Az NBIII Dél-Nyugati csoportjában 8. helyen telelő Gárdony-Agárd csapatához látogattunk.
Az első félidőben jól mentünk, sőt, 20-25 percig inkább mi irányítottunk, helyzeteket alakítottunk ki, veszélyesek voltunk. Azonban két bekapott gól eldöntötte a sorsunkat: az elsőt a játékvezetőnek, a másodikat sajnos egyértelműen magunknak.
Egy hazai támadást állítottunk meg a 16-osunkon belül, Babarcsik szabadított fel, azonban kapott egy óriásit a lábfejére talppal. Óriási kiáltás, meg is állt mindenki. A kivágott labdát visszarúgták a büntető területünkre, ahol Szabó Tamás szó szerint lekezelte, hogy elvégezzük a szabadrúgást. A játékvezető azonban a büntetőpontra mutatott, 11-es. Igaz, valóban nem volt sípszó, és hát ugye, de hát ez a talpalás annyira egyértelmű volt, mint az ég kék, a fű zöld. 1-0.
Aztán egy Trombola-helyzet, egy Babarcsik-lövés és egy Nádudvari-betörés után újabb hazai támadás. Szereltünk, és a labda kivágása helyett ki akartuk hozni, ám egy passz hosszúra sikerült, és a 16-oson belül eladott labda sok jót nem hordoz magában… 2-0.
Aztán kaptunk még kettőt két kontrából, amire Szabó Tamás egy szabadrúgásgóllal válaszolt.
El kell mondani: három hadrafogható cserével érkeztünk a meccsre, és a 10. perc környékén a sérülésből frissen visszatérő Uram Dénes ismét kapott egyet a bokájára. Majd a mérkőzés vége felé még Trombola bokája is kiment.
Azt régóta tudjuk, hogy tavasszal nem számíthatunk Márkus játékára, a bokatöréssel fekvő Dudás is kiesett, Lakatos visszatérésére pedig még heteket kell várnunk. Ezért (is) hatott felüdülésként Patócs Richárd leigazolása a támadóharmadba, azonban végülis ő sem lesz velünk tavasszal: NBI-es futsal csapatnál kapott lehetőséget, amivel élni kíván. Sok sikert neki!
És akkor – az átigazolási szezon zárultával – nézzük a távozóinkat: Krán Attila, Bezzeg Olivér éppen a szombati ellenfelünkhöz, a Gárdonyhoz igazoltak. Kovács Dominik az ESMTK-ban folytatja, Bődi Péter pedig az Energiát fogja erősíteni tavasszal. Jelenlegi állapot szerint Móga Bendegúz és Gonda Csanád játékára sem számíthat majd Majzik-mester… Az érkezési oldalon egyedül a visszatérő Sándor Bence neve olvasható.
Kedden 18 órától újabb edzőmérkőzés vár ránk: a színtén NBIII-as Budaörs csapatát fogadjuk a műfüves pályán.
Hajrá GYAK!