Emléktorna-győzelem

Szombaton rendezték meg Hatvanban az I. Márkus Tamás “Hej-Hej” Kupát, amely az idén januárban elhunyt egykori játékos, majd edzőnek állít emléket.

Az egykori –  és jelenlegi – GYAK-játékosokból alakult ’emlékcsapatunk’ elhódította a kupát talán annak is köszönhetően, hogy vezérszurkolója az elhunyt fia, felnőtt csapatunk kapitánya: Márkus Marcell volt.

Az ilyen emléktornákon az eredmény persze mindig másodlagos, sokkal fontosabb, hogy a régi játékostársra, kollégára, barátra, rogonra méltóképpen emlékezzünk. Azért a rend kedvéért az eredményeink: 

GYAK – Gyöngyöspata 1-0 (G: Tóth Levente)
GYAK – FC Hatvan “A” 1-0 (G: Tóth Levente)
GYAK – Gyöngyöshalász 0-0
GYAK – FC Hatvan “B” 2-1 (G: dr. Gubala Ádám, Szilágyi Norbert)

Csapatunk tartott egy belső szavazást, ahol Kis Milánt választották meg maguk közül a legjobbnak, a Torna Mezőnyjátékosa címet viszont Szilágyi Norbert, Öregfiúk csapatunk kapitánya nyerte el.

A csapat tagjai, balról jobbra: Kovics “Manó” Tamás, Szekrényes “Páncsó” Ákos, dr. Gubala “Guba” Ádám, Szilágyi “Sziszi” Norbert, Kiss “Puttony” Milán, Palásti Krisztián, Tóth Levente, Márkus Marci vezérszurkoló, elöl: Márkus “Suki” Balázs.

Gratulálunk a csapatnak! Hej-Hej, nem feledünk!

Hajrá GYAK!