Ősszel egy mérkőzésen maradtunk gól nélkül, akkor kikaptunk, tavasszal ez az első ilyen, most nem is kaptunk gólt, így egy pontot szereztünk.
Ahogy az várható volt, a Gyöngyöshalász nagyon motiváltan lépett pályára, ahogy mondani szokták: csíptek, rúgtak, haraptak. Egy kis túlzással még azt is mondhatnánk: vért ittak a mérkőzés előtt…
Gyorsan rendezzük le a bírózást: Lucián sporttárs borzasztóan gyenge napot fogott ki, hamar kicsúszott a kezéből a mérkőzés. Következetlen volt, simán továbbengedett narancssárgás belépőket, törlesztéseket, miközben lefújt egy-egy olyan kontaktok, ami még kosárlabdában is szabályos…
Persze nem miatta maradtak gólképtelenek a csapatok: mindkét kapusnak volt egy-egy nagy bravúrja, illetve mindkét oldalon csúszott be az utolsó pillanatban valami baki a támadóknál…
Persze a 15. percben volt egy érdeks szituáció… Szabó Viktor verte meg az emberét egy visszacsellel, majd viszonylag éles szögből ballal adott le egy akkora lövést, amekkorát még a nehézbombázók is megirigyelnének… Halasi repült ugyan, de esélye nem volt… A labda a felső kapuvason csattant, majd eltalált még egy kapufát, ezután pedig kijött, és a kapus felszedte… A kérdés a második kapufa mibenléte volt: a sporik szerint oldalkapufa, sokak szerint viszont a belső kapuvasról jött ki a labda. A Gyöngyösi TV kamerája kint volt, kiváncsian várjuk a felvételt, nem mintha a végső eredményen változtatna, csak hát ugye az a fránya igazságérzet…
Összességében az első félidő a hazaiaké volt: többet birtokolták a labdát, élesebbek voltak, és helyzetük is nekik volt több. A második félidő már inkább a miénk volt, viszont itt már nagyon töredezett a játék a sok szabálytalanság, ápolás és szövegelés miatt.
Ideges hangulatú mérkőzés volt, amit talán egy tekintélyesebb, erélyesebb, és – főleg – következetesebb játékvezető megfoghatott volna.
Mi egy egyértelműen nem-les helyzetet, egy egyértelmű hazaadást, és egy 18 méteren elkövetett egyértelmű buktatást kérhetünk leginkább számon a játékvezetőn és asszisztensén csak a második félidőben, amikor már inkább bennünk volt meg a győzelem esélye. (A halásziak kérjék ki maguknak a bírói tévedéseket, volt abból is…)
Remélhetőleg május végén azt mondhatjuk majd el, hogy a ‘halászi meccs volt a tavaszi leggyengébbünk’, de ne felejtsük el, hogy egyértelműen a dobogóra vágyó csapat otthonában szereztünk egy pontot, ráadásul egy olyan edző csapata ellen, aki a mezőnyből a legjobban ismer minket, a játékunkat és egyenként a játékosainkat…
Minden mérkőzésnek megvan a maga hozadéka. Ami nem lényeges, azt el kell felejteni, amiből pedig lehet, abból meg tanulni kell.
Hajrá GYAK!