Önmagában az, hogy a tabellán az utolsó előtti helyet elfoglaló csapattól kikapunk, már csalódást jelentene. Sajnos ennél sokkal fájadalmasabb volt, hogy gyakorlatilag kilátástalan volt a játékunk: semmi sem sikerült. Nem jöttek be a cselek, nem sültek a passzok, hervasztóak voltak a lövések… A leszegett fejek és a pályán belüli egymással való kommunikáció mellett kiábrándító volt azt látni, hogy az ellenfél játékosai jobban akarják a győzelmet, mint a mi fiaink.
A múlt héten is vezetést szerzett ellenfelünk, de ott volt erőnk és tartásunk, hogy megfordítsuk az eredményt. Itt azonban olyan lelkes fiatalokkal találtuk szembe magunkat, hogy időnként újra kellett őket számolni: nincsenek-e 13-an, 14-en a pályán, ugyanis folyamatosan ketten-hárman vették körbe a mieinket.
Lassúak, körülményesek voltunk, és az idő múlásával ugyan látszott az akarás, de ekkor ez már csak görcsösség volt inkább.
Egyetlen említésre méltó momentumunk volt: egy szögletet Bartha kapásból, félollózó helyzetben lőtt kapura, ám pont eltalálta a kapust… Talán, ha ez a kisérlet sikeres, akkor más lett volna a meccs menete… Talán, ha…
Ez elmúlt, ami azonban előttünk van: egy hétnyi felkészülési idő az őszi szezon utolsó meccsére, amit éppenséggel idegenben kell megvívnunk a listavezető ellen. Szokták mondani, hogy azért (is) szép dolog a labdarúgás, mert egy hiba kijavítására már rögtön ott van a követekező forduló, amire mindössze egy hetet kell várni!
Hajrá GYAK!