Két csapat, amelynek előzetesen nem volt különösebb tétje a mérkőzsésnek az utolsó fordulóban. A Heréd hátrébb már nem kerülhetett, az előre lépésre pedig minimális esélye volt csak. Ha mi veszítünk, egy helyet visszacsúszhattunk volna, ha győzünk, akkor jó esély mutatkozott arra, hogy egy helyet előre lépjünk. A 8-ról a hetedikre… Na, bumm.
Ennek megfelelően nem számítottunk a reaktivált Csák László szolgálataira a kapuban, hanem – a bélapátfalvi kupamérkőzés után – bajnokin is megkapta az esélyt a még kiskorú Sándor Dominik, akinek egyébként az egész mérkőzésen nagyjából kétszer kellett beavatkoznia a játékba…
Az első percektől uraltuk a mérkőzést, inkább az ellenfél térfelén pattogott a labda, az első komoly helyzet is a miénk volt: Czinkóczi fejelhetett tisztán, éppenhogy elkerülte a kaput.
Aztán egy beadásnál Szilágyi – meglepő módon – egy beadás indulási oldalán volt, bent pedig Márkus érkezett. Pompásan fejelte a felső kapufára, ami – borzasztó gyanúsan – lepattanás után kifelé jött… A kapus mozdulatából, illetve a vendégjátékosok “megállásából” sok mindenre lehetett következtetni… Ám az asszisztens nem jelzett…
Aztán megint a születésnapos Márkus percei következtek: előbb a beinduló Szentannai elé varázsolta a labdát, akinek a lövését bravúrral szögletre mentették, ám a szöglethez is irányítónk állt oda. Beívelését Vernyik éppenhogy nem érte el, azonban a hosszún Szilágyinak jó lett a labda, és gólba segítette azt. 1-0.
Öt percel később jó 30 méteren jutottunk szabadrúgáshoz, aminél a kispadról jött az üzenet, hogy a játékosok próbáljanak meg egy begyakorolt figurát. Igen ám, de többen rögtön jelezték, hogy a védők nem úgy helyezkednek, ahogy “kellene”, így nagy tanácstalanság uralkodott el fiainkon. Ilyenkor jön jól egy olyan játékos, akire edzők szokták mondani: “ha nincs jobb ötleted, add oda neki”. Úgyhogy Márkus fogta magát, és rálőtte. És milyen jól tette! A bal alsó sarok előtt pattant le a labdája, és a kapus nem is tudta védeni. 2-0.
A második játékrészt még jobban kezdtük, veszélyes támadásokat vezettünk. Aztán Ludányi Gábor és Szabó Viktor csinált egy tiki-takát, amelynek a végén utóbbi játékosunk kapura lőtt, és bár megpattant a lövés, egyértelműen ő volt a gólszerző.
Innentől mindkét csapaton az látszott, hogy lezártnak tekintik a mérkőzést: mi hol belassítottunk, hol ész nélkül mentünk előre az újabb gól reményében. A vendégek védekeztek, vagy meggyőződés nélkül botorkáltak előre.
Túl voltunk a második félidő felén, amikor egy kósza támadás végén a kiugró csatár belépett Szilágyi elé, és összeakadt a két játékos lába… A 16-oson belül ez persze büntető és sárga lap. Sándor Dominik nem találta el az irányt, így szépített a Heréd.
Ahogy eddig sem, ezután sem volt benne a vendég-gól, sőt, mi támadtunk dolgoztunk ki helyzeteket, és igyekeztünk az időközben beállt Ludányi Nándorra játszani mindent. Persze ez egy center esetében nem meglepő, de csatárunk bejelentette visszavonulását, és szerettük volna, ha góllal tud búcsúzni…
Ez sajnos nem sikerült, sőt, a végén még egy kósza támadás végén az utolsó percekben a Heréd újabb gólt szerzett, ezzel azt a látszatot keltve, hogy ez egy szoros mérkőzés volt… Nem volt az.
A vége tehát nem lett olyan szép, de győztünk, begyűjtöttük a három pontot, és – a Besenyőtelek vereségének köszönhetően – felléptünk a 7. helyre a tabellán, így zárva ezt az évet.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok:
