Végre mérkőzések!

A futócipőket végre le lehetett cserélni a stoplisra, és végre más színű mezben is voltak játékosok a pályán: megkezdődtek az edzőmérkőzések sora.

Szombaton 11 órától a Kömlei Károly Sporttelep műfüves pályáján fogadtuk a Gödöllö csapatát. A két csapat már nagyon várhatta a mérkőzést, mert az első félidőben óriási iramot diktáltak. 

A nagy iramba a vendégeknél csúszott be egy nagy hiba: egy röviden kipasszolt labdára Szabó Viktor csapott le, becenterezte Ludányi Nándornak, aki gyakorlatilag az üres kapuba passzolt.

A második félidőben mindkét csapat sokat cserélt, ami csak a minőségnek nem tett jót, az iram alig csökkent. Egy szép támadás végén a vendégek megszerezték az egyenlítést, ám az eredménynél most fontosabb volt a játék, illetve két régi-új játékos kipróbálása. Az ő leigazolásukra hamarosan sor kerülhet, ha sikerül megállapodni jelenlegi klubjukkal.

Délután az U17-19-es csapatunk lépett pályára a Téli Kupában, ahol a felnőtt keretben is számításba vett Dudás Csanád, illetve az ott (is) komoly szerepet vállaló Forgó Kornél szerezte góljainkat. Ezzel együtt a jó erőkből álló Jászárokszállás 4-2-re győzött.

Legközelepbb szerdán 17:30-tól játszik a műfüvön az NBIII-as Vác csapatával.

Hajrá GYAK!

Start a Conversation

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük