Nyírbátorban járt U10-12-es vegyes csapatunk!
A hétvégén U11-es csapatunk a téli sikeres szereplést követően ismét meghívást kapott a Nyírbátorban megrendezésre kerülő kétnapos Bátor Talent Cup nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornára. A meghívott csapatok között szerepelt azFTC, a DVSC, a Kisvárda, Nyíregyháza, Berettyóújfalu, Csenger, Tarpa korosztályos csapata is. A torna rangos voltára tekintettel a Körzet Központok és Grassroots egyesületek idősebb játékosokat is szerepeltethettek. A mi csapatunkban fiatalabb játékosok is szerepeltek.
A tornáról Domokos Gergő, korosztályos edző számolt be röviden:
„A nagy távolság miatt kis csapatunk már pénteken elutazott a torna helyszínére, hogy kellőképp rohangálódon a hétvégi versenynapokra. Szombaton a csoport mérkőzéseké volt a főszerep. Bár a DVSC és a Nyíregyháza csapata ellen szoros mérkőzéseken alul maradtunk, a többi csoportmérkőzést sikeresen abszolváltuk, így a 6 csapatból álló csoport második helyén végeztünk. A fárasztó, de egyben sikeres napot este egy Halott Pénz koncerten való részvétellel zártuk le.
A sikeres első napot követően vasárnap a felsőházban folytattuk a küzdelmeket, ahol végül a 18 csapat közül a 6. helyet szereztük meg, megelőzve többek között a Kisvárda és a Nyíregyháza korosztályos csapatait is. Természetesen a labdarúgás mellett jutott időnk egy kis csapatépítésre is: közös fagylaltozás, városnézés, és szülinapozás is szerepelt a programban.
A szállásunk az Asztalitenisz Szövetség edzőközpontjában volt, így reggel és este játékosaink között parázs asztalitenisz mérkőzéseknek voltunk szemtanúi. A tornán való részvétel szolgálta a felkészülésünket, a lejátszott mérkőzések megmutatták, melyek az erősségeink, és miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy legközelebb még sikeresebbek legyünk. A házigazdák már most jelezték, hogy jövőre ismét számítanak a részvételünkre, mi pedig büszkén fogjuk képviselni majd városunkat és egyesületünket ezen a színvonalas tornán.”
Csapatunkat Gál Vince, Kádár Benett, Kontos Boldizsár, Márkus Marcell, Mátrai Zente, Mátrai Zétény, Szalma Dorka, Szabó Mátyás, Széll Kristóf, Viktor Botond és Viktor Dániel alkotta, akiket Nagy Attila és Domokos Gergő korosztályos edző kisért el a tornára.”
Gratulálunk!
Hajrá GYAK!