemben bajnokok lettünk.
A legfontosabb különbségek: akkor 13 csapat alkotta a mezőnyt és 24 mérkőzésből állt a csapatoknak a bajnokság 26 hétvégén keresztül, idén 11 gárda, 30 találkozó, vagyis három kör, 33 forduló. Ez utóbbinak is köszönhetően most két hétközi fordulót is bonyolítottak. Ennek a rendszernek legalább két ‘igazságtalansága’ is van: egyes csapatoknak kétszer kell idegenbe mennie egy-egy erősebb csapathoz, míg mások hazai pályán fogadhatják őket. A másik, amit a nagy számok elve sem véd ki esetlegesen: volt egy-egy csapat, amelyik vagy ősszel, vagy tavasszal megúszta a hétközi fordulót, hiszen a ‘szabadnapja’ éppen arra a körre esett…
A meccsszámból eltérően sokszor az alapszámok nem mutatnak teljes képet, így sokszor kell majd átlagolni. Hajrá!
2023 végére a megszerezhető pontok 87,5%-át értük el, idén a 71%-át. Mögöttünk akkor nagyon szorosan a Füzesabony végzett 86%-os eredménnyel, idén a Lőrinci 81%-kal lett bajnok.
Az akkori lőtt góljaink átlaga meccsenként 3,6 volt, ez csökkent 3 alá (2,96). A kapott góloknál sokkal rosszabb a helyzet, és a végső helyezésben ez óriási szerepet játszott: a bajnoki évben alig volt rosszabb az átlagunk a meccsenkénti fél gólnál (0,54), erre az évre egy 1,2-re változott. Az, hogy “lövünk majdnem három gólt” nem is olyan rossz, de a “minden meccsen kapunk legalább(!) egyet” már rosszul hangzik… 74-es gólkülönbséggel tudtunk bajnokok lenni – idén a Lőrinci 75-tel végzett – az 53 “csak” a bronzhoz volt elég.
Abban az évben mi adtuk a gólkirályt: 28 találattal Márkus Marcell vitte a prímet, ami 1,16-os átlagot jelent a pályára lépéseit tekintve. Idén Simon Mátyás 33 góllal győzött, amivel 1,43-at átlagolt. A házi gólkirályunk Szentannai Martin lett 18 egységgel, ez átlagosan 0,62.
A fenti táblázaton az látható, hogy az ‘aranyévben’ (2022/23), illetve a ‘bronzévben’ a meghatározó játékosaink hányszor léptek pályára, illetve hány gólt szereztek. Ebből sokminden kiolvasható… Persze ezek csak a puszta számok! Azt, hogy ki mennyit tett még hozzá egy-egy mérkőzésen belül, nem írják le, ahhoz látni kell az összes meccset! Viszont ez a cikk most a számokról szól…
A kapott gólokat természetesen nem lehet mindig csak a kapus nyakába varrni, de az jelentős különbség, hogy Tóth Bálint kapott gól átlaga 0,54, tehát mérkőzésenként nagyjából fél gól. Kiss Olivér a mérkőzések csaknem kétharmadán védett, és az ő mutatója 0,94, tehát majdenem eléri a meccsenkénti 1 gólt. Az ő teljesítménye még mindig jóbb számokat mutat, hiszen – a táblázatban nem szereplő – Tuza Bálint ugyanennyi gólt kapott 11 mérkőzésen, az több, mint másfél gól…
A hátsó négyesben az “öregek kikopásával” az egyébként is fontos szerepet játszó Czinkóczi és Forgó szerepe tovább nőtt: előbbi 1, utóbbi négy mérkőzésről hiányzott mindössze. De Béla Sámuel és Timon Kolos szerepe is jelentősen nőtt 12 szereplésről 30-ra, illetve 11-ről 27-re, ami még úgy is tetemes, hogy – különösen előbbi – nem mindig védőként jutottak szóhoz, hanem szélső támadóként. Uram Dénes is több helyen feltűnt a pályán az év során: legtöbbször baloldali védő, illetve baloldali támadó volt, de Gyöngyöshalászon belső védőt játszott, a Maklár elleni mérkőzés utolsó szakaszában pedig már centerként is feltűnt. Mindenesetre a 3-as mezt megörökölve küzdeni tudásban, kitartásban már most is méltó az elődjére…
Közvetlenül a fal előtt játszott mindkét évben Nagy-György Bálint: 24/24, illetve 30/29. Ez azért sok mindent elmond, pl. azt is, hogy ebben az évben miért ő kapta az ‘Év Játékosa’ címet a csapaton belül. A gólszerzésben ő nem jeleskedik, bár neki nagyon nem ez a feladata. A legtöbbször olyanok kérik rajta számon a gólt, vagy legalább a lövéseket, akik látták az édespját játszani… De ő nem az édesapja, hanem ő. Egy kis huncut mosoly: a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy gól áll a neve mellett, de aki a Maklár elleni mérkőzésen jól figyelt, az tudja, hogy mi a csízió… 😉
Szabó Tamás szerepét egyértelműen Majoros Zsombor vette át, aki labdaszerzésben és futómennyiségben jó eséllyel felülmúlta elődjét, azonban a gólok tőle nem jöttek… Horváth Viktor nevét sok poszt kapcsán meg lehet említeni, hiszen – a kapusposztot leszámítva – a pálya szinte minden szegletében feltűnt: belsővédő, jobbhátvéd, középpályás, center… Ez azt is bizonyítja, hogy a szakvezetés bízott benne, sokféle feladattal látták el, de így nem volt könnyű minden poszthoz alkalmazkodnia.
A 22/23-as évadban az első hármasunkból rendszerint “a szélét” Szabó Viktor és Oravecz Botond adta, bár előbbi néha centerként, utóbbi pedig időnként jobbhátvédként tette hozzá a magáét. Ékként pedig Lekli Soma volt legtöbbször a megoldás. Az ő hármasukat volt hivatott pótolni Dudás Csanád centerként, Babarcsik Bálint baloldali támadóként illetve csúcsként. A jobboldalon Béla Sámuel és Nádudvari Marcell tűnt fel legtöbbször, bár utóbbi gyakran fordult meg a középpálya belső részén is, és időnként még Szentannaival is próbálkoztunk a széleken, bár neki alapvetően más szerep jutott legtöbbször, de erről majd később. Dudás Csanád mutatói egyértelműen jobbak Lekliéhez viszonyítva, Szabó Viktorhoz képest Babarcsiké már nem, és arányait tekintve az Oravecz-Nádudvari összevetésben a fiatal játékos számai biztatóak.
Szentannai Martin mutatói önmagához képest óriásit javultak! Persze 17 évesen 19-szer pályára lépni sem rossz teljesítmény, de 19 évesen 29-szer még jobb! Pláne, hogy előbbi időszakban 2 gól jött össze, az utóbbiban pedig 18. Ami vele kapcsolatban némi hiányérzetet jelenthet, hogy Márkus Marcell kiesésével egyértelműen tőle várta mindenki a csapat mozgatását, a kulcspasszokat, és a rengeteg gólt. Ez persze ennyi idősen, aligfelnőttként óriási terhet rakhat az emberre… Középpályásként a 18 találat talán nem olyan rossz, de – azon a néhány mérkőzésen kiderült, hogy – neki akkor megy igazán jól, ha ott van mellette még egy valaki, aki kezébe veszi a marsallbotot… Ha mindketten úgy akarják, na meg a szakvezetés is úgy dönt, akkor az új évadban megint brillírozhatnak egymás mellett…
És akkor Márkus. Annak idején a Barcelona is nyert úgy meccseket, hogy Messi nem volt a pályán. De azért ha ott volt, sokkal könnyebb volt. Az ellenfélnek nagyobb figyelmet kellett neki szentelni, a többiekre kevesebb jutott. A csapattársaknak önbizalmat adott, és terhet vett le róluk azzal, hogy nem maguknak kellett kitalálni, megoldani szituációkat, hanem csak odapsszolták neki, majd ő megoldotta helyettük… Nyilván nem a játéktudása hasonlít a két játékosnak, de a szerepük igen. Ám mivel neki CR7 a kedvence, emlékezzünk arra, amikor Ronaldo elhagyta a Real Madridot… Hát, ott is volt fejvakargatás rendesen…
A fenti táblázatban az egészéves eredménysorunk látható ellenfelenként lebontva. Ahogy arról már fentebb is esett szó: a háromkörös lebonyolításnál könnyen megeshet, hogy a legnehezebb ellenfelekkel szemben kétszer kell idegenben játszani, és a legkevésbé nehéz ellenfélnek számító csapatot pedig itthon fogadhatjuk kétszer. Bárki szívesen megfordítaná ezt a leosztást… Velünk egyébként most éppen ez esett meg: az előttünk végző két csapathoz (1. Lőrinci, 2. Egerszalók) kétszer utaztunk, – ki is kaptunk mind a négy mérkőzésen… – itthon pedig mindkét riválisunkat legyőztük. Nem törvényszerű persze, hogy itthon minden meccsünket megnyertük volna ellenük, de mondjuk azt, hogy talán nagyobb esélyünk lett volna több pontot szerezni…
A másik véglet: a táblázaton az utolsó helyet elfoglaló Vámosgyörkkel szemben a sorsolás folyományaként kétszer játszhattunk hazai pályán, holott – nem megbántva ellenfelünket!!! – ott azért kevésbé volt jelentősége a pályaválasztásnak. Az már csak a sors furcsa fintora, hogy már a télbe hajolva a vámosgyörki gyepszőnyeg védelmének érdekében a Kömlei Károly Sporttelep műfüves pályáján játszottunk az idegenbeli mérkőzést…
És hogy mely eredmények fájhattak igazán? Természetesen az összes vereség és döntetlen, hiszen – jó eséllyel minden csapat, így mi is – szerettük volna az összes mérkőzésünket megnyerni. De volt néhány olyan végkimenetel, ami miatt lehet bennünk extra keserűség… A Lőrinci és az Egerszalók elleni két-két vereség talán “benne volt”, így azokat engedjük el… Bár… Egy-egy meccs ellenük is akadt, ami talán szorosabb eredményt hozhatott volna, legalábbis a játék képe alapján… Talán összességében plusz 1 pont benne lett volna…
Közvetlenül mögöttünk végzett a Heves és a Gyöngyöshalász. Előbbivel a hazai döntetlen a meccs képe alapján igazságosnak volt mondható, ám az idegenbeli meccset végigtámadtuk, ők pedig “csak” kontráztak. Elég jól. Annyira, hogy egygólos előnyük birtokában egy teljesen egyértelmű helyzetben lest ítélt az asszisztens. Helytelenül… Akkor hárman vihették volna a kapusra a labdát, szóval ezt is fogadjuk el. Az első halászi mérkőzésen is hasonló volt a helyzet: mi támadtunk végig, ám egy NEM lesről indult kontrával kivégeztek minket. A játék képe miatt talán itt is bent ragadt mondjuk egy pont.
A Marshall-Maklár-Heréd hármasból ez utóbbit ki is vehetjük, hiszen egy nagyarányú győzelem, egy majdnem elszórakozott győzelem, és egy szoros eredmény ellenére magabiztos győzelem után nincs min keseregni. A két győzelem, egy döntetlen arány sem rossz a Maklár ellen. A hazai iksz már-már igazságosnak mondható lenne, de ott volt egy – szerintünk – egyértelműen elmaradt büntető a javunkra, így ezért a két pontért fájhat a szívünk. Nehéz ügy az Andornaktálya elleni döntetlent is értékelni, mert az nem volt egy jó mérkőzés, egyik csapatnak sem volt igazán helyzete. Azonban mi szereztük meg a vezetést, és gyakorlatilag az egyenlítő gólt megelőző büntetőt is mi hoztuk össze… Itt azért Fortuna helyett inkább magunkra lehetünk mérgesek.
A leghátsó hármas: a tabellát záró két csapat (10. Energia, 11. Vámosgyörk) ellen jött a kötelezőnek számító 9 pont, azonban a 9. helyezett Besenyőtelek elleni idegenbeli döntetlen sok szempontból nagy pofont jelentett. Tisztelettel, de azért jelentsük ki: az is kötelező győzelem lett volna… A tavaszi első meccs, a második helyen fordultunk, a tavaszi menetelést indítottuk volna be. Ráadásul, ami ránk nem igazán volt jellemző, a tabella hátsó szegmensében helyezkedő csapattól kaptunk eredményt befolyásoló gólt a hajrában. Talán ez az elvesztett két pont fájhatott leginkább az év során.
A fenti tabella azt mutatja meg, hogy hogyan végeztek volna a csapatok, ha csak az ellenünk lejátszott mérkőzések alapján rangsorolják őket. Itt is sok érdekességet lehet megfigyelni…
Rögtön azt, hogy a gólkülönbségének köszönhetően “ellenünk” az Egerszalók volt a bajnok. Kétszer is két góllal győztek le minket, és csak egy góllal kaptak ki, míg a Lőrinci egyszer 1, egyszer pedig 3 góllal vert minket, viszont Gyöngyösön egy négyest kaptak. Ebből következik az a feltűnő mutató is, hogy mindössze egy csapatnak pozitív ellenünk a gólkülönbsége! A Hevesnek 4 rúgott góllal 4 pont jött össze, a Besenyőteleknek ugyanennyi találattal csak 1.
Ennél jóval hatékonyabb volt a Halász, amely két szerzett góllal 3 pontot gründolt össze, míg pl. az Energiának ez nullázást jelentett. A Maklár holtversenyben a második legtöbb gólt szerezte ellenünk, de ez 1 pontot jelentett nekik, ugyanennyi szerzett góllal a Lőrincinek 6 pont jött össze. Persze a kék-fehérekre egész évben jellemző volt a sok gólos mérkőzések sora, nem véletlenül adták ők a góllövőlista ezüstérmesét sem Vojtekovszki Márton személyében (30 gól).
Ha már hatékonyság: az Andornaktályának mindössze egy szerzett gól is elég volt a pontszerzéshez, míg a Herédnek három sem. A Vámosgyörk is szerzett ellenünk 1 gólt, amivel egyébként vezettek is, ám a 25 gól, amit tőlünk kaptak, csak a képzeletbeli második helyhez elég, hiszen a (valódi) bajnokcsapat összesen 26-tal terhelte őket.
Ezen az alternatív táblázaton a Besenyőtelek “javított” a legtöbbet a valós tabellához képest, hiszen mások ellen 5-6-7 gólos vereségekbe is beleszaladtak, ellenünk azonban a döntetlen mellett a két vereségük is mindössze kettő, illetve egygólos volt. Kimondhatjuk tehát: számunkra idén ők voltak a mumus csapat.
De jöjjön még egy érdekes táblázat! Gyakran büszkélkedünk utánpótlásnevelésünkkel, és legtöbbször annak kapcsán, hogy a felnőtt csapatunkban milyen nagy arányban vannak a sajátjaink. Erről még lesz szó később. Időnként meg szoktunk emlékezni az NBI-ben, NBII-ben vitézkedő saját nevelésű játékosainkról is, de most nézzük meg, hogy a nemrég véget ért bajnokságban – a GYAK-on kívül – hányan léptek pályára a vármegye többi csapatában, tehát a közvetlen riválisainknál azok a játékosok, akik gyerekként nálunk pallérozódtak!
A kritériumok, amivel be lehetett kerülni a fenti “csapatba”:
- UP mérkőzéseken pályára lépett GYAK-mezben egynél több szezonban (19 éves koráig legfeljebb az U19-es csapatunkban)
- idén legalább egyszer pályára lépett a Vármegyei I. osztályú bajnokságban (tehát a játékosként benevezett, de egyébként pályára nem lépő, pl. edzői feladatokat ellátó személyek nincsenek benne!)
Igazából a Besenyőtelekben is volt 1 játékos, aki kis csalással “bekerülhetett” volna, hiszen ő két szezonban is pályára lépett az U19-es csapatunkban, azonban ez annak is volt köszönhető, hogy az akkori szabályok szerint a 20 évét betöltve is játszhatott… Sajtós Norbert igy nem került bele a “csapatba”, de ez akkor is összesen 45 játékos. Két nagyon bő keret, vagy 4 kezdőcsapatnyi… Hogy ki miért nem nevelőklubjában játszik, annak sok féle oka van: akad, aki pályafutása végefelé már nem az élmezőnyben képzeli el magát, vagy a másik véglet: az “ifiből” kiöregedve nem érzi biztosítottnak a helyét a “nagycsapatban”. Amatőrökről lévén szó, akad aki iskola, munkahely vagy egyéb magánéleti ok miatt került távolra “otthonától”, és a fordítottja is: gyerekként vonzotta ide iskola, vagy a szülőket munkahely. Egyszerű emberi okok is felmerülhetnek: valaki nem érezte magáénak ezt a társaságot, vagy az ellenkerzője, a társaság nem érezte őt magáénak… De biztosan vannak “materiálisabb” okok is, meg persze, ahány játékos, annyi indok…
De akkor nézzük a mi csapatunkat! A 2024/25-ös szezonban nem kevesebb, mint 30 futballista lépett pályára a bajnokságban. Ebből három játékos az, akiket a fenti kritériumok alapján nem nevezhetünk saját nevelésűnek. Nem nehéz kiszámolni: a GYAK úgy játszotta végig az évadot, hogy 90%-ban saját nevelésű labdarúgókat versenyeztetett. Igen, ezt így, vastagon… Nem kell sokáig böngészni a hevesi gárdák összetételét, hogy kiderüljön, ezt a számot senki nem közelíti meg, és nagy összegben senki ne tegyen arra, hogy akár országosan is túl sok olyan csapat vitézkedne a vármegyei bajnokságokban, akik ezt túlszárnyalnák.
Ezeknek a tényeknek a tükrében böngésszük újra át a bajnokság végeredményét…
Hajrá GYAK!
