Kategória: Labdarúgás

Megvan a 3 pont

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Sándor Bence sokat zakatolt

A múlt heti csalódást keltő eredmény után a mai napon abban bíztunk, hogy jó játékkal győzni fogunk. Az első cél azért nem teljesült maradéktalanul, de nyertünk, zsákban a három pont.

Az ellenfél edzője, Németh Gyula talán az őszi mérkőzésből okulva, most ‘nem akart beleszaladni egy’ hatosba, ezért láthatóan a zárt védekezésre építette taktikáját, és persze a játék lassítására. Jó 10 perccel a kezdés után Babarcsik szorongatta a bal oldalon a labdát kihozni szándékozó védőjét, aki pánikhelyzetben rossz megoldást választott, így a lecsorgóra keselyűként vadászó Dudáshoz került a labda. A 16-os sarkánál labdához jutó csatár észlelte, hogy a középen érkező Nádudvari még jobb helyzetben van, ezért a passzt választotta. Jobb oldali támadónk, egy lövőcsellel elküldte gyufáért a blokkolni igyekvő védőt, majd ballal a jobb sarokba húzta a labdát. 1-0.

Ezzel megvolt a vezetés, és továbbra is támadásban maradtunk. Néhány perccel később az ellenfél térfelén végezhettünk el szabadrúgást, amihez felment mindenki, és felállt a beíveléshez. Babarcsik azonban lejátszotta kicsiben Bélának, aki megkerülte ellenfelét, és amikor a büntető területre ért, hátulról felrúgták. Nem volt vitás, Dudás állt oda, és a kapus vetődésével ellentétes sarokba lőtt. Megnyugtató előnynek tűnt a 2-0-ás vezetés, mert mezőnyben is egyértelmű fölényben voltunk.

Aztán egy ártalmatlannak tűnő szituációból szépítettek a vendégek… Egy bedobás után felfejelt labda a kapunk felé hullott, kapusunknak pont a szemébe sütött a nap, így csak felsőkapufára tudta tolni, a lepottyanót pedig beterelték a kapunkba. 2-1.

Szerencsére gyorsan visszaállítottuk a kétgólos különbséget… Ismét egy ellenfél térfelén megszerzett labda, Szentannai kiugratta Babarcsikot, aki szépen betolta a büntető területen belülre, és látványosan elkaszálták. Ezúttal Szentannai állt oda, aki szintén nagyon magabiztosan lőtt a sarokba. 3-1.

Nyugodtan mehettünk volna a szünetre, mert mezőnyfölényben voltunk, és két góllal vezettünk. Ezzel együtt már ekkor lehetett érezni, hogy azért valahogy nem az igazi az egész…

Nádudvari Marcell kezdte a gólgyártást

A második félidő is hasonló mederben zajlott: különösebb tűz nélkül, de mentünk előre, jöttek a helyzetek is, de döcögött a gépezet.  Aztán a 65. percben a Heréd megint gólt szerzett a semmiből… Tuza egy kicsit nehéz labdát kapott hazaadásként: magasról hullott és pattant le a rövidre szabott mentés, a vendég támadó pedig szemfüles módon elsodorta, és tulajdonképpen a kapuba sodorta a labdát. 3-2.

Ezek után a vendégek szép lassan kezdték elhinni, hogy van keresnivalójuk, és az egycsatáros játékot kétcsatárosra, majd szép csendben háromcsatárosra váltották. Értelemszerűen nálunk pedig jöttek az elbizonytalanodások…

A 82. percben a csereként beállt 17 éves tehetségünk, Eged Zalán verte meg a jobb oldalon rutinos ellenfelét, centerezésére jól érkezett Dudás, és szépen beterelte a labdát az üres kapuba. 4-0.

Megint megnyugodhattunk, de ez túl jól sikerült. Öt perccel a vége előtt az első gólunkhoz hasonló találatot értek el a vendégek. A szélről eggyel beljebb, aztán centerezés, ezúttal üres kapus gól…

A második, harmadik és negyedik gólunk után is úgy érezhettünk, hogy megvan a mérkőzés, aztán az utolsó bő öt percben mégis izgulnunk kellett. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy nekünk is akadt lehetőségünk megszerezni az ötödik gólunkat, de bizony Tuzának is kellett védenie… Nem született újabb gól, 4-3 a vége.

Dudás-Szentannai 2:1

Ezúttal nem telhetetlenség azt mondani, hogy kicsit savanyú a szőlő, mert a győzelem ellenére azt lehetett érezni, hogy – nem megbántva a herédieket – ez a teljesítmény erősebb csapatok ellen bizony nem lenne elég a győzelemhez… Persze lehet mentegetőzni, hogy sok volt a hiányzó, és a nem hiányzók közül sem végzett mindenki teljes értékű munkát az utóbbi időben, de ez nem biztos, hogy elegáns…

Nagy baj azért nincs, győztünk, és ha optimisták akarunk lenni, mondhatjuk azt is: olyan erősek vagyunk, hogy gyengébb játékkal is be tudjuk húzni a győzelmet. Hogy ez az optimizmus megállja-e a helyét, az jövő héten kiderülhet: a 4. helyezett Andornaktálya vendégei leszünk. Ha ott jó, vagy akár rossz játékkal nyerünk, akkor nincs szükség a vészharangok kongatására… Meglátjuk!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Sikerek a futsaltornán

Heves Vármegyei Futsal bajnokságok összefoglalója

Az U-11-es korcsoportban 2 csapattal szerepeltünk. Az U-11-es csapatunk dominálta a csoportját, összesen 91 gólt szerzett a 12 mérkőzés alatt. Juhász Kevin volt a legeredményesebb 15 góllal. Az U-10-es csapatunk is sikeresen helyt állt a nagyobbak között, 66%-os győzelmi mutatót felmutatva. Ebben a korcsoportban nem rendeztek
rájátszást.

Az U-13-as korosztályban is 2 csapattal szerepeltünk. Az U-13-as csapat uralta a korosztályát, a 12 mérkőzésen 90 rúgott gólig jutott, ebből Kis Dominik jegyezte a legtöbbet 22 góllal. Az U-12-es csapatunk csoportja nagy csatákat hozott. Ők is pozitív mérleggel
zártak a nagyobbak között 12 mérkőzésből 7 győzelem. Ebben a korcsoportban nem rendeztek rájátszást.

Az U15-ös korosztályban szintén két csapattal indultunk. Az U15-ös csapat 102 rúgott góllal, kiélezett csatában lett csoportelső a Tiszai Sportcentrum csatapával szemben. Az U-14-es csapatunk a csoportja második helyén jutott a rájátszásba! A rájátszás első mérkőzésén GYAK U15 – GYAK U14 3:1, így az idősebbek jutottak az elődöntőbe. Az elődöntőben 2:0-s eredménnyel múlták fülül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, aki 2:0-s eredménnyel szerezte meg az első helyet. Gratulálunk nekik a győzelemhez!

Az U-17-es korosztályban a GYAK csapata100%-os teljesítménnyel, 123 rúgott góllal nyerte meg a csoportját. A rájátszás első  mérkőzésén magabiztos 6:0-s győzelemmel múlták felül a JVSE-Rosenberg csapatát. A döntőben az Eger SE volt az ellenfél, a mérkőzés 5:2-s arányú GYAK győzelemmel zárult. Bognár Botond 25 gólig jutott a bajnokságban.

AzU-19-es korosztályban nem rendeztek rájátszást, a GYAK csapata 100%-os teljesítménnyel, 103 lőtt góllal nyerte meg a tornasorozatot.

Tehát az érmek

 Aranyérem az U19-es tornasorozatban
 Aranyérem az U17-es bajnokságban
 Ezüstérem azU15-ös bajnokságban

Gratulálunk a résztvevőknek! Gratulálunk a győzteseknek!

Hajrá GYAK!

Egerben járt két csapatunk

Közös kép a III. ker. TVE csapatával

Szombaton az Eger SE meghívására az U-13-as csapatunk négycsapatos felkészülési tornán vet részt Egerben. A hazai csapat mellett játszottunk a III. KER. TVE és a Barca Academy csapatai ellen. Mindhárom mérkőzés nagy csatákat hozott, nagyszerűen szolgálta a csapatok fejlődést. Köszönjük a szervezést és a meghívást az egri csapatnak.

Vasárnap pedig legfiatalabb játékosink látogattak Egerbe. U-7-es csapatunk arájuk jellemző módon hatalmas elánnal és lelkesedéssel vetette bele magát a játékba. Estünk, keltünk, cseleztünk, gólt  úgtunk, nevettünk. A csapat legjobb teljesítményéért járó díjat Pampuk Medox érdemelte ki.

U10-es csapatunk Nyírbátorban

Ismét Nyírbátorban jártunk!

Minden évben megrendezésre kerül Nyírbátorban a Bátor Talent Cup utánpótlás labdarúgó torna, amelyre csapatunk idén is meghívást kapott olyan egyesületek mellett, mint a DVTK, DVSC, Békéscsaba, Sajóvölgye stb.

Örömmel vettünk részt ismét az eseményen, mivel már rendszeres résztvevőnek számít a mindenkori U-10-es csapatunk a rendezvényen. Minden évben kiválóan megszervezett, jó hangulatú eseménynek lehetünk a részesei. A színvonalas mérkőzések nagyszerű lehetőséget biztosítottak, hogy játékosaink felmérjék saját képességeiket. A két napos lebonyolítás során a közös étkezések, játékok, alvás kiváló csapatépítő erővel bírnak.


Sárándi Milán korosztályos edző értékelése: nagyon jól megszervezett, színvonalas 2 napos tornán vettünk részt ahol a gyerekek egy új helyen a megszokottól eltérő csapatok ellen mutathatták meg, hogy milyen ügyesek. Nagyon nagy élmény és tapasztalat szerzési lehetőség volt ez számunkra. Köszönjük a meghívást!

Visszatérünk legközelebb is!

Hajrá GYAK!

Egy pont a nyitányon

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Debütálás felnőtt bajnokin: Eged Zalán (17)

Sérülések és a megbetegedések lassú levonulása nehezítette a csapat összeállításást, így több játékkos is kiesett vagy a felkészülés egy hosszabb szakaszára, vagy a bajnoki rajtra. 

Ezzel együtt úgy léptünk pályára Besenyőtelken, hogy egyértelmű győzelmet vár mindenki a csapattól: ők maguk is…

A kulcsemberek hiánya mellett sajnos az egész mérkőzésen tapasztalható volt, hogy a pályán lévők sem tudják legjobb formájukat hozni, sok hibával, pontatlansággal, és olykor érthetetlen döntések meghozatalával játszottunk. A sok nem túl jó teljesítmény között azért Szentannai Martin játéka dicsérhető volt, hiszen rengeteg munkát belerakott a mérkőzésbe védekezésben és támadásban egyaránt. A végén is benne volt leginkább a győztes gól, de a hazai kapufa kifogott rajta. Menjünk azonban sorjában…

Egyből magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Szentanni többször próbálkozott távolról, amivel ugyan gólt nem ért el, azonban kilépéseket követően nagyobb területek nyíltak. A Besenyőtelek is megtalált egy nagyobb területet: ketten is elnéztünk egy indítást, így a hazai támadó védőnk és kapusunk között kilépve üreskapus góllal szerezhette meg a vezetést. 1-0.

A talaj egyenetlensége miatt ezen a mérkőzésen kevesebb rövidpasszos játékra építettünk, és a második félidőben be is jöttek terveink: kétszer is. Hosszan megnyújtott labdával kínáltuk meg kétszer is Babarcsikot: az elsőből 11-est hozott össze, amit Szentannai értékesített, majd a másodiknál Dudás elé pattant a játékszer, aki nagyon szépen lőtte ki ballal a hosszú sarkot.  1-2.

A kevés jól teljesítők egyike: Szentannai

A mérkőzés megfordítása után is támadásban maradtunk, igyekeztünk megszerezni a megnyugtató harmadik gólt. Jöttek is a helyzetek, felbillent a pálya, a hazaiaknak egy-két kósza támadásra futotta csak. Egy ilyet azonban sikerült megint elnéznünk… A jobb oldalról könnyedén jött be középre egy labda, amibe a támadó olyan szerencsétlenül/szerencsésen pattant el, hogy pont támadótársa elé pattant, aki “eltörte”, de pont így lett jó, nekik…

Nagyon kevés idő maradt, mindent megpróbáltunk, Szentannai 18 méteres lövésével  centikre voltunk az újabb vezetéstől, de nem jött össze…

Megtapasztalhattuk, hogy egy szerényebb képességű, de lelkes csapat ellen egy-két ember jó teljesítménye kevés a győzelemhez. Egy pontra elég, de a három pont megszerzéséhez több kell…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:*

*a hazaiak “mesterének” nem volt fontos, hogy nyilatkozzon honlapunknak, ami a mérkőzésen tanúsított ‘viselkedése’ után azért nem volt meglepő…

Sűrű hétvége 2. – Kitüntetés

A Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es korosztályban versenyző utánpótlás-labdarúgó csapata a 2023/24-es szezonban megnyerte az MLSZ Regionális bajnokság Közép-keleti csoportját. Ezt követően csapatunk 4 osztályozó mérkőzést játszott, melyet veretlenül lejátszva kivívta a magasabb osztályban való indulás jogát (Regionális Kiemelt bajnokság). 

A csapatból 1 tehetséges játékost (Tasi Gergő) a nyáron a Honvéd Magyar Futball Akadémia, 1 játékost (Szűcs Barnabás) pedig a Diósgyőri Akadémia igazolta le. Ezen túlmenően 4 fiatal játékosunk idén bemutatkozott a Gyöngyösi AK felnőtt csapatában is: Czinkóczi Kristóf, Lakatos György, Nyilas Patrik és Szűcs Balázs!

A csapat az új szezonban, a magasabb osztályban is megállja a helyét, olyan neves csapatok ellenében, mint a Soroksár,BVSC, Szolnoki MÁV, REAC, Kecskemét, Budafok, akiknek felnőtt csapatai az NB I-es és NB II-es bajnokságban szerepelnek. A csapat a Kiemelt bajnokságban jelenleg az 5. helyen áll, 6 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mellett.

A fentieknek köszönhetően a Gyöngyös Városi Önkormányzat ‘Az Év Utánpótlás Csapata’ címet adományozta a Gyöngyösi Atlétikai Klub U17-es csaptának, amelyet Nagy-György Gábor szakmai igazgató, és Molnár Zoltán vezetőedző kiséretében vehettek át a tegnap esti Sportbálon.

Gratulálunk!

Hajrá GYAK!

A 0. hétben vagyunk

Felnőtt férfi labdarúgóink elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra! Igaz, még csak a 0. hétben vagyunk, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem közös munka folyik, hanem mindenkinek egyénileg kell teljesíteni egy napi fútó mennyiséget.

Elsőre 2 km volt a penzum, és ez napról napra emelkedik, ahogy a futásra szánt idő egyre csökken, persze arányosan.

Jövő hét hétfőn aztán elkezdődik a közös munka heti négy edzéssel, és legalább egy edzőmérkőzéssel. Csapatunk benevezett a Téli Kupára, így az első meccsre január 19-én kerül sor a Kömlei Károly Sporttelep műfüves pályáján. Ellenfelünk a Pásztó SK lesz.

Természetesen a további programról is folyamatosan hírt adunk majd itt, a honlapon.

Hajrá GYAK!

Winter Cup – U12, U13

Mezőkövesden jártunk a hétvégén

Az elmúlt hétvégén az  U12-es és U13-as csapataink a WINTER CUP évzáró torna sorozaton vettek részt Mezőkövesden Domokos Gergő, utánpótlás edző vezetésével. Kíváló körülmények között, jó csapatokkal mérhettük össze tudásunkat így az év végén.

Papp Tamás kapusedző büszke lehet tanítványaira, mivel Mátrai Zétény (U12) és Bozsoki Ármin (U13) egyaránt elhozták a torna legjobb kapusa díját!

Jó játék, győzelem

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Mestermunka

Szomszédvári rangadó, a két csapat tele olyan játékossal, akik nemrég  még csapattársak voltak. Egymás  erényeit, gyenge pontjait jól ismerő edzők, ezeknek megfelelően hatalmas taktikai csatára volt kilátás. Mindkét oldalon fontos hiányzók, de kettőzött akarat, és a két előző mérkőzést követően mindét oldalnak volt törleszteni valója. Augusztusban a kupában fölényesen győztünk, aztán szeptemberben a bajnokin nagy csatában alulmaradtunk egy hajrában szerzett gólnak köszönhetően.

Ahogy arra számítottunk, a Gyöngyöshalász masszív védekezésre rendezkedett be, és a megye egyik leggyorsabb játékosára építve, őt hosszú labdákkal megjátszva igyekeztek előnyt kicsikarni. Mi az összjáték gyorsaságára, hatékony passzjátékra készültünk, és a vonalak megbontására.

Tulajdonképpen jól kezdtünk, Szentannainak két jó lövőhelyzetet sikerült kidolgozni, aztán egy szöglet utáni kavarodás végén Forgó került ziccerbe, de kiszorított helyzeben a ballábas lövése mellé csorgott.

Szentannai fáradhatatlanul lőtt

Aztán a Halász taktikája sült, egy könnyen megszerzett labdával Gulyás ki tudott ugrani, és ugyan védőink és kapusunk együttes erővel még mentettek, de a kipattanót már bekotorta a villámléptű játékos. 0-1.

Kicsit bosszankodtunk, hiszen erre készültünk, mégis meg tudták csinálni… Nagyon nem estünk pánikba, hiszen semmi nem változott a gól után: a Halász addig is 30 méteren húzta meg a védelmi vonalát, és így is alakultak ki helyzeteink… Türelmesek voltunk, és lehetett tudni, hogy lesznek még lehetőségeink.

Szentannai Martin nem csüggedt a két sikertelen lövés után, továbbra is kiváló lövőhelyzeteket alakított ki magának, és a lövései nyomán Tóth Bálintnak egyre nagyobb bravúrokat kellett bemutatnia. Az egyiknél már többen gólt kiáltottak, de a felső sarokba is odaért ‘Tocska’.

Aztán a pálya minden részén feltűnő Márkus pillanatai következtek: a balösszekötő helyéről indulva kezdte magát becselezni a 16-oson belülre, 3-4 emberen jutott túl, és a kilépő kapus mellett a hosszú oldal felé passzolt. Ott szinte teljesen üresen érkezett Béla Sámuel, akinek az üres kapura már nem volt nehéz dolga. 22 éves játékosunknak ez volt az első felnőtt nagypályás gólja: már nagyon kijárt ez neki, mert jellemzően nem a gólszerzés szokott lenni a fő feladata, de az a harcosság, kitartás, küzdeni tudás, ami őt igazán jellemzi, nagyon megérdemelte már! 1-1.

A kitartás méltó jutalma

Már a félidő vége felé is mutatkoztak arra jelek, hogy a vendégcsapat az, ahol mélyebb nyomokat hagyott a nagyobb iram. A második játékrésznek ezért úgy mentünk neki, hogy nyomjunk továbbra is, jönnek majd a lehetőségek, és mindenkin látszott, hogy bízik a fordításban.

Ahogy teltek a percek, egyre inkább lekéstek, elcsúsztak a védők, szaporodtak a faltok, egyre feszültebb lett a hangulat. A halásziak húzták az időt, és egyre több ítéletet kértek számon a játékvezetőn. Ez utóbbiban mi is kivettük a részünket: egy büntetőt, egy piros lapot, és egy-két sárgát hiányoltunk…

Néhány perccel Uram Dénes büntetőgyanús szituációja után Nádudvari Marcell kavargatott a büntető területen belül, és a már földön fekvő Szabó Viktor buktatta. Márkus állt oda a büntetőhöz, és nagyon magabiztosan helyezte a kapu jobb oldalába, ami Tóth Bálint balra ugrása miatt teljesen üresen maradt. Ezzel meglett a vezetés. 2-1.

Nem változott meg egy csapásra a játék, bár arra lehetett számítani, hogy a hátrány tudatában ki fog támadni a Gyöngyöshalász. Erre nagyjából 10 percet kellett várni, de azért ekkor sem jöttek előre ész nélkül, továbbra is jóval többet volt nálunk a labda.

A fizikális fáradtság mellett megjelent a pszichés fáradtság is: egy szabadrúgást villámgyorsan végeztünk el a felezőnél, és az elmélázó védők mellett Márkus ugrott ki. Gyakorlatilag ziccerben vezethette kapura a labdát: nem hibázott. 3-1.

A mérkőzés vége előtt aztán megint egyedül akciózott csapatkapitányunk, és harmadjára is a hálóba talált, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

A Gyöngyöshalászban egy igazi fegyver volt támadásban, amely azonban egylövetű volt. A mi oldalunkon Uram Dénes előretörései, Szentannai lövései, Márkus Marcell színes játéka, Béla Sámuel és Majoros Zsombor kérlelhetetlen küzdése, Nagy-György Bálint forgatásai, Nádudvari pilickázásai folyamatos veszélyt jelentettek a kapura. Forgó Kornél, Czinkóczi Bence és Horváth Viktor hármasa tulajdonképpen  egy eset kivételével ‘megette’ Gulyást, és amikor – a gólon kívül még egyszer – túljutott rajtuk, akkor Kiss Olivér hárított bravúrral. A halászi védelem sokáig állta a sarat, borzasztóan nehéz volt feltörni a falat, ráadásul Tóth Bálint is bemutatott legálább három bravúrt…

Szó, ami szó: nehéz mérkőzés volt, de az a csapat nyert, amelyik játszani akart, és a saját erényeiből többet, jobbat hozott ki.

A második helyen töltjük a téli szünetet, és remélhetőleg jobban kezdjük majd a tavaszt, mint az őszt!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Közvetítés – 17. forduló

Heves Vármegyei I. osztály – 17. forduló

Gyöngyösi AK – Gyöngyöshalász SE

Játékvezető: ROZSNAKI GÁBOR, Asszisztensek: GYETVAI BÉLA, PETZ PÉTER JONATÁN

A csatatunk:

5. perc: a mérkőzés kisebb csúszással indult, mivel előttünk is mérkőzés zajlott a pályán, így szükség volt némi időre a bemelegítéshez. A vendégek kontrajátékra rendezkedtek be, mi birtokoljuk az első percekben a labdát.

10. perc: taktikus mérkőzés lesz. Mindkét csapat jól ismeri a másikat. Két lövésünk volt már Szentannai révén, egy szöglet után pedig ziccert hibáztunk.

11. perc: egy kontra, Gulyás góljával vezet a Halász. 0-1.

15. perc: természetesen méginkább visszahúzódnak a vendégek a vezetés birtokában.

20. perc: egy szögletig jutott a Halász, de alapvetően az ő térfelükön folyik a játék.

25. perc: idegesen játszunk, és egy-egy ítélet is inkább minket bosszant.

30. perc: majdnem összehozott a halászi védelem egy öngólt, talán érik a gólunk.

35. perc: megint Szentannai lőtt, nagy bravúr Tóth Bálinttól. Majd újabb jó lövés tőle, centikkel mellé.

36. perc: Márkus 3-4 embert cselezett ki, a hosszú oldalon Béla érkezett. 1-1!

40. perc: szépen bontogatjuk a védelmet, sok labda megy be a 16-oson belül.

45. perc: folyamatosan támadásban vagyunk. Egy perc hosszabbítás.

50. perc: nem változott a meccskép, bunkert támadunk folymatosan.

55. perc: keményednek a faltok… Egy büntető-szituációt is számonkértünk…

60. perc: paprikás kezd lenni a hangulat. Tördeli a Halász a játékot.

63. perc: Nádudvari Marcell harcolt ki büntetőt.

65. perc: Márkus belőtte 2-1.

70. perc: továbbra is támadásban vagyunk, de már nem kapkodunk.

75. perc: kicsit most talán kintebb merészkedik a Halász.

76. perc: gyorsan elvégeztünk egy szabadrúgást, Márkus egyedül lépett ki, belőtte. 3-1!

80. perc: most már a Halásznak lenne sürgős, de jól álljuk a sarat.

85. perc: Márkus lőtt újabb gólt! 4-1!

90. perc: nincs hosszabbítás.