Kategória: – Labdarúgás férfi

Értékes győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Nem volt éppen ideális a talaj...

A tabella második helyét elfoglaló Egerszalókhoz látogattunk, és hát az őszi meccsünk kapcsán lehetett bennünk némi tüske, hiszen akkor a 93. percben Montvai Tibor fejese fosztott meg minket a győzelemtől…

Nem biztos, hogy ezért, de nagyon jól indítottuk a mérkőzést, fél perc után máris védésre késztettük a hazai kapust, és folyamatosan támadólag léptünk fel. Negyedóra elteltével Szűcs kapott egy jó kiugratást, ám jobb lábára jött ki a lövési lehetőség, – és neki az a rosszabb… – nem is sikerült az emelés. Pár perc múlva nagyon hasonlóan lépett ki Forgó indítására, ezúttal bal lábbal próbálkozhatott, és nem is hibázott: a kifutó kapus felett a jobb sarokba emelt. 0-1.

A gól után nem változott a meccs képe: a hazaiak addig sem játszottak bunkerfocit, és mi is próbálkoztunk továbbra is. A 28. percben egy előre vágott labdát szépen játszottak meg  a hazaiak, olyannyira, hogy balszélsőjük a védővonalunk mögül tudott rárobbanni a jó ütemű kiugratásra, és egyedül vihette kapura. Nem hibázott, egyenlítettek. 1-1. 

Szerencsére egyáltalán nem törtünk meg, és mentünk előre. A nyitóképen is jól látható, hogy a pálya talaja nem igazán volt ideális a futballra, de szerencsére nekünk nem okozott nagy galibát. A hazaiaknak annál inkább… A szünet előtt pár perccel Bartha került jó 20 méteren lövőhelyzetbe, és – szokásához híven – nem is habozott. Az egyébként nem rossz lövésre jól mozdult a kapus, ám lepattant előtte a labda, és kiszámíthatatlanul magasra pattant fel: méhozzá a hálóba. Ismét beigazolódott a közhely: lövésből lesz a gól. 1-2.

16 és fél évesen egy gól, és egy büntető kiharcolása: Bognár Botond

Amilyen jól zártunk az első félidőt, olyan jól kezdtük a másodikat is! Két apró játékosunk, Eged és Bognár akciózott a jobb oldalon, és utóbbi szépen került az őket feltartóztatni próbáló három védő mögé. Beadni próbált, de a rácsúszó védő nagyon látványosan rúgta el a bokáját, egyértemű büntető volt. Bartha állt oda, és magabiztosan duplázta meg góljai számát, és előnyünket. 1-3.

Elővehetünk egy újabb szögletet: gólra gól. Pár perc telt csak el, amikor a tőle megszokott zrínyis kirohanással Uram Dénes az alapvonalig száguldott, ott megharcolt a labdáért, és középre tette. Ott kisebb kavarodás alakult ki, amelynek a végén a jól érkező Bognár elé került a labda, és ő nem hibázott, megszerezte élete első felnőtt bajnoki gólját! 1-4.

Ezzel végérvényesen eldőlt a mérkőzés… Jó lenne azt írni, hogy az utolsó percek már csendben leperegtek, de sajnos nem így történt. A hazaiakban nyilván felgyűlt a feszültség, hiszen első hazai vereségük felé haladtak, bennünk pedig a “beszedett csomagok” pumpálták a hangulatot. A mérkőzés lefújása előtt, és után is kialakult egy kisebb lökdősődés, de szerencsére a végén aztán elcsitultak a kedélyek…

A múlt héten arról beszélt Papp Tamás, vezetőedző, hogy a hibáink számát kell hátul minimalizálni, mert az élcsapatok ellen nem fog beleférni… Nos, ha nem is nulláztuk le a hibák számát, de a minimalizálás sikerült. Voltak ugyan lehetőségei a hazai csapatnak, de mindössze egyet tudtak kihasználni ziccerből, a többi támadásukat védőink, vagy pedig a kapuban jó teljesítmányt nyújtó Kiss Olivér hatástalanította. Hát, így vertük meg a második helyezett csapatot! Következő ellenfelünk a bajnoki címvédő, és jelenleg is listavezető Lőrinci csapata lesz. Sok hiba ott sem fog beleférni.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Biztos győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Nádudvari duplázni tudott

Nagyképűség nélkül állíthatjuk, hogy egy dobogóra ácsingózó csapatnak az utolsó helyezettel szemben kötelező a győzelem. Még idegenben is, pláne, ha a hazai csapat is idegenben van egy olyan pályán, ahol legutoljára is jól szerepeltünk… (Maklár – 1-3)

Ennek megfelelően be is keztdünk: magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, uraltuk a játékot, és – ha ziccerig nem is jutottunk, de – folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket.

Az első gólunk a jobb oldalról indult. Nádudvari a felezővanal magasságából, az oldalvonal mellől lőtte be üres területre a labdát, és a csatárrá avanzsált Majoros csapott le rá. Védője megpróbálta elnyomni, de az ötösig ment be vele, és ballal paszolta el a kapus mellett. 0-1.

Tíz perccel később már nem passzolt 10-esünk, de hát miért is tette volna? 22 méteren kapott egy visszagurított labdát Szénásitól, átvette, ellőtte, gól. 0-2.

Nem sokkal Szűcs letámadása volt eredményes, a passzblokkolása után Szénási elé került a labda, aki habozás nélkül tette a bemozduló Majorosnak. Ő pedig – miután magára rántotta a védőket – a 16-os vonalán érkező Eged elé tálalt. Villámszélsőnk higgadt lővéssel szerezte meg harmadik gólunkat. 0-3.

Majoros: gól, gólpassz. Nem rossz csatárteljesítmény

A meccs képe a második félidőben sem változott, továbbra is támadtunk, irányítottunk. Egy saját szögletünknél azonban elméláztunk, és a kiugró besenyő-támadó kiváló egyéni akció végén szépített. 1-3.

Gyorsan összekaptuk magunkat, és Szénási adott újabb gólpasszt. Ezúttal Szűcsöt ugratta ki a balszélen, aki kapura tört, és éles szögből leadott lövése utat talált a hálóba. 1-4.

Az ötödik gólunk is ‘jól nézett ki’. A csereként beálló Nyilas ugrott ki a leshatárról, és bár az átvétel után kisodródott, de még vissza tudta kanalazni középre. Gulyásnak magas volt, de a fején megcsúszott labda pont Nádudvari elé pattant, aki ezúttal 15 méterről lőhetett ballal. Középre ment a labdája, de az egy félévet nálunk is próbálkozó Tuza kacskán ért az erős lövésbe, bepattant róla. 1-5.

Két héttel ezelőtt a sok kihagyott helyzetre panaszkodtunk, ezen a mérkőzésen pedig még több helyzetre számítottunk. Ezek most nem annyira jöttek, a gólok száma mégis kielégítő lehet. Kellemes érzés két győztes mérkőzés után a dohogás…

Nyilatkozat*:

*a Besenyőtelek edzője, Vass István nem kívánt nyilatkozni honlapunknak.

Közvetítés – 16. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 16. forduló

Besenyőtelki SC – Gyöngyösi AK

Játékvezető:ROZSNAKI-OROSZ FRUZSINA, Asszisztensek: NÉMETH MÁRK, KÁRÁSZ BENJÁMIN

A csapatunk:

5. perc: kiváló labdarúgóidő, napsütés, lágy szellő, a ‘hazaiak’ kezdték a mérkőzést.Rögtön magunkhoz vesszük az irányítást. 

10. perc: Szűcsnek akadt egy helyzete, oldalháló. És meg is van az első sárga, Szűcs szenvedett el egy utánrúgást.

15. perc: egyelőre nem volt túl magas a színvonal, de Nádudvari csodás passzt adott Majorosnak, aki a kapuig vitte, nem hibázott.  0-1!

20. perc: Szénásinak adódott lövőhelyzete, nem habozott, lesz jobb is. Továbbra is mi kezdeményezünk, irányítunk.

25. perc: ellenfelünk kontrázni próbál, de hátul nagyon stabilak a Czinkóczi-fivérek.

30. perc: leült kicsit a mérkőzés. Sokkal többet van nálunk a labda, de most nem tudunk helyzetet kialakítani, nagyon súrú a védelem.

35. perc: Nádudvari – sokak bíztatására – lőtt, 20-ról óriási gól! 0-2!

40. perc: megjött a lövőkedv, Majoros passzából Eged lőtt szép gólt. 0-3!

45. perc:szöglettel zártuk a félidőt, magabiztos játék, magabiztos vezetés.

50. perc: nem változott a meccs képe, mi próbálkozunk. Szöglet, blokkolt lövés, beadások… Erre egy kapuskirugásból elszaladnak, és gól. 1-3.

55. perc: meghozta a gól a Besenyőtelek kedvét… Kicsit bátrabban játszanak.

60. perc: Szénási ugratta ki Szűcsöt, aki kiválóan lőtte ki a hosszú oldalt. 1-4.

65. perc: hármas cserét hajtunk végre. Szénási, Bartha és Eged jön le, Nyilas, Tóth Levente és Gulyás folytatja.

70. perc: Nádudvari duplázott, 15 méterről, kapussal együtt! 1-5.

75. perc: újabb két csere. Debreczeni és Fodor érkezett Szűcs és Nádudvari helyett.

80. perc: valószínűleg el is fáradtak piros mezesek, már kontrára se futja…

85. perc: Nyilas  próbált meg 25-ről egy szabadrúgást.

90. perc: lecsorogtak az utolsó percek…

Sok helyzet, 1 gól

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Majoros gólja döntött

Érdekes szóösszetétel: fölényes győzelem. 1-0-ra azért nem szokás ezt használni, – sokkal inkább úgy 4,5, 6-0-ás eredményeknél jön ez elő – de aki látta a mérkőzést, igazolhatja, hogy nem túlzás ezt most is kijelenteni.

Jól kezdtük a mérkőzést: agilisan, élesen, ellentmondást nem tűrően. Igaz, eredménnyel ez nem párosult, de folyamatosan ellenfelünk térfelén tartottuk a labdát, így egyfolytában nyomás alatt játszottak, és a védekezés felemésztette szinte minden energiájukat, a támadásra már nem igen jutott belőle.

Jellemző adat: a helyzetek aránya 10/1 volt az első félidőben. Igaz, ezek közül volt néhány blokkolt lövés is, de volt közte felsőkapufa és ziccer is, ahol talán a kapus sem tudta, hogy hogyan sikerült hárítania…

Bosszankodhattunk, hogy nincs meg a vezetés a szünet előtt, hiszen sokat tettünk érte, valóban kidolgozott helyzeteink is voltak, szép támadásokat vezettünk, talán egy pici szerencse hiányzott csak…

Üres lelátó...

Mielőtt végigvennénk a második félidő eseményeit, egyesületünk elnöke, Kozma Zsolt nevében szeretnénk elnézést kérni a saját és a vendég szurkolóktól, hogy nem használhatták a lelátót! Sajnáljuk hogy 4 hónap alatt nem sikerült a létesítmény tulajdonosának a szükséges intézkedéseket megtenni. Tavaly  ősszel lejárt a műszaki engedélye a mobil lelátóknak, akkor a pályát üzemeltető cég munkatársai leszalagozták. Tudomásunk szerint azóta nem jutott forrás arra, hogy megújításák ezt az engedélyt. Sajnáljuk, és még egyszer: elnézést kérünk!

De vissza a focihoz! Várható volt, hogy a szünetben lesz néhány keresetlen szava Besenyei Ferencnek a pályán lévő játékosaihoz, de ezek hatása az első percekben nem látszott. Továbbra is fölényben voltunk, és bár a helyzetek aránya azért modósult, – 7/4 még mindig a mi javunkra… – a minőségben nem volt változás. A négy vendég szituáció között azért akadt blokkolt lövés, illetve méterekkel mellé menő próbálkozás, mi pedig két ziccert is elpuskáztunk. Ja, és a legfontosabb: lőttünk egy gólt.

Hozzá kell tenni: bár volt több szépen felépített akciónk, a győztes gólt végül is nem ez hozta meg… Hanem egy másik – mondhatjuk szerénytelenül…- komoly erényünk: a folyamatos letámadás! A játékindításoknál, labdakihozataloknál folyamatos nyomást helyeztünk mind a védőkre, mind a kapusra.

És ez beérett: a 68. percben Szűcs okozott kellemetlen pillanatokat a kapussal passzolgató védőnek, így a pattogósan visszajátszott labdát a hálóőr az égbe rúgta a 16-oson belül. A hulló falevélre ketten ugrottunk, és végül is Szénási kanalazta középre, ahol a vércseként érkező Majoros kotorta be. 1-0!

Ezután kellemes gondjaink akadtak: természetesen a Heves feljebb jött, így több területünk lett, és két ziccert is összehoztunk, azonban nem sikerült pontot tenni a mérkőzés végére. 

Bosszankodhattunk, mert a Heves annál jóval jobb csapat, hogy egygólos előnynél hátra lehessen dőlni ellenük. Az utolsó perceket nagyon megnyomták, de legördülő kőre sem volt igazán szükség, mert ordító helyzetet nem tudtak kialakítani, így behúztuk ezt a fontos mérkőzést, és ezzel a két gárda helyet cserélt a tabellán!

A hosszú téli szünet után most egy szünnap következik, majd a Besenyőtelki SC lesz a vendéglátónk Füzesabonyban. Mondani sem kell, ott is győzelmet várunk!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 14. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 14. forduló

Gyöngyösi AK – Hevesi LSC

Játékvezető: TÓTH SZABOLCS, Asszisztensek: BÍRÓ ZSOLT, RISZ DOMONKOS

A csapatunk:

5. perc: végre! Indul a tavaszi szezon! Ngyedórás késéssel indult a mérkőzés..Kiváló futballidő, napsütés, szélcsend. Jól kezdünk, nyomást helyeztünk a Hevesre.

10. perc: ellenfelünk térfelén tartjuk a labdát, több szögletet rúgtunk egymás után.

15. perc: sokkal többet van nálunk a labda, egyelőre még pontatlanok vagyunk, de alakul ez.

20. perc: Szénási jobblábas felsőkapufája jelentette az első igazi veszélyt…

25. perc: a hátsó embereinknek szerencsére még nem sok dolga volt.

30. perc: egyértelműen dominálunk, bár Kissnek kellett egyet védenie, de azért nem kellett nagyon “tornáznia”.

35. perc: óriási ziccertünk maradt ki. Szűcs centerezett, Majoros piszkálta kapura, bravúr védés. 

40. perc: egyre közelebb járunk, de csak nem akar jönni a gól…

50. perc: nem változott a játék képe. Mi birtokoljuk a labdát, a Heves kontrára játszik.

55. perc: Szűcs adott gólpasszt, de már kint volt a labda… 

60. perc: kicsit bátrabbak lettek a vendégek, minket pedig láthatóan frusztrál, hogy még nem vezetünk…

65. perc: Szűcs lövése okozott némi gondot a kapusnak, de most már a hevesi kontrákban is benne van a veszély. Eged helyett Gulyás állt be.

70. perc: Szénási lövését kellett hárítani, sajnos sikerült. Viszont aztán kikaparta a gesztenyét, amit Majoros bekotort! 1-0!

75. perc: sokat állt a játék, ápolások miatt. Barthát le is kell cserélni, Tóth Levente folytatja, aki rögtön ziccerbe került, de sajnos kapufa.

80. perc: most már a Hevesnek is sürgős, kapkodós lett a játék mindkét oldalon.

85. perc: legjobb védekezés a támadás! Nem bízzuk a véletlenre…

90. perc: mindent egy lapra feltéve támad a Heves, most már keveset van nálunk a labda. 

Indul a tavasz!

Véget ért a téli felkészülés, szombaton indul a tavaszi szezon!

Az elmúlt hetekkel kapcsolatos kérdésekre Papp Tamás, vezetőedző válaszolt.

– Hogy sikerült a felkészülés? Mennyiben volt ez most más?

– Mondhatjuk azt, hogy jól sikerült, hiszen az eltervezett munkát elvégeztük. A szokásostól eltérő dolog annyi volt, hogy egy erőnléti edző, Nádasdi Bálint is “beszállt” a munkába, így bizonyos feladatokat az ő útmutatása alapján végeztek a játékosok. Az ő munkája persze azért majd inkább hosszabb távon gyümölcsözhet akár csapat-, akár egyéni szintre is lebontva…

– Hogyan sikerültek a felkészülési mérkőzések?

– Ezen a területen is a tervezettnek megfelelően alakultak a dolgok. Szándékosan különböző stílusú csapatokat ‘választottunk’, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsünk, ezért mérkőztünk meg nográdi, jász, borsodi és pest-megyei csapatokkal is. Pozitív tapasztalatokat gyűjtöttünk, és a játékosok hozzáállása is nagyszerű volt. A konkrét eredmények nem lényegesek, egyértelműen a játékban történő fejlődés volt fontos, ebben pedig szerintem előreléptünk. (Megjegyzés: 6 mérkőzés,  Gy3 – D2 – V1, gólarány: 19-10)

– Milyen létszámban zajlottak az edzések, mérkőzések? A hozzáállással itt sem volt gond?

– Abszolút nem! A játékosok egytől-egyig odatették magukat! Természetesen ezzel együtt szinte mindig volt hiányzónk, hiszen – ahogy gondolom, más csapatokat sem, úgy – minket sem került el az influenza járvány, így néhány napra folyamatosan estek ki játékosok. És hát természetesen az apróbb sérülések is  ki-kijöttek, de hát ez egy ilyen “szakma”, ez mindig benne van…

– Mi a helyzet a játékoskerettel?

– Nagy jövés-menés nem volt… Sajnos a hosszú időre kidőlt játékosainkkal (Béla Sámuel, Márkus Marcell) nincs változás, tavasszal sem állnak majd rendelkezésre. Kozma Gergő szünetelteti a labdarúgást, az U19-es csapatunkból Fodor Áron csatlakozott a felnőtt kerethez. Tóth Bálint sérülése javulgat, az ő hiányában a 17 éves Vitovszki Martin segítette, illetve segíti a munkát, hogy folyamatosan két kapussal tudjunk dolgozni.

– A végére maradt a szokásos kérdés: mi a cél?

– A célunk nem változott a bajnokság eleje óta: a dobogón szeretnénk végezni. Ehhez azonban hátul stabilabbnak kell lennünk, mert sok volt a bekapott gól, elől pedig hatékonyabbnak kell lennünk a befejezéseknél az őszhöz képest. Hosszú távon pedig – a klub filozófiájához igazodva – fiatal játékosaink egyéni fejlesztése az elsődleges!

– És a rövid távú cél? Hétvégén a Heves ellen…?

– Természetesen minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, hazai pályán ez pedig különösen igaz. Reméljük, minél több szurkoló lesz ebben a segítségünkre!

– Úgy legyen!

Hajrá GYAK!

Megkezdtük

A felnőtt keret játékosai már a múlt héten megkezdték az egyéni edzéseket: futással.  Nádasdi Bálint, erőnléti edző útmutatásai alapján mindenki lefutotta a kiadott penzumot, ezen a héten pedig elindultak a közös edzések.

A fűtött öltözőből kifelé jövet nem mindenkinél volt őszinte a mosoly, de máris felderültek játékosaink, amikor végre a labda is előkerült.

Még(!) mosolygósan

Az első közös foglalkozásra 20-an érkeztek, vár Tóth Bálint még egyéni munkát végzett, de pl. Nyilas Patrik és Szénási Soma – sérülésből visszatérve  – már teljes értékű munkát végezhetett a -8 fogos hidegben. Jöjjön egy találós kérdés: ki látható az alábbi képen?

Bizony még Papp Tamás, vezetőedző sem tudta mindig, hogy ki áll hozzá a legközelebb, hiszen a játékosok alaposan beöltöztek az esti edzésre, amely jó hangulatban zajlott.

A jó hangulatra továbbra is szükség lesz, mert szerda este 19 órakor már jön is az első felkészülési mérkőzés Budapesten a 16. kerületben található Bátony utcában. Ellenfelünk a BLSZ 16 csapatos I. osztályának 6. helyén telelő Ikarus BSE lesz.

Az első hazai edzőmérkőzésre január 31-én 13 órakor kerül sor, ellenfelünk a Jászfényszaru VSE lesz. Ők a szintén 16 csapatos vármegyei I. osztályban az 5. helyen telelnek.

Hajrá GYAK!

Évzáró – 2025

Megtartotta felnőtt csapatunk  a 2025-ös év zárásaként a közös, évzáró vacsorát. A játékosok és stábtagok mellett részt vettek az utánpótlás csapataink edző is, illetve az atlétika, és az ökölvívó szakosztályunk edzői is.

A jelenlévőket Molnár Ferenc, alelnök köszöntötte, aki elmondta: különösebb változást nem tervez a klub, továbbra is a saját nevelésű játékosokra kívánunk támaszkodni a fiatalok folyamatos beépítése mellett, célunk – a tavalyi évhez hasonlóan – a dobogó elérése.

Ehhez (is) plusz segítséget nyújthat a stáb bűvülése: Nádasdi Bálint az erőnléti fejlesztésért lesz felelős nem csak a felnőtt csapat mellett, hanem az U14-es korosztálytól felfelé minden csapatunknál. A fiatal szakember 8 és 19 éves kora között klubunk utánpótlásában focizott, jelenleg pedig az NBIII-as III. Ker. TVE csapatánál is erőnléti edzőként dolgozik.

Kellemes Ünnepeket!

Hajrá GYAK!

Csak 1 pont

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Majoros: egy megadott, egy elvett gól

Győztes csapaton ne változtass: ugyanaz a kezdőcsapat futott ki a Gyöngyöshalász ellen, mint az elmúlt hétvégén az Energiával szemben. Akkor a 12. percben már a második gólt szerezte Szűcs centerezéséből Majoros Zsombor. Most a 10. percben jött ugyanez az összjáték, és csatárrá avanzsált középpályásunk megszerezte csapatunk és önmaga első gólját. 1-0. 

Sajnos az utolsót is, bár a 16. percben szerzett még egyet: Nagy-György Bálinttól jött egy indítás, amit a védő röviden fejelt haza, és Majoros lecsapott rá, elvitte a kapus mellett is, és az üres kapuba gurított. Reklamálásként felhangzott a ‘kéz!’ kiáltás, és a játékvezető azonnal sípolt, nem adta meg a találatot. A kézszabályról vitát nyitni meglehetősen parttalan lenne, így maradjunk a tényeknél: Majoros a testéhez szorított jobb felkarjának azon részével sodorta tovább a labdát, amely közvetlenül a válla alatt van, és fedi a mez ujja.

A Gyöngyöshalász visszahúzódva, de nem a buszt betolva védekezett, és láthatóan arra játszott, hogy Ivony Attila fejére, vagy az üres területekre lője a labdákat, bízva Horváth Patrik sebességében. Az első félidőben nem sok eredményre vezettek ezirányú próbálkozásaik: mindössze egyszer tudtak a kapunkig jutni, amiből veszély alakult ki. Nekünk 8 gólszerzési lehetőségünk vol. Ez az az arány, amire azt szokták mondani: az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést.

De nem tettük…

A gyöngyöshalászi Danyi(9) fejese után jött az egyenlítés

Ugyanezt a mutatót a másodikfélidőben már 5-4-re nyerte a vendégcsapat…

A második félidőben kevésbé működött a játékunk, csapkodóvá vált az egész mérkőzés, és talán egy kicsit ‘el is futottuk’ magunkat. A vendégek fokozatosan éreztek rá arra, hogy van keresnivalójuk.

A 75. percben aztán szereztek egy szabályos gólt, hiszen amit a játékvezető megad, az gól… De nézzük is meg ezt a találatot:

Felmerül a kérdés: melyik játékosunk miatt született az az ítélet, hogy a gólszerző nem volt lesen? Merthogy a leghátul lévő játékosaink az ötös vonalán helyezkedik el a fejes pillanatában, ő pedig a kapufa mellől robban rá a kipattanóra. Hm…

S bár azt hihetnénk, hogy ez volt az egyetlen kérdéses eset, volna itt még egy kérdés: ez hogy nem lett büntető?

Persze jön majd, hogy “a GYAK már megint sír…”, vagy hogy miért nem rúgtunk több gólt. Nota bene: rúgtunk…

Nyilván mindenkit bosszant, ha élőben egy számára egyértelmű szituáció után, ‘érdekes’ ítélet születik: játékost, edzőt, szurkolót, klubvezetőt, MINDENKIT! Az viszont már több, mint bosszantó, hogy ha a felvétel visszaigazolja a felmerült kétségeket…

Persze, ahogy mindig, most is elsősorban magunkra lehetünk mérgesek! Ha az első félidőben csak a helyzeteink felét berúgjuk, nincs az a feltámadás, ami pontvesztést okozott volna. Az Energia elleni helyzetkihasználással ezen a meccsen is többre mentünk volna… De ez most nem ment, ebben egyértelműen fejlődnünk kell.

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 12. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 11. forduló

Gyöngyösi AK – Gyöngyöshalász SE

Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Asszisztensek: NÉMETH MÁRK, BORDÁCS JÁNOS

A csapatunk:

5. perc: csúszós pálya, nyálkás idő fogadta a csapatokat. A vendégek, ahogy az várható volt, hátrahúzódva kezdenek, második szándékból tervezik a játékot. Bognár lőtt egyet, védés. A Hálász is végigvitt egy kontrát, oldalháló.

10. perc: intenzív a mérkőzés, bár kicsit csapkodó. Megint egy Szűcs-Majoros összjáték, gól! 1-0!

15. perc: ezúttal a jobb oldalon akcióztunk, Eged lövését védte Halasi.

20. perc: ismét gólt szereztünk, de a játékvezető nem adta meg, mert kéz volt… Hm.

25. perc: továbbra is lüktet a mérkőzés, azért inkább az ellenfél térfelén folyik a játék, bár most egy vendég szöglet jön.

30. perc: továbbra is dominálunk, Szűcs lövését kellett védeni.

35. perc: már az első félidőben kettős cserét hajt végre a Gyöngyöshalász.  Forgó lőtt egyet, védés.

40. perc: feszült a mérkőzés, de sportszerű. 

45. perc: az utolsó percekre kintebb merészkedtek a vendégek.

50. perc: lendületesen kezdjük a második félidőt, rögtön egy szöglet, de a Halász is beleállt.

55. perc: büntető-gyanús szituáció, semmi. Támadásban vagyunk, de nem lehetünkk nyugodtak…

60. perc: újabb lehetőség, beívelhető szabadrúgás, kavarodás, de felszabadítanak.

65. perc: Nádudvari kapáslövése centikkel ment mellé. Eged helyett Gulyás folytatja.

70. perc: továbbra is nagy az iram, de most nem forog veszélyben egyik kapu sem.

75. perc: feljött most a Halász, szögletig jutnak. És be is kotorják. 1-1.

80. perc: újabb csere, Nádudvari helyett Bartha érkezett. Ivony lőtt egy felső kapufát.

85. perc: ismét Kissnek kellett védeni egy kontra után. A vendégek most már húzzák az időt, de nem adják fel a kontra lehetőségét.

90. perc: felpörögtek az utolsó percek, kaputól kapuig megy a játék. 4 perc a hosszabbítás.