Egyéni, közös, mérkőzés

Nem sok pihenő jutott játékosainknak, akik a bajnoki cím elnyerése után még egy oda-visszavágós párharcot is megvívtak az NBIII-ban való indulásért…

Most szerdán már meg lesz az első edzés, ahol a csapat egésze fogja együtt végezni a feladatokat Majzik Zoltán irányítása mellett. Persze addig sem lazsálhattak a fiúk, hiszen a mester nagyjából másfél héttel ezelőtt kiadta az egyéni feladatokat: mindnekinek le kell futnia az első találkozásig 4-6-8 km-t, méghozzá meghatározott szintidőn belül.

Mára már nagyjából mindenki teljesítette is a penzumot, így joggal reménykedhetnek, hogy a kilóméterek elfogyasztása után szerdán végre labdába is rúghatnak… (a helyükben nem vennék erre mérget…)

Egy kis bulvár: a játékosok mellett az edzők is beszálltak a km-termelésbe! Nem titok: Majzik Zoltánnak és Nagy-György Tamásnak nem minden esetben sikerült a tizen-huszonéveseknek előírt szintidőn belül teljesíteni, de az ötvenesek versenyében biztos, hogy az élmezőnyben végeznének…

Tehát holnapután indul a felkészülés, és az első edzőmérkőzésre sem kell sokat várni: egy hét múlva, szerdán, vagyis július 5-én hazai pályán játszunk a – de jó ezt leírni – SZINTÉN NBIII-as Tiszafüred ellen 18:30-as kezdéssel.

Bő egy hónap múlva pedig: július 30-án, vasárnap már az első bajnokira is sor kerül. Hogy hol, ki ellen, és milyen csoportbeosztás mellett, azt jó eséllyel már a Tiszafüred elleni meccsen átbeszélhetik a szurkolók a lelátón…

Hajrá GYAK!