U11-es csapatunk Nagy Attila vezetőedzőnk irányításával augusztus 29-én Nagykátán vett részt a II. Szabó Béla Emléktornán, ahol összesen 9 csapat mérte össze tudását. 

A csoportküzdelmek során a Gödöllő SK és a házigazda Nagykáta SE ellen léptünk pályára. Bár mindkét mérkőzésen voltak biztató periódusaink és helyzeteink, ezen a napon a kapufa sem igazán volt velünk. 
A helyosztókra azonban teljesen más arcát mutatta a csapat!
A fiúk felszabadultan, bátran és eredményesen futballoztak.
A Kecskemét elleni zárómeccs igazi ki-ki mérkőzést hozott, ahol csak hajszálon múlt a győzelem. A helyosztó csoportot végül megnyertük, így a torna 7. helyén végeztünk. De utánpótláskorban nem kizárólag a helyezés számít. Sokkal fontosabb a fejlődés, a küzdeni akarás, a csapatmunka és az, hogy a mérkőzések végén ott legyen a mosoly a gyerekek arcán. 

Külön gratuláció a csapatot segítő U10-es játékosainknak, akik minden feladatot vállaltak, és szükség esetén még a kapuban is helytálltak! 
Szekrényes Levente lett a torna gólkirálya! 

Szívből gratulálunk, Levi! 


Köszönjük a szülők segítségét, hozzáállását és sportszerű, lelkes szurkolását! 

Gratulálunk a teljes csapatnak! Csak így tovább, fiúk!