A második helyezett érkezett a 16. otthonába. Ahogy a TOTÓ-korszakban mondták: ‘országos kettes’. Ma már azt mondják az ilyen párosításra előzetesen, hogy “félidő vé, vége vé, minusz kettes hendikepp’. Sajnos a ‘vége vé’-t nem tudkuk elkerülni, de a ‘félidő vé’-től messsze volt a Kisvárda, ‘hendikepp’-ről pedig szó sem lehetett.
Ez pedig elsősorban a kiválóan záró két belső védőnk teljesítményének, illetve a rengeteget futó, kissé hátrébb rendelt Gondának, és a sokat brusztoló Szabónak volt köszönhető. Amíg bírta a bokája, Uram is jól zárta a bal oldalt, és a kapuban Uj Milán is magabiztos volt.
Ami miatt mégis mezőnyfölényben tudott játszani a négy magyarral a kezdőcsapatban felálló vendég csapat, az a rengeteg győztes párharc. Rengeteg fejpárbajt nyertek meg, a lecsorgó – ún. második labdákat – rendre ők szedték össze. Az első félidő egy Gonda-lövést, egy Uj Milán védést, és még egy vendég-helyzetet hozott. Ahogy az ökölvívásban mondják: ez messze volt a döntő fölénytől.
A szünet után kicsit jobban kapkodta magád a kisvárdai alakulat, sokat nem változott a játék képe: a kapuk keveset forogtak veszélyben, inkább a mezőnyjáték dominált. Aztán egy kavarodás, már-már földharc alakult ki a kezdőkör környékén, amiből megint a vendégek jöttek ki jobban. A bokáját fájlaló, ekkorra már cserét kérő Uram Dénes mellett megiramodó támadó az alapvonalig játszotta magát, a visszatett labdát elsőre még hárítani tudtuk, de az ismétlésnél sem kapusunknak, sem a blokkolni igyekvő védőinknek nem volt esélye. 0-1.
Sokan azt várnák ilyenkor az élcsapattól, hogy akkor kiszakad a gólzsák, és megszórja ellenfelét. Ehelyett teljesen visszahúzódtak, átadták a területet, és kontrákra rendezkedtek be. Mi felvettük a kesztyűt, támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, sőt, a csereként beálló 17 éves Nádudvari ugyanazt megcsinálta, mint az ellenfél a góljánál: alapvonalig cselezte magát, középre játszott, a szintén csereként beálló Sándor Bencét hozva ziccer helyzetbe. Középpályásunk lőtt is, ám lövését hősiesen blokkolták.
A mezőnyfölény, és a helyzetek száma alapján talán megérdemelt a Kisvárda szűk győzelme, de a küzdeni tudásunk, álhatatosságunk, szervezett és taktikus játékunk miatt talán rászolgáltunk volna egy pontra. Erre utal az az öröm is, ami a vendéjátékosokból szakadt ki a lefújás után: mintha legalábbis egy dobogós párharcot nyertek volna meg. Nekünk a szimpatikus vesztes szerepe jutott.
A következő fordulóban ismét egy második csapat ellen lépünk pályára: a negyedik helyen álló DVSC II-höz látogatunk SZOMBATON.
Hajrá GYAK!
Nyilatkozatok: