Másik arcunkat mutattuk

Edzőmérkőzések sorában még egy vereség és jót tud tenni a csapattal… A múlt hétvégi gyengébb teljesítmény után szerdán egyészen más arcát mutatta a csapat: mind hozzáállásban, mind játékban.

A 43. sz. Építők ellen nyáron is nagyon jó mérkőzést játszottunk, most talán egy kicsivel gyéngébb társasággal találkoztunk, és most róluk lehetett elmondani, hogy a maximális terhelés kellős közepén léptek pályára. 

Jól játszottuk a begyakorolt elemeket, rögzített szituációkat, és nagyon látványos gólokat szereztünk! Az elsőt Márkus lőtte még az első félidő elején. 18 méteren ő maga harcolt ki egy szabadrúgást, és – ahogy azt tanítják  – a sorfal mögé, a kapu felső részébe tekert erővel. Ezután Szabó Viktor szakadt el ügyesen a védőjétől, jó ütemben kapott labdát Oravecztől, és az átvétellel máris  lövőhelyzetbe hozta magát. A kirobbanó kapus alatt szépen a hálóba gurított, ám a betegség miatt mindössze két fős bírói egység, a vendég kispadtól jövő tiltakozás hatására lest ítélt… Maradt az 1-0.

A második gólunk a videójátékokban szokott megjelenni, vagy edzésen, amikor bólyák jelzik a védekező csapatot… A saját térfelünkön Szilágyi szerzett labdát egy megelőző szereléssel, ezzel egy embert már le is véve. Leklihez passzolt, aki mesterien fordult le védőjéről, – minusz két ember… –  Szabó Viktort indította a jobb összekötő helyén, aki lefutotta ellenfelét, – minusz három…  –  majd a visszazáró védő és a kilépő kapus között – minusz öt ember… – a bal összekötő helyén érkező Szentannai elé tálalt. Üres kapu, 2-0.

Ezután Forgó és Béla egy-egy hasonló gólt szerzett: a jobb oldalon az alapvonalig vittük le a labdát, onnan be középre, és a második hullámban érkező emberünk befejezésével három, illetve négy-nullra alakítottuk a mérkőzést. Az ezen a napon nem túl szerencsés Szabó Viktor lőtt még egy lesgólt, és rajta kívül is akadt próbálkozónk, de sem Leklinek, sem Oravecznek nem jött össze.

Veszélyesek voltunk, lendületesek, agilisak, fantáziadúsak és gólerősek. Ezt kellene megtartani a bajnokikra!

Tóth Bálint csak megfigyelőként vett részt az eseményen, dolga nem nagyon volt...

Szombaton Tiszafüredre utazunk, ahol igazán erős ellenféllell szemben mérettethetjük meg magunkat.

Aki még a tavaszi szezon előtt szeretné látni a fiúkat, annak vagy Tiszafüredre, vagy Tatára, vagy Nyergesújfalura kell utaznia, mert Gyöngyösön legközelebb már csak bajnokit fogunk játszani, azt is ‘idegenben’, hiszen a Sport útra “utazunk” az Energia SC elleni mérkőzésre. 

Hajrá GYAK!