Kategória: Egyéb

Közvetítés – 7. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 7. forduló

Besenyőtelki SC – Gyöngyösi AK

Játékvezető: MOLDVÁN ISTVÁN, Asszisztensek: BALOGH II. ZOLTÁN, VISNYEI BENDEGÚZ

A csapatunk:

5. perc: kiváló futballidő, és nálunk egy debütáns! 16 évesen és 4 naposan kezdőként mutatkozik be a felnőtt csapatban Bognár Botond, sok sikert neki!Jól kezdünk, egy szögletet is kiharcolunk.

10. perc: dominálunk, a hazaiak viszont szűkitik a területet, tömörülnek nagyon. Újabb szöglet, kis veszély, de hárítva, újra próbálkozhatunk.

15. perc: Bartha és ellenfele marad lent. Mindketten a labdára mentek, de egymás lábát találták el.

20. perc: Bartha lőtt egyet. A kapus csak nézte, de elgurult a kapufa mellett… Aztán Szűcs centerezett, Tóth Levi centikkel maradt le.

25. perc: óriási bírói hiba. Bartha lépett volna ki, 17 méteren rúgták fel, semmi. Aztán Szűcs lőhetett, de jobbal nem volt az igaz, majd Bartha próbálkozott, kapus.

30. perc: Forgó lövése pattant meg, a kapus nagy nehezen tolta szögletre. Tóth Levente beadását Czinkóczi Bence fejelte be a hosszú sarokba. 0-1!

35. perc: megnyugtatott minket a gól, nincs kapkodás.

40. perc: Eged Zalán harcolt ki egy szabadrúgást a 16-os sarkánál. Szűcs állt oda, és ballal a rövidbe tekerte. 0-2! Szűcs ugrott ki, ballal lőtt, a kapus a hosszúra ütötte, ahol Eged érkezett, kíméletlenül bevágta. 0-3!

45. perc: elkezdtünk hátul adogatni, csalogatjuk őket kintebb. Stabilak vagyunk.

50. perc: ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A hazai térfélen tartjuk a labdát, kiugratások, szöglet…

52. perc: szépít a hazai csapat. Egy belőtt szabadrúgásba belepiszkált valaki. 1-3.

55. perc: újabb szabadrúgást lőhetünk, igaz nagy a távolság, Szűcs és Bartha állt oda. Centikkel fölé.

60. perc: Tóth Levi találta el rosszul a labdát két méterre a kaputól… Kihajtotta magát, Kozma Gergő áll be a helyére.

65. perc: mezőnyjáték folyik most, de azért egy szögletig eljutunk.

70. perc: Bartha harcolt ki büntetőt, Forgó áll oda, kapus jobbra, labda balra. 1-4!

75. perc: kicsit paprikás lett a mérkőzés, de úgy látszik, hogy visszaállt a rend, inkább a játékkal doglalkozik most már mindenki.

80. perc: hármas cserét hajtunk végre. Lejön Nyilas Patrik, Eged Zalán és Czinkóczi Kristóf. Tóth Zsombor, Spanyúr Levente és Lakatos György folytatják.

85. perc: megint dominálunk, a hazaiak talán már nem hisznek a szépítésben sem…

90. perc: 28 méterről lőhettek szabadrúgást, Tocska fogta, vége is.

EB-felkészülés Tatán

Október első  hetében rendezik meg Hajdúhadházán az U13-as és U17-es ökölvívó országos bajnokságot, amire gőerővel készülnek versenyzőink!

Az U17-es mezőnyben Fazekas Luca 52 kg-ban,  Somodi Zalán pedig 70 kg-ban méretteti meg magát. Szintén ringbe száll majd az U13-as Pollák Ádám aki a 40 kg-os súlycsoportban képviseli majd a GYAK-ot.

Ezzel együtt a tatai edzőtáborban készült Molnár Gábor, aki Ostravába utazik a hétvégén, hiszen ott rendezik az U19-es Európa Bajnokságot, ahol az 55 kg-os súlycsoportban fog a kötelek közé állni! Nagy büszkeség, hogy ott nem ‘csak’ a Gyöngyösi Atlétikai Klubot fogja képviselni, hiszen címeres mezben fogja vívni a mérkőzéseit!

Nagy segítségére volt az edzőtáborban Nagy László is, aki a válogatott edzőjének, Ács Józsefnek a kérésére az edzőtáborban segítette a magyar csapat felkészülését!

Sok sikert kívánunk ökölvívóinknak! 

Hajrá GYAK!

Nagy László és Molnár Gábor Tatán

Hátra volt még a feketeleves…

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Tóth Levente fejjel szerezte meg a vezetést

Nem túl jó előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek… Márkus Marcellre még mindig nem számíthatunk, Uram Dénes húzódása, amit az Energia elleni mérkőzésen szerzett, lassan javul csak. Nádudvari Marcell két hete nem tud részt venni az edzéseken, a Lőrinci ellen kiesett két játékosunk pedig – úgy tűnik – hosszabb távra kisesett: Béla Sámuel válla nagyjából egy hónap múlva jön valamelyest rendbe, Gulyás Kristóf bokaszalagszakadása pedig lehet, hogy az egész őszi szezonra kiírja őt a csapatból. A szerdai edzésen szintén a bokája ment ki az elmúlt hetekben jó formának örvendő Nyilas Patriknak, a csütörtöki U19-es mérkőzésen pedig a ballábas Szűcs Balázs húzódott meg. 

Így eshetett meg, hogy a balszélsőnk az a Tóth Levente volt, akinek az eredeti posztja pontosan megegyezik a mezszámával: nyolcas. A bal hátvédünk a 17 éves Debreczeni Máté volt, aki belső védőként szokott játszani és jobb lábas.

Mindezzel együtt kiválóan kezdtük a mérkőzést, birtokoltuk a labdát, irányítottuk a játékot és támadtunk. 

Egy nem éppen tudatosan, de Tóth Bálint által jól előre rúgott labdára Tóth Levente startolt rá, és addig-addig ‘kellemetlenkeedett”, hogy két védő gyűrűjében kapura tudta fejelni a lehulló labdát, a kapus pedig tehetetlen volt.1-0.

Reméljük, idén még pályára léphet

A második félidőben – érthető módon – a Maklár vehemensebben lépett fel, de igazán nem tudták átvenni az irányítást.

Bátran mondhatjuk: a semmiből jött az egyenlítő gól negyedórával a mérkőzés vége előtt. Az ellenfél térfelén passzoltunk el egy labdát, egy párharcaban alulmaradtunk, és Vojtekovszki máris egyedül léphetett ki. Nem adott esélyt kapusunknak, 1-1.

Ezután mindkét csapat rákapcsolt, hajtottak a győztes gól megszerzésére. Nekünk adódott esélyünk: Nádudvari Marcell kapott egy jó labdát, és szépen tálalt a csereként beállt 17 éves Spanyúr Levente elé, akinek viszont nem volt tökéletes a labdaátvétele, így a kapus hárítani tudott.

Aztán jött a Maklár esélye: egy bedobás után sikerült egy nagy kavarodást kialakítaniuk a kapunk előtt, és sikerült bekotorniuk a labdát gyakorlatilag az utolsó másodpercekben… 1-2.

Kikaptunk. 

Jövő hétvégén Hevesre látogatunk, az sem lesz könnyű, pláne, hogy még mindig eléggé szűk lesz a keretünk…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 4. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 4. forduló

Gyöngyösi AK – Maklár SE

Játékvezető: ROZSNAKI-OROSZ FRUZSINA, Asszisztensek: DERDA NOEL KEVE, TÖRTEI MÁRTON

A csapatunk:

5. perc: melegben, némi lágy szellő kiséretében kezdődik a mérkőzés. Mi fehérben, a vendégek kékben. Szénási ugrott ki, blokkolták, szöglet. Lendületesen kezdünk.

10. perc: a vendégek nem tolták be a buszt, bátran játszanak

15. perc: balról is, jobbról is kapura rúgtúnk egy-egy szögletet, védés. Most ők próbálkozhatnak. Veszélyes helyről rúghatnak szabadrúgást a vendégek, közben Barthát kellett ápolni.

20. perc: kicsit belassult a mérkőzés, Bartha rúgott egyet kapura, könnyű zsákmány volt a kapusnak.

25. perc: ivószünet. Inkább mi voltunk a kezdeményezőbbek az utóbbi percekben.

30. perc: most mi jutunk szabadrúgáshoz 25 méterről. Ballábas szög.

35. perc: Forgó lövése az oldalhálóban landolt. Aztán Eged sprintelt, majd Bartha lőtt távolról, de elkerülte a kaput.

36. perc: Tóth Bálint felszabadító rúgása gólpassz lett, Tóth Levente fejelt gólt! 1-0!

40. perc: támadásban maradtunk a gól után.

45. perc: Vojtekovszki tudott egyet lőni, de Tóth Bálint a helyén volt. Egy perc hosszabbítás.

50. perc: kettőt cserélt a Maklár a szünetben, láthatóan többet akarnak kihozni ebből a meccsből… Nagy-György Bálint besárgul egy kontra megakadályozásáért.

55. perc: Debreczeni kapott egyet az arcára visszakézből, kis vérzés, de semmi…

60. perc: mi irányítunk, többet van nálunk a labda, de most összehozunk ellenfelünknek egy szögletet…

65. perc: Forgó kap sárgát szövegért. Harmadjára lökték ki a labda alól szögletnél, ezt nehezményezte a játékvezetőnél.

70. perc: Szénási kapott egy rúgást a bokájára, Nádudvari érkezik a helyére. Ivószünet.

75. perc: megszerzik az egyenlítő gólt a vendégek egy jó indítás után. 1-1.

80. perc: kicsit szétesett a játékunk, és nincs is sokat játékban a labda.

85. perc: Spanyúr Levente folytatja Eged Zalán helyén, Majoros helyett pedig Lakatos érkezett.

90. perc: óriási helyzett maradt ki, hosszan vettük át a labdát. 2 perc a hosszabbítás. Egy szögletből gólt kapunk. 1-2.

Érmes ökölvívók

Az elmúlt hétvégén Salgótarjánban vettek részt ökölvívóink egy szabadtéri versenyen.

A XI. Botos Nemzetközi Box Gálán négy versenyzőnk mérette meg magát, és mindegyikük egy-egy éremmel gazdagodott.

A lányok mezőnyében az 54-kg-osok között az U17-es Fazekas Luca indult a GYAK színeiben, és ezüst éremig jutott.

Az U13-as korosztályban, a 42 kg-os súlycsoportban versenyzett Pollák Ádám, aki ezüst érmet szerzett.

A 65 kg-os, ‘elit’ korosztályban induló Arthur Davidenko szintén ezüst éremmel gazdagodott.

A legfényesebb érem Somodi Zalán nyakába került, az U17-esek között, a 70 kg-os súlycsoportban arany éremig jutott.

Gratulálunk versenyzőinknek, és edzőiknek – Debreczeni Lászlónak és Nagy Lászlónak, – hogy egy ilyen rangos, nemzetközi gálán öregbítették klubunk ökölvívószakosztályának hírnevét!

Hajrá GYAK!

Elbúcsúztunk a kupától

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Samu 25 percet tudott pályán tölteni

Sajnos ismét egy túlhevült, nem jó szellemiségű mérkőzést “sikerült” játszanunk a Lőrinci csapatával… Ezzel együtt még ki is kaptunk. A mérkőzés végeredménye talán túlzó, ekkora különbség biztosan nem volt a két csapat között játékban… Pláne, hogy a hosszabbításban esett negyedik gól egy egyértelműen lecsúszott beadásból született, tehát nem “lejátszottak” minket…

Ami a különbséget jelentette, az megint a rutin, a könyörtelen helyzetkihasználás. Keselyűként csaptak le a hibáinkra, azonnal büntettek. Aztán persze jött a szöveg, a szúrka-piszka, és most egy kissé mi is felvettük a kesztyűt… Aztán a játékvezetői ítéletek feletti elégedetlenség kifejezése jött mindkét oldalról, és persze mindezek után már jöttek a kőkemény belépők, egymás szidalmazása is, és ez utóbbiból a kispadok sem maradtak ki…

A 26. percben Béla Samunak egy vétlen meccsszituációban kiment a válla, mentő vitte el. JOBBULÁST!

A félidő utolsó percében Gulyás kapott egy “mindent visz” tipusú belépőt, ami után azonnal triplájára dagadt a bokája. Így a öt nap alatt 3 játékost veszítettünk el bizonytalan időre (az Energia ellen Uram Dénes szenvedett lágyék sérülést).

Forgó Kornél nem maradt adós

A második félidő közepén Forgó Kornél szépített fejesből, így ő nem maradt adós a góllal, de a 75. percben 1-3-ra alakuló eredmény után már nem igazán volt benne a mérkőzésben a feltámadásunk.

A szombati sima 4-0-ás győzelemből is lehet tanulni, de egy hazai 1-4-ből talán még többet. Mindenkinek. A 17 éves fiataljainknak is, és a már érettebb csapattagoknak is…. Az élet megy tovább, így eldőlt, hogy innentől kezdve mindössze 22 mérkőzést fogunk játszani szeptembertől májusig.

Mindből tanunlnuk kell majd!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

https://youtu.be/90Z1O5xXhGg

Gulyka Zolt (LVSC): A félidőben már 3-0 volt, tehát eldőlt a mérkőzés, bár én azt mondtam a csapatomnak, hogy kezdjük előlről, mintha 0-0 lenne. Aztán a második félidőben a színvonal nem verdeste az eget, és akkor még finoman fogalmazok, de mi célfutballt játszottunk.Volt még ugyan két helyzetünk, amivel feltehettük volna az i-re a pontot, de ez most így sikerült…

Közvetítés – HVm-i Kupa, 2. f.

Heves Vármegyei Kupa – 2. forduló

Gyöngyösi AK – Lőrinci VSC

Játékvezető: DERDA JÓZSEF, Asszisztensek: BORDÁCS JÁNOS, NAGY FERENC

A csapatunk:

5. perc: nagy melegben kezdődik a mérkőzés. Az első percek a mi labdatartásunkkal teltek inkább, de a Lőrinci sem csak védekezésre rendezkedett be…

10. perc: élénk a mérkőzés, nagy az iram, magas a színvonal. Inkább a vendégek térfelén folyik a játék.

15. perc: egy formás kontrából megszerzi a vezetést a vendégcsapat. 0-1.

20. perc: egy kicsit megfogott minket a gól, de Bartha jó előretöréséből mi is veszélyeztetünk.

23. perc: újabb kontra, újabb gól vendégrészről. 0-2.

30. perc: Béla Sámuelnek egy ütközés után kiment a válla, mentőt kell hozzá hívni. Jobbulást! Közben Gulyás ugrott ki egyedül, sajnos fölé.

35. perc: emberhátrányban kapjuk a harmadik gólt, csak most tudjuk becserélni Czinkóczi Kristófot, majd Szűcs került helyzetbe, védett a kapus.

40. perc: Nyilas adott le egy szépségdíjas lövést, felső kapufa, és kívül pattant le, majd Szűcs csípett el egy passzt, de lőni már nem tudott…. Szerencsénk sincs.

45. perc: 11-es gyanús szituáció, Gulyás kapott egyet, bedobás. 

50. perc: Gulyás sem tudja folytatni a játékot a ‘nem -faltos’ belépő után, Debreczeni Máté jött be. Nagy lendülettel kezdtük a második félidőt, természetesen megpróbálunk szépíteni.

55. perc: óriási az iram. Mi elsó szándékból támadunk nagy erőkkel, a Lőrinci azonnal visszatámad labdaszerzéskor.

60. perc: nagy perpatvar keletkezett egy falt-törlesztés után, állt a játék….

65. perc: szerencsére újra a játéké a főszerep, intenzív a mérkőzés.

70. perc: a biztos vezetés tudatában a Lőrinci már az idővel is játszik. Sajnos meddő a mezőnyfölényünk.

75. perc: az újabb ivószünet után már kissé visszaesett a tempó, bár továbbra is  támadásban vagyunk. Egy szöglet után Forgó fejjel szépít. 1-3.

80. perc: ritkán látható sérülés vendégoldalon. Az egyik játékost fejbe találta egy labda, majd azonnal egy másikat is… Kevés a játék.

85. perc: továbbra is kább az adok-kapok megy, mind fizikálisan, mind verbálisan.

90. perc: Czinkóczi Bence szövegért kapott sárgát. Remélhetőleg hamarosan vége a meccsnek.

Kérdőjel nélkül

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Majoros Zsombor: első felnőtt gól!

Meggyőző fölénnyel nyertük a mérkőzést, bár eleinte igencsak hiányzott a magabiztosság a játékunkból. Sokat hibáztunk, kapkodtunk, mintha nyomott volna minket a városi rangadó tétje. Ezzel együtt egyértelmű volt a mezőnyfölényünk, és – ha nem is túl komoly, de – egyedüli veszélyt mi jelentettünk kapura.

Amikor már mindenki arra készült, hogy jön a szünet, még Nyilas Patrik végezhetett el egy szögletet. A rövidre rúgta, Gulyás robbant be, és pörgette fel – talán önkénytelenül – a labdát, aztán pedig fordulásból húzta rá. A rövidsarokra ment, és ugyan a védő még belekapott, de ez Gulyás gólja. 0-1.

Kissé szenvedős, és ezzel együtt alacsony színvonalú volt az első félidő, az iramot is csak mi erőltettük, az Energia nem igazán.

Gulyásnak kijött a lépés

A félidő elejét érezhetően megnyomta a hazai csapat, így emelkedett a tempó, élvezetesebbé vált a játék. Tíz perc elteltével a nagy kedvvel játszó Eged Zalán indult meg a vonal mellől, három ember között cikázott, egy negyediket Nyilas Patrikkal kijátszott kényszerítővel vettek le, jött a bepassz, és középen érkezett Majoros, aki védővel a nyakán kotorta hálóba a labdát. Formás, látványos gól volt! 0-2.

Néhány perccel később Majoros támadta kullancsként a labdát kihozó játékost, és a térfél közepén meg is szerezte a labdát. Gulyást ugratta ki, aki egy csellel levette emberét, és Nyilast hozta kihagyhatatlan helyzetbe, ám nem sikerült a labdaátvétel, így a lövést védte a kapus. Eged elé pattant, aki “eltörte” a labdát, így azonban pont jól jött a NEMlesen álló Gulyásnak, aki a visszarohanó védők között tulajdonképpen az üres kapuba rúgta saját maga második gólját. 0-3.

Ezután rögtön jöhetett volna a mesterhármas is, de az erejükkel teljesen elkészülő védők között lövés helyett inkább passzolni próbált, ami azonban nem sikerült. Jó 25 perc volt még hátra a mérkőzésből, de már eldőlt: uraltuk a mezőnyt, az ellenfél elfáradt, már kósza támadásokra sem futotta az erejükből, és a láthatóan a hitük is odalett.

Közben jöttek a pályára szép sorban a fiatalok, illetve Bartha Balázs még magától értetődően bevágott a kapuba egy 28 méteres szabadrúgást (0-4), no meg Uram Dénes kapott egy akkorát, hogy csak úgy nyekkent. Inkább lejött a pályáról, de mivel cserénk már nem volt, így az utolsó 10 percet emberhátrányban, és óriási mezőnyfölényben játszottuk le.

Ahogy haladt előre az idő a mérkőzés folyamán, úgy nyílt az olló a két csapat között, és bár az elején kevés helyzetünk akadt, a végére még így is inkább az ellenfélre hízelgő az eredmény…

Szerdán bizonyosan más mérkőzésre számíthatunk, hiszen a tavalyi bajnok érkezik hozzánk kupamérkőzésre, és nem mondhatni, hogy gyengült a keretük a nyári szünetben.

Mindenesetre leszögezhetjük, hogy a sorsolásnak köszönhetően a jövő évi Magyar Kupa főtábláján a tavalyi év bajnoka, VAGY bronzérmese biztosan nem fogja képviselni Hevest. 

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:*

*  Az Energia SC vezetőedzője, Török János nem kívánt nyilatkozni.

Közvetítés – 2. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 2. forduló

Energia SC – Gyöngyösi AK

Játékvezető: KAMAL NORBERT, Asszisztensek: BERENDI TAMÁS CSABA, RISZ DOMONKOS

5. perc: kiváló futballidőben kezdődik a mérkőzés, rögtön összehozzunk egy szögletet a hazai csapatnak… Kis kapkodás, de lassan rendezzük a sorokat.

10. perc: megvolt az első helyzetünk, Nyilas lövését szögletre mentette a blokk.

15. perc: újabb helyzet, újabb blokkok. Előbb Eged, majd Bartha lövése hárítva.

20. perc: Gulyás csípett el egy rövid passzt, de sajnos nem lett belőle gólveszély. Bartha lövése viszont csak centikkel mellé.

25. perc: kapkodó a játékunk, magunknak tesszük nehézzé a mérkőzést.

30. perc: egyértelmű a mezőnyfölényünk, az Energia csak második szándékból próbálkozik.

35. perc: újabb kavarodás a hazai kapu előtt, újabb mentés.

40. perc: újabb Bartha-lövés, centikkel mellé, majd Nyilas próbálkozott, kapus.

45. perc: Gulyás kotort be egy szögletet a rövidről. 0-1.!

50. perc: jól kezdünk, 16 és fél méterről lőhetünk szabadrúgást, sajnos fölé. Mintha a hazaiak bátrabban jöttek volna ki.

55. perc: megélénkült a mérkőzés, mi továbbra is támadunk, az Energia pedig nyilván próbálkozik. Kicsit több helyünk van, meg is van a duplázás, Majoros kotorta be Eged centerezését. 0-2!

60. perc: megvan a harmadik is! Nem éppen egy megrajzolt támadás, de Gulyás második gólja is megvan. 0-3!

65. perc: újabb ziccer Gulyás előtt, de önzetlenül passzolni akart…

70. perc: hármas cserét hajtunk végre. Gulyás, Eged és Nyilas számára ér véget a mérkőzés. Tóth Levente, Szűcs Balázs és Spanyúr Levente érkezik.

75. perc: Barha Balázs rúgott egy gólt, 28 méteres szabadrúgás! 0-4!

80. perc: kettőscsere: Tóth Zsombor és Debreczeni Máté is beállt, Bartha és Béla helyére.

85. perc: Uram Dénes lejön a pályáról, mert egy akkorát kapott, amitől egy normál ember ketté tört volna… Cserénk ugye már nincs.

90. perc: jó 5 percet játszottunk emberhátrányban, kb. 90-10 arányban nálunk volt a labda…. 

Döntetlennel kezdtünk

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Nádudvari gólja 1 pontot ér

A szezonnyitón az Andornaktálya csapatát fogadtuk, akikkel legutóbb a kupadöntőben találkoztunk…

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedóra alatt volt két veszélyes szabadrúgásunk, 3-4 szögletünk, és egy olyan Nagy-György Bálint lövésünk, amit a kapus már csak szemmel vert, azonban a kapufán csattant.

Aztán ellenfelünk már sikeresen tördelte, lassította a játékot, kicsit a hangualt is mérgesedett, nem láthattunk már túl jó focit. A mezőnyfölényünk ezzel együtt megvolt, de a nagy helyzetek nem sorjáztak.

Csapatkapitányunk lövése jelentette a legnagyobb veszélt

A második félidőre aztán még inkább visszahúzódtak a vendégek, gyakorlatilag a legelső emberük a saját térfelük kezdőkörívén mozgott…

Mi teljesen feltoltuk a védővonalunkat, és egy labdavesztés után a mögöttünk lévő üres területre való indítás után egy jó lövéssel megszerezte a vezetést az andornaktályai együttes. 0-1.

Ezután persze még nehezebb volt focizni… Időhúzások, játéktördelése, és hát a játékvezetői ítéletek is rontották a “kedvünket”. 

A 83. percben aztán Nádudvari Marcell a center pozícióból visszalépett egy passzért egészen a térfél közepéig. Átvette, megfordult, megindult, kicslezett 4 védőt, közben szerencsésen is visszapattant elé a labda, végül  12 méterről lőtt ballal, vissza a hosszú sarokba. 1-1.

Támadásban maradtunk, és egy perccel a vége előtt Uram Dénes tört be a 16-oson belülre, majd eltűnt két védő között…  Semmi.

Nyilván nem jó döntetlennel kezdeni a bajnokságot, különösen nem hazai pályán, azonban azt látnunk kell, hogy a nyáron fél csapatra való meghatározó játékos távozott, gyakorlatilag újra kell építeni a társaságot, ehhez viszont időre lesz szükség. Arra se nagyon számítsunk, hogy majd ‘megoldjuk rutinból’, hiszen pl. ezen a mérkőzésen a pályára lépő 12 játékos átlagéletkora éppen csak elérte a 21-et…

Persze reméljük a legjobbakat! Szombaton a Sport úton városi rangadó!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok: