eves Vármegyei I. osztály – 9. forduló
Gyöngyösi AK – Maklár SE
Játékvezető: MOLNÁR DÁNIEL, Asszisztensek: DERDA NOEL KEVE, NÉMETH MÁRK
A csatatunk:
5. perc: érdekes közjáték miatt a mérkőzés 10 perces csúszással kezdődött… A maklári csapat a játkéktéren várta a mérkőzést, mi pedig a játékvezetőkkel együtt az öltözőfolyosón vártuk a vendégeket… Az első percekben úgy tűnik, hogy a Maklár nem bunkerfocira készül, mi viszont mintha egy kicsit kapkodósan kezdenénk…
10. perc: Czinkóczi fejelhetett szöglet után viszonylag tisztán, sajnos mellé. Lüktet a mérkőzés, intenzív a játék, de még egyik kapu sem volt veszélyben.
15. perc: most a mi kapunk elé szállhatott be kétszer a labda szögletből, szabadrúgásból.
20. perc: Babarcsik húzta meg szépen, a centerezés után volt gondja a kapusnak, de összekotorta.
26. perc: egy visszatett labdát küldtek kapura, kicsit megpattant, Tuza belekotort, de behullott. 0-1.
30. perc: továbbra is kapkodunk, egy ennek következtében szaladt bele Uram egy sárga lapba.
35. perc: egy lesgólt hoztunk össze Babarcsik réven. Óriási ziccer maradt ki a kapunk előtt, szerencsénk volt. 10000000000000%-os büntetőt nem kaptunk meg.
45. perc: Babarcsik fejelhetett, kicsit magas volt, mellé. Szentannai lőtt ballal, mellé. Két perc hosszabbítás.


50. perc: határozottan kezdtük a mérkőzést, és a csere is a támadások erősítését célozza, Majorosnak vérzett az orra egy ütéstől, amit egy felpattanó labdától kapott.
55. perc: sorra jönnek befelé a szögleteink, de most egy kontrából ők lőhetnek egyet…
60. perc: Dudás sarkallt egy labdát kapura, elgurult a gólvonal előtt…

65. perc: dominálunk , felborul a pálya, de igazi gólhelyzetünk nem akadt még.
69. perc: amitől leginkább tartottunk, Vojtekovszki kilépett, gólt szerzett. 0-2.
71. perc: Uram Dénes lőtt gólt úgy, hogy hárman lógtak a nyakán, ballal visszőltte 18-ról a hosszúba. 1-2.
73. perc: egy kapu előtti kavarodás után Forgó egyenlít 1 méterről. 2-2.
75. perc: Czinkóczi kapott sárgát egy kontra megállításáért, egyébként továbbra is nyomunk.
80. perc: Szentannai lőtt megint, éppenhogy mellé, közelít… A vendégcsapat másodedzője kapott pirosat, amiért a játékvezetőnek azt mondta: #&@><#@, $Łß#>.
85. perc: most újra csattognak a bokáink, azért egy-egy sárga is előjön mostmár.
90. perc: nagy iramú volt a mérkőzés, mindkét csapat fáradtnak tűnik az utóbbi percekben. 3 perc a hosszabbítás.

