Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés, 27. forduló
Játékvezető: DERDA JÓZSEF, Asszisztensek: SZARVAS LÁSZLÓ, JUHÁSZ BÁLINT
Mai csapatunk:
5. perc: jó meccsre van kilátás, hiszen már az első percekben is látszik, hogy két támadó felfogású csapat találkozott ma.
10. perc: ellenfelünk láthatóan fizikai fölénnyel rendelkezik, – különösen a középpályán – amit mi a játék felgyorsításával próbálunk ellensúlyozni. Az első tiszta helyzet azonban a vendégek előtt alakult ki, akik láthatóan nagyon harapnak.
14. perc: az első gól viszont a miénk! Márkus játszotta ki jobb oldalra, ahol Oravecz érkezett be a tátongó üres területre. Okosan tette középre, Tóth Levi pedig bepörgette a hálóba! 1-0!
20. perc: a Lőrinci nem kezdett el idegeskedni, sőt, mintha még határozottaban magához ragadta volna a kezdeményezést. Egy középre tartó kellemetlen lövést hárított Tóth-kapus.
25. perc: Szabó harcolt ki egy szabadrúgást 22 méteren, Márkus a sorfalba lőtte, viszont Szabó elé pattant, akinek viszont lecsúszott. Ez helyzet volt.
32. perc: az utóbbi percekben a játékvezető ítéletei borzolják a kedélyeket. Előbb Szabót rúgták fel gólhelyzetben, elmaradt a sárga, majd Babarcsik kapott egyett 20 méteren, ekkor már az ítélet is elmaradt…
37. perc: Márkus lepte meg a kapust, egy éles szabadrúgás kapuralövésével.
42. perc: egészen pofás támadást vittünk végig, aminek a végén Babarcsik jutott lövéshez, centikkel mellé.
45. perc: megint Szabó ért el szabadrúgást, megint Márkus állt oda. Centikkel fölé. Ezzel vége is a félidőnek.
II. félidő
50. perc: nem cseréltünk a szünetben, és a játék képe sem változott. Többet van a vendégeknél a labda, de kontrolláljuk a játékot.
54. perc: Szilágyi helyett Sándor Bence érkezik, így átálltunk három védőre, és a középpályát erősítjük.
59. perc: 11-eshez jutott a Lőrinci. A 10-es számú Ágói belőtte. 1-1.
60. perc: az egyenlítés után Oravecz helyett Béla lépett pályára.
64. perc: Márkus közeledik. Egy újabb szabadrúgását már a kapusnak kellett hárítania… Újabb csere: Babarcsik és Tóth Levente hagyte el a pályát, Bódi Milán és Lekli Soma folytatják.
69. perc: végigasszisztltuk a Lőrinci második gólját. Belül passzoltak szét minket, 1-2.
74. perc: éppen elkezdtek sorjázni a helyzeteink, amikor bekaptuk a gólt. Az azt követő percekben visszaestünk, de most megint éledezünk. Közben Bélát lekönyölték, vérzik, semmi.
81. perc: erőlködünk, megyünk előre, de nem megy. Mögöttünk viszont nagy területek vannak.
86. perc: újabb nagy helyzet, Lekli combjáról a kapus kezébe szállt a labda. De legalább már a vendégek térfelén van folyamatosan a labda.
90. perc: vége. 1-2.