NBIII. Észak-Keleti csoport – 16. forduló
Gyöngyösi AK – Evolution Hungary-Cigánd SE
Játékvezető: DRABON BARNABÁS, Asszisztensek: IFJ. IMRŐ JÁNOS, DOBOS DOMINIK
A csapatunk:
5. perc: hideg szél fúj, és a nap is elbújt. A talaj mély és csúszós. A vendégek feketében, mi zöldben játszunk. Rögtön vezettünk két jó támadást, egy lövés, egy les.
10. perc: egy kis sérülés után szögletig jutott a Cigánd, hárítottuk. Egy oldalszabadrúgás után tisztán lőhetett a vendégjátékos, gól. 0-1.
15. perc: Márkust ütötték le könyökkel a 16-oson belül, semmi. Majd egy fejes jött tőle a kapus kezébe.
20. perc: Babarcsik lőhetett, de megcsúszott a lövés pillanatában, fölé. Támadunk, most szöglethez jutunk.
25. perc: érdekes játékvezetői ítéletek borzolják a kedélyeinket, közben Márkus gyöngyörűen tört be, sajnos mellé.
30. perc: újabb lövés, ezúttal Lakatostól, kapusé, majd Gonda 18-ról, fölé.
35. perc: folyamatosan támadásban vagyunk, a Cigánd csak kontrázni próbál.
40. perc: most eljutottak szögletig a vendégek, és le is tanyáztak a térfelünkön.
45. perc: Tóthnak kellett kétszer védenie ziccerben, megtette. Kettő perc hosszabbítás.
50. perc: határozottabban lép fel a Cigánd, lehetett némi fejmosás az öltözőben…
60. perc: két lövés vendégoldalon. Egy kapufa, egy mellé. A nagyobb baj, hogy Márkust megrúgták, ápolni kell, le kell cserélni.
65. perc: megjött az első sárga is. Kellett hozzá néhány sérülés…
70. perc: Krán kapott sárgát. Faltoltak ellene, majd ő is keményen csúszott oda.
75. perc: a kényszerű cserék után nehezen találjuk a játékunkat. Egy egyéni megoldás, és jó lövés után 0-2.
80. perc: nem tudunk megújulni, a második félidőben felénk kerekedtek.
81. perc: egy újabb megindulás, egy jól középre tett labda, újabb gól. 0-3.
85. perc: egy vendég kezezés után Gonda Cssanád kapott sárgát. Igen.
90. perc: 3 perc hosszabítás.
Mindenkit várunk szeretettel!
GyöngyösiAK