Kedves Szurkolók!
Az elkövetkező napokban a Gyöngyösi Atlétikai klub szakosztályvezetőinek, vezetőedzőinek értékelését olvashatják honlapunkon. Az I. rész itt olvasható, a II. rész itt, a III. rész itt, a IV. rész itt, az V. rész itt.
LABDARÚGÁS UTÁNPÓTLÁS
NAGY-GYÖRGY GÁBOR, az utánpótlás szakágunk vezetője értékeli a 2021-es évet.
A Gyöngyösi Atlétikai Klub utánpótlásának az utóbbi évek egyértelműen legsikeresebb évének nevezhető a 2021-es esztendő: több saját nevelésű játékosunk is bemutatkozhatott a Labdarúgó NBI-ben.

Szabó Alex és Németh Dániel – 2002-es ill. 2003-as születésű játékosaink – a Honvéd színeiben léphettek pályára a tavaszi szezon folyamán. Alex a kezdő csapat tagjaként, Dani pedig csereként szerepelt a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. Két korábbi saját nevelésű játékosunk Arday Dominik és Gyrus Aurél is profi szerződést írhatott alá aktuális klubjával, a Ferencvárossal illetve az MTK-val.
A saját egyesületünknél maradva: az U19-es együttesünk az előző szezon végéig harcban volt a bajnoki címért, a végén bronzérmes pozícióban végzett! Talán ennél is fontosabb, hogy a saját nevelésű játékosaink a felnőtt csapatunkban is pályára léphettek a tavasszal még NBIII-as csapatunkban.
A nyártól a fiataljaink közül több, mint 10 játékos került fel a felnőtt csapat keretébe, és az ősz folyamán Majzik Zoltán vezrtőedzőtől rengeteg játéklehetőséget kaptak. A nyár folyamán klubunk elnöksége a szakmai vezetés elképzelését támogatva úgy döntött, hogy kizárólag saját nevelésű, a klubhoz kötödő, gyöngyösi vagy környékbeli játékosokkal képzelik el a jövőt! Köszönet a klub elnökségének, hogy maximális támogatásukról biztosították a szakmai vezetést és az újonnan elkészített 5 éves szakmai programunkat, amelyet egyébként az MLSZ szakemberei is kiválóra értékeltek.
A fiatalabb korosztályokra rátérve: ismét el tudtuk indítani a nagy sikerű Ovifoci programunkat, amelyben a város szinte összes óvodájában heti rendszerességgel tartunk többszáz gyermek részére foglalkozásokat. Az U7 és U9 korosztályú játékosaink a heti 3-4 edzés mellett a Bozsik fesztiválokon és meghívásos tornákon vették részt.
Az U10-es, U11-es korosztályos csapataink a heti rendszeres edzések mellett minden hétvégén, alap illetve kiemelt tornákon szerepeltek. Az U12-es korosztályú együttesünk az edzések mellett hétvégenként Bozsik tornákon szerepeltek. Az U13-asok – az átszervezésnek köszönhetően – már nem a Bozsik programban, hanem az U13-as bajnokságban szerepel, ahol veretlenül vezetik a tabellát.
Az U14-es együttesünk a kiemelt régiós bajnokságban az első helyről várja a tavaszi küzdelmeket, de talán ami ettől is fontosabb: az U13 korosztályából és az U14 korosztályából is egyre többen lépnek pályára az egy évvel idősebbek között.
Az U15 és U17 korosztályú együtteseink dobogóközeli pozíciókból várják a tavaszi folytatást. Ami talán ettől is fontosabb, az U15-ös csapatból is már több játékos kap rendszeres játéklehetőséget az idősebbek között, az U17-es együttesből pedig többen is pályára léphettek a felnőtt csapatunkban!
Az utánpótlás nevelésünk eredményességét az MLSZ ún. produktivitás táblázata is jól mutatja. Ebben a táblázatban az elmúlt 6-8 évben általunk nevelt játékosaink pályára lépésének perceit számolják, és itt a GYAK utánpótlás edzőinek köszönhetően az első ötvenben(!) foglal helyet. Ebben a táblázatban az összes NBI-es klub utánpótlása és az összes akadémia – így országosan több, mint 1000 egyesület – szerepel! Bátran kijelenthető, hogy az edző kollégáink kiemelkedő munkát végeznek évek óta a klubunknál.
A munkánkat nagyban segíti az a partnerklubi kapcsolat, amegy a Budapest Honvéd FC-vel köt minket össze. Nagy köszönettel tartozunk a Magyar Futball Akadémiának és régiós vezetőjének, Vatai Attilának, hogy rengeteg szakmai napon, továbbképzésen és családi-, nyílt napon vehetünk részt játékosainkkal együtt!
Köszönöm mindenkinek a munkáját, aki hozzásegítette a klubot ehhez a nagyszerű esztendőhöz, amely a klub utánpótlás nevelésének egyértelműen a legsikeresebb időszaka!