Kedves Szurkolók!
Az elkövetkező napokban a Gyöngyösi Atlétikai klub szakosztályvezetőinek, vezetőedzőinek értékelését olvashatják honlapunkon. Az I. rész itt olvasható, a II. rész itt.
ATLÉTIKA
SZABÓ GÁBOR, atlétikai szakosztályunk vezetője értékeli a 2021-es évet.
Atlétikai szakosztályunk tevékenysége ebben az évben is folyamatos volt, azzal a 13-15 fős létszámmal, amellyel lehet eredményes munkát végezni. Azért mondom ezt, mert ez a létszám az U10 -től, az U20 korosztályig tevődik össze, s a velük való munka – különböző életkori sajátosságaik miatt – fokozott figyelmet és szakmai alaposságot igényel. A tíz éves leány és a tizennyolc éves fiú sok vonatkozásban messze vannak egymástól. Igyekszem ezt megfelelő motívációval és természetesen differenciált edzésmunkával egyensúlyban tartani.
A pandémia miatti kevesebb országos verseny ellenére sikerült mindazokat szerepeltetnem, akik elérték a részvételre jogosító színvonalát. Nyolc atlétánk mutathatta meg tudását országos bajnokságokon, ill országos “merítésű” versenyeken. Makovinyi Attila ezüst- és bronzérmet szerzett a legjobb juniorok között, és csak viszonylag súlyos lábsérülése miatt kellett lemondania a “szokásos” győzelmekről.
Tóth Berni bajnoki bronzérmet szerzett az U18-asok között, Tábi Bence pedig az U16-osok között. Bezzeg Sára az U10-esek között a második leggyorsabb volt 60 méteren Veszprémben. Ugyanezen a versenyen mutatkozott be Panyik Emese, Bezzegh Luca és Zugor Lívia 80, 100 és 600 méteren. Első versenyükön jó helyezéseket értek el.
Bujdosó Dorottya és Tábi Bence a hegyifutó Magyar Bajnokságon az U12-esek és U16-osok között ezüst- ill. bronzérmet szereztek.
Túl ezen az éven a 2022-es fedettpályás bajnokságokra készülünk mint legközelebbi versenyekre, ezt követik a tavaszi diákolimpiai versenyek, és a nyári országos bajnokságok. Titkos vágyunk továbbá Makovinyi Attila Junior Világbajnokságra való kijutása.
Őszintén remélem, hogy atlétáink a következő évben is jó eredményekkel, összetartó csapatként büszkeségeink lehetnek!