Szenvedős 3 pont

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Dudás: 1,5 gól felett...

Nem lebecsülve persze a Besenyőtelek csapatát, de számunkra ez egy kötelező győzelem volt, és azok mindig nagyon nehezek… Ez is az volt.  Borzasztóan masszív védekezés, és kiváló kapusteljesítmény mellett a szerencse is a Besenyőtelek mellett  volt: négy kapufát rúgtunk a mérkőzésen.

Egy szöglet után – a zavarosban halászva – megint megszerezték a vezetést, amitől persze az egészséges önbizalom is megerősödött, nekünk pedig újra menni kellett az eredmény után…

Dicséretünkre legyen mondva, hogy még az első félidőben, ráadásul két percen belül meg tudtuk fordítani az eredményt. Először Forgó indítására csapott le a nem túl villámléptű védő és kapus között Dudás, aztán éles szögből a kapu irányába gurított, és végül egy visszafutó vendégjátékos segítette biztosan a kapuba a labdát. 1-1.

A középkezdés után szinte azonnal megszereztük a labdát, Horváth indította Uramot, aki kicsit bolondította védőjét, centerezett, Dudás pedig az üres kapuba továbbított. 2-1.

Másfél hét alatt ez volt a 4. mérkőzésünk. Ez bizony a komoly élcsapatokat is megakasztja, egy 8 órányi munka, vagy ingázással megspékelt egyetemi órák után meccsre érkezőket pedig pláne megfog. Ezen a meccsen látszódtak a fásultság jelei… Kicsit lassab volt a gondolkodás, centikkel maradtunk le egy-egy passzról vagy lett hosszabb egy-egy indítás, éppencsak nem találtuk el a hálót, csak a vasat… 

Azt szokták mondani, hogy az egy jó csapat, amelyik rossz játékkal is tud nyerni. Rossz játékról azért nem beszélhetünk, mert helyzeteket dolgoztunk ki, tudatos, begyakorolt taktikai elemeket vonultattunk fel, mégis halványak voltunk… Úgyhogy legyünk nyugodtan büszkék: kizsigerelt fiaink ezzel együtt is hozták a három pontot!

Egyelőre a menetrend nem változik: szerdán ismét mérkőzés, – a kupában a Heves csapatát fogadjuk – aztán szombaton megint meccs – Herédre látogatunk a bajnokságban…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok: