
Természetesen meglepetés lett volna, ha a negyedik helyezett otthonában pontot, vagy pontokat szereztünk volna. A végkimenetel tehát nem meglepetés, de aki látta az elmúlt két mérkőzésünket, azt bizony érte némi meglepetés…
Az ötödik Eger, és a második Kisvárda ellen szintén nem nyertünk, azonban mindkét mérkőzésen egyértelműen partiban voltunk. Sőt a kialakított helyzetek, és elsősorban a mutatott játék alapján mindét esetben többet érdemeltünk volna. Ez utóbbi a debreceni mérkőzésre sajnos nem igaz.
A Kisloki kiválóan használta ki a gyengéinket, megölte a játékunkat, a helyzetei egy részét pedig értékesítette is, így – sajnos – még a négygólos győzelme sem túlzás. A 4. helyezett megverte a 16-at, papírforma. Mégis csalódottak lehetünk, mert két hasonló képességű ellenféllel szemben szinte teljesen eltüntettük a tabella mutatta különbséget, a cívis városban azonban tökéletesen megmutatkozott a két csapat közti szakadék.
Jövő héten ismét debreceni csapat ellen mutathatjuk meg az igazi arcunkat! Ha ki is kapunk majd a szintén élcsapat ellen, remélhetőleg játékban bizonyítani tudjuk majd, hogy többre vagyunk érdemesek.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: