
December 21-én rendezte meg ökölvívó szakosztályunk a Karácsonyi Küzdelmi Gálát. Az eseményen – a GYAK ökölvívói mellett – négy klub képviseltette magát összesen 32 versenyzővel.
Az Egri Városi Sportiskola, az Ózdi Géza Úti STE, a petőfibányai Bányász SK és a Mezőkövesdi Zsóry versenyzői körül izott a ring a kiváló hangulatú tornán, ahol díszvendéget is láthattak a GYAK tornatermének látogatói! Tiszteletét tette nálunk ugyanis az a GEDÓ GYÖRGY, akinek az 1972-es müncheni olimpián aranyérmet akasztottak a nyakába.
Ökölvívó szakosztályunk a jövőben több hasonló versenynapot kíván szervezni országos és régiós szinten is. A nemrég “igazolt” edzőnk, NAGY LÁSZLÓ elmondta: ‘köszönet minden edzőnek, versenyzőnek, versenybírának és mindenkinek, aki segített a verseny lebonyolításában, mert ezek a rendezvények viszik előre az ökölvívás utánpótlását. ‘
Külön köszönet jár Orvos Csabának és a Capri Pizzériának a támogatásért!
Hajrá GYAK!
