Heves Vármegyei I. osztály – 27. forduló
Gyöngyösi AK – Vámosgyörki SE
Játékvezető: BORDÁCS JÁNOS, Asszisztensek: NÉMETH MÁRK, KIRÁLY ZOLTÁN
A csatatunk:
5. perc: kiváló időben kezdődött a mérkőzés, és már második percben megvan a vezetés Nádudvari révén, aki középen tört be, és okosan gurított el a kapus mellett. 1-0! A 3. percben pedig már jött is a második: Dudás lőtt 18 méterről. 2-0!
10. perc: a 7. percben Nádudvari duplázik egy jobb oldali akció után. 3-0!
15. perc: eljutott lövésig a vendégcsapat, Kiss védett, egyébként folyamatosan támadásban vagyunk.
20. perc: két helyzet maradt ki, a térfelünkre nemigen jönnek át.
22. perc: Szentannai lőtt be egy visszatett labdát, 4-0!
24. perc: aztán szabadrúgásból lövi a saját második gólját. 5-0!
30. perc: egy kis ápolás miatt állt a játék, ivószünet…
33. perc: Babarcsik szépségdíjas gólja a hatodik. 6-0!
37. perc: ilyen is ritkán fordul elő, szögletből jött a gól, Tóth Levente! 7-0!
45. perc: nincs hosszabbítás.

50. perc: Uram Dénes a 16-oson belül csípett el egy passzt, jobbal tette el a kapus mellett. 8-0! Óriási bravúr Kisstől: egy erősebb lövésbe Horváth tette bele a lábát, nagyon veszélyes lett így, bravúr.
55. perc: Dudás harocolta ki magának az újabb lövőhelyzetet, 9-0!
60. perc: egy újabb vendég húzódás miatt állt a játék.
65. perc: a reaktivált Ludányi Nándor váltotta centerposzton Dudás Csanádot.
70. perc: Tóth Levente is duplázni tud, ezúttal egy méterről. 10-0!
75. perc: Ludányira próbálunk játszani, de mét nem jött a gól.
80. perc: egy térfélen folyik a játék.
82. perc: Ludányi rántott elő egyet a régiből, 11-0!
85. perc: Horváth Viktort buktatták a büntetőterületen belül, ő maga végezte el a 11-est, ezzel 12-0!
87. perc: ezúttal Nádudvari szolgálta ki Ludányit, 13-0!
90. perc: Uram Dénes cselezte be magát, ő szerezte a 14-et, ezzel vége.
