A szokásos HA… Ha az első percekben kialakított ziccerünket berúgjuk, biztosan más lett volna a mérkőzés… Bizonyára könnyebb lett volna előnyből játszani, de ugye: nincs ha.
Ehelyett egy betonfalba ütköztünk folyamatosan, amit a két sorban védekező vendégcsapat jelentett. Sőt, a félidő felénél rájöttek, hogy ha ilyen jól megy a védekezés, akár a kontrával is megpróbálkozhatnának. Tóth-kapus órisásit védett ziccerben. Mi uraltuk a mezőnyt, de bravúrra nem kényszerítettük a kapus.
Aztán a 34. percben újabb ziccer az ellenfél csatára előtt, és ezúttal már Tóth sem tudott menteni az esélytelen helyzetében, megszerezték a vendégek a vezetést: hidegzuhany.
Mivel 4 percen beül sikerült egyenlítenünk, – a kapus határozatlanul jött ki, a lecsorgót Bognár gurította a hálóba – arra gondolhattunk, hogy talán innen könnyebb lesz. De nem lett.
Borzasztóan masszívan védekezett a Bélapátfalva, kemények voltak, ha kellett, odarúgtak, de azért jellemzően belülmaradtak a durvaság és a sportszerűtlenség határán. Gyakorlatilag a hármas sípszóig ugyanaz volt a felállás: próbáltuk kipasszolni, átlőni, átívelni a védelmet, ők pedig keményen védekeztek, és sprinteltek az előrevágott labdáikra.
Sajnos abban sem bízhattunk, hogy majd elfárad az ellenfél a labda kergetésében, mivel olyan ügyesen szervezték meg a védekezésüket, olyan közel helyezkedtek egymáshoz, hogy túl sokat nem kellett futniuk, egy-két lépéssel mindig zárni tudták az üres területeket.
Nagy csapatok is meg szoktak szenvedni az ilyen falak feltörésével, és ezen a napon nekünk sem sikerült. A vendégeket megilleti a dicséret: az osztályváltás után gyakran választott taktikával léptek pályára, és tökéletesen végrehajtották. Sőt, Tóth bravúrjai nélkül még nagyobb bajba kerülhettünk volna…
Tanulnunk kell ebből nekünk is, illetve a többi csapatnak is: a Bélapátvalva ellen nagyon nehéz játszani.
Hajár GYAK!
Nyilatkozatok: