Heves Megyei I. osztályú bajnokság, 13. forduló
Füzesabony SC-Erőss út – Gyöngyösi AK
Kezdőcsapatunk:


5. perc: nagy az érdeklődés, megyei rangadó, az első a második ellen! Mi fehérben, ők kékben, borzasztó hideg, keresztszél, csúszós pálya. Részünkről támadó szellem, a hazaiakon győzelmi kényszer. jó meccs lesz ez! Az első szögletünk már meg is van, kifelé szabadrúgás…
6. perc: Szabó Viktor mesterien ugratta ki Oraveczet, aki egyedül vihette a kapusra, nem hibázott! 0-1!
12. perc: kissé megzavarodtak a hazaiak a gyorsan bekapott góltól, nekünk pedig erőt adhat. Egyelőre nagyon jól megyünk át védekezésből támadásba.
18. perc: magas színvonalú a játék, mindkét csapat a földön tartja a labdát, gyors passzok követik egymást, fegyelmezetten visszazár mindkét fél.
26. perc: inkább mi irányítjuk a mérkőzést, mert bár a térfelünk közepéig el-eljutnak a kékek, de helyzetet nem tudnak kialakítani. A mi játékunkból egy-egy jó utolsó passz hiányzik.
29. perc: egy kivágott labdát azonnal visszalőttünk, Szabó Viktor 18 méterről ballal meglőtte, megpattant, hosszú sarok! 0-2!
36. perc: nyilván telhetetlen az ember, de a mutatott játék alapján akár jöhetne is a harmadik gólunk. Most már néha kapkodnak is egy kicsit a hazaiak.
41. perc: Szilágyi állított meg egy veszélyes nek tűnő támadást, sárgát ért.
45. perc: az utolsó perceket megnyomta a Füzesabony, de komoly veszély azért nem alakult ki. Mindenesetre figyelmeztetésnek jó, hogy nincs még megnyerve ez a mérkőzés.
II. félidő
50. perc: a második félidő már Szilágyi nélkül folytatódik, Timon érkezett bal oldalra. A hazai csapat – érthető módon – vehemensen kezdte a második félidőt. Szabó Tamás rögtön kapott is egy nagy rúgást…
54. perc: Márkus-gól!!! 22-23 méterről váratlanul ellőtte, egyet pattant a kapus előtt, és be a hosszú sarokba! 0-3!
58. perc: elszórakoztunk egy védekezést a sarokban, a 11-es pontig jött akadálytalanul a labda, jó érkezés, gól. 1-3.
65. perc: újabb csere nálunk. Szentannai megy le, Szabó Viktor visszalép a helyére, centerbe pedig Lekli érkezik.
71. perc: álla játék, mert egy 28 méteres szabadrúgásnál Szabó Tamás fejen találta az egyik védőt. Szerencsére jól van…
74. perc: meleg helyzet. Szöglet, hazai fejes, de vetődés nélkül Tóth kezében.
78. perc: Szabó Viktor vállalkozott 25-ról, a kapus védett, de a kipattanóra Márkus robbant. Ezt is védte a kapust, erre is Márkus ért oda, és addig tekergett, míg 8 méterről megint kilőtte a hosszú sarkot! 1-4!
82. perc: Szabó Tamás kapott egy nagyot, ápolásra, sőt hordágyra is szükség van. A fejét fogja, valószínűleg megszédült. Tóth Levente állt be.
83. perc: újabb ápolás, ezúttal hazai oldalon. Szabó Tamás már talpon! A vállát fájlalja.
86. perc: végrehajtjuk utolsó cserénket is. Szabó Viktor kap nagy tapsot, Béla Samu szaladhat a jobb oldalon.
90. perc: 4 perc hosszabbítás.
Vége!!!