Kategória: Egyéb
A Magyar Labdarúgó Szövetség jóvoltából klubunk 60 db jegyhez jutott a Magyar Kupa döntő mérkőzésére, amelyet a Puskás Ferenc Stadionban rendeztek meg a Ferencvárosi TC és Paksi FC részvételével.
Utánpótlás és felnőtt csapataink játékosai, edzői Kozma Zsolt, elnök úr vezetésével érkeztek a helyszínre, és a két zöld-fehér csapat mellett harmadik zöld-fehér csapatként egyértelmű esélyese volt ennek a sorozatnak… 🙂
A küldöttség nagyon jól érezte magát, végig a zöldeknek szurkolt, kiváló program volt, köszönjük mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!
Hajrá GYAK!
Kedves Szurkolók!
Az elkövetkező napokban a Gyöngyösi Atlétikai klub szakosztályvezetőinek, vezetőedzőinek értékelését olvashatták honlapunkon. Az I. rész itt olvasható, a II. rész itt, a III. rész itt, a IV. rész itt, az V. rész itt. , a VI. rész itt.
Hiesz György Polgármester Úr szerda délutáni bejelentése szerint – többek között – a városi sportlétesítmények területén is kötelező a szájmaszk viselése.
A Gyöngyösi Atlétikai Klubot, és persze a szurkolókat is érinti a változás, hiszen most vasárnap a Besenyőtelek csapatát fogadjuk, két hét múlva szombaton pedig a Domoszló gárdáját. Ezeken a mérkőzéseken tehát a szurkolók számára kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a továbbra is érvényben lévő kormányrendelet szerint hozzák magukkal védettségi igazolványukat, valamint szájmaszkot is.
Hajrá GYAK!
Egyesületünk elnöke, Kozma Zsolt tájékoztatta honlapunkat a GYAK legújabb tárgyi eszköz beszerzéséről.
– Örömmel számolhatok be arról, hogy több évnyi várakozást követően idén sikerült TAO forrás keretében és a Toyota Hering támogatásával 2 db 9 személyes személygépjárművet közel 21 millió forint értékben beszerezni. A grafikai megjelenéssel a gyöngyösi 2B Dekor csapatát bíztuk meg, akik láthatóan kiváló munkát végeztek.
A Toyota márkanév mögött rejlő megbízhatóság és biztonság elsődleges szempont volt a választásnál – folytatta Elönk úr. Bízunk benne, hogy minden szakosztályunk igényeit, sportolóink és edző kollégáink biztonságos szállítását hosszú távon tudjuk majd a beruházással támogatni.
– Szintén örömünkre szolgál, hogy a Sportfólió Kft. üzembentartása alá tartozó városi szabadtéri sportlétesítmények, sportpályák karbantartásához, illetve állagmegóvásához hozzájárulhatunk egy John Deere kistraktor vásárlásával. A kistraktor közel 10 milliós vételárát szintén TAO forrás keretében sikerült beszereznünk. A kisgép alkalmas a sportpályák karbantartására (élőfű – műfű), a téli időszakban a kültéri pályák takarítására, kisebb földmunkák elvégzésére. Bár a tulajdonjog az egyesületnél marad, használatra a gépet átadjuk a Sportfólió Kft-nek, hiszen a napi feladatokat ezeken a sporttelepeken ők végzik napi rendszerességgel.
– Büszkeséggel tölt el mindannyiunkat, hogy ezek a beruházások végre megvalósulhattak, és hasznos társunkká válnak. Hajrá GYAK! – zárta szavait Kozma Zsolt.
Alapos ráncfelvarráson esett át honlapunk!
Talán a legfontosabb változás, hogy az oldalt megnyitva a kezdőlapon azonnal látható a legutolsó mérkőzésünk eredménye, illetve a következő mérkőzésünk ideje, helyszíne.
Az oldal jelenleg még nem teljes, folyamatosan dolgozunk az anyagok feltöltésén, így előfordulhat, hogy kattintás után még nem jelenik meg a kívánt tartalom.
A fejlécben találhatók meg a labdarúgó csapatunk adatai, az utánpótlás illetve női labdarúgóink fényképe és adataik.
Ezalatt a többi szakosztályunk ismertetői (lesznek) elérhetőek, illetve a klub bemutatása, elérhetősége és TAO pályázataink részletezése.
A mérkőzésdobozok alatt pedig a legfrissebb hírek olvashatóak (majd). Ide fog visszakerülni a Facebookról a mérkőzések szöveges közvetítése is, ami – az új honlapnak köszönhetően – sokkal tartalmasabb és színesebb lesz.
Kérjük, fedezzék fel oldalunkat és legyenek türelemmel, hamarosan minden tartalmat pótolunk.
Hajrá GYAK!
Mindenkit várunk szeretettel!
GyöngyösiAK