Kategória: Egyéb

Díjeső utánpótlásunknak

Az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatósága és a Társadalmi Elnökség 2024. évi ünnepségén díjazta szűkebb hazánk labdarúgásában kiemelkedően teljesítő utánpótlás labdarúgókat és edzőket.

Az Év Utánpótlás Edzőjének járó „Virág Zsolt díjat”, azaz a 2023/2024-es bajnoki év utánpótlás edzőjének Molnár Zoltánt, egyesületünk U17-es csaptának edzőjét választották.

A rendezvényen az utánpótlás sportolók részére is adtak át díjakat, amelyeket Csomós Tamásról neveztek el, aki  a Gyöngyösi Atlétikai Klunál játékosként és sportvezetőként is tevékenykedett.

A Vármegyei Futsal szakágban három korosztályban is egyesületünk játékosa részesült a Csomós Tamás-díjban:

Futsal U15 korosztályban Bognár Botond,
Futsal U17 korosztályban Nyilas Patrik,
Futsal U19 korosztályban Babus Vince.

Díjazott sportvezetőnknek és sportolóinknak az elért eredményhez gratulálunk. Bízunk benne, hogy a Nagy-György Gábor által vezetett, kiváló edzők által működtetett utánpótlásműhelyünkből további elismert játékosok és csapatok kerülnek majd ki!

Büszkék vagyunk Rátok!

Hajrá GYAK!

A nyitóképen balról jobbra: Babus Vince, Molnár Zoltán, Nyilas Patrik, Bognár Botond.

Az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatósága és a Társadalmi Elnökség 2024. évi díjazottjai

Izzott a ring az ökölvívó teremben

December 21-én rendezte meg ökölvívó szakosztályunk a Karácsonyi Küzdelmi Gálát. Az eseményen  – a GYAK ökölvívói mellett – négy klub képviseltette magát összesen 32 versenyzővel.

Az Egri Városi Sportiskola, az Ózdi Géza Úti STE, a petőfibányai Bányász SK és a Mezőkövesdi Zsóry versenyzői körül izott a ring a kiváló hangulatú tornán, ahol díszvendéget is láthattak a GYAK tornatermének látogatói! Tiszteletét tette nálunk ugyanis az a GEDÓ GYÖRGY, akinek az  1972-es müncheni olimpián aranyérmet akasztottak a nyakába.

Ökölvívó szakosztályunk a jövőben több hasonló versenynapot kíván szervezni országos és régiós szinten is. A nemrég “igazolt” edzőnk, NAGY LÁSZLÓ elmondta: ‘köszönet minden edzőnek, versenyzőnek, versenybírának és mindenkinek, aki segített a verseny lebonyolításában, mert ezek a rendezvények viszik előre az ökölvívás utánpótlását. ‘

Külön köszönet jár Orvos Csabának és a Capri Pizzériának a támogatásért!

Hajrá GYAK!

GYAK-Mikulás

Egyesületünk vezetőségének közbenjárására idén is meglátogatta a GYAK-családot a Mikulás. Minden sportolónk az egész éves teljesítményért cserébe sok finomsággal megtömött csomagot kapott ajándékba. A mosolygós arcok minden köszönetnél többet értek…

Friss erő az ökölvívásban

Vérfrissítés történt az ökölvívó szakosztályban, amiről KOZMA ZSOLT, elnök számolt be:

NAGY LÁSZLÓ immár GYAK-edzőként nyilatkozik.

Rögtön egy ökölvívó torna is megrendezésre kerül! Íme a meghívó:

Hoztuk a minimumot

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Csendélet: Majoros, hóbuckák, napsütés...

A csapat kimondott célja, hogy folyamatosan fejlődve érjen el évvégén minél jobb helyezést a tabellán… Nos, azt mindenképp fejlődésnek nevezhetjük, ha egy 3-1-es győzelem után fanyalgunk kissé, hogy hát ‘játszhattunk volna jobban is…’

Persze elsősorban annak is örülhettünk, hogy egyáltalán játhattunk, mert a miénken kívül az összes megyei első osztályú mérkőzés halasztásra került, sőt, a két hevesi NBIII-as találkozó sem került megrendezésre… Jár a köszönet a Sportfólió Kft. munkatársainak, és a felnőtt játékosainknak, akik a pénteki edzés során bekapcsolódtak a hóeltakarítási munkálatokba.

De vissza a mérkőzéshez: jól kezdtünk, az első(!) minutum végéig háromszor tettük kapura a labdát, a 7. perc végéig pedig nyolcszor, de vagy védés, vagy blokk.  Aztán, ahogy az lenni szokott, egy apró megingás a védelmünkben, és Galó Kristóf szaladt el, majd higgadt befejezéssel meg is szerezte a Vámosgyörknek a vezetést, akik ezen a napon hazai pályán játszottak a Kömlei Sporttelep műfüves pályáján…

Gyakorlatilag 90 percet játszottunk úgy, hogy szinte végig az ellenfél térfelén voltak a leghátsó embereink is. A Györk nagyon zártan, szorosan védekezett, és az eredménytől függetlenül folyamatosan húzta az időt. Ezekből is kiolvasható, hogy borzasztóan nehéz mérkőzés volt, amolyan igazi szenvedős meccs. Járattuk körbe a labdát, mindent megpróbáltunk: csellel levenni embert, beindulással bontani a védelmet, ritmusváltással elérni az elcsúszást, és persze az átlövések sem maradtak el.

A legtöbb esetben a kapuig sem jutott el a labda, mert olyan sűrű volt a mezőny a 16-oson belül, hogy rendre elakadt minden próbálkozásunk.

Aztán végül is három szélről érkező labdával sikerült mattolni ellenfelünket: Czinkóczi jobbról centerezett, Babarcsik érkezett. Márkus szögletét Uram fejelte be, utóbbi a gólja után egy gólpasszal szolgálta ki megintcsak Babarcsikot.

És ennyi. A múlt héten a listavezetőt parádés, ezúttal a sereghajtót szenvedős játékkal vertük meg, jövő héten pedig az egy ponttal mögöttünk álló Gyöngyöshalászt fogadjuk. Hogy a parádé vagy a szenvedés marad-e meg: mindegy is. A győzelem legyen meg!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 16. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 16. forduló

Vámosgyörk SE – Gyöngyösi AK

Játékvezető: PÁDÁR SZABOLCS, Asszisztensek: FORGÓ ZSOLT, PETZ PÉTER JONATÁN

A csatatunk:

5. perc: ahogy az várható volt, beálltak a vendégek, rögtön egy kis tüzijátékot rendeztünk a kapujuk előtt. Majd szöglet, szabadrúgás, kapu előtti kavarodás…

8. perc: egy ellentámadás, és Galó Kristóf megszerezte a vezetést. 1-0.

15. perc: folyamatosan alakítjuk ki a kapu előtt a helyzeteket, de csak nem akar bemenni.

20. perc: pillanatokra van csak az ellenfélnél a labda, akkor viszont rengeteg idő elmegy az időhúzással…

25. perc: újabb jó beadások, cselek, de nem jön a gól.

27. perc: Czinkóczi futott el a szélen, Babarcsik érkezett centerben, léc alá! 1-1.

30. perc: nem változott a játék képe. 

33. perc: Uram Dénes szerezte meg a vezetést egy szöglet után. 2-1.

40. perc: továbbra is 25 méteren belül szinte minden játékosunk  a Györk kapuja előtt.

45. perc: 2 perc hosszabbítás.

50. perc: kézilabdameccsre emlékeztető játék, csak mi nem hatosfal előtt adogatunk, hanem kilences…

55. perc: újabb ziccerek maradnak ki…

58. perc: Uram Dénes centerezett, Babarcsik érkezett. 1-3. 

65. perc: továbbra is támadásban vagyunk.

70. perc: kicsit még mindig húzzák az időt a “hazaiak”. 

75. perc: edzőmérkőzés a hangulat.

80. perc: nem sok történik a pályán…

85. perc: akadt még egy-két helyzetecskénk.

90. perc: egy szögletig eljutott a Vámosgyörk.

UP-torna Jászfényszarun

Ahogy minden évben, idén is  megrendezésre került Jászfényszarun a “Tisztelet a Bátraknak!” elnevezésű labdarúgó utánpótlás torna október 23-án.

Idén is több korosztállyal szerepelt klubunk: legifjabbjaink, az U7-es csapatunk tagjai gólgazdag mérkőzéseken mérhették össze a lelkesedésüket az MTK, a Szolnok, az Eger vagy éppen a Hatvan hasonló korú játékosaival.

U-10-es és U11-es gárdánk is megmérettették magukat, és már most elhatározták, hogy jövőre is szívesen visszatérnek!  U-13-as csapatunk már rutinos résztvevőnek számított a tornán, és búcsúzóul az utolsó szereplésüket egy érmes szerepléssel zárták. Sőt, egyéni cím is került hozzánk, hiszen  Mátrai Zétény a torna legjobb kapusa díját is bezsebelte.

Gratulálunk a játékosoknak és edzőiknek, Domokos Gergőnek, Ecsegi Zoltánnak és Sárándi Milánnak!

Hajrá GYAK!

Fölényes győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

A mérkőzést gyászszünet előzte meg a héten elhunyt Erőss Róbert és Erdélyi Gábor emlékére. Halálukkal pótolhatatlan veszteség érte a megyei labdarúgást, nyugodjanak békében!

Elszántan!

A múlt heti kezdéshez hasonlóan ezúttal sem tapogatóztunk, rögtön a kezdő sípszótól “belecsaptunk a lecsóba”… Igaz, ezúttal az első gólra fél órát kellett várni, de már előtte is dolgoztattuk rendesen a vendégvédelmet, a kapus sem volt éppen tétlen szemlélője az eseményeknek, és még a kapufáról is pergettük a festéket…

A 30. percben bal oldalról végezhettünk el egy szabadrúgást, amit Márkus ívelt középre. Czinkóczi kiválóan előzte meg védőjét, és külsővel kotorta kapura a labdát, amit azonban védője a gólvonalról még kipiszkált, azonban éppen a hosszú oldalon érkező Szentannai elé, aki estében bravúros mozdulattal az üres kapuba emelt.  1-0.

A gól előtti jó szokásunkat megtartva, miszerint a térfelünk közepéig  is alig engedjük ellenfelünket – a gól után is támadásban maradtunk. Öt perccel a félidő vége előtt a jobb oldalon végeztünk el “kicsiben” egy szabadrúgást az elmélázó védők között. Szentannai az alapvonalig gyalogolt vele, és a második hullámnak próbálta visszatenni. Végül is a harmadi hullám lett a nyertes: Uram ismerte fel a kínálkozó lehetőséget, egy csel után eresztett meg egy bombát, a kapus kiütötte, de a ‘beugró’ balhátvéd ment a saját kipattanójáért, és az üresen álló Dudás elé piszkálta a labdát. A jó formában lévő csatárunk átvette, és 10 méterről a kiszolgáltatott, de azért elvetődő kapus mellett a hálóba bombázott. 2-0.

"Ekkora gólt lőttem..."

Jó volt látni a második félidő elején, hogy a múlt heti herédi hatos, és az első játékrész magabiztos vezetése után sem voltak jóllakottak fiaink, továbbra is mentek előre az újabb gól reményében. Márkus bombázott, majd Czinkóczi fejéről szedtek le egy labdát az utolsó pillanatban, aztán Babarcsik zengette a kapuvasat. Nádudvari került ziccerbe, majd Palhuber került volna szembe a kapussal, ám őt már felvágták a 16-os vonalánál…

Csapatkapitányunk állt oda a szabadrúgáshoz, és szinte magától értetődően vágta be a hosszú alsóba. Aki látta ezt a szabadrúgást, azt érezhette, hogy ez olyan egyszerű dolog: odaállok, berúgom, ennyi. Hát, Márkusnak valóban ennyi… 3-0.

Fél óra volt még hátra a meccsből, de ezzel eldőlt. Kezdtünk pihentetni játékosokat, hiszen a nehéz talaj sokat kivesz mindenkiből…  Pihenőt kapott többek között Szentannai is, aki rengeteget cikázott a védők között, látványos megoldásokkal bosszantotta ellenfeleit, és gólja mellett kiváló passzzokkal vétette magát észre. 

Azért a végére is maradt még helyzetünk, és gólunk is. Nádudvari vett át egy felpasszt még a saját térfelén, tisztára játszotta magát, és egy remek ütemű indítással kínálta meg Márkust, aki előtte már mutatta neki, hogy pontosan hova kéri… Oda kapta, megindult, és az ötös sarkánál kiválóan mutatta meg, hogy ő ezt most kapura lövi. Aztán a túloldalon érkező Timon elé gurított… Üres kapu, gól. Ez is olyan egyszerű játék volt… Mindössze egy kiváló ütemű kiugrás-kiugratás kombó, egy lövőcsel, egy   jó passz, és egy a túlsó oldalon felfutó szélső kellett hozzá… 4-0.

Fontos megjegyezni, hogy a beszámoló címe, miszerint ‘Fölényes győzelem’, nem a 4-0-ás sikernek szól, hanem annak, hogy a Marshall-ASE mindössze egyszer tette próbára kapusunkat, egy kb. 30 méteres lövéssel. Mind helyzetekben, mind labdabirtoklásban, mind a játék minőségében – és nem utolsó sorban eredeményben! – messze felülmúltuk ellenfelünket.

Sajnos a Marshall csapata nehezebben viselte a vereséget, mint múlt héten a végig sportszerű herédi gárda… Sok volt a piszkálódás, alattomos belépő, és a sportszerűtlen beszólás… Apropó… A mérkőzés végén a vendégek részéről senki nem kívánt a kamera elé állni, mindössze az ajtóból visszalépve kaptunk “nyilatkozatot”: sok sikert a Gyöngyösnek, nyerjétek meg a bajnokságot! Mindenesetre köszönjük.

De foglalkozzunk magunkkal: az elmúlt három meccsen 13 gólt lőttünk, és egyet kaptunk, miközben begyűjtöttük mind a kilenc pontot. Mi mást kívánhatnánk? Maradjon meg ez a lendület! Jöjjenek továbbra is a gólok, és hátul is maradjunk ennyire stabilak! Ha így lesz, akkor még akár teljesíthetjük is a fenti kérést…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 9. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 9. forduló

Gyöngyösi AK – Marshall-ASE

Játékvezető: HARNOS CSABA, Asszisztensek: NAGY FERENC, RÉZMŰVES FERENC

A csatatunk:

5. perc: bemelegítés közben Tóth Levente térde elkezdett rakoncátlankodni, így Uram Dénes vette át a helyét a kezdőcsapatban. Az elmúlt napok esőzései megtették hatásukat, mély és csúszós a talaj. Rögtön egy Babarcsik-lövéssel kezdtük a mérkőzést, védés, szöglet. Határozottan kezdtük a mérkőzést.

10. perc: lesen állították meg a ziccerben kiugró Dudást…  Hajtós, lendületes, nagyiramú, jó színvonalú mérkőzés.

15. perc: Szentannai egyéni akciója után lőtt 18-ról, a kapusnak volt gondja, de másodjára fogta.

20. perc: már a második sárgát reklamáljuk, de közben azért támadunk is…

25. perc: óriási kapufa Szentannai lövése nyomán.

30. perc: uraljuk a mezőnyt, egy szöglet után Czinkóczi kísérletét a gólvonalról mentették, de Szentannai estében bekotorta! 1-0!

35. perc: Dudás újabb helyzete, kapusbravúr. Most az ASE is eljutott a kapunkig: egy szöglet, és egy fölé lövés.

40. perc: támadásban vagyunk, Szentannai nagyon él.

41. perc: Megint Szentannai ment el, második-harmadik ütemre tette vissza, Uram lőtt, védés, a kipattanót Dudás lőtte a hálóba! 2-0!

45. perc: nem dőlt még  el, bár az utolsó másodpercben egy hajszálon múlt még egy ziccerünk…

50. perc: láthatóan nem adta fel az Andornaktálya. de mi is tudjuk, hogy nincs vége. 

55. perc: Márkus lövése után újabb kapusbravúr, szöglet. Most az ASE jön szöglettel.

60. perc: óriási mentés a kapustól Czinkóczi fejéről, majd Babarcsik-kapufa.

65. perc: Nádudvari elől mentettek ziccerben, majd Palhubert sárgát érően állították meg 17 méteren… Szabadrúgás.

66. perc: Márkus a hosszú alsóba! 3-0!

70. perc: jönnek előre a vendégek becsülettel, de szerencsére kevés sikerrel.

75. perc: első védés Tuzától, 30 méterről lőttek…

80. perc: kisütött a nap, a pályán mezőnyjáték folyik. Most már eléggé felforgatott a csapat. Béla Sámuel centerből lépett ki, centikkel mellé.

85. perc: Czinkóczi kapott egy sárgát. Igaz, hogy ellene már vagy háromszor szabálytalankodtak sárgát érően… 

86. perc: mágnestáblás gól!!! Indítás, centerezés, üres kapu. Timon szerezte a negyediket. 4-0!

90. perc: a végére kissé elharapóztak az indulatok… 2 perc hosszabbítás.

Gyászolunk

Klubunk megrendüléssel fogadta a hírt, miszerint ma hajnalban elhunyt Erőss Róbert, a Füzesabonyi SC-Erőss út csapatának fő támogatója, névadó szponzora.

Személyében egy elkötelezett sportrajongót ismertünk meg, aki ellenfeleit mindig tisztelte, saját csapatáért minden tőle telhetőt megtett.

Gyászoljuk a sportvezetőt, cégvezetőt, családapát. Halálával sokan sokat vesztettünk. Őszinte részvétünk!

Nyugodj békében, Robi!