Kategória: Ökölvívás

Boxoló Mikulás

A vártnál egy nappal előbb érkezett a GYAK legkisebb ökölvívóihoz a Mikulás! Volt is nagy meglepetés az edzés kellős közepén!

Mint kiderült, Nagy László edző-szakosztályvezető írt levelet Lappföldre, így neki köszönhetően érkezett meg – idő előtt – a Kömlei Károly Sporttelep tornatermébe jól megrakott zsákkal a gyerekek kedvence.

Néhány fontos üzenet és tanács elmondása után a puttonyból előkerültek a névre szóló csomogaok is, amelyek kiosztásában a két Laci-manó is segédkezett. Debreczeni László edző még egy miku-sapkát is feltett, jelezvén: a sok jó gyerek meglátogatásában elkél a segítség…

Az ajándékok átvétele után azért még jutott egy kis idő arra is, hogy a legkisebbek megmutassanak egy-két ütésfajtát is sokat úton lévő Mikulásnak, így most már biztosan meg tudja magát majd védeni, ha arra lenne szükség…

Évértékelés V.

Kedves Szurkolók!

Az elkövetkező napokban a Gyöngyösi Atlétikai klub szakosztályvezetőinek, vezetőedzőinek értékelését olvashatják honlapunkon. Az I. rész itt olvasható, a II. rész itt, a III. rész itt, a IV. rész itt

ÖKÖLVÍVÁS

DEBRECZENI LÁSZLÓ, az ökölvívó szakosztály vezetője értékeli a  2021-es évet.

Mint mindenki, mi is nagyon nehéz éven vagyunk túl, csoda hogy talpon tudtunk maradni.

Nehezen indult az év, de a nehézségek ellenére minden kiemelt versenyen részt tudtunk venni eredményesen. 

Létszámunk 10-12 főre csökkent, ennek emelésén kell a jövőben munkálkodnunk.

Miklós Zoltán eredmenyesen mutatkozott be a felnőttek között:  országos bajnokság ötödik, pontszerző helyen végzett.

Magyar Kupán Rajna Olivér második,  serdülő országos bajnokságon harmadik helyezést ért el. Ez utóbbin Ocsovai Bálint a második helyet szerezte meg.

A LXIII. Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékversenyen Miklós Zoltán bronzérmet szerzett! A 70. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen Ürmös Attila és Miklós Zoltán egyaránt 5. helyen végezetek.

2022-ben is ezeken a kiemelt versenyeken tervezzük az indulást, de természetesen a felkészítő felnőtt versenyeken is indulni fogunk. Ezeken kívül idén is részvétünk egyéb versenyeken is, illetve igyekszünk minél több közös edzésre eljütni a régióben.

Ebben az évben “hazai versenyünk”, a Mátra Kupa elmaradt a járványhelyzet miatt, de – remélhetőleg! – 2022-ben már sikerül megtartani szabadtéren. A tervezett időpont: június 19-20.